Meglepi - Oliver szemszög!  

Posted by Deszy in

Madam Malkinnál
(Oliver szemszög)


Oliver rögtön észrevette a szőke hajat, amint a lány kilépett a Kviddics a javából üzletből. Elképzelése sem volt, vajon mit keresett ott, amikor pontosan tudta, hogy Dahlia mindennél jobban utál repülni. Nem mintha nem szívesen képzelte volna el a lányt egy seprűnyélen, amint a kviddicspályán rója a köröket, nagyon is el tudta képzelni, amilyen harcias volt. Imádna ellene játszani egy Mardekár-Hollóhát találkozón.

Aztán meglátta, hogy nincs egyedül, és minden világossá vált. Weasley. Olyan volt, mint egy árnyék, mindig követte Dahliát, és saját becenévvel illette. Akárhányszor meghallotta, ahogy Hugo Liának szólítja, legszívesebben megmondta volna neki, hogy van rendes neve is, szólítsa úgy. Dahlia.

Mindig is utálta a beceneveket. Az Oliver elég hosszú név ahhoz, hogy becézzék, de senkinek sem hagyta, hogy Oli vagy más hasonló, idióta néven emlegesse, és nem értette Dahlia miért nem teszi ugyanezt.

Persze nyilvánvaló volt, hogy a legkisebb Weasley fülig szerelmes a lányba. Állandóan elpirult mellette, és csak úgy csüggött minden szaván. Idegesítően nyilvánvaló volt, mire vágyik. Márpedig pontosan arra vágyott, amit Oliver is akart, de tudta, hogy nem lehet olyan elszánt, hogy megszerezze, mint amilyen ő.

Követte őket, és nem is kellett sokat várnia, hogy Dahlia kilépjen a fagylaltszalonból. Nem volt egyedül, de akárki is volt vele, legalább nem Hugo akaszkodott rá megint.

Egy nő állt mellette, Oliver nem látta túl jól, mert nem akart túl közel menni, nehogy észrevegyék. Amint azonban beléptek Madam Malkinhoz, várt még egy percet, és beosont az üzletbe. Régóta járt már oda, pontosan tudta, mivel tudja lekenyerezni az eladókat, hogy békén hagyják néhány percre. Elég volt egy-egy jól irányzott bók, és a tenyeréből ettek.

Madam Malkin is, bár ő azért nehezebb dió lett volna. Túlságosan harsány kacagással fogadta a bókokat, és felhívta volna a figyelmet rá. De szerencsére ő most épp Dahliával volt elfoglalva, így Oliver elrejtőzhetett egy bábu mögé, és onnan hallgathatta, miről beszélnek.

Dahlia először megrendelte a szokásos, unalmas talárokat, amiket úgy utált. Oliver tudta, hogy minden évben újat vesz belőlük, és odafigyel, hogy tökéletesen álljanak rajta, de amint lehetett, rögtön megszabadult tőlük. Aztán megrendelte a ballagási talárt, ami a Hollóhát kék-bronz színeiből készül majd, ellentétben az ő zöld talárjával.

Ez nem volt túlságosan érdekes téma, ezért Olivernek lehetősége nyílt, hogy jobban megfigyelje a Dahliával érkezett nőt is. Csontos volt és magas, a kelleténél hosszabb nyakkal. Az arca már ráncos, a haja őszes. Egy cseppet sem hasonlított Dahliára, mégis a pillantásból, ahogy a lányt méregette, biztos volt benne, hogy csak az édesanyja lehet. Nem sokat olvasott Harry Potter életéről, de azt még is ő is tudta, hogyan néztek ki Dursleyék, és ez itt kétségtelenül Petunia Dursley volt.

Fekete ruhát viselt, és ez megerősítette a hírt, amiről Oliver már hallott.

A nő váratlanul beszélni kezdett, pedig egész addig csöndben nézte a folyamatot.

– Sárga. Mindig is jól álltak neki a sárga ruhák. Már kislányként is olyan bájos volt bennük.

Oliver összeráncolta a homlokát a javaslatra, és elég nagy volt a csábítás, hogy előlépjen a baba mögül, és megmondja, a sárga egyáltalán nem jó választás Dahlia számára.

A sárga nem emeli ki a hamvas bőrét, csak sápasztja. És kizárt dolog, hogy képesek legyenek olyan árnyalatú anyagot találni, ami a lány aranyszínű haja mellett nem tűnne szegényesnek. Nem, a sárga egyáltalán nem jó.

Madam Malkin határozott hangja szerencsére megmentette a helyzetet.

– Zöld.

Oliver akaratlanul is elmosolyodott, és megjegyezte magának, hogy amikor következő alkalommal Madam Malkinnál jár, feltétlenül hagyjon magas borravalót.

Elképzelte, ahogyan Dahlia zöld ruhában áll mellette, fülében a fülbevalóval, és mindenki irigyen nézi őket, de senki más nem érhet hozzá, csak ő.

– A zöld is mindig jól állt. Emlékszel, amikor békát játszottál az iskolai darabban...

Oliver alig tudta visszafojtani a nevetést, de egy halk morgásszerű hang még így is elhagyta az ajkát, ahogy próbálta visszanyelni a kitörő hangot.

Dahliát békának öltöztették? Pont békának? Eszébe jutott Edgar, a varangya, és próbálta elképzelni, ahogy a kis Dahliát egy undorító békajelmezbe bújtatják. Feltétlenül meg kell majd kérdeznie, van-e fotó. Még ha csak mugli is, az is több, mint a semmi.

Dahlia tiltakozni kezdett a zöld szín ellen, és ezen Oliver meg sem lepődött. Elképzelte James arcát, mit szólna, ha meglátná a lányt a Mardekár színében. Külön elégtételt jelentene.

– Pedig ki kell emelni a gyönyörű szemét, és ehhez csak a zöld jöhet szóba.

Ez volt Oliver végszava, úgy döntött, felfedi magát. Miközben előlépett, és kifejezte egyetértését – mind a ruha színét, mind Dahlia gyönyörű szemét illetően –, végig a lány arcát nézte. Tudta, hogy legszívesebben megátkozná, az arcára volt írva.

Imádta, amikor így viselkedett. Már csak másodpercek kérdése volt, hogy megjelenjenek az arcán a pír első hullámai, és ha jól csinálja, akkor a végén szinte felrobban majd a dühtől. Olyankor imádta a legjobban. Sokan meg tudták nevettetni, de úgy feldühíteni, mint ő, senki nem volt képes. És ez megdöbbentő elégedettséggel töltötte el.

– Más szín szóba sem jöhet. Megint csak bebizonyosodott Madam Malkin egyedülálló hozzáértése. – Ha Oliver még egy kicsit feszíteni szerette volna a húrt, akkor még kezet is csókol a nőnek, de ettől most inkább eltekintett.

– Te meg hogy kerülsz ide? – Dahlia hangja dühös volt, de még nem forrt eléggé a vére.

– Hát illik így üdvözölni, amikor már ilyen régóta nem találkoztunk? – Oliver megcsóválta a fejét, hogy nyomatékot adjon szavainak, és még ciccegett is egy kicsit. – Az én dísztalárom is zöld lesz, úgyhogy tökéletesen passzolnánk.

Igazából rengeteg dísztalára volt, jóval azelőtt is, hogy megkapta volna a roxforti levelét. Fekete, szürke, még egy lila is akadt, amit az édesanyja csináltatott, mert azt akarta, hogy az egész család összeillő színekben parádézzon az egyik divatbemutatón, amin részt vettek. De nem hazudott, tényleg volt zöld is, és azt tervezte felvenni a bálra.

Dahlia kérdését, miszerint minek akarna az övéhez illő talárt, Oliver figyelmen kívül hagyta, egyrészt mert a válasz túl egyértelmű lett volna, másrészt mert tudta, hogy semmivel sem idegesíti fel jobban a lányt, mintha úgy tesz, mint aki meg se hallja.

Helyette Dahlia anyjára irányította a figyelmét. Nyilvánvalóan fogalma sem volt, ki lehet ő, és mivel mugli volt, ez nem is olyan meglepő. Ráadásul amennyire tudja, még Dahlia barátait se nagyon ismerte, nem hitte, hogy a lány róla mesélt volna neki.

De sebaj! Majd ő változtat ezen. Minél nagyobb a kihívás, annál jobb. Lehetséges, hogy Petunia Dursley mugli, és megveti a varázslók világát, de végső soron ő is csak nő.

– Mrs. Dursley, ha nem tévedek. Oliver Prince vagyok. Már tudom, honnan örökölte a lánya a szépségét – vetette be legelbűvölőbb hangját, aztán meghajolt felé.

A nő megdöbbent, és Oliver most először fedezte fel a hasonlóságot közte és a lánya között. Nem a külsejükben, sokkal inkább ebben az arckifejezésben látszódott a kapcsolat. Ugyanúgy ráncolta a homlokát, mint ahogyan Dahlia szokta, és a szája ugyanolyan o-t formált.

– Hadd fejezzem ki őszinte részvétem a veszteségéért.

Oliver lopva oldalra pillantott, mert legszívesebben a lánynak mondta volna ugyanezeket a szavakat, de érezte, hogy nem venné jó néven.

És egyébként is, dühösnek akarta látni és nem szomorúnak. Néhány pillanatig még gondolkozott, mivel dühíthetné fel még jobban, ezzel is elterelve a figyelmét a gyászról, és akkor hirtelen eszébe jutott a tökéletes megjegyzés.

– De olyan szép napunk van, és a jövőbe kell tekintenünk, ahogy édesanyám mondja mindig. És visszatérve a ruhádra. Feltétlenül a zöldet válaszd. Illik hozzá a fülbevaló, amit küldtem.

A fülbevaló említése megtette a hatását, Dahlia szeme szinte szikrákat hányt, és annyira vörös lett, hogy Oliver végre elégedetten kihúzhatta magát, az eredményben gyönyörködve.

– Legyen zöld – szólalt meg a lány váratlanul. Oliver először meglepődött, hogy beadta a derekát, de aztán rájött, hogy valami olyannal vág vissza, amire nem számított. – Van egy tökéletes nyakláncom, amit majd felvehetek hozzá. A legszebb ajándék, amit valaha kaptam.

Az utolsó szavakat nyilvánvalóan neki címezte, mélyen a szemébe nézett, és előhúzta a ruhája alól a nyakláncot, ami egészen addig nem is látszódott. Egy egyszerű virág lógott rajta, de a színe pontosan olyan volt, mint Dahlia szeme. Ahogy közelebb lépett, már azt is látta, hogy nem véletlenül mintázott virágalakot a medál: egy dália.

Oliver a legszívesebben megkérdezte volna, hogy kitől kapta. Hugótól? Esetleg Jamestől? Bármelyiket el tudta képzelni, és egyik variációnak sem örült. A medál persze a nyomába sem ért annak az ékszernek, amit tőle kapott, és tudta, hogy Dahlia csak idegesíteni akarta azzal a megjegyzéssel, hogy ez a legszebb ajándék, amit valaha kapott, mégis... Mégis látta a lány szemében, hogy sokat jelent neki, és ezt mi sem bizonyította jobban, hogy a nyakában lógott, a fekete ruha alatt is viselte.

– Én még mindig azt gondolom, hogy az én ajándékom jobban illik hozzád – igyekezett leplezni csalódott dühét Oliver. Dahlia visszaütött, a saját fegyverével, ahogy mindig. Lehet, hogy ő akarta feldühíteni a lányt, de most ő maga is olyan haragot érzett, hogy alig tudta szavakba önteni. De Dahliával mindig ilyen volt, pont ezt szerette benne: hogy nem félt tőle, hogy vissza mert vágni. Oliver Prince-t azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát. Ha harc, hát legyen harc. – De persze az a fülbevaló nem igényel ennyi réteget. Igazad van, jobb lesz majd ruha nélkül.

A győztes gólt bedobta, ezt pontosan tudta. Kárörvendő vigyorát igyekezett udvarias mosolynak álcázni, miközben elbúcsúzott.

Aztán amikor meghallotta, hogy a lány azt mondja, ne vegyen mérget rá, hogy találkozni fognak a pályaudvaron, nem bírta ki még egy utolsó megjegyzés nélkül.

– Megnéztelek volna abban a békajelmezben. Talán csak egy csók kellett volna, hogy gyönyörű hercegnővé változz. Na mindegy, talán majd legközelebb.

This entry was posted on 2013. július 15., hétfő at hétfő, július 15, 2013 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)