A karaoke kaland  

Posted by Deszy

Ez egy kisebb szössz Jamesről és Loo-ról, aminek lesz majd még folytatása, de csak a Végzősök után.  



A karaoke kaland


A karaoke bár pont olyan volt, amilyennek Jamesnek leírták. A helyiségben kör alakú asztalokat helyeztek el úgy, hogy mindenki jól láthassa a fényárban úszó színpadot. Ettől eltekintve áldott félhomály uralkodott mindenhol, még a bárpultnál is. Az apró táncparketten az emberek egymáshoz dörgölőzve rázták magukat, még az idegenek is összesimultak, és James legalább egy tucat emberről állapította meg egyetlen pillantással, hogy kicsit többet ittak a kelleténél.

A bár maga volt a kettősség: egyrészt ott üldögéltek az ártatlan karaoke rajongók, akik alkoholmentes koktéljukat szürcsölték, másrészt a vadászok és vadak, ahogyan magában James a magányos szingliket, és az őket felszedni akaró, kalandok után kajtató fickókat nevezte. Egy-egy sötét zugban már látta is az egy éjszakára összeálló párosokat, amint „mélyrehatóan” igyekeznek megismerni a másikat.

– Tökéletes – gondolta magában. Mert pontosan erre vágyott. Egy estére, amikor senki nem fogja megkérdezni, ő-e a híres Harry Potter fia, egy estére, amikor bűntudat nélkül kiengedheti a gőzt, és szabadon azt tehet, amit csak akar. Egy estére, amikor felejthet. Lehet-e alkalmasabb hely erre, mint egy mugli szórakozóhely?

James hátrafordult, és rögtön tudta, barátja nem teljesen osztja a véleményét. Látta Loo szemében, hogy kétségei vannak afelől, jól tette-e, hogy vele jött. Valószínűleg nem is tette volna, ha Jason nem jelenti ki, hogy később ő is csatlakozik. Az igazat megvallva maga sem volt biztos benne, hogy Loo-e a megfelelő arra, hogy végignézze, ahogy leissza magát, de mivel Fred nem ért rá, ő volt az egyetlen lehetőség.

– Ne vágj már olyan képet, mintha a kivégzésedre készülnél! – próbálta meg túlkiabálni a hangos mugli zenét. – Jól fogunk szórakozni! – Azzal megragadta Loo kezét, és az egyik üres asztalhoz rángatta.

– Te most itt maradsz! – mondta Louis-nak ellentmondást nem tűrő hangon, és határozott pillantással nyomatékot adott a szavainak. Gyanította, ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt meg tudta tenni, mert később már nem lesz eléggé magánál ahhoz, hogy ilyen parancsoló legyen. Loo pedig majd kénytelen lesz valahogy hazavarázsolni. Szó szerint. – Hozok valamit inni.

A bárpultnál álldogálva azonban rájött, hogy fogalma sincs, mi micsoda. Persze külön voltak felsorolva az alkoholos italok, de ő mindenképpen valami ütőset és erőset szeretett volna, ami segít neki felejteni. De ez még a kisebbik gondja volt. Rá kellett döbbennie, hogy hiába szerzett mugli pénzt, fogalma sincs róla, melyik papír mennyit ér pontosan. Átkozott muglik, még ezt is képesek túlbonyolítani!

Végül egy idegen hangzású italt választott, és úgy döntött, a pultos kezébe nyomja azt a papírt, amin a legnagyobb szám áll, mert logikusnak tűnt, hogy az éri a legtöbbet.

– Két tequilát! Legyen mindkettő dupla – mondta, aztán amikor megkapta az italokat, odanyújtotta a bankjegyet. A fickó szó nélkül elvette, aztán egy halom újabb papírt nyújtott James felé. Gyanította, hogy ez a visszajáró lehet, úgyhogy szó nélkül elvette, és elégedetten konstatálta, hogy sikerült a küldetés.

Visszaindult a két pohárral Loo-hoz, és alig akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy az asztaluknál valaki elfoglalta a helyét. Jobban mondva valakik. Loo mindkét oldalán egy-egy józannak nem nevezhető nő ült. Az egyik a karját ölelgette, és kéjesen bámulta Loo arcát, a másik pedig valamit a fülébe sugdosott. A két nő azonban semmi másban nem hasonlított: az egyiknek hosszú, szőke haja volt, ami egészen a fenekéig omlott alá, a másik fekete, tüskés haja viszont az égnek meredezett. A szőke sudár alakja szembetűnő volt, a fekete hajú viszont alacsony volt, és gömbölyded.

James akkor is jól tudta volna, mi járhat most barátja fejében, ha nem lehetett volna tökéletesen leolvasni érzelmeit a mozdulataiból. Loo egyenes háttal ült, mint aki karót nyelt, és semleges arccal próbálta lehámozni magáról a két szépséget. James kuncogva indult barátja segítségére.

– Hölgyeim, szabad? – kérdezte udvariasan, aztán elhessegette őket az asztaluktól. Azok sértődötten elhúzták a szájukat, de hamar elfelejtették, mi történt, és már a következő asztalnál próbálták megtalálni álmaik hercegét.

James vigyorogva leült, Loo felé lökte az egyik italt, aztán lehúzta a sajátját. És meg kellett állapítania, hogy jól döntött. A tequila végigmarta a nyelőcsövét, és szinte rögtön érezte a jótékony szédülést. Amikor látta, hogy Loo-nak esze ágában sincs meginnia a sajátját, azt is elvette, és ledöntötte.

Végül a kérdés csak úgy kirobbant belőle.

– Meleg vagy? – Louis olyan meglepett arcot vágott, hogy James örült, amiért a másik úgy döntött, nem issza meg az italát. Mert most a meglepetéstől valószínűleg ráköpte volna az egészet az ő arcára. – Nincs semmi gond, ha igen. – James úgy érezte, ezt még muszáj hozzátennie, és igazat is mondott. Rohadtul nem érdekelte volna, ha Loo a másik csapatban játszik.

– Nem – nyögte ki végül. – Miből gondoltad?

– Még soha nem láttalak senkivel, pedig csak úgy ragadnak rád a csajok – intett a fejével a két előbbi felé.

Louis nagyot sóhajtott, és csak néhány másodperc múlva szólalt meg.

– Egyszerűen csak többet akarok. Nem valami üresfejű libát, akinek tetszik a szőke hajam meg a kék szemem. Ennyi.

James kétkedve felvonta a szemöldökét.

– A véla vér miatt van az egész – folytatta Loo lemondón. – Néha azt kívánom, bár csúnya lennék. Akkor legalább tudnám, hogy nem a külsőm miatt kellek valakinek.

– Nem vagyok igazán lelkizős hangulatban. – Közben James észrevett egy pincért, és rendelt maguknak még két tequilát. Vagyis magának, mert tudta, hogy Loo-nak megint nem fog kelleni.

– Te soha nem vagy olyan hangulatban – jelent meg tartózkodó mosoly Louis arcán, de rögtön el is tűnt.

– Most különösen nem – felelte James, és megitta a következő pohár tequilát. Pont azért jött ide, mert felejteni akart. Nem érdekelte, ha ehhez magába kell dönteni pár liter tequilát. Le akart részegedni, hogy legalább ezen az éjszakán ne kísértsék az álmai. – Tudod, a legtöbben örülnének, ha a helyedben lehetnének.

– Igazán? Szerinted olyan szórakoztató, hogy levakarjam őket magamról?

– Hát ne vakard le!

– Te ezt tennéd? Nem hiszel benne, hogy van valaki, aki egyszer csak kitűnik a tömegből? Valaki, akit mindenkinél jobban szerethetsz?

Loo mélyen James szemébe nézett, mintha valami szondát akarna bejuttatni barátjába, amivel megfejtheti mit is gondol igazából. James gyorsan elkapta a pillantását, mert nem akarta, hogy barátja rájöjjön, nem csak hisz benne, hanem tudja, hogy így van.

– Nem. Sok hal lubickol a tengerben, és a jó horgász azon van, hogy minél többet kihalásszon – hazudta hát közönyös hangon, és kétsége sem volt afelől, hogy Loo hisz neki. Egyrészt profi hazudozó volt, másrészt tökéletesen titkolta az érzelmeit.

– Hát, én inkább a nagy fogásra várok.

Miközben hallgattak, újabb hosszú combú szépségek lebegtek az asztalukhoz, és Loo udvariasan elküldte mindet. James sorra döntötte magába a tequilákat, és közben a színpadon szörnyűbbnél szörnyűbb hangon éneklő muglikat bámulta, akiknek úgy tűnt, semmi gondja az ég világon. Talán őket nem kísérti egy szirén az álmaikban, talán nekik nem kell az apjuk árnyékában élniük, talán ők már megtalálták helyüket a világukban.

James már kezdte kínosnak érezni a csendet és azt, hogy Loo szótlanul, komoly arccal üldögél vele szemben. Az alkoholtól kellemes tompultság öntötte el mindenét, és végül úgy döntött, egyetlen utolsó lelkizős mondat még belefér, mielőtt végleg öntudatlan állapotba kerül.

– Ha vigasztal, én nem a finom vágású arcod miatt bírlak, szépfiú – mondta James komoly hangon, de közben szokásos, szekáló vigyora ott volt szája szegletében. Aztán felpattant, és eltűnt a táncolók forgatagában.

Loo nagy örömére hamarosan megjött Jason, aki profi volt abban, hogy a legrosszabb pillanataiban is feldobja. Most is így történt. Együtt iszogattak, Jazz még táncolni is berángatta. Bár azért arra nem tudta rávenni, hogy beálljon a muglik közé énekelni, James legnagyobb bánatára. Szívesen vette volna, ha a tökéletes Louis Weasleyről kiderül, hogy van végre valami, amihez nem ért.

Amikor hajnali háromkor felkapcsolódtak a villanyok, jelezve, hogy a bulinak vége és a bár bezár, Jason és Loo nevetve támogatták Jamest, és mielőtt hazamentek volna, a Grimmauld térre hoppanáltak, hogy lefektessék barátjukat.

James abban a biztos tudatban hagyta, hogy levetkőztessék, hogy ma este nem fogják az álmai kísérteni. Annyira részeg, képtelenség, hogy a szőke szirén ma is csábítgassa.

De most is tévedett. Mint hosszú hónapok óta minden éjjel, James megint látta a tündöklő szépséget, ahogyan hosszú, szőke haja leomlik a vállain miközben vidám csillogással szemében ránéz, és bűnre csábítja.

This entry was posted on 2012. június 19., kedd at kedd, június 19, 2012 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)