Veda, a bagoly  

Posted by Deszy in

Sziasztok!

Ezúttal is készültem érdekességgel, a nyolcadik fejezettel kapcsolatosan. (Ha még esetleg nem olvastad a tegnap felkerült friss, 8. fejezetet, akkor olvasd el, mielőtt elolvasod ezt, mert SPOILER! Közvetlenül az ez alatti bejegyzésben találod. :D)

Szóval, a mostani téma Veda, a bagoly. 

Honnan ered Veda neve? Nos, a Védák (angolul Vedas, azaz egyes számban Veda) India legrégibb irodalmi emlékei. Sok hindu úgy hiszi, hogy a Védák öröktől fogva léteztek. A véda szó tudást vagy szent ismeretet jelent.  

A keresztény hitvilágban a baglyot és a bagolyhuhogást a rosszal kötötték össze, a boszorkányok madarának tartották. Nyugat-Afrikában a bagoly például a boszorkányok és a varázslók hírvivője. 

A görög Athéné (római megfelelője Minerva, akiről McGalagony a nevét kapta) baglya a tudás és bölcsesség szimbóluma volt (Ezekből az okokból kifolyólag választotta szerintem a baglyot Rowling a levélszállító madárnak).

Ez a mai napig él az emberek emlékezetében, hiszen a baglyokat a tudással párosítjuk. (Pl. bölcs bagoly, okoskodó bagoly a Micimackóban stb.)

Ezek miatt úgy gondoltam, olyan nevet választok Dahlia baglyának, ami utal erre a tudásra. Így lett Veda, ami ugye tudást és szent ismeretet jelent. (Ráadásul rímel arra a szóra, hogy véla, ami pedig Dahlia pálcájára utal.)

Milyen fajta bagoly Veda? Azt tudjuk, hogy Hedvig hóbagoly volt, amit a legszebb bagolyfajtának tartanak hófehér színe miatt. (Egyébként csak a hímek hófehérek, a tojók nem teljesen azok.) Ezzel egészen addig egyet is értettem, amíg nem másztam bele a bagolyfajtákba, hogy megleljem, milyen madara is legyen Dahliának. Nem akartam hóbaglyot, mert Hedvig is az volt, de szép, kecses baglyot kerestem, amibe Dahlia első pillantásra beleszerethet.

És akkor dobpergést kérek! xD ... Veda karvalybagoly.

Bevallom, előtte nem ismertem ezt a fajtát, pedig mint kiderült, és bár kis hazánkban nem élnek, néha azért is megjelennek ilyen fajtájú baglyok is (JAVÍTOTT). Szerintem elképesztően gyönyörűek!

Nos, egyelőre ennyit Vedáról elméletben, már csak a képek vannak hátra. (Nem kizárt, hogy megírom Veda előtörténetét egy egyperces szösszben vagy egy novellában, szóval többet nem árulhatok el... :D) Katt a képekre a nagyobb méretért!









This entry was posted on 2011. augusztus 1., hétfő at hétfő, augusztus 01, 2011 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

2 megjegyzés

Névtelen  

Szia! Nagyon szeretem a történetedet, meg a kis kiegészítőket is mindig kíváncsian olvasom. :) Viszont egy apró tévedést azért minden rosszindulat nélkül, szeretnék helyesbíteni. Remélem nem haragszol meg érte. *bocsánatkérő könyörgő szemek*: szóval: karvalybagoly Magyarországon nem él, ami hanlít rá az a kuvik. Az is nagyon édes kicsi madár. :) Tudom, hogy ez a történet szempontjából is mellékes, még egyszer bocsi érte.
Továbbra is lelkes olvasód: Kriszta

2011. augusztus 5. 16:08

Szia!

A hibát javítom. Az volt a tévedés oka, hogy Wikipédián a Magyarországon előforduló fajok között sorolták fel, ott találtam. De most nézem, hogy azt írják, hogy csak alkalmi vendég. :) Köszönöm, hogy szóltál! És természetesen nem haragszom, én tévedtem, te pedig csak szóltál, hogy nem adjak tovább hülyeséget. :D

Örülök, hogy tetszik a történet, és akkor várlak vissza a folytatásra is! :)

Pussz:
Deszy

2011. augusztus 5. 18:20

Megjegyzés küldése

Kommentek :)