Egy Dursley Roxfortban - Érdekesség  

Posted by Deszy in

Sziasztok!

Nos, ha már az új fejezet nem akaródzik elkészülni, akkor jöjjenek az érdekességek a 17. fejezetből! :)

Két érdekességgel készültem.

Az első a Mágiatörténet óra. Először is elmondanám, hogy ezt a részt egyszerűen IMÁDTAM írni. Így, csupa nagy betűvel. :)

A kedvenc részem a bevezető, ami ugye így hangzott: "A mágiatörténet a tapasztalat végtelen tengere. Minden mai tudásunk valamely elődünk tudásából fakad, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múlt vizsgálatát." 

Az igazság az, hogy amikor elkezdtem írni, valami ahhoz hasonló idézettel szerettem volna indítani, mint "A történelem az élet tanítómestere". Meg szerettem volna teremteni ennek a varázsló verzióját, ezért elkezdtem szórakozni vele, hogy melyik szót mire tudnám kicserélni. Így született meg: "A mágiatörténet a tapasztalat végtelen tengere." És így egyben a bevezetés tulajdonképpen röviden az, hogy engem milyen érzések fűznek a történelemhez. :)

Ami az óra többi részét illeti... Tulajdonképpen ha az évszámos-muglis mondattól eltekintünk, nem írtam semmi hülyeséget, csak megpróbáltam a "mugli" történelmet varázsló szemszögből vizsgálni. Sámánok és táltosok - mint az tudjuk - valóban éltek, vagy legalábbis annak tartották a törzsek bizonyos tagjait. És az is igaz, hogy az ő feladatuk főként a túlvilággal való kapcsolattartás volt. 

Ami az évszámokat illeti... Nos, a mugli szó megjelenését a középkorra tettem, mert Rowling valamelyik könyvében olvastam (már fogalmam sincs, hogy melyikben, talán a Bogar Bárd meséiben, a pattogó fazekas meséhez fűzött Dumbledore jegyzetben), hogy a varázslók akkor kezdtek elzárkózni a mugliktól, amikor elkezdődött a boszorkányüldözés. Ez a középkorra tehető, a fénykorát legalábbis ekkor élte, és ekkor terjedt el igazán. És számomra logikus volt a következtetés, hogy a varázslók és boszorkányok akkor kezdték el külön szóval illetni a varázstalanokat, amikor a saját társadalmuk kezdett kialakulni, és az úgymond kívülállókat, a "másokat" valahogyan nevezniük kellett. Előtte a sámánok és a táltosok voltak megkülönböztetve, mert a mugli társadalomban ők voltak mások, utána viszont a boszorkányok különböztették a varázstalanokat. Szerintem ez logikus, úgyhogy nem is magyarázom tovább.

Nos, mint mondtam, a mugli szó elterjedését a középkor elejére tettem az előbb említett okokból, illetve azért is, mert az ókori társadalmakban a természetfeletti képességekkel megáldott embereket tisztelet övezte. (Pl. a delphoi püthiákat, orákulumokat) Ezért egy olyan évszámot választottam a mugli szó első írásos megjelenéséhez, amit az ókor és a középkor választóvonalának kiáltottak ki: 476-ot, azaz a Nyugatrómai Birodalom bukását. :)

A grimoire szó, ha esetleg valaki nem ismeri, nem az én fejemből pattant ki. Engedjétek meg, hogy ne én kezdjem el magyarázni, hanem idézzek: "A mágia rituális gyakorlatának legjelentősebb Grimoire-jai, varázskönyvei a középkor során keletkeztek. Ezek bevezetnek a mágia gyakorlati alkalmazásába, forgatókönyvet adva a mágus kezébe, hogy ezekkel az erőkkel hogyan kerüljön kapcsolatba, és hogy hogyan hajtsa őket uralma alá."

Nos, a Mágiatörténet óráról ennyit, ha még van kérdésetek, szívesen válaszolok azokra is. :)


A másik dolog, amit említettem, Amelia Swift neve. 

A vezetéknevével kezdeném. A swift angol szó, jelentése gyors, sebes. A nevet úgy választottam, hogy elkezdtem kutatni a leggyorsabban repülő madarakat. Bár nem a leggyorsabb, de az egyik leggyorsabb madárfaj a a sarlósfecske, angolul Common Swift. 

A keresztneve, az Amelia jelentése: szorgalmas, törekvő. De nem emiatt választottam. A nevét kölcsönöztem, méghozzá Amelia Eerharttól, aki a repülés női úttörője, az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Úgy gondoltam, ezért tökéletes választás egy repüléstan tanárnak és híres kviddicsjátékosnak.

Egy Dursley Roxfortban - 17. fejezet  

Posted by Deszy in

17. fejezet
Sámánok és hárpiák



Dahlia olyan mélyen aludt, hogy az óra végén Hugónak kellett oldalba böknie, hogy felébredjen. Ha még tovább vártak volna az ébresztővel, a lány latin füzete valószínűleg teljesen átázott volna.

– Látom, jól aludtál – nevetett a fiú. Dahlia értetlen pillantására a nyálfoltos füzet felé intett, és látszott, hogy minden erejével igyekszik elfojtani a további kuncogást.

– Én... – pirult el a lány, aztán előtört belőle a Dursley vér, és épp készült előadni a védőbeszédet arról, hogy nem csinált semmi rosszat, amikor Hugo megszólalt:

– Én is majdnem elaludtam, szóval meg tudlak érteni. De tudod, aki Anya mellett nő fel...

Nara ügyet sem vetett rájuk, mert még mindig Opus professzor utolsó mondatait jegyezte le. Dahliát kicsit megnyugtatta a tudat, hogy lesz kitől elkérnie a jegyzetet, bár fogalma sem volt róla, hogy maradhatott barátnője ilyen éber.

Már a folyosón voltak, amikor rájött, mi zavarta annyira, miután felébredt. Az álom, amit annyira várt, nem jött. Hiába volt az elalvás előtti utolsó gondolata a szőke lány...

– Jó, hogy végre itt az ebédidő – tette Hugo kezét korgó hasára. – Őszintén szólva már a gyógynövénytant is alig bírtam ki.

– Szerintem nagyon érdekes volt a latin – szólalt meg végül Nara is, mire két döbbent szempár szegeződött rá. – Mi az?

– Érdekes? A latin? – kérdezte Dahlia, és komolyan kezdett kételkedni benne, hogy valóban lenne közös benne és Narában. Kedves lány volt, de egy normális ember nem tarthatta izgalmasnak Opus professzor óráját. Ennél még a matekot is jobban élvezte!

– Hát... Tudjátok, lehet, hogy azért, mert több nyelvet tanultam már amúgy is.

Közben megérkeztek a Nagyteremhez, ami már tömve volt diákokkal. Akkora volt a hangzavar, hogy Dahlia alig akarta elhinni, hogy bárki is hallhatja, amit a mellette ülő mond neki. Mindenki az első napról és az első óráiról beszélt, sőt, akadtak, akik már az első dolgozatukra készültek.

Mielőtt azonban leülhettek volna a Hollóhát asztalához, a tömegből hirtelen kivált egy ismerős arc.

– Dahlia, már reggel óta kereslek. Hol voltál, amikor jöttek a levelek?

– Lia elaludt – közölte Hugo, és nem is vette észre Dahlia döbbenetét a becenév hallatán. A lány már épp készült szóvá tenni a dolgot, de Lily félbeszakította.

– Nem érdekes! Apa írt. Olvasd!


Drága Lily!

Először is Anyáddal szeretnénk gratulálni, hogy a Griffendélbe kerültél. Bár annyira hasonlítasz rá, hogy nem igazán lepett meg a dolog. Ugyanolyan...



A levél még folytatódott, de Lily hirtelen kikapta a kezéből.

– Ez nem az, bocsi. Rosszat adtam. – Azzal egy másik levelet vett elő, és gyorsan kicserélte azzal, amit az előbb nyomott Dahlia kezébe.


Dahlia!

Ha most nem lennék ilyen megbocsátó, és nem érteném meg, miért menekülsz Vernon bácsi és Petunia néni elől, ez egy rivalló lenne. Ezt jó, ha tudod. (Ha érdekel, mi is a rivalló pontosan, fordulj nyugodtan Jameshez, ő kapott már egy párat.)
Hihetetlen, hogy becsaptál minket. Erre nem volt semmi szükség. Ha szólsz, megoldottuk volna a dolgot. Nem tudom, melyik gyerekem keze van a dologban, de gyanítom, mind benne voltak.
Rögtön azután, hogy hazaértünk a King's Crossról, a szüleid fogadtak minket a Grimmauld téren. Hidd el, láttam már Vernon bácsit mérgesen, de ilyennek még soha! Őrjöngött. Megpróbálta betörni az ajtót – nem sikerült neki, de annak örülhet, hogy Petunia néni már csinált néhányszor kötést Dudley vállára –, aztán amikor végül beengedtük, végigcsörtetett a házon, és még a szőnyegek alá is belesett, hátha ott bujtatunk. Nagyot nézett, amikor elhúzta a Mrs Blacket rejtő függönyt... Igazából sajnálom, hogy nincs róla felvételem.
Addig nem nyugodtak, amíg legalább annyit nem mondtam nekik, hogy a Roxfort Skóciában van. Szóval könnyen elképzelhető, hogy épp valahol a skót Felföldön vándorolnak, egy hatalmas kastélyt keresgélve.
Nem találják meg, ebben biztos lehetsz, de azért sokat segítene, ha írnál nekik. Komolyan.
ÍRJ NEKIK!

Harry



– Nem jó hír, igaz? – nézett Hugo vizslató szemmel Dahlia arcára.

– Anyáék – felelte Dahlia egyszerűen, és ezzel az egy szóval mindent elmondott. Hugo még egy utolsó, vágyódó pillantást vetett az asztalok felé, aztán visszafordult Dahliához.

– Menjünk!

Dahlia alig akarta elhinni, hogy Hugo már a második normális étkezésről is hajlandó lenne lemondani miatta, amikor épp az előbb vallotta be, milyen éhes. Nem akarta, hogy Hugo miatta éhezzen, és egész őszintén, jobban örült volna, ha egyedül mehet levelet írni.

– Nem, nem! – tiltakozott. – Ti csak menjetek nyugodtan enni. Majd egyedül felmegyek a... – Itt azonban elhallgatott, mert fogalma sem volt, hol kéne keresnie a baglyokat. Amúgy is volt egy kis bűntudata, amiért egyedül hagyta Vedát, most azonban tényleg rossz érzés lett úrrá rajta. Még csak azt se tudja, hol keresse! James és Fred azt a helyet elfelejtették megmutatni neki.

– Majd én veled megyek – jelentette ki Lily. – Nekem is válaszolnom kell Apának, és tudom, hol a bagolyház. Ti pedig tegyetek nekünk félre az ebédből – fordult ellentmondást nem tűrőn Hugóékhoz. A fiú még néhány pillanatig tétovázott, aztán elballagott az egyik hosszú asztalhoz.

Nara azonban nem indult el rögtön, hanem Dahliához fordult.

– Persze nem ugyanaz, mert Anya boszorkány, de... Tudod, Apa sem emésztette meg túl könnyen, amikor kiderült, hogy... Hogy mik vagyunk. De szeret engem, és végül beletörődött, hogy ezzel együtt kell szeretnie. Biztos a te szüleid is belenyugszanak majd a dolgokba.

Dahlia döbbenten nézett utána. Lehet, hogy mégis van bennük valami közös? Nara mintha a veséjébe látott volna.



Lily nem tűnt túl bűntudatosnak, amiért eltitkolta Dahlia szökését a szülei elől, és lelkizni sem akart, úgy mint Nara. Egész úton arról mesélt, milyen órái voltak eddig, és hogy mennyire örül, amiért a Griffendélbe került.

– Persze azt azért sajnálom, hogy nem vagyunk egy házban – tette hozzá. – De ott van neked Hugo. És Nara is kedvesnek látszik.

– És te? Találtál már barátokat?

– Tiff elég normálisnak tűnik. Ő az egyik szobatársam. A bátyjával már találkoztam, és ha csak kicsit hasonlít rá, akkor tuti barátnők leszünk.

– A bátyjával? – kérdezte Dahlia, és próbált nem azon agyalni, mit fog írni a levélbe.

– Jasonnel. Ő Loo legjobb barátja.

Dahlia emlékezett a fiúra az állomásról, de nem folytatták tovább a beszélgetést, mert közben felértek a bagolyházba, és a lány rögtön Vedát kereste.

Hamar meg is találta, hiszen baglya magányosan gubbasztott az egyik sarokban.

– Veda! – kiáltotta rögtön, és azonnal hozzá lépett. A bagoly felemelte a fejét, és Dahlia úgy látta, mintha a szeme kicsit fényesebben csillogott volna, amikor felismerte. Amint odaért, megsimogatta, és megesküdött neki, hogy máskor nem hagyja ilyen sokáig magára.

– Ne felejtsd el a levelet! – szólt oda még Lily, és a saját baglyához lépett.

– Veda, küldetésed van – suttogta a bagolynak Dahlia. – Nem szívesen kérek tőled ilyesmit, mert fogalmam sincs, hol keresd őket, de... Csak rád számíthatok.

Veda kihúzta magát, és fejét oldalra döntve, kérdőn nézett gazdájára.

– A szüleimnek kellene elvinned egy levelet. Vagy otthon vannak, vagy valahol úton Skóciába... Megtalálod őket?

A bagoly válaszul határozottan huhogott, és Dahlia csak remélni tudta, hogy nem csak ő értelmezte igennek a hangot.

Gyorsan előkapott egy pergament és tollat, és körmölni kezdte a választ, aminek részletei már elkezdtek összeállni a fejében.


Anya és Apa!

Nem tudom, hol vagytok éppen, de Harry szólt, hogy nála kerestetek. Ne keressétek a Roxfortot! (Harry szerint amúgy sem találjátok meg.) Ne aggódjatok értem! És legfőképp, ne akarjatok hazarángatni!
Jól vagyok, önként jöttem ide, senki sem kényszerített. Minden nagyon tetszik, vannak már barátaim is.
Szeretlek titeket, és remélem, meg tudjátok érteni, hogy ez vagyok én. És még ha választhatnék se mondanék le erről a részemről. Boszorkány vagyok. Ezzel együtt kell élnetek!
Amint lesz időm, újra írok!

Dahlia

U.i.: Jó, ha megszokjátok, hogy Vedát küldöm majd a levelekkel, úgyhogy ne is kíséreljétek meg bezárni!



Dahlia nem volt biztos benne, hogy szülei ennyiből megértik, de többet nem volt képes kipasszírozni magából. Egyelőre magával kellett törődnie, és megszoknia ezt az új életet, nem volt ideje még a szüleiért is aggódni.

Összehajtotta hát a levelet, még utoljára megvakargatta Veda fejét, aztán útjára bocsátotta a baglyát.  Közben Lily is végzett, és együtt indultak el vissza a Nagyterembe.

Hugo és Nara annyi ételt tettek félre nekik az ebédből, hogy Dahlia komolyan kételkedett benne, hogy képes lett volna többet enni. De a szünet így is túl hamar véget ért, és menniük kellett órára.

– Hm. Mágiatörténet – sóhajtotta Hugo. – Apa szerint ennél még a jóslástan is érdekesebb. Pedig Apa nagyon utálta azt az órát.

– Én mindenesetre ettől az órától félek a legkevésbé. Történelmet a rendes... már úgy értem a mugli iskolákban is tanítanak, szóval talán nem tudnak meglepetést okozni.

Hugo kuncogni kezdett, és Dahlia kérdő tekintetére csak annyit mondott:

– Hát, majd figyelem az arcod, amikor meglátod a tanárt.

Dahlia figyelte Hugót, amikor elment mellettük, és csodálkozott, milyen felszabadult a fiú. Kicsit irigyelte is, amiért ennyire otthon érezte magát a Roxfortban már most. Persze neki is tetszett az iskola, de olyan volt, mintha Hugónak nem tudnának meglepetést okozni. Itt voltak a testvérei, az unokatestvérei, a szülei is sokat meséltek neki róla sőt, sok tanárt már évek óta ismert.

Amikor beléptek a terembe, az még majdnem üres volt. Diákok is csak elvétve lézengtek a teremben, így választhattak maguknak helyet. Aztán hirtelen Lily bukkant fel egy lánnyal, és kiderült, hogy ezen az órán a griffendélesekkel vannak együtt. Lily integetett nekik, és rögtön becsusszant az utolsó padok egyikébe, közvetlenül Dahliáék elé.

– Ő itt Tiff – jelentőségteljes pillantást vetett Dahliára, amire semmi szükség nem volt, hiszen a lány pontosan emlékezett Tiff nevére.

Mindenki bemutatkozott, és amikor Tiff meghallotta Hugo vezetéknevét, elgondolkozva megszólalt:

– Te Louis rokona vagy? – kérdezte.

Hugo bólintott. – Az unokatestvérem. És Lily is – fordult vissza a vörös hajú lányhoz.

– Akkor ti mind rokonok vagytok?

Lily elgondolkozott, ahogyan fejében végigpörgette a családfát.

– Dahlia Apa unokatestvére, szóval neki a Weasleykhez nincs köze. – Dahlia arckifejezésére még kiegészítette. – Vagyis úgy értem, nem vérrokon. De persze családtag.

– Te Harry Potter unokatestvére vagy? – kérdezte elhűlve Tiff.

– Na és? Én meg a lánya. Nincs ebben semmi különös. – Lily a maga részéről a beszélgetés ezen részét lezártnak tekintette, így Dahliának nem volt lehetősége, hogy megtudakolja Tifftől, miért ilyen nagy dolog az. Tudta, hogy Harry híres, elég sokan nagyot néztek a Potter név hallatán, de még mindig nem értette a dolgot. Unokatestvére betört egy bankba, és mégis nemzeti hősként kezelik. Elhatározta, hogy amint lehetősége lesz, valahogy kideríti, mi áll a dolog mögött.

Tiffany amúgy kifejezetten csinos lány volt. Hosszú barna haja a háta közepéig ért, szeme pedig szürkéskéken csillogott. Bár sokan kissé sápadtnak tartották volna, Dahlia szerint fakó arcszíne tökéletesen illett az összképhez.

És nem csak szép volt, hanem nagyon szimpatikus volt. Állandóan mosolygott és mindenre volt kész válasza. Bármiről kezdtek beszélni, Tiffnek kialakult véleménye volt. Ha Dahlia gondolatait nem kötötte volna le szülei problémája, és az, hogy beilleszkedjen a varázslók és boszorkányok közé, minden bizonnyal nagyon féltékeny lett volna rá. Ám így ők öten nagyon jól elbeszélgettek, és a lány örült, hogy újabb ismerőst szerzett a Roxfortban.

Aztán ez a beszélgetés is megszakadt, mert egy apró alak lebegett be a terembe. Dahlia először azt hitte, az egyik házszellem az, de aztán egyiküket sem ismerte fel benne.

Dahlia Hugóra nézett, és már pontosan tudta, mire gondolt a fiú.

– Binns professzor. A Roxfort legrégebbi aktív tanára.

Dahlia örült, hogy Hugo bemutatta a tanárt, mert ő maga nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Amint az asztal mögé lebegett, rögtön nekiállt az órának.

– A mágiatörténet a tapasztalat végtelen tengere. Minden mai tudásunk valamely elődünk tudásából fakad, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múlt vizsgálatát.

Ezek voltak Binns professzor bevezető gondolatai, és aztán már tényleg a tananyag következett.

– A régi időkben a varázslók még nem rendelkeztek kialakult társadalommal. Nem létezett Mágiaügyi Minisztérium, és nem léteztek szabályok. Mindenki arra használta a képességeit, amire tudta, és amire akarta. Ebben a korszakban a varázslók és boszorkányok még a mugli társadalom elismert tagjai voltak, ilyenformán a korai időkben a mugli és a mágustörténelem szorosabban kapcsolódik össze, mint bármelyik másik korban.

Dahlia fejében történelemtanára szavai csengtek vissza, és elégedetten nyugtázta, hogy erről az időszakról még ők is tanultak valamit.

– A mugli kifejezés csak 400-as években jelent meg, első írásos megjelenése a 476-os év egyik grimoire-jában található. Ezekben a korai időkben tehát még nem a varázslók különböztették meg magukat a varázstalanoktól, hanem fordítva. Ekkor voltak életben az olyan kifejezések, mint a sámán vagy a táltos.

Dahlia mellett Nara szorgalmasan körmölt, és Hugo is lejegyzett egy-két szót abból, amit Binns mondott. Dahlia viszont élvezte, hogy ezeket az információkat már nagyrészt tudja, csak más nézőpontból tanulta őket.

A mágiatörténet tanár pedig töretlenül folytatta.

– Ezek a korai varázslók persze még a mágia egészen más formáját űzték. Feladatuk főként a halottakkal való kapcsolattartás volt, és ehhez természeti jelenségekre támaszkodtak. Nem rendelkeztek pálcákkal, bár néhányan már felfedezték a különböző fafajták tulajdonságainak jótékony hatását a varázslatokra. A rituális tűzrakás...

És Binns csak beszélt és beszélt, Dahlia pedig észrevette, hogy Lily pedig egyre gyakrabban ásítozott. Amikor az órának vége lett, ő pattant fel a leghamarabb. A professzor még alig tűnt el a fal mögött, Lily már hátra is fordult, és próbálta kidörzsölni a szeméből az álmot.

– Apáéknak nagyon igaza volt – fordult Hugóhoz, aztán ő és Tiff már el is búcsúztak, és rohantak bájitaltanra.

– Mi jön? – kérdezte Dahlia.

– Repülés! – vigyorgott Hugo. Dahlia ennek pont az ellenkezőjét érezte. Ha csak eszébe jutott, mit érzett, amikor Harry beültette a repülő motorba, görcsbe rándult a gyomra. Egy seprűn ennél százszor rosszabb lehet. Mi van, ha a többiek előtt lesz rosszul, és kidobja a taccsot?

Dahlia Nara felé fordult, és látta, hogy ő sem lelkesedik túlságosan az ötletért, hogy egy botra ültetve repkedjen a levegőben. Teljesen elsápadt, talán még rosszabb állapotban volt, mint ő.

– Anya... Anya fogó volt a Hollóhátban. Állítólag egyszer még Harry Potter elől is majdnem elhalászta a cikeszt. Ő kviddicsezett. Nekem is jónak kell lennem benne, de ha... De ha csak rá gondolok...

– Ne csináljátok már!


Amikor leértek a repülésórára, Dahlia már még idegesebb volt. A szép, takaros sorokban lefektetett seprűk látványa sem nyugtatta meg, és az sem, hogy a talaj a lába alatt nem tűnt túl puhának. Aztán meglátta a szőke mardekárost a már seprűik mellett ácsorgók tömegében, és elkönyvelte magában, hogy ez az óra maga lesz a pokol. Hát még akkor hogy begurult, amikor kiderült, hogy három szabad seprűt már csak közvetlenül Oliver mellett találnak.

Amikor odaértek, a fiú rögtön meg is szólalt:

– Áh, a szőke vadmacska a Hollóhátból! – vigyorgott rá.

– Áh, a szőke egoista a Mardekárból! – felelte dacosan Dahlia, és felvetette a fejét. A fiú továbbra is önelégült arcát látva nem volt biztos benne, hogy felfogta, ez most sértés volt.

Aztán próbált megfeledkezni a mellette álló fiúról, és kétkedve méregette a lábánál heverő seprűt.

– Még nem repültél? – kérdezte ezt látva a mardekáros olyan mézesmázosan, hogy Dahlia legszívesebben megütötte volna. – Én szívesen segítek – húzta ki magát büszkén, mintha legalábbis egy kviddicsbajnokot tisztelhetnének benne. – Elviszlek egy körre bármikor.

Dahlia minden egyes szavára egyre idegesebb lett. Mit képzel ez magáról? Úgy beszél, mint valami mini Casanova, mintha minden szavára ugrania kellene. Érezte, hogy vörösödni kezd a feje mérgében. Ezt a tulajdonságát apjától örökölte, de csak nagyon ritkán jutott odáig, hogy a mérge meg is látszódjon rajta.

– Akarod, hogy helyet cseréljünk? – kérdezte ekkor Hugo a másik oldaláról. Dahliának csak egy apró bólintásra futotta, mert félt, hogy ha megszólal, olyat talál mondani Olivernek, amit később megbánna.

Oliver további zaklatásának elejét vette a tanárnő megérkezése.

– A nevem Amelia Swift professzor. Sokan ismerhetik a nevem, hiszen a Holyheadi Hárpiák csapatkapitánya voltam néhány évig. – Sok diák kezdett sutyorogni, amikor ezt kimondta, és Dahlia sejtette, hogy ők olyat tudnak, amit ő nem. Neki ez a név semmit sem mondott. – Tisztában vagyok vele, hogy a repülés mindent felülmúló érzése nem ragad mindenkit magával, de biztosíthatom önöket, hogy úgy fognak távozni az órámról, hogy képesek megülni bármilyen seprűt.

Dahliát lenyűgözte a nő. Hosszú, egyenes gesztenyebarna haját lófarokba kötötte, és ő volt az első, aki nem talárt viselt. Habár rajta sem utcai ruha volt, üdítő változatosságot jelentett a nyúlánk alakjára feszülő barna nadrág, és az egyszerű, ujjatlan fekete felsőrész. Hátán azért így is viselt egy hosszú köpenyt, és a szett a könyök- és térdvédőkkel vált teljessé.

– Nos, ne is halogassuk tovább a dolgot! Álljanak a seprűik mellé, és utánozzanak!

Swift professzor a seprűje mellé állt, fölé emelte a kezét, és fennhangon kiáltott:

– Fel!

A seprű azon nyomban a kezében termett, a másodperc törtrésze alatt. Dahlia nem először látott varázslatot, de hogy ezt puszta kézzel csinálta, egyetlen hárombetűs szavára. El se akarta hinni!

– Na, mire várnak! Csinálják!

Dahlia még nem is emelte kezét a seprű fölé, amikor a mellette álló Hugónak már a kezében is termett, és legnagyobb bosszúságára még Olivernek is hamar sikerült.

– Semmi pánik! Menni fog! – mondogatta magának Dahlia, miközben remegő kezét milliméteres pontossággal a seprű nyele fölé igazította. – Fel! – kiáltotta határozottan, de még ő maga is érezte, hogy a hangja megremegett kicsit, és nem hitt benne igazán, hogy sikerülni fog.

Amikor oldalra pillantott, Oliver csúfondáros mosollyal méregette, és egész testtartásával azt üzente, ő bármikor szívesen segít neki. Mindezt persze nem merő kedvességből.

Aztán hogy még mélyebbre süllyedhessen az önmarcangolásban, hogy ő nem elég jó ehhez, hirtelen Nara kezében is ott termett a seprű, bár ez őt magát is meglepte.

– Segítsek, Lia? – kérdezte Hugo, és máris közelebb lépett. Dahlia normális esetben valószínűleg tiltakozott volna, hogy egyedül is meg tudja oldani, de most egyrészt égett az arca a szégyentől, másrészt úgy tűnt, Hugo őszintén segíteni szeretne. – Ne legyél görcsös! Koncentrálj a seprűre, és hidd el, hogy menni fog! Boszorkány vagy, el kell hinned végre!

Mindezt olyan lágyan és biztatóan mondta, hogy Dahlia hitt neki. Tényleg boszorkány, és ez nem csak az álmában történik. Kiválasztotta a pálcája, beosztotta a Teszlek Süveg, hát kell ennél több bizonyíték?

Újult önbizalommal igazította a kezét megint a seprű fölé, még egy utolsó pillantást vetett Hugóra és a biztató mosolyára, majd megint elkiáltotta magát, ezúttal olyan határozottan, ahogy régen szüleitől az ajándékokat követelte:

– Fel!

És abban a pillanatban a seprű nyitott tenyerében termett, kemény fája selymesen és megnyugtatóan simult a bőréhez. Dahlia teljesen meglepődött, mert ez a seprű sokkal könnyebb volt azoknál, amikkel anyja takarított, és mintha valami különös aura is körüllengte volna. Elhitte, hogy ha azt kell tennie, repülni fog rajta. Meglehet, hogy nem fogja szeretni, de meg tudja tenni, mert erős és határozott boszorkány.

Felnevetett, és újra Hugóra nézett, aki helyeslően bólintott, majd Oliverhez fordult, és olyat tett, amit már évek óta nem: a nyelvét nyújtotta a fiúra, aztán visszafordult Swift professzorhoz, aki már a következő instrukcióit harsogta az elsősöknek.

Egy Dursley Roxfortban - Érdekesség  

Posted by Deszy in ,

Na jó, akkor most következzen egy olyan szereplő adatlapja, akit a legtöbben imádunk. Nagyon. Loo!!! :D


Louis William Weasley


























Louis W. Weasley december 1-jén született, Nyilas. Szülei William 'Bill' Arthur Weasley és Fleur Isabelle Delacour. Ennek megfelelően félvér, apja aranyvérű, édesanyja félvér. Ő az egyetlen ismert férfi, akiben vélavér folyik. (Egynyolcad részt véla.)

Két nővére van, így ő a család „kisfiúja”. Idősebb nővére Victoire, aki a nagy győzelem évfordulóján született, másik nővére pedig Dominique. Már egyikük sem Roxfortos történetünk idején, hiszen Louis végzős. Mindkettejükkel nagyon jó a kapcsolata, de valahogy mindig kívülállónak érezte magát mellettük, mivel csak ő volt fiú. Ezért is örült, hogy annyi időt tölthet unokatestvéreivel, főleg Jamesszel és Freddel, mivel korban ők állnak hozzá a legközelebb. Teddy is nagyon közel áll hozzá, ő volt az első, akinek Vic és Teddy elárulták, hogy összejöttek.

Louis a tengerparton nőtt fel, a Kagylólakban. Itt olyan szerető otthona volt, mint amilyen édesapjának az Odúban. Az itt eltöltött évek mély nyomot hagytak Louisban. Imádja a vizet, és sokszor órákig is képes a tengerparton sétálgatni. A Roxfortban ez hiányzik neki a legjobban, így ha teheti, lemegy a roxforti tóhoz. Kacsázni Ron bácsikája tanította meg.

Öt éves volt, amikor rátalált Dobby sírjára. Sokat faggatta a szüleit, de ők először nem merték elárulni neki, ki is volt a manó. Aztán végül Harry mesélt neki róla, azóta Loo ha csak teheti, friss virágot visz a sírjára. Évekkel később, már amikor a Roxfortba járt, önként csatlakozott Hermione M.A.J.O.M mozgalmához, és nem túl sok sikerrel próbálkozott elindítani a diáktagozatot is a Roxfortban.

Loo gyerekkorában a legtöbb nyarat a nagyszüleinél töltötte Franciaországban, így folyékonyan beszél franciául. Valamiért mégis sokkal inkább angolnak érzi magát, ezért is találta túl „franciásnak” a nevét. Így amikor elkezdte a Roxfortot, mindenkinek Loo-ként mutatkozott be, és azóta ez a beceneve.

A roxfortos beosztási ceremónián nagyon izgult, hogy vajon melyik házba kerül. Szeretett volna a griffendélesek közé tartozni, mint édesapja is. Ez a kívánsága teljesült is, bár a Süveg sokat vacillált a Griffendél és a Hollóhát között. Amikor végül az előbbi mellett döntött, nagyon boldog volt, főleg, hogy egy házba került Jason Cahill-lel, aki a legjobb barátja lett az évek során. Jasonnel egy szobában alszanak, még az ágyuk is szomszédos, és gyakran előfordul, hogy egész éjszakákat végigbeszélgetnek.

A tanulásban Loo mindig is jeleskedett. A legjobban az Átváltoztatástan megy neki, de mivel tudja, mi történt korábban a családjával, nagyon sokat tanul Sötét Varázslatok Kivédéséből is. Loo kilenc tantárgyból tette le az RBF vizsgát, többek között Mugliismeretből és Legendás Lények Gondozásából is. A legtöbb tárgyból Várakozáson Felüli minősítést kapott, Átváltoztatástanból pedig Kiválót.

Loo-t sokan strébernek tartanák, James még cukkolni is szokta ezzel, de senki sem teszi ezt komolyan. Loo nem egy tipikus kocka alkat, bár korához képest mindig komoly és megfontolt volt. Ő csak mindig megtalálja a tökéletes egyensúlyt a tanulás és a szórakozás között. Ezért is lett az ötödik évében prefektus, és aztán iskolaelső.

Loo pálcája kőrisfa, tizenkét hüvelyk egyszarvú szőr maggal, kellemesen rugalmas.

Tagja a Griffendél kviddicscsapatának, ő az őrző.

Patrónusa delfin.

Louis mumusa egy lány, akit még kisebb korában ismert meg. Mindig körülrajongták a lányok, az első néhány eset után már gyanította, hogy ez a vélavér következménye. Amikor negyedikes volt, a mániákus lány elkezdte üldözni, és egy nyugodt percet sem hagyott neki. Mindig mindenhol ott volt, szerelmes levelekkel és ajándékokkal bombázta, egyszer még a szobájukban is rátört éjszaka. Loo minden egyes alkalommal elmondta neki, hogy nem akar tőle semmit, de a lány nem értette meg. Végül altató bájitalt csempészett Loo vacsorájába, és amikor elaludt, szó szerint elrabolta. Loo a Tiltott Rengetegben ébredt fel megkötözve. A lány próbált Amortentiát leerőltetni a torkán, de szerencsére időben rájuk találtak.
Loo természetesen nem ettől a lánytól fél, nem azért ő a mumusa, mert tőle retteg. Viszont kamasz kora óta az a kép kísérti, hogy mindenkinek csak a külseje miatt tetszik, és egy lány sem fogja önmagáért szeretni.
Ezért nem is nagyon szereti, ha mások is látják a mumusát, mert tudja, hogy nem értenék meg, és azzal cukkolnák, hogy fél egy kislánytól...

Loo-nak van egy saját háziállata, egy fülesbagoly. Szüksége is van rá, mert nagyon sokat levelezik a két nővérével és Teddy-vel, és a szüleinek is gyakran ír.

Kommentek :)