Egy Dursley Roxfortban - 22. fejezet  

Posted by Deszy in


Ma az ünnep alkalmából dupla fejezet kerül fel. A másikon még dolgozom, de gondoltam, addig is ezt megosztom. :) A kommenteknek most is, mint mindig, nagyon örülök. Amíg érkezik a 23. fejezet, meg is írhatjátok ehhez a hozzászólást. :) Ha hibát találtok, kérlek azt is jelezzétek, mert nem olvastam át.


22. fejezet
Szerkesztőség gyülekezik


Aznap már nem volt lehetőségük, hogy megkeressék Rose-t, mert már túl késő volt, és bár Dahlia szívesen kiosont volna, akár azt is kockáztatva, hogy elkapják őket, de Nara ezt semmiképp sem akarta. És bármilyen feldúlt volt is Hugo, ő sem szeretett volna büntetést szerezni.

Másnap reggel keresték Rose-t a Nagyteremben, de nem látták sehol. A Griffendél asztalánál ott ült Lily Tiffel, James, Albus, Loo és Jazz, és Dahlia még Lucyt és Mollyt is látta, de Rose nem volt sehol.

Hugo azonban annyira kétségbe volt esve, hogy ennek ellenére odasétált a Griffendél asztalához, és lehuppant a Potterek és Weasleyk közé. Ez volt az első olyan reggel, amikor nem a Hollóhát asztalánál reggeliztek. Dahlia nem tudott róla, hogy bármilyen szabályozás vonatkozott arra, hogy a diákoknak kötelező a saját házuk asztalánál reggelizni, ennek ellenére eddig még senkit nem látott idegen asztalnál.

Néhány másodpercig furcsa pillantásokat vetettek ugyan rájuk a többiek, de aztán amikor rájöttek, hogy egy Weasley is van a csapatban, mintha mi sem történt volna, tovább folytatták az evést.

– Nem láttátok Rose-t? – kérdezte Hugo szinte már kétségbeesett hangon.

Albus volt az, aki válaszolt.

– Én láttam, mielőtt lejött reggelizni. Szerintem a könyvtárba ment, legalábbis annyi könyv volt nála, hogy csak ez tűnik értelmes magyarázatnak.

Mielőtt azonban megkérdezhették volna, miért is keresi, hirtelen egy hugrabugos lány jelent meg, és megkopogtatta Hugo vállát.

– Szeretnék jelentkezni – mondta félénken.

– Hugo, nem is tudtam, hogy már toborzod is a háremed. Szólhattál volna, szívesen segítek. Sok csinos lányt ismerek – nevetett James, és Dahlia sem tudott visszafojtani egy mosolyt.

Hugo teljesen elvörösödött, aztán kénytelen-kelletlen előhalászott a táskájából egy darab pergament meg egy pennát, és a lány felé nyújtotta.

– Írd fel a neved és a házad!

A lány – akit a pergamenre firkantottak szerint Elizabeth Bluewoodnak hívtak – hevesen bólintott, aztán amikor végzett, idült mosollyal az arcán tért vissza a Hugrabug asztalához.

– Ez meg mi volt? – kérdezte meg Albus, ami mindenkit érdekelt.

– Ezért keressük Rose-t.

Az elgyötörtség Hugo hangjában nőttön nőtt. Dahlia persze megértette, hogy miért mérges Rose-ra azért, mert akarata ellenére, kérdés nélkül felírta, de el sem tudta képzelni, hogy miért rázta meg ennyire a dolog. Tulajdonképpen neki tetszett az iskolaújság ötlete.

– Rose felírta a Roxforti Hírmondó szerkesztőségi tagjának, és nem is szólt róla neki. Ez a lány jelentkezni akart nála.

James még hangosabban kacagott, és csak akkor hagyta abba, amikor Dahlia az oldalába könyökölt, de még akkor sem bírta ki megjegyzés nélkül.

– Hugo Vitrol jelentkezik egyenesen a Roxfortból, hogy részletesen beszámoljon az eltűnt vécédeszkák ügyéről.

Hugo ezt már nem bírta tovább, felpattant és elviharzott. Dahlia még megajándékozta Jamest egy mérges pillantással, aztán Narával együtt követték barátjukat.

– Várj már, Hugo!

Nara és ő kitartóan loholtak Hugo után, de a fiú meglepően jó kondiban volt. Dahlia még soha nem látta ilyennek.

– Ki az a Vitrol? – kérdezte Narától lihegve, mert a név ismerős volt neki, de nem tudta pontosan, honnan is.

– Rita Vitrol egy újságíró, aki előszeretettel teszi pokollá interjúalanyai életét. Az egyik kedvenc alanya Harry Potter, de amennyire tudom, Hugo szüleiről is írt már egy-két felháborító cikket.

Dahlia most már emlékezett a névre. A Czikornyai és Patzában látta, a Harrynek szentelt részlegben. Ő írta a Megmentő vagy csaló című könyvet, és Dahlia most már a címből is sejtette, körülbelül miről szólhat.

Amikor végül utolérték Hugot, Dahlia a vállára tette a kezét, hogy megállítsa.

– Állj már meg! Hová mész?

– A könyvtárba.

– Legyél már eszednél! Mindjárt kezdődik az óra, nem fogsz odaérni időben. – Nara az örök realista észrévekkel próbálta meggyőzni, de Hugo csak menetelt tovább.

– Hugo! Nem éri meg, hogy elkéssünk. – Mivel még mindig nem állt meg, Dahlia gyorsan elébe vágott, és szembe fordult vele. Két kezét Hugo vállára tette, ezzel is visszatartva a fiút. – Majd ebédszünetben megkeressük. Megígérem.

Hugo még néhány pillanatig meredt rá szótlanul, aztán felsóhajtott. Aprót bólintott, majd megfordult és elindult a bájitaltanterem felé.


Hugo egész délelőtt nem tudott megnyugodni. Csak kis híja volt, hogy nem robbantotta fel az üstjét bájitaltanon. Ha Nara nem nyúl közbe, a fél terem zöld trutyiban úszott volna.

Dahlia végül már nem bírta tovább.

– Hugo, mi is belépünk veled, mit szólsz? Együtt biztos sokkal jobb lesz.

– Igen, szerintem amúgy is jó ötlet – tette hozzá Nara.

– Tényleg megtennétek? Rose elég elviselhetetlen tud lenni.

– Hülyesékedsz? Hármunkkal nem tud majd mit kezdeni.

Hugo aznap először mosolyodott el.

– Azért még megkapja tőlem a magáét. És ha lesz rá lehetőségem, rögtön kilépek.

Délben rögtön a Nagyterem felé indultak, de kivételesen nem a korgó gyomruk miatt.

Amikor Hugo meglátta Rose-t a Griffendél asztalánál, szinte rohant felé.

– Roxforti Hírmondó? Most komolyan?

– Ugye milyen jó ötlet? Egész nyáron ezt terveztem, de titokban kellett tartanom, amíg nem volt teljesen kész a koncepció.

– Azért NEKEM szólhattál volna róla. Legalábbis mielőtt felírsz mint akinél jelentkezni lehet, anélkül hogy egyáltalán tudnám, miről van szó.

Hugónak sikerült megint meglepnie Dahliát. Ahhoz volt szokva, hogy ha valaki mérges, az ordít. A szemrehányások mindig magasabb decibelen szóltak Vernon Dursleynél. De Hugo nem emelte meg a hangját. Nem rendezett botrányt, nem zengett a haragjától az egész Nagyterem. Hugo ugyanolyan hangerővel beszélt, mint mindig, ennek ellenére mégis sokkal hatásosabb volt a dühe, mint Vernoné bármikor. Talán azért, mert tőle ez nem volt megszokott. Halkan beszélt, de minden szavából csak úgy sütött a szemrehányás.

– Neville professzor szerint nagyon jó ötlet. Megtiszteltetésnek veheted, hogy alapító tag lehetsz.

– Megtiszteltetésnek, igaz? Arra nem is gondoltál, hogy mennyire utálom az újságírókat? Emlékezhetnél rá, mit kellett kiállnom, amikor szembe találtam magam Ritával.

– De hát nem írni fogsz!

– Nem? – kérdezte Hugo döbbenten, és a válasz Dahliát is meglepte.

– Persze hogy nem! Gondolod, hogy cikkeket íratnék veled? Rosszabbul írsz, mint Apa, már ha ez lehetséges.

– De akkor...

– Fotók, Hugo! Egy újsághoz fényképek is kellenek. Te leszel a Roxforti Hírmondó vezető fotósa.

Hugo elképesztő érzelemváltozáson ment keresztül. Alig néhány perce még dühös volt, néhány pillanattal azelőtt döbbent, és ahogy Dahlia meg bírta állapítani az arckifejezéséből, Rose utolsó mondata után boldog.

– Fotós?

– Bármikor megköszönheted.

Rose elképesztően idegesítő volt, ebben Hugónak kétségtelenül igaza volt. Viszont legalább tényleg ismerte az öccsét.

Hugo néhány pillanatig még szótlanul álldogált.

– Dahlia és Nara is szeretnének belépni, és egy hugrabugos lány is jelentkezett már – nyögte ki végül.

Rose végigmérte Dahliát és Narát, amitől Dahlia rögtön a plafonon volt. Úgy vizslatta őket, mintha piaci portékák lennének.

– Küldjetek bemutatkozást, hogy mihez értetek és miről írnátok szívesen. Most mennem kell, még el kell olvasnom egy könyvet a tördelésről.

Rose felpattant, és már száguldott is kifelé a Nagyteremből.

– Hé, Rose! – szólt utána Hugo, és amikor visszafordult, folytatta: – Köszönöm!


Végül nem iratkoztak fel másra. Nara gondolkozott rajta, hogy belép a Köpkő klubba, Dahlia pedig a Csillagász klubbal kacérkodott, de inkább úgy döntöttek, a Párbaj Szakkör és a Roxforti Hírmondó is elég sok idejüket köti majd le.

Egyik este aztán Hugo egy pergamennel a kezében jelent meg, amit ki is tűzött a Hollóhát faliújságára.

– Rose ma estére tűzte ki az első szerkesztőségi gyűlést. Már elég sokan összejöttünk, bár ahogy hallottam, a mardekárosok nem túl lelkesek. Na nem mintha bárkinek hiányoznának.

Mint kiderült, a szerkesztőség az egyik pincehelyiségben kapott helyet. Minden tiszta por volt, Dahlia az egyik sarokban még egy hatalmas pókhálót is felfedezett. A levegő pedig dohos és nedves volt, de úgy tűnt, Rose-t ez egyáltalán nem zavarta. Hugo pedig egyenes örült neki, mert azt mondta, így könnyebb lesz előhívnia a fotókat. Sötétből valóban elég sok akadt a pincében, szóval a sötét kamra kialakítására tényleg ideális volt. Másra viszont nem nagyon.

A terem, amit kaptak, nem volt túl nagy, jelentkezőből viszont sok akadt. Így amikor pontban este hatkor Rose üdvözölte őket, a legtöbben kényelmetlenül álldogáltak. Ahogy Dahliáék körbenéztek, a tömegben megláttak néhány szőke és vörös üstököt, így odafurakodtak.

Lucy és Molly Weasley is ott volt, rajtuk kívül pedig Albus, Lily, Tiff és Loo is ott álldogált. Dahlia a szeme sarkából észrevett még egy szőke fiút, de inkább nem mert hosszan Oliverre nézni, mert a végén még bátorításnak vette volna.

– James nincs itt? – kérdezte Dahlia.

– Ő és Fred úgy gondolták, hogy ha részt vennének ilyesmiben, akkor annyi erővel már a homlokukra is felírhatnák, hogy stréber. – Miközben Loo ezt mondta, az utolsó résznél idézőjeleket mutatott a kezével a levegőben, ezzel is jelezve, hogy ezek nem az ő szavai.

Nem folytathatták azonban tovább a beszélgetést, mert közben Rose maga elé lebegtetett egy zsámolyt, ami a terem egyik sarkában hevert és felállt a tetejére.

– Sokan vagyunk, de nem maradunk ennyien – szólalt meg végül. – Aki tényleg szeret és tud is írni, annak nem kell megijednie. A bemutatkozások alapján csoportokat alakítottam ki. Az egyes csoportok megfelelnek egy-egy rovatnak. A csoportok tagjainak az a feladata, hogy a rovatuknak megfelelő cikket írjanak. Tehát ha valakit a muglikról szóló rovathoz osztottam, az a muglikról írja a cikkét. Pofonegyszerű.

Dahlia nem volt benne olyan biztos, hogy a dolog „pofonegyszerű”. És a Rose szavainak hatására a teremben kerekedő hangzavarból arra következtetett, hogy a többiek is így gondolták. Senki sem számított rá, hogy még plusz válogató is lesz. Ráadásul Rose önkényesen osztotta be őket a rovatokhoz. Mi van ha Dahliát olyan helyre tette, amiről fogalma sincs?

– Most mindenkinek felolvasom a nevét. Aki a sajátját hallja, az jöjjön ide, megkapja a cetlit, amin a csoportja áll. A tagoknak nem kell együttműködniük, egyelőre legalábbis. Csak annyi a feladat, hogy mindenki önállóan megírja a maga cikkét. Csalni nem érdemes, mert ha nem ti írjátok a cikket, az előbb-utóbb úgyis kiderül.

Rose ábécé sorrendben olvasni kezdte a neveket, és Dahliának kicsit olyan érzése volt, mint a beosztási ceremónián. A dolog tulajdonképp nagyon is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy nem házakba, hanem rovatokba osztották őket, és nem a Teszlek Süveg hozta meg a döntést, hanem Rose. És ez nagyobb aggodalomra adott okot, még akkor is, ha a Teszlek Süveg csak egy kalap volt.

Dahlia elég hamar sorra került, most először örült neki, hogy a neve nem Potter vagy Weasley.

Odatolakodott Rose-hoz, elvette a cetlit, aztán már vonult is vissza barátai csoportjához. Nara izgatottan kérdezte, mit kapott, és a többiek is kérdőn néztek rá. Nem akarta elismerni, de kicsit remegő kézzel hajtotta szét a pergamendarabot. Zöld, cirkalmas betűkkel a következő állt rajta:


Dahlia Dursley
Divat és smink


– Divat és smink? – kérdezte Lily meglepetten, és kikapta a cetlit Dahlia kezéből.

– Nos, úgy tűnik – felelte Dahlia. Bár a téma közel állt hozzá, kicsit megsértve érezte magát. Ez úgy hangzik, mintha Rose üresfejű libának tartaná, pedig mégiscsak a Hollóhátba járt! Annyira nem lehet buta.

Hugo valószínűleg látta rajta, hogy elszontyolodott, és rögtön közbelépett.

– Szerintem ez logikus. Dahlia nagyon csinos, az ő tanácsait bárki szívesen megfogadja. És Rose nyilván azzal is tisztában van, hogy aki a mugli világból jön, az jobban ismeri a mugli divatot. Mi állandóan csak talárban futkosunk.

– Hugónak igaza van – helyeselt Loo. – Szépség kérdésében Dahlia szakértő író lesz.

Dahlia meg akarta köszönni, mert a két fiú tényleg feldobta, de erre nem volt lehetősége, mert hirtelen az egész terem elhallgatott. Még Rose is, pedig néhány másodperccel korábban még lelkesen sorolta a neveket.

Dahlia először nem látta, hogy mi lehet a hallgatás oka, de aztán ő is arra fordult, amerre a tömeg. Kicsit olyannak érezte magát, mint valami napraforgó, aki követi a fényt – ez esetben a némaság okát –, és pontosan ugyanazt teszi, mint a többi virág.

Amikor megfordult a pincehelyiség ajtajában egy szőke fiút látott, aki gúnyosan, felsőbbségesen mosolygott. Volt valami idegesítő ebben a mosolyban. Először nem értette, hogy mi az, de aztán rájött. A fiúnak csak a szája mosolygott, az arca és a szeme nem. Nem vidám volt, sokkal inkább erőltetett.

Aztán meglátta a fiú nyakkendőjét, és már nem is lepte meg annyira, hogy a fiú nem volt számára túl szimpatikus. A nyakkendő ezüst-zöld színekben pompázott. Ez még kiegészült azzal, hogy a fiú haja gondosan volt zselézve, a talárja pedig élére vasalva simult a testére.

Dahlia néhány pillanat alatt levonta a következtetéseket: a fiú valószínűleg gazdag, és ezért mindenkinél jobbnak hiszi magát.

Kérdőn fordult Hugóhoz:

– Ez meg ki?

Nara is közelebb hajolt, hogy hallja a választ.

– Ez Scorpius Malfoy.

This entry was posted on 2012. június 20., szerda at szerda, június 20, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

7 megjegyzés

Ú, Hugo, mint az újság fotósa *.* Ez tetszik! :)
Meg Dahlia és a divat! Biztos menni fog neki. :)
És megjelent Scorpius is... Hát, kíváncsi leszek! :)

2012. június 20. 19:40

Kedves Deszy!
Rengeteg fanfic található meg a neten, és rengeteg író tevékenykedik aktívan ebben a műfajban. Ezt alapul véve, következne az a gondolat, hogy "De jó, hát akkor sok jó sztorit lehet olvasni, milyen kényelmes!" Csak hogy annak a rengeteg történetenek a fele egy kaptafára megy, és rosszul van megírva, megfogalmazva.
Nagyon várjuk már, hogy milyen lesz a Végzősök, az izgalmas romantikus szálakat, Dahlia rejtélyét, és a többi... de ettől függetlenül én az elsős évüket is nagyon szeretem!
Őszintén szólva a sok sztori közül nem kicsit tűnik ki Dahliáé, mégpedig azért, mert nagyon kevés olyan író van, aki elsőévről ír, és ha hozzávesszük, hogy kiről/kikről szól, és melyik korban játszódik a sztorid, még különlegesebb lesz.
Na de, először is, miért van olyan kevés sztori (szerintem, persze) elsőévesekről?
Egyszerű. Kevés az olyan író, aki érdekesnek tartja a "kicsik" karaktereit. Velük nem lehet bonyolult szerelmi szálakat szőni, vagy világmegváltó dolgokat csinálni. Koruk miatt korlátoltabbak is, jobban ellenőrzik őket, nem mehetnek akárhova, nem csinálhatnak akármit. Ezért feltételezhetjük, hogy róluk írni unalmas.
Na, Te, Deszy, bebizonyítod, hogy ez nem igaz!
Dahlia sztorija nagyon is érdekes és izgalmas, tele fordulatokkal. Nem, nem váltják meg a világot, vagy árulja el őket a szerelmük, de a saját kis problémáik, mint például Hugo egész délelőttös frusztrációja az újságírás miatt ugyanolyan érdekesek és eladhatóak az olvasók számára, ha valaki jól megírja őket.
Alig várom a folytatásokat egy-egy fejezet után, és ez számomra annak a jele, hogy valamit nagyon tudsz - de szerintem nem csak én vagyok ezen a véleményen. :)
Lényeg a lényeg, imádom az "Egy Dursley Roxfortban"-t, és remélem, hogy nagyon sok írást olvashatok majd még tőled!

(elnézést, hogy a comment most nem kifejezetten a fejezetről szólt, csak ezt most nagyon le akartam írni Neked:) De azt hiszem, egyértelmű ezek után, hogy mennyire tetszett a legújabb rész is.:D)

Vivi

2012. június 20. 20:29

Szia Reby!

Bizony, Hugo fotósnak született. Művész a szentem. :)
Dahlia és a divat... Hát ezzel kapcsolatban is lesznek még jó percek. :)
Scorpius pedig... Hát, a kövi fejezetben lesz egy jó kis szópárbaj. :) És az is kiderül, miért jött. :P

Pussz:
Deszy

2012. június 20. 20:43

Szia Vivi!

Egyáltalán nem zavar, hogy nem annyira a fejezetről írtál, ebben a kérdésben megnyugtathatlak. Sőt, kifejezetten örültem neki, és nagyon jól esett olvasni.

Én magam is szoktam fanficeket olvasni, és sajnos nagyon igaz, hogy sok olyan akad, amelyik egyszerűen - bocsánat érte -, de olvashatatlan. Sokszor még a durva helyesírási hibák is csak apróságok. Néhány olyan, mintha még soha nem írt volna a szerzőjük fogalmazást.
Szóval nagyon jól esik, hogy szerinted - és szerencsére úgy veszem észre, hogy mások szerint is - én nem tartozom közéjük. Persze vannak hibáim, és roppant boldog lennék, ha egyszer valódi szerkesztő is értékelné valamelyik történetem, mert én soha nem tanultam semmilyen íróiskolában.

Na, de visszatérve az eredeti témára.
Amit írsz, az nagyon igaz. Amikor írni kezdtem az Egy Dursley Roxfortbant, én is tartottam tőle, hogy elsősökről kell írnom. Egyyrészt azért, amit írsz, bár azt gondolom, hogy a Harry Potter és a Percy Jackson bebizonyította, hogy gyerekekről is lehet izgalmas történetet írni.
Viszont én általában nem olvasok ilyen fiatalokról. A legtöbb általam olvasott könyv főszereplői 16-17 évesek, vagy ennél idősebbek. És hát, elég rég volt már az is, hogy én 11 voltam. Öcsém/húgom sincs, és nálam fiatalabb unokatestvérem sem.
De amikor megszületett bennem Dahlia története, tudtam, hogy mindent az elején kell kezdenem, így az első évvel.

Ezért is örülök nagyon, hogy azt írod, hogy Dahlia története érdekes és izgalmas. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás - mármint a szereplők kora -, amikor nekiálltam. És ha tetszik, akkor ezt az "akadályt" sikerült legyőzni. :)

Szóval nagyon szépen köszönöm, Viki, és természetesen folytatom! :) Dahlia történetét is, és más sztorikkal is készülök. :)

Hatalmas pusszantás a hosszú kommentért!

Deszy

2012. június 20. 21:01
Lory  

Szia!
A fejezet mint mindig, most is fantasztikus lett. Na de itt abbahagyni? Áh, most annyira kíváncsivá tettél, mit akarhat Scorpius. Áh, idegborzoló függővég...Annak viszont nagyon örülök, hogy Hugo végül megbarátkozott a helyzettel. Azért arra is kíváncsi vagyok, hogy Nara és Loo milyen rovatot kap majd. Már alig várom a következő részt. :)

2012. június 20. 22:22

Deszy. Milyen hosszúra tervezed Dahlia storyját? ÉS Scorpius az tizsta apja, meg nagyapja.

2012. június 21. 20:25

Valószínűleg 35-40 fejezet lesz, de igazából attól függ, hogy alakul. Majd meglátjuk. :)

2012. június 21. 20:45

Megjegyzés küldése

Kommentek :)