Szabadon szárnyaló Therius  

Posted by Deszy in

Szabadon szárnyaló Therius


Élt egyszer messze, görög földön, Cleatus fia, Therius. Cleatus király híre bejárta az egész ókori világot, városában béke és elégedettség uralkodott. Therius volt az egyetlen örökös, így apjának és egész népének való megfelelési kényszerben nőtt fel. Nem volt egy szabad perce sem, mert vagy a királyi teendőkről, és a jó király legfontosabb tulajdonságairól tanult, vagy a stratégiaalkotásról.

Amikor az ifjú Therius életének tizennyolcadik nyarán tanárával sétálgatott egy olajfa ligetben, aki újfent a bölcsességről és a dicsőségről szónokolt neki, megelégelte a kínzó terheket, amiket a Moirák helyeztek vállaira.

– Miért kellene mindebben hinnem? Miért ne lehetnék katona, mint a többi korombeli? – kérdezte tanárától dühödten, és elviharzott.

Senki sem tudta, hol jár vagy mit csinál, de Theriust ez cseppet sem érdekelte. Az volt élete legboldogabb napja, amikor végre, ha csak pár órára is, elnyerhette jogosnak hitt szabadságát. Álruhát öltött hát, elvegyült a városiak között, és egy szümphoziumon kötött ki. Egész éjjel a többi ifjúval ivott, hallgatta, ahogyan kalandjaikról mesélnek, és egyre nagyobbá vált benne az elhatározás: elindul a nagyvilágban, és addig vissza sem tér, amíg nem él át elképzelhetetlenül izgalmas kalandokat. Fejében a Héraklészről és Thészeuszról hallott történetek dicsősége zengett. Látni akarta az egész világot, akár egy madár, ami szabadon szárnyal az égen.

Therius hatalmas lelkesedéssel szövögette terveit, és közben több liter ganusz is elfolyt. Mire Szelené istennő megmutatkozott és a Hold teljes pompájában ragyogott az égen, és megjelentek az összes csillagok, Therius alig volt magánál. A lelkesedés és tervezgetés helyét addigra átvette a harag. A harag amiatt, amit ráróttak az istenek. És különösképpen egyetlen istennő, a város védőszentje, Pallasz Athéné.

Therius semmi másra nem tudott gondolni, csak egyetlen ötlet visszhangzott a fejében: bosszút kell állnia a tudálékos istennőn. Részegen eltántorgott hát a város központjába, ahol egy kisebb dombon emelkedett a csodálatos Athéné szentély. Az egész városban gyönyörű faragott márvány szobrok és épületek sora követte egymást, de ez a domb mindegyiknél ragyogóbb volt, még a királyi palotánál is. Athénét mint a város védőszentjét, minden istennél nagyobb tisztelet övezte.

Az ifjú berontott a templomba, és lerogyott a közepén.

– Miért? Miért engem választottál? – könyörgött sírva válaszért az istennőtől. – Miért rám mérted ezt a hatalmas terhet?

De az istennő nem felelt, és ezért Theriusban újra fellángolt a harag. Minden erejét latba vetve rombolni kezdett. Hasonló pusztítást még egy szentély sem látott békeidőben, de talán még háborúban sem. Eszeveszett módon törte össze sorban a szobrokat, és közben kétségbeesetten ordított, mert tudta, hogy minden elveszett.

A templomban azonban hirtelen hatalmas fényesség tündökölt, és egyszerre ott állt maga a szűz istennő. Pont olyan volt, amilyennek Therius elképzelte. Karcsú alakján fényes páncélban, kezében lándzsával úgy festett, akár egy harcos amazon. A fejét befedő sisak látni engedte finom vonású arcát, amelyen nem tüzes szenvedély, hanem bölcs nyugalom tükröződött. Egész lényéből sütött a felsőbbrendűség.

Therius abban a pillanatban, amint meglátta, magától értetődően térdre rogyott.

– Mit képzeltél, mit teszel Cleatus fia Therius? – kérdezte haragosan az istennő. Bár arca nyugodt volt, hangja egy pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy belül fortyog a haragtól. – Mi legyen hát a büntetésed ifjú Therius?

Therius szó nélkül fejet hajtott, és felkészült a legrosszabbra. Az istennő puszta jelenlététől elmúlt az alkohol okozta tompaság, és már minden sejtjével tudatában volt, mit tett az imént.

– Nem felelsz hát? Akkor nekünk kell döntenünk a sorsodról... Minket fogsz szolgálni, amíg jónak látjuk. – Therius nem mert megszólalni. Az istennő pedig folytatta. – De ne mondják, hogy nem vagyunk kegyesek, teljesüljön hát a te kívánságod is.

Therius értetlenül emelte a pillantását az előtte magasodó Athénére. Az ő kívánsága? De mielőtt bármit kérdezhetett volna, az istennő egyetlen intésével kuvikká változtatta.

– Most már szárnyalhatsz az égen! És mától te vagy a hírnököm!

És úgy is lett, ahogyan az istennő mondta. Therius bagoly formájában szállította az istennő leveleit, szünet nélkül repkedett Athéné üzeneteivel. Egy hónapja hordta a leveleket, amikor az egyik ilyen üzenetből volt kénytelen megtudni, hogy édesapja belehalt a bánatba, amit egyetlen fia és örököse elvesztése jelentett. Ezután tíz évig tartó háború következett a városban, mindenki meg akarta szerezni Cleatus trónját. Therius pedig közben már hiába bánta meg, amit tett, és hiába érezte késznek magát az uralkodásra, Athéné foglya volt. Bagolyként szárnyalt az égen, és tehetetlenül követte az eseményeket.

Hosszú évtizedek teltek el így, Therius már nem is tudta nyilván tartani az idő múlását. Csak szárnyalt az égen, és szorgalmasan szállította Athéné leveleit. Míg egy nap olyasmi történt, amire nem számított.

Athéné magához szólította, a férfi pedig azt hitte, újabb levelet kell elvinnie. De ezúttal nem ez volt az istennő célja.

– Régóta szolgálsz már minket, és úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy szabadon bocsássunk. Megtanultad, hogy nem érdemes megsérteni egy istennőt. Soha.

Azzal egyetlen csettintésére Therius visszaváltozott emberré. Megint az a fiatal, életerős férfi volt, aki annak előtte. De belül már megváltozott. Vénnek és fájdalmasan bölcsnek érezte magát, és már értette, hogy a teher, ami akkor a vállait nyomta, semmi sem volt a mostanihoz képest. Végignézte családtagjainak halálát, hazájának bukását, népe rabigába hajtását, és nem tehetett semmit.

Most pedig, amikor végre újra szabaddá vált, nem volt senkije és semmije, amiért éljen. Csak egyetlen célja volt az életének: hogy Athénét szolgálja. És abban a pillanatban, amikor a lánc lehullt, Therius rádöbbent valamire. Hogy az eltelt évek olyan szerelmet érleltek a szívében, amit egészen addig nem fedezett fel magában.

Most viszont nézte a trónján ülő Athénét. A gyönyörű, bölcs és kegyes istennőt, aki megtanította, hogyan legyen férfi. Aki bár megleckéztette és megkínozta, mégis mindennél fontosabb volt számára. És most ő maga akarta elszakítani tőle.

Érezte, ahogy szíve fájdalmasan verdes a testében, amit már nem is érzett a magáénak. Tökéletes, puha borítású szárnyai helyett csak két gyenge kar függött az oldalán, és az eddig megszokott éles képek helyett csak homályos foltokat látott gyenge, tökéletlen emberszemével.

– Kegyes istennő! – borult térdre Athéné előtt, és mindenét felajánlotta neki. – Annak idején teljesítetted egy kívánságomat. Most pedig arra kell kérjelek, még egyszer essen meg rajtam a szíved. Engedd, hogy szolgáljalak! Semmi másra nem vágyom, mint hogy változatlanul hírvivőd maradhassak.

Therius nem sejtette, hogy az istennő miért akarta visszaadni szabadságát. Mert az évek hosszú sora nem csak az ő szívében gyújtotta fel a szerelem lángját, hanem a szűz istennőében is, aki megfogadta, hogy soha egyetlen férfi sem nyerheti el kegyeit. De most ez történt, és Athéné elég bölcs volt ahhoz, hogy felismerje Therius érzelmeit is. Azonban azt is tudta, hogy soha nem lehetnek együtt.

– Biztosan örök rabszolgaságra vágysz? – kérdezte Athéné.

– Arra vágyom, hogy örökké veled lehessek – felelte a férfi.

Az istennő pedig csak bólintott, és megint intett.

– Legyen hát, ahogy kívánod! Örök hírvivőmmé teszlek, légy ezentúl elválaszthatatlan szolgám!

Így történt, hogy Cleatus fia, Therius király helyett szolga lett, saját kívánságára. És így történt, hogy Athéné neve elválaszthatatlanul összefonódott a baglyokkal, vagyis – bár ezt senki sem tudta – egyetlen bagollyal.

Hosszú évekkel később pedig, amikor egy Angliába érkező görög boszorkány egy bagollyal a vállán jelent meg, ami állítása szerint a postáját szállította, Athéné baglyának emléke még mindig élt.

És él a mai napig is, bár a muglik nem is sejtik...


...o.O...
Fogalmam sincs, van-e bármiféle mítosz arról, miért lett Athéné jelképe a bagoly. Valószínűleg igen, de én még nem olvastam hasonlót. Csak annyit tudok, hogy ez, a bagoly, egészen pontosan pedig a kuvik Athéné istennő jelképe, és sokak szerint ezért is tartják számon a baglyot a mai napig bölcs állatként.

Tudtommal soha nem létezett Cleatus nevű király, és Therius nevű fia még kevésbé.

Az egész történet az én elmém elrugaszkodott kitalációja, ami bár felmutat mitológiai elemeket, csak afféle álmitológia. Azt sem tudom, hogy miért a bagoly lett Rowling történeteiben a leveleket szállító állat, csak tippelni tudok. Pont ez a kérdés ihlette ezt a történetet, és remélem, tetszett nektek.

Eredetileg Bogar Bárd mesének szántam, de aztán komolyabb hangvételű lett, mint egy Bogar Bárd mese, ezért inkább nem soroltam be oda.

A utolsó mondat nélkül a történet a saját írásaim közé is fel fog kerülni, hiszen nem nevezném fanfictionnek, annak ellenére sem, hogy Rowling története ihlette.

A véleményetekre most is nagyon kíváncsi vagyok. :)

This entry was posted on 2011. október 17., hétfő at hétfő, október 17, 2011 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

4 megjegyzés

Szia!
Hát ez nekem most nagyon a témához illő, pont ma írtam a mitológiából témazárót, köztük főleg a görögből :) Nagyon tetszett a történet, tényleg simán beleillene a mítoszaikba, nagyon ötletes mellesleg :D Egy mosolyt csalt az arcomra ezután a szörnyű hétfő után :)
Gratulálok,
Puszi,
Alicia Mirza
(eddig Alice656 néven ismerhettél)

2011. október 17. 19:30

Szia!

Nos, örülök, hogy tetszett. :D A nevedet már megjegyeztem a múltkori komment után, csak válaszolni nem válaszoltam még. Ezúton is bocsi érte.
És amúgy hogy sikerült a témazáró? Remélem, jól. :)
Köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2011. október 17. 19:44

Szia!
Tetszett ez az álmítosz nagyon. Szerintem Therius jobban járt azzal, hogy Athéné foglya maradt, minthogy visszament volna a saját világába emberként, ami igazából már nem is az ő világa. Az ő világa már teljes egészében Athéné istennő:) Sajnáltam mikor végig kellett néznie az apja, a családja halálát és a hazája romba dőlését, de az embereknek a való életben is viselniük kell a tetteik következményeit. Amúgy szerintem ez a történet jól mintázza a mai fiatalok viselkedését, hogy isznak(vagy éppen más hasonló dolgot csinálnak) és elborul az agyuk, nem gondolkodnak, olyan dolgokat tesznek, amiket később megbánnak. Összességében nagyon tetszett, egyre jobban szeretem a baglyokat. (Főleg ha helyes fiatal fiúkká változnak vissza xD) Ügyes vagy!!! Gratula!!!
Puszí Niki

2011. október 17. 21:48

Szia!

Örülök, hogy tetszett. :D
Szerintem is jobban járt. Határozottan. Ahogyan te is írtad, az már nem Therius világa volt.

Amúgy erre az ivós dologra nem is gondoltam, amikor írtam, de teljesen igazad van. Én sem vagyok a ma divatos vedelés híve. Lehet, hogy tudat alatt mégis dolgozott bennem. De amúgy ezért (is) szeretem, amikor írtok, mert sokszor olyan dolgokat is észrevesztek, amiket én nem. :D

Úgy látom, kezd itt kialakulni egy bagolyrajongó banda. :P Már más is írta, hogy kezdi megszeretni őket. :D És ennek nagyon örülök, mert én imádom őket, még ha ezt a történetet nem is feltétlen ezért kezdtem el írni. És most aktuális is, mert a divat valamiért felkapta a bagolymotívumot, egy csomó baglyos ékszert látok mostanában. :)

Szóval köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett! :D

Pussz:
Deszy

2011. október 17. 22:33

Megjegyzés küldése

Kommentek :)