2012-es tervek  

Posted by Deszy

Akkor hát, a blogon már közzétettem, hogy sikerült a 2011-es év.

Most ideje előre tekinteni, és a 2012-es célkitűzésekkel foglalkozni.


Nos, kezdem talán azzal, ami valószínűleg mindenkit a legjobban érdekel. Dahlia történetét szeretném még idén befejezni.

Ami annyit jelent, hogy megírom a teljes Egy Dursley Roxfortbant, ami az alapján, hogy most hol járunk, szerény saccolásaim szerint kb. 40 fejezet lesz, hiszen innentől szeretném kicsit meggyorsítani az eseményeket. Dahlia útjának kezdetét mindenképp szerettem volna részletesen megmutatni, de azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ezután időben nagyobb ugrások is lesznek, és nem fogom Dahlia minden egyes tanóráját megmutatni, mint ahogyan azt eddig tettem. A 40 fejezet, mint ahogy írtam, tényleg csak becslés, simán elképzelhető, hogy ennél több lesz, és az is, hogy kevesebb.

Ezen kívül szeretném befejezni még idén Dahlia végzős évének történetét is. Hogy ez milyen hosszú lesz, azt egyelőre nem tudom, de gyanítom, hosszabb lesz, mint az elsős év. Több okból is, hogy pontosan miért, az egyelőre maradjon titok. :) (Feltűnt nektek, hogy semmit nem tudunk a roxforti végzősök hagyományairól? xD) Hogy ennek a fanfic regénynek pontosan mi lesz a címe, azt még nem tudom, de van már ötletem. Mindenesetre lesz összefüggés az elsős és a végzős év között, és a fejemben egyre jobban összeállnak a dolgok. És remélem, mire a hetedik évet írni kezdem, még ennél is jobb lesz, mint amilyen most.
Azt hiszem, hogy nagyon nehezen fogok tudni elszakadni a szereplőktől, akiket annyira imádok, de ugyanúgy, ahogy Rowling sem tette, nem tervezem, hogy írok olyan történetet, amiben Dahlia már felnőtt. Ha esetleg mégis, az nem lesz hosszabb hangvételű, maximum novella.

Viszont a „kisebb” szereplőkkel is vannak terveim, akik Dahlia végzős évében már nem koptatják a Roxfort padjait. Gondolok itt Loo-ra, James-re, Rose-ra, Albusra… Sokukkal vannak már terveim, és nagy eséllyel fogok írni rövidebb folytatásos történetet arról, az ő életük hogy is alakult. Nem biztos, hogy mindenkiről, ez majd kialakul. :)
Teddy Lupin esete speciális, vele már régóta vannak terveim, abban biztos vagyok, hogy róla előbb vagy utóbb írni fogok. Azt még nem tudom, hogy ez kapcsolódni fog-e valamilyen formában Dahlia történetéhez vagy nem, ez is majd elválik.


Egyéb Harry Potteres tervek… Röviden: vannak.

Szeretném befejezni a 9 fejezetesre tervezett A középső testvér hagyatékát, méghozzá belátható időn belül. Szóval ha lesz egy kis szusszanásnyi időm, nemsokára annak is nekiugrok, de gyanítom, ha kibírom, azt majd csak akkor kezdem el feltenni, ha már az egész készen van. (Kivéve ugye az első fejezetet, amit már megírtam.)

Mindenképpen folytatni szeretném Bogar Bárd elveszett meséit, már csak azért is, mert ötleteim még vannak. Úgyhogy néhány mesére mindenképp számíthattok.

Ami a más jellegű HP írásokat illeti… Vannak romantikus témájú ötleteim (ezek főképp Ron-Hermione párosításúak, de van Ginny-Harry is, és már régóta tervezem, hogy előrukkoljak valami nagyon beteg, lehetetlen párosítással is), és vannak sötétebb jellegű ötleteim is. Ezeknél nem halálfalósra kell gondolni, vagy valami kemény akcióra, inkább lelki értelemben sötétek. (Tudjátok, csak hozom a formám. Imádok szenvedésről és halálról írni, fogalmam sincs, miért. xD)

Ennyit a Harry Potterről…

Tudom, hogy ez a HP-s oldalam, de azt hiszem, nem jelent gondot, ha azért ide is felteszem az egyéb irányú terveimet is. :)
 
Jöjjön a másik nagy „univerzum”, amiben alkotni szoktam. Twilight. (Előre is bocsi azoktól, akik utálják, de én szeretem, bárki bárhogy szidja is. Más, mint a Harry Potter, felesleges is összehasonlítgatni szerintem. De engem szórakoztat és leköt, imádom benne a karaktereket és szeretek róluk írni, ezért fogok is.)

Szóval. Twilight témájú hosszabb folytatásost még nem írtam (egyszer próbálkoztam, de azt abba is hagytam elég hamar), így most eljött az ideje. Meg szeretném valósítani egy régi tervem, amiről már egyszer olvashattatok is. Ez pedig az Ez a te átkod, nem az enyém! című kis regényszerűség lenne. Nem hiszem, hogy olyan hosszú lesz, mint Dahlia története, sőt, valószínűnek tartom, hogy nem lesz olyan hosszú. A történet lényege, hogy az Eclipse végi sátorozós éjszaka után Edward és Jacob úgy ébrednek, hogy „mivoltot” cseréltek: Edward vérfarkas, Jacob pedig vámpír.

Twilight témában is vannak rövidebb ötleteim, amelyekből majd valószínűleg novellák fognak születni. Ebben is igyekszem majd olyat alkotni, amilyet eddig még nem olvastam. Remélem, sikerülni fog.


Más témákban nem nagyon szoktam fanfictionöket írni, bár egy-két ötletem akad más regényekhez is. Viszont ezekből valószínűleg nem lesz semmi, mert a HP és a Twilight elsőbbséget élvez.

Van viszont egy vegyes témájú fanfictionöm, az első hosszabb történet, amit írtam. Ez egyelőre még befejezetlen, és nagyon szeretnék ezen változtatni. De pont azért, mivel ezt régebben írtam, mielőtt folytatnám, átdolgozom az elejét is, hogy jobb, hosszabb és élvezhetőbb legyen. Ez a fanfic az Elmerülve a varázsban. A történet főhőse Lizi, akiről egyik napról a másikra kiderül, hogy arra született, hogy fenntartsa a fantáziavilágokban az egyensúlyt, azaz ha egy fantasy történet elcsúszik attól, ahogyan megírták, helyre kell hoznia azt. Ezt úgy tudja megtenni, hogy ezek között a világok között utazgat. (Pl. A HP első részének története félrecsúszik, Harry nem találkozna a Weasley családdal a King’s Crosson, ezzel végzetesen megváltozna a világ, és ha Lizinek nem sikerül helyrehoznia, az univerzum megszűnik létezni.) Ez a történet azért vegyes fic, mert nem csupán Harry Potter vagy Twilight van benne, hanem más fantasy regények is, amelyek között Lizi ugrál. (Pl. Eragon stb.) A fő szál azonban a Twilighthoz és a Harry Potterhez kapcsolódik.


Ami a saját írásaimat illeti…

Novellaötletem rengeteg-rengeteg van. Hogy ezekből mennyit, mikor, hogyan fogom megírni, az tényleg a jövő zenéje. Nagyban hangulat- és motivációfüggő. Ezek témája teljesen vegyes, a drámától kezdve a romantikusig minden van.

Saját meséket is szeretnék majd írni a Bogar Bárdosokon kívül, egy-két ötletem ehhez is van.

Van egy megkezdett folytatásos történetem, amit az interneten szeretnék publikálni, A lélektükrök királya. Ez egy fantasy, aminek a főhőse egy harcos, Darian. Ez azért is nagy kihívás nekem, mert férfi szemszögből kell írni, és történelmi környezetben játszódik. Ez amolyan középkori jellegű korban játszódó, átkokkal, istenekkel és istennőkkel teli világ. Dariant viszont szintén nagyon szeretem, igazán meg akarom írni a történetét, szóval remélem, ezzel is fogok tudni haladni.

A legnagyobb projektem viszont kétségtelenül a saját regényem megírása. Hogy ez sikerül-e, mennyi idő lesz, elég jó lesz-e, hányszor kell majd átírnom stb., az mind olyan kérdés, amire nem tudom a választ. Nagyon szeretném, ha sikerülne megírnom, és azt is, ha jól sikerülne megírnom, mert nem titkolt szándékom, hogy előbb vagy utóbb a saját regényemet tartsam a kezemben. Több regényötletem van, de most ebben érzem a legnagyobb potenciált, és ebben látom a legtöbb lehetőséget. Ebből a regényből (amit jobb híján regényként emlegetek, mivel még nincs címe) már megosztottam két részletecskét is, amiket persze nagy eséllyel át fogok még írni.


Visszaolvasva ez egy nagyon-nagyon hosszú lista, és szinte kizártnak tartom, hogy ez mind sikerüljön, de hát… Kell a kihívás, és ha csak a fele sikerül, már akkor is nagyon elégedett leszek. És hát, itt vagytok nekem ti, akik folyamatosan biztattok. Remélem, annyit fogjátok rágni a fülem kommentekkel, kritikákkal és tanácsokkal, hogy a létező legtöbb fejezetet préselitek ki belőlem. :)

This entry was posted on 2012. január 1., vasárnap at vasárnap, január 01, 2012 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

3 megjegyzés

Névtelen  

sok sikert mindenhez!

2012. január 3. 14:28

Szia! Mivel említettem már, hogy nagyon tetszik a blogod, és én is gondolkoztam már egy ilyen törtin, gondoltam szólok, hogy én is megnyitottam az új blogom ami HP fanfic :)! Nézz be ha gondolod :) http://angl1533hpfic.blogspot.com/
puszi Angel1533

2012. január 13. 10:55

Sziasztok!

Nos, kedves Anonymus, nagyon köszönöm! :D

És Angel1533, köszönöm a dicséretet. Utólagos engedelmeddel kitettem a blogod linkjét a linkek közé. :D És kíváncsian várom a folytatást! :)

Pussz:
Deszy

2012. január 13. 11:18

Megjegyzés küldése

Kommentek :)