Egy Dursley Roxfortban - 6. fejezet  

Posted by Deszy in

6. fejezet
A téglafal


A Privet Drive 4-es számú háza még sosem fordult fel ennyire, pedig az évek során már átélt egyet s mást. Miután Harry és Neville elmentek – persze előtte levették az átkot a Dursley szülőkről, és megbeszélték, hogy a következő héten visszatérnek -, az előbb említett család élete a feje tetejére állt. Vernon bácsi dúlt-fúlt, ordított a lányával, hogy nem mehet sehova, és olyan lila volt a feje, hogy az már újabb szívrohammal fenyegetett. A szomszédok elképzelni sem tudták, hogy mi lehet az oka a több órán át tartó perpatvarnak, de Dursleyéket ez most egyáltalán nem zavarta. Életükben először nem számított más véleménye, csak azzal törődtek, hogy egy szem lányukat visszarángassák a „helyes” útra. Dudley próbálta lecsillapítani őket, de sem Petúniánál, sem Vernonnál nem talált nyitott fülekre. Vernon üvöltözése, miszerint nem engedi el Dahliát, ha kell inkább bezárja, nem térítette el a lányt céljától. Sőt, egyre biztosabb lett benne, hogy ezt kell tennie.

Ezután Petúnia próbálkozott. Már-már könyörgött lányának, hogy gondolja meg, mit csinál. Itt hagyja szegény szüleit valami őrültség kedvéért, ami semmi jóval nem kecsegtet. Azonban Petúnia könnyei és rimánkodása sem használtak.

Végül a szülők azzal próbálták meggyőzni Dahliát, hogy ez csak valami gonosz dolog lehet. Biztosan valami ártást tettek Dahliára, ami miatt elvesztette a józan eszét. A lány úgy tűnt, nem fogta fel a lényeget, hiszen csak az jutott el a gondolataiba, hogy ezek szerint szülei nem tagadják, hogy ilyesmi – mármint varázslat és ártás – létezik.

Az ezt követő egy hét elképesztő eseménytelenséggel telt. Dahlia szülei teljesen magukba zuhantak, afféle zombiként jártak-keltek, szinte rájuk sem lehetett ismerni. Vernon, bár saját felelősségére távozott a kórházból, nem ment vissza imádott fúróihoz a Grunningsba. Elfoglalta a kanapét, és szinte mozdulatlanul, kőszoborként meredt maga elé. Dahlia pislogni is csak nagy néha látta. Petúnia nem főzött és nem takarított. Ilyet, amennyire Dahlia tudta, édesanyja még a legnagyobb kétségbeesés közepette sem tett soha. Sőt, ha valami baj történt, csak még többet suvickolta az ablakokat, törölgette a bútorokat, és háromszor felporszívózta a házat. Az, hogy most egyiket sem tette, a legfélelmetesebb látvány volt, amit Dahlia el tudott képzelni.

Dudley volt az egyetlen, akivel beszélni tudott, mert ő minden nap beugrott, hogy hozzon valami ebédet meg vacsorát. Dahlia fejében újabb és újabb kérdések záporoztak arról, mi is vár rá. És mivel úgy tűnt, egyelőre bátyja az egyetlen, akinek ezeket felteheti, meg is tette.

- Nézd, nem sokat tudok. Tudod, nem voltunk túl jóban Harryvel, így nem mondhatnám, hogy órákat mesélt volna nekem arról a világról.

- De hát itt élt! - kiáltott fel Dahlia. - Valamit csak tudnod kell.

- Az egyetlen alkalom, amikor Harry arról beszélt... - A férfi ennél a résznél valamiért megborzongott. - Nos, jobb, ha azt inkább nem mondom el.

- De én tudni akarom! - akaratoskodott a húg. Dudley váratlanul megfogta húsos kezével Dahliáét, és olyan komolynak tűnt, mint még soha.

- Elég, ha annyit tudsz, hogy az a világ... veszélyes. Hidd el, olyan dolgok is várnak ott rád, amiket inkább nem ismernél meg. Tudom, hogy nem akadályozhatjuk meg, hogy elmenj – sóhajtott. - Én csak azt kérem, hogy vigyázz magadra, rendben?

Dahlia nem tudta hová tenni Dudley hirtelen jött érzelgős oldalát, de megígérte.


Mindennek ellenére a hét gyorsabban eltelt, mint azt Dahlia várta. Azzal töltötte napjait, hogy újra és újra elolvasta a levelet, amit a Roxfortból kapott. És a borítékban talált még egy mellékletet is, amit szintén sokszor átfutott.

ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egyenruha
Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:
1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete);
2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra;
3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló);
4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal)
A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!

Amikor Dahlia először olvasta a levélnek ezt a részét, majdnem felsikoltott. Még hogy egyenruha? És mi lesz azzal a sok csodálatos darabbal, ami a szekrényében várt csak rá? Ha ezt előbb tudja, lehet, hogy nem vágja rá rögtön, hogy menni fog. Ráadásul fekete! A fekete nagyon nem az ő színe. És egyáltalán mi az a talár?

Amiben még biztos volt, hogy akármilyen sárkánybőr munkavédelmi kesztyűt (amire mellesleg elképzelni sem tudta, miért is van szüksége) akarnak ráadni, ő soha nem vesz fel olyan darabot, ami valamikor élt. Még ha az sárkány, akkor se. Maga a tény, hogy a sárkányok bőréből kesztyűt készítenek, szinte jobban sokkolta, mint az, hogy valóban léteznek ilyen lények.

Tankönyvek
Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:
Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon
Bircsók, Bathilda: A mágia története
Pravat, Nova: Az első és második varázslóháború
Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet
Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatásról kezdőknek
Spora, Phyllida: Ezer bűvös fű és gomba
Ettu, Brute: A latin nyelv alapjai mágusoknak
Mixel, Arsenius: Ismerkedés a varázsitalokkal
Salmander, Göthe: Legendás állatok és megfigyelésük
Reskesh, Quentin: A sötét erők. Önvédelmi kalauz

Ahogy Dahlia elolvasta a listát, visszaszívta, amit az egyenruha miatt gondolt. Ezek a címek olyan érdekesen hangzottak. Alig várta, hogy a kezében tarthassa és végiglapozhassa őket. Eddig csak olyan snassz címeket viselő könyvei voltak, mint Fizika 1. vagy Matematika második osztályosoknak. Tovább olvasott.

Egyéb felszerelési tárgyak:
1 db varázspálca
1 db üst (ón, II. méret)
1 készlet üveg- vagy kristályfiola
1 db teleszkóp
1 db rézmérleg

Varázspálca... Rögtön tudta, hogy ez az, amit a leginkább vár. Látta maga előtt, ahogy Harry egyetlen pálcaintésére tárgyakat reptetett. Izgatott volt, hogy ő mikor lesz erre képes.

Ezenfelül minden tanuló magával hozhat 1 db baglyot, macskát vagy varangyos békát.

Oké, oké. A bagoly nem szokványos háziállat, de a levélhordós dolog miatt még belefér, na de hogy varangyos béka? Honnan gondolják ezek, hogy bárki is varangyos békát akar magával vinni az iskolába? És egyáltalán, minek? Milyen idióta az, akinek nincs jobb dolga, mint hogy egy békát cipeljen magával a suliba? Ő irtózott tőlük, és minden egyéb nyálkás, csúszó-mászó izétől. Ha bárkinél meglát egyet, azonnal jön haza.

A SZÜLŐK SZÍVESKEDJENEK TUDOMÁSUL VENNI, HOGY AZ ELSŐÉVESEK
NEM HASZNÁLHATNAK SAJÁT SEPRŰT!

Nem használhatnak saját seprűt. Hát, ezzel legalább nem lesz baj. Az ő szülei biztosan könnyen tudomásul veszik ezt a kitételt. De miért akarna saját seprűt? Vagy bármilyet? Csak nem nekik kell takarítani az iskolában? Ugye nem?

De akárhányszor olvasta is el a levelet és a hozzá tartozó listát, mégsem talált válaszokat a kérdéseire. Sőt, csak egyre több lett belőlük.

Ezért várta már annyira a csütörtököt, amikor Harry és Neville majd visszatérnek.

Amikor pedig végül megvirradt ez a nap, Dahlia kipattant az ágyból, és magára kapta a már előre kiválasztott rózsaszín nyári ruháját. Gyorsan begumizta a haját, fogat mosott, és már lent is volt a földszinten, hogy ha unokatestvére megérkezik, ő érjen oda először. Félt tőle, hogy szülei talán kitaláltak valamit, hogy megakadályozzák a találkát.

De amikor leért, csak két kőszoborként üldögélő embert látott a kanapén. Pontban nyolc órakor megszólalt a csengő, de a szülők még ekkor sem mozdultak.

- Ez nekem nagyon nem tetszik – motyogta Dahlia, miközben elindult ajtót nyitni. - Valami készül.

Amint kinyitotta az ajtót, belépett Harry. Valamiféle köpenyt viselt a nadrágja felett.

- Neville nem jön? - kérdezte, és inkább nem akarta megemlíteni, hogy az előbb említett ruhadarab nem hogy nem divatos, de legalább ezer éve nem visel ilyet egyetlen normálisa ember sem. Bár, ahogy belegondolt, lehet, hogy a hangsúly a normálison van.

- Később csatlakozik hozzánk a Foltozott Üstben. - Dahlia értetlen arckifejezése láttán még hozzátette: - A Foltozott Üst egy fogadó varázslóknak. Tudod, Neville felesége a tulaj, szóval...

- És minek megyünk mi a... Foltozott Üstbe? Azt hittem csak egy napos túra lesz.

- Igen, ez így van. De tudod, ott van bevásárlóutcánk bejárata, ahol megszerezzük a szükséges holmikat neked.

- Nem mondtad, hogy vásárolni fogunk – kiáltott fel Dahlia izgatottan. El sem tudta képzelni, milyen lehet az említett bevásárlóutca, de látta maga előtt az óriási plázákat, és a pulzusa rögtön az egekbe ugrott. Élete legszebb napja vár rá!

Harry úgy döntött, még beljebb engedi magát, ezért a nappali felé vette az irányt. Amikor meglátta a meredten maguk elé bámuló Petúniát és Vernont, elfojtott egy mosolyt.

- Még mindig nem sikerült feldolgozniuk, igaz? - ült le Harry a fotelra.

- Amint látod. De igazság szerint még nekem sem teljesen. Annyi kérdésem van.

- Ezt is ismerem. Emlékszem rá még régről.

Dahlia nem volt biztos benne, hogy feltegye-e az egyik kérdést a sok közül, ami már azóta a fejében motoszkált, hogy megkapta az első ajándékot unokatestvérétől. De mivel tudta, hogy más úgysem válaszolna neki, nekirugaszkodott.

- Te tényleg itt nőttél fel?

- Hihetetlen, igaz? Néha még magam sem hiszem el, hogy erre kárhoztattak – nevetett, és kósza pillantást vetett a Dursley szülőkre.

- És... a szüleid?

- Meghaltak.

- Sajnálom – mondta Dahlia, amit ilyenkor mondani szoktak. Ő még soha nem veszítette el senkijét, és elképzelni sem tudta, milyen lehet, ha az ember szülők nélkül nő fel. - Nagyon hiányoznak?

- Igen, állandóan. Bár nem ismertem őket. Még baba voltam, amikor történt...

- És nem gondoltál rá, hogy esetleg... Nincs valamilyen varázslat, amivel...

- A halálból senkit nem lehet visszahozni. Ha valaki elment, el kell fogadnunk, akkor is, ha nehéz. Hogy a valaha élt legbölcsebb varázslót idézzem: „A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.

- Ők is... - kezdte Dahlia a néhány másodpercre beálló csendben, de végül mégsem ejtette ki a szavakat. Valahogy nem vitte rá a lélek.

- Hogy ők is tudtak-e varázsolni? - Harry mintha kitalálta volna, mit akart kérdezni. Csak remélni tudta, hogy a gondolatolvasás nem tartozik azok közé a dolgok közé, amiket unokatestvére meg tudott tenni. - Igen, boszorkány és varázsló voltak.

- Úgy tűnik Evans hagyomány, hogy virágokról nevezik el a lányokat – mondta a férfi, amikor Dahlia nem kérdezősködött tovább.

Dahlia erre felkapta a fejét.

- Az anyukád anya testvére volt?

- Igen. A meglepetésedből arra kell következtetnem, hogy nem sokat beszélt róla Petúnia néni. Bár nem mondhatnám, hogy nem erre számítottam. Még nekem sem beszéltek róla.

Dahlia még soha nem gondolt arra, mennyi mindent nem tud a szüleikről. Persze arra nem számított, hogy eltitkolt testvérek vannak a képben. De most, hogy így belegondolt, fogalma sem volt róla, hogyan nőttek fel a szülei. Még azt sem kérdezte meg soha, hogy hol éltek. Így nem meglepő, hogy nem tűnt fel neki a kapcsolat a saját, és édesanyja neve között sem. Mindig csak a mának élt, nem foglalkozott a múlttal és a miértekkel.

- Hogy hívták?

- Lily. Ugyanolyan zöld szeme volt, mint neked – mosolygott szomorúan, majd hirtelen felugrott. - De ideje indulnunk! Neville már biztosan vár ránk.

Ezekre a szavakra, a Dursley szülők, mintegy varászütésre, hirtelen mocorogni kezdtek.

- Á, szóval mégis éltek? Pedig már kezdtem azon gondolkozni, hogy valami ébresztőbűbájra lesz szükségem! - tért vissza Harry viccesebbik oldala.

Amikor azonban a szülők felálltak, ráncolni kezdte a homlokát.

- Hová készültök? Talán újabb díjátadóra mentek? Csak nem megint megnyertétek a legszebb gyepért járó trófeát?

- Megyünk – jelentette ki Vernon.

- Igen, azt látom. De hová?

- Nem mehet egyedül – intett kövér fejével a lánya felé.

- Ugye ezzel nem azt akarjátok mondani, hogy velünk jöttök?

- De. Pontosan ezt akarjuk mondani. – Petúniának olyan rekedt hangja volt, mintha már napok óta nem szólalt volna meg.

Harry hangos nevetésben tört ki. Úgy hahotázott, mintha még sosem hallott volna ennél jobb viccet. De amikor látta, hogy rajta kívül senki sem nevet, abbahagyta.

- Bocsi, azt hittem, tréfáltok.

- Nem szokásunk... tréfálni – Vernon bácsi az utolsó szót már szinte köpte a haragtól.

- Hát, ez érdekes lesz – fojtott el egy újabb vigyort a varázsló.

- Jobb lenne, ha itthon várnátok – próbálkozott Dahlia.

- Nem engedünk el vele egyedül! – Vernon ezúttal megvetőn Harry felé rántotta fejét.

Harry rövid ideig szótlanul bámulta őket, mintha fontolgatná a lehetőségeket.

- Petúnia néni jöhet, de te nem.

- MIT KÉPZELSZ? - ordította Dahlia apja. Úgy tűnt, a hangja egyik pillanatról a másikra visszatért, most, hogy szüksége volt rá. A lány kezdett megnyugodni, mivel úgy tűnt, Vernon kezdi visszanyerni régi formáját.

- Nincs különösebb bajom a személyeddel, Vernon bácsi. Illetve ez nem is igaz. Helyesbítenék. Nincs több bajom a személyeddel, mint eddig.

- EZT MEG MÉGIS HOGY ÉRTED? BEFOGADTUNK ÉS FELNEVELTÜNK. ELVISELTÜK A BOLONDSÁGAIDAT. HOGY MERÉSZELSZ ÍGY BESZÉLNI VELEM EZEKUTÁN?

- Azt hiszem, erről a témáról a múltkor már eleget beszéltünk. - Harry Petúnia felé fordult. - Petúnia néni, most először az életedben hallgass rám! Nem tenne jót a szívének, ha velünk jönne.

Dahliának fogalma sem volt, hogy ezután mi történt, mert az agya mintha kikapcsolt volna. Leült a fotelba, és kizárta a külvilágot. Csak arra tudott gondolni, hogy mikor indulnak már végre. Ezúttal nem akart senki mással törődni. Fogalma sem volt, mennyi ideig ült így, de végül megunta.

- Anya jön. Apa, te maradsz! Most pedig menjünk, vagy különben én magam szögezlek hozzá titeket a kanapéhoz, ha Harry nem teszi meg.

Dahlia lezártnak nyilvánította a vitát, felkapta a táskáját, és néhány pillanattal később már az ajtónál várta, hogy induljanak.


Mint kiderült, a Foltozott Üst Londonban volt. Olyan helynek látszott, ahova Dahlia inkább nem tette volna be a lábát. SOHA. A fogadó eléggé eltúlzott leírás volt rá. Ő inkább valami piszkos kis lebujnak nézte, a legfinomabb szó pedig, amit a szókincsében talált, a kocsma volt. A foltozott jelző tökéletesen illett rá.

Balra sandított, hogy lássa édesanyja reakcióját. Még egy étterembe sem lépett be anélkül, hogy tudta, hová küldik a terítőket mosatni. Anyja arcán azonban csak türelmetlenséget látott. Ide-oda forgatta a fejét, és kérdőn nézett Harryre, mintha nem értené, miért álltak meg.

- Nem látja – szólalt meg hirtelen az unokatestvére. - Védik a muglik ellen.

Dahlia újra körbenézett, és kezdte érteni, hogy értette Harry, amit az imént mondott. Az utcán járókelők úgy sétáltak el a kocsma bejárata előtt, mintha ott sem lenne. A könyvesbolt és lemezbolt kirakatát, amik között a Foltozott Üst elhelyezkedett, mindenki megbámulta, a kocsmára viszont rá se hederítettek. Senki sem mérte végig kétkedő tekintettel a félig lógó cégért, és a csinos nők sem húzódtak arrébb elővigyázatosságból, részeg férfiaktól rettegve.

- Mit nem látok? - kérdezte Petúnia remegő hangon.

- Fogd meg a kezem, akkor be tudlak vinni – felelte Harry.

- Hova akarnál bevinni? – kérdezte Petúnia hisztérikusan, és már nem csak a hangja, hanem ő maga is remegett. Mintha Harry valami baltás gyilkos lenne, aki épp most viszi a kivégzésére.

Unokatestvére nem sokáig tépelődött. Megragadta nagynénje kezét és rángatni kezdte a bejárat irányába. Dahlia követte őket.

Nem csalódott. A hely pont olyan rendetlen és mocskos volt belül is, amilyennek kintről elképzelte. És még merik azt mondani az emberek, hogy nem szabad a külső alapján ítélni! Belépve Dahlia orrát alkohol- és dohszag csapta meg, és a kinti fény után csak foltokat látott a sötétben.

Mielőtt azonban jobban körülnézhetett volna, édesanyja aprót sikkantott, majd ájultan esett össze. Harry javára legyen mondva, rögtön a nő után kapott, de nem volt elég gyors. Aztán a semmiből előkerült Neville egy nő társaságában, és aggódva ugrottak Petúniához. Biztosan ő a felesége.

- Gyakran elájul. Biztosan csak az izgalom és a stressz – próbálta megnyugtatni őket Dahlia.

- Lehet, hogy jobb is így. Nem tudom, mit szólt volna a jó öreg Abszol Úthoz. - Következő szavait Neville-hez intézte. - Le kéne fektetni valahova.

- Hannah, drágám, elszállásolnád valamelyik szobában? - szólalt meg Neville.

Hannah bólintott, és apró csókot hintett a férfi szájára. Aztán intett a pálcájával, mire Petúnia néni a magasba emelkedett. Dahlia ettől először megijedt, de mielőtt tiltakozhatott volna, édesanyját ellebegtették a lépcső irányába.

- Nem lesz semmi baja – jelentette ki nyugodtan Harry.

Dahlia csak remélni tudta, hogy unokatestvérének igaza lesz. Kíváncsian nézett körbe a helyiségben, most, hogy végre látott. És csak ekkor vette észre, hogy mindenki felé bámul.

- Miért bámulnak ezek így engem? - kérdezte a két férfit. Szép volt, mindig akadtak, akik megnézték selymes haját, vagy smaragdszín szemét, de ezek most nem a szépségének szóló elismerő pillantások voltak. Érezte, hogy nem. Lehet, hogy rá van írva, hogy fogalma sincs a varázslatról?

Neville felnevetett, Harry pedig mintha kicsit feszengett volna.

- Igazából engem néznek – felelte az utóbbi apró torokköszörülés után.

- Téged? Miért?

- Majd ezt is elmesélem egyszer, de most más dolgunk van.

Ezzel Harry lezártnak tekintette a kérdést, és elindult a kocsma hátsó helyisége felé. Mivel Neville szó nélkül követte, Dahlia sem tudott mást tenni. De magában elraktározta a kérdést, amire még meg fogja szerezni a választ. Ebben biztos volt, hiszen ha ő valamit igazán akar, azt megszerzi. Keresztülvágtak a kisebb helyiségen, és egy szemétkukákkal teli sikátorban kötöttek ki. Dahlia már végképp nem értett semmit. Hol vannak a plázák?

Harry és Neville azonban szó nélkül a zsákutcát jelentő fal irányába indultak.

- Persze van más módja is, hogy az Abszol útra menj. De hoppanálni még nem tudsz, és a privet drive- i házban nincs kandalló, szóval ez tűnt a legegyszerűbbnek.

Azzal további magyarázat nélkül Harry elővette a pálcáját, a fal felé fordult.

- Hármat felfelé, kettőt keresztbe – motyogta Neville unokatestvérének.

Dahlia nem értette, miért jó az, hogy a pálcájával kopogtat egy téglafalon. Kezdte azt hinni, tényleg nem volt jó ötlet idejönni. És azt sem tudta, mi van az anyjával.

Ám ekkor látta, hogy azok a téglák, amikhez Harry hozzáérintette a pálcáját, megremegnek, majd egy apró lyuk jelent meg a helyükön. Érdeklődve, tátott szájjal lépett közelebb. A lyuk tágulni kezdett, egyre nagyobb lett, míg végül egy átjáróvá nőtte ki magát.

A túloldalon egy teljesen új világ várt rá. Dahlia tétovázott még néhány másodpercig, de aztán összeszedte a bátorságát, és átlépett az idegenbe vezető nyíláson.

This entry was posted on 2011. július 18., hétfő at hétfő, július 18, 2011 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

6 megjegyzés

Szia!
Nagyon jó lett ez az új fejezet is, az első ötöt még a merengőn olvastam el :)
Kíváncsian várom a folytatást, hogy kikkel fog majd a suliban találkozni, no meg persze, hogy milyen izgalmas kalandok várnak rá :)

Puszi( ariana weldon, a Merengőről :D )

2011. július 18. 22:56

Szia!
Nagyon jó lett az új fejezet, várom, hogy Dahlia mikor fog találkozni Harry gyerekeivel. :D Nagyon siess a frissel! :) xD
Puszi : Clary

2011. július 20. 10:15

Sziasztok!

Örülök, hogy tetszik nektek a történet, és remélem a következő fejezetekkel is így lesztek. :D

A suliban sokan várnak rá, és kalandokban is lesz részre. Ha nem is Voldemorttal fog megküzdeni, mint Harry, akkor sem lesz eseménytelen éve... :)

Ami pedig Harry gyerekeit illeti, fel fognak tűnni. Ha minden igaz, még nem a következő fejezetben, hanem az azutániban. Viszont onnantól többé-kevésbé állandó szereplők lesznek. :D

2011. július 21. 23:42

Szia!
Nagyon jó volt :D
Petúnia néni kiterült xD
Dursleyék már csak Dursleyék maradnak, imádom a nagy balhéikat :D
Nagyon várom a folytatást, és hogy mi lesz Dahliával.
Puszi,
Alice656

2011. július 23. 20:41

Szia Alice!

Hát igen, ez így van. Dursley-ék (legalábbis a szülők) nem változnak... :D

A folytatáson egyébként éppen dolgozom. Kis spoiler: megtaláltam Dahlia háziállatát! :D

Pussz:
Deszy

2011. július 23. 21:12

Ha Dahlia az Abszol-útra így reagált, akkor milesz később a Roxortban?

2012. június 21. 16:40

Megjegyzés küldése

Kommentek :)