Tekergők mindhalálig  

Posted by Deszy in


Ezt az írásomat Rebinek ajánlom, amiért valahogy csak sikerült kipasszíroznia belőlem egy Tekergős történetet, még ha nem is regényt. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki (és persze mindenki másnak is), mert számomra ez nagyon nagy kihívás. Annyira szeretem a Tekergőket, és annyira érdekel a történetük, hogy eddig nem igazán mertem róluk írni. (Még ha ez ellentmondásnak tűnhet is.) Mindegy, nem szaporítom a szót. Jó olvasást!


Tekergők mindhalálig


Remus!

Ma délután 4 órakor várlak a szokott helyen. Ma korábban jön fel a Hold, ne feledd!

Albus Dumbledore


Gyorsan zsebre vágta a levelet, mielőtt bárki észrevehette volna. Senkinek nem kellett tudnia, hogy délután Dumbledore-ral van találkája. James és Sirius már így is furcsállják, hogy rendszeresen eltűnik. A legnagyobb félelme, hogy rájönnek a sötét titkára. Biztos volt benne, hogy ha mumus kerülne elé, rögtön elárulná magát. Szinte látta maga előtt, ahogy a szörnyeteg felölti barátai elborzadt arckifejezését, amikor megtudják, mi is ő. James sajnálata, Sirius undora és Peter félelme mind egy darabot szakítana ki a szívéből.

Már többször felmerült benne, hogy elmondja nekik. Hiszen a legjobb barátai, és a szíve mélyén remélte, hogy ez nem állna közéjük. De aztán eszébe jutott Sirius és James aranyvérűsége. És bár tudta, hogy egyiküket sem érdekli cseppet sem a tiszta vér, mégiscsak ebben nőttek fel. Hiába volt bátor griffendéles, a félelem, hogy elveszíti őket, mindig felülkerekedett rajta.

Remus gyors léptekkel indult el a folyosón, és elhatározta, hogy az első sötét sarokban elégeti a levelet. Vagy lehúzza a vécén. Valahogy megsemmisíti. Ám mielőtt megtehette volna, hirtelen megjelent James, Sirius és Peter.

Sirius rögtön átkarolta a vállát.

– Hová tűntél? Már mindenhol kerestelek. Komolyan, térkép kellene hozzád!

– Hm... Nem is rossz ötlet! Egy térkép Remushoz, ami mindig megmutatja, hol mászkál – helyeselt James, és beletúrt a mindig kócos hajába. – Akkor legalább tudnánk, hová tűnsz mindig el.

Peter kezei tele voltak James könyveivel, de ennek ellenére lelkesen bólogatott, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik tankönyv lecsúszott a kupac tetejéről. Peter igyekezett elkapni, de ezzel csak azt érte el, hogy az egész torony leborult a kezéből.

– Peter, már megint? – kacagott James, de azért lehajolt segíteni neki. Remus is követte a példáját. Sirius viszont csak nagy lendülettel előrántotta a pálcáját, elmotyogott egy varázsigét, mire a könyvek szép sorban visszarepültek Peter kinyújtott kezébe.

– Mégis miért vagyunk az iskola legtehetségesebb varázslói, ha nem használjuk ki?

– Egyébként nem csak azért kerestünk, mert hiányoltuk nemes társaságod – tette hozzá James. – Ma este tartunk egy kis túrát. Úgy gondoltuk, ráfér az édességkészletünkre, hogy feltöltsük. Szóval...

– Irány a Mézesfalás – tette hozzá Sirius. Egy csöppet sem érdekelte, hogy mindenki hallhatja őket, mivel meg sem próbált halkabban beszélni. Másodikosokként még nem mehettek le Roxmortsba. És bár ők nem a szokásos útvonalat akarták igénybe venni, nem kell mindenkinek tudnia a titkos járatokról.

– Halkabban! – mondta Remus figyelmeztetően.

– Úgysem érdekel senkit, miről beszélünk. Elég ha meglátnak minket, és se nem hallanak, se nem látnak.

– A mi csáberőnk erősebb bármilyen bűbájnál – helyeselt James. Remus néha nem tudta eldönteni, viccelnek-e, amikor ilyeneket mondanak, vagy komolyan gondolják.

– Na, akkor megyünk?

Remus már majdnem rávágta, hogy persze, de ekkor megérezte a zsebében lapuló papírdarabot az ujjai között.

– Nem lehet.

– Csak nem megint kórházlátogatás? – találgatott Sirius. – Mondjuk az anyai nagynénéd fiának az unokatestvére? Megint megharapta egy vérszomjas szörnyeteg?

Remus mindent tudott a szörnyetegek harapásáról, de ezt most inkább nem jegyezte meg.

– Ne bolondozz, Sir! – torkolta le James. – Természetesen nem. Az unokatestvére fiának a nagynénjéről van szó. Hogy lehetsz ilyen feledékeny?

Remus közel sem találta ilyen viccesnek a helyzetet, de szerencsére Jamesék nem tudták tovább cukkolni, mert kezdődött a bájitaltan órájuk. De amit James szemében látott, az egy cseppet sem nyugtatta meg. Mert bár a fiú ugyanúgy élcelődött, mint mindig, a szemében nem csak vidámságot, hanem valami mást is látott. Jól ismerte Jamest. És most pontosan tudta, hogy a varázsló a fejébe vette, hogy kideríti, hová tűnik mindig el. Csak remélni merte, hogy soha nem jön rá. Nem akarta elveszíteni az első igazi barátait.


Végül sikerült meglógnia. De látta, hogy James már nagyon gyanakszik. Nem tudta, meddig tudja még eltitkolni előlük az igazat.

Ezek a gondolatok talán még kínzóbbak voltak, mint az, hogy magányosan a Szellemszálláson arra várt, hogy felkeljen a Hold, és átalakuljon. A dolog mindig fájdalmas volt, de a fizikai fájdalom semmi nem volt ahhoz képest, ami belülről szaggatta. Soha nem érezte magát annyira magányosnak, mint ezeken a napokon. És a Szellemszálláson semmi értelmeset sem lehetett csinálni, így mindig a legborzasztóbb gondolatok jártak a fejében. Ilyenkor jobb híján azzal próbálta lekötni magát, hogy az előző hónapban széttört és megrongált dolgok darabkáit próbálta eltakarítani.

Nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy egyik pillanatban még söpröget, a másikban pedig már vérszomjas fenevad. Életében csak egyszer látott vérfarkast. Amikor Fenrir megharapta. Képtelen volt kitörölni azt a képet az emlékezetéből, és elborzasztotta a gondolat, hogy ilyenkor ő is olyanná válik.

Hirtelen zajt hallott a bejárat felől. Riadtan pattant fel. Mindig tartott tőle, hogy megtalálják ezt a helyet. Vagy hogy valamelyik helyi lakos rossz időpontot választ arra, hogy megnézze magának a nem létező kísérteteket.

Már kezdte remélni, hogy csak képzelte a hangot, amikor suttogást hallott.

– De a kísértetek...

Még álmában is felismerte volna a hangot. És bár nem látott senkit, a zsigereiben érezte, hogy nincs egyedül.

– Levehetitek a köpenyt! Hallottalak, Peter.

Közben félve nézett ki az ablakon, mert látta, hogy vészesen gyorsan megy le a Nap.

Hirtelen három fej bukkant elő a semmiből, aztán a fejekhez csatlakozott a testük is.

– Mondtam, hogy le fog minket buktatni – mondta sötéten Sirius.

– Ti meg hogy kerültök ide? – kérdezte Remus. Minél gyorsabban rá kell vennie őket, hogy hagyják itt. Senkit sem akart bántani, legfőképp őket.

– Beteg nagynéni, mi? – Mind a hárman körbefordultak. James és Sirius arcáról nem lehetett leolvasni semmit, de Peterön látszott, hogy minden sarokból szellemet sejt előugrani.

– El kell tűnnötök innen! – próbálta meggyőzni őket Remus.

– Ó, ez most nagyon fájt – kapott a szívéhez Sirius.

– Mélyen megsebeztél – tette hozzá James.

– Nekem is fájt – utánozta őket Peter is, de tőle ez a gesztus közel sem volt olyan természetes.

– Akkor is el kell mennetek!

– Ne aggódj! Nekünk nyugodtan bevallhatod, ha egy szellemmel kavarsz.

Most először James nem tette a lovat Sirius alá. Közelebb lépett az egyik szekrényhez, és vizsgálgatni kezdte. Remus ebből a szögből nem látott rajta semmi érdekeset, de James a nagy részét kitakarta előle.

– Szóval, hol a csaj? Mondd, hogy legalább nem Hisztis Myrtle az, kérlek!

– Komolyan mondom. El kell mennetek – hangsúlyozott ki minden szót Remus, bár sejtette, hogy nem lesz képes meggyőzni őket. Pedig már a zsigereiben érezte a Holdat. Felállt a szőr a hátán. Olyan volt, mintha a levegő megtelne elektromossággal – bár ha ezt el akarta volna magyarázni bármelyik iskolatársának, nem értették volna, miről beszél.

Sirius is követte James példáját, és sétálgatni kezdett a romok között.

– De most tényleg. Mi ez a hely? Mert kísérteteket egész eddig nem láttam.

Remus elővette a pálcáját, és azzal próbált hatni rájuk.

– Menjetek el, vagy használni fogom! – mondta.

– Most komolyan! Gondolod, hogy el tudsz bánni velem? És amúgy is. Hárman vagyunk egy ellen – vette elő Sirius is mívesen megmunkált pálcáját, bár nyilvánvaló volt, hogy nem akarja használni.

Peter közelebb húzódott Jameshez, és ő is előhúzta a pálcáját.

– Ha a barátaimnak tartjátok magatokat, elmentek. – Remus szinte már könyörgött.

– Miért?

– Nem árulhatom el. – Érezte, hogy arca gyötrelmes ráncokba feszül. Sok szempontból koravén volt, és ilyenkor nem mert volna tükörbe nézni, mert nem egy tizenkét éves gyereket látott volna, hanem egy öregembert.

– Nekünk mindent elmondhatsz. – Sirius hangja most komoly volt, pedig ez nála nagyon ritkán fordult elő. Közelebb lépett Remushoz, a vállára tette a kezét és mélyen a szemébe nézett. – Barátok vagyunk. Tekergők a végsőkig.

Nagy volt a kísértés. Remus még soha nem akarta ennyire elárulni valakinek a titkát. És Sirius szeméből annyi bizalom sugárzott.

– Én... – kezdte, de képtelen volt kimondani. Milyen szavakat kellene használnia? Szörnyeteg vagyok? Megharapott egy vérfarkas? Átkozott életet élek?

Hiszen azt, hogy mit is jelent igazából, amit el kell viselnie, senki sem értheti. Minden pillanatban érzi a mérget a testében keringeni. Soha nem felejtheti el, mi is ő. Még amikor a legjobb barátaival van, akkor sem feledkezhet el magáról teljesen. Nem szabad elárulnia magát azzal, hogy véresen eszi a húst, vagy hogy a Holdnak már csak az említésére is végigbizsereg a teste. Soha nem érthetik meg, és Remus nem is kívánja nekik, hogy valaha meg kelljen érteniük.

– Én – próbált meg megint nekirugaszkodni, de most sem sikerült kimondania. Pedig a vérfarkas nem olyan bonyolult szó. Ráadásul minden perccel egyre nagyobb veszélybe sodorja őket.

– Vérfarkas – hallotta meg hirtelen Remus James hangját. Határozottan csengett, egy csepp kétely sem volt benne.

James lassan megfordult, és közelebb lépett hozzá és Siriushoz. Peter követte, de a szemében ott volt, amitől Remus annyira tartott: a rettegés.

– Vérfarkas vagy.

Sirius arcán először meglepetés látszott, de aztán elgondolkozott, és végül bólintott.

– Honnan... – kezdte Remus.

– Hogy honnan tudom? – kérdezte James. – Már sejtem egy ideje. Minden hónapban eltűnsz. Több mint egy év kellett, hogy feltűnjön, hogy mindig teliholdkor tűnsz el, de... Aztán megláttam ezt – intett a szekrény felé, amin most már Remus is látta a karmolásnyomokat –, és már teljesen biztos voltam benne.

Remus a kezébe temette az arcát, és tudta, hogy mindennek vége. James nyugodtnak tűnt, és egyelőre Siriuson sem látta az undort, de tudta, hogy csak idő kérdése.

– Csak egy dolog zavar – folytatta James.

– Hogy ennyi ideig veletek egy szobában laktam? – kérdezte gyötrődve Remus.

– Hogy ennyi ideje vagyunk barátok, és te mégsem árultad el nekünk.

Remus felemelte a fejét, és érezte, hogy a hamis remény kezd végigterjedni a testén. Ez még a méregnél is erősebb volt. Még az elektromosságnál is, amit a levegőben érzett.

James hirtelen ott állt közvetlenül mellette, és a vállára tette a jobb kezét. Sirius is így tett, aztán Peter is közelebb lépett. Így együtt egy kis kört alkottak.

– Tekergők mindhalálig – mondta James.

– Tekergők mindhalálig – ismételte Sirius és Peter.

– De... – Remus teljesen meghatódott. Ez volt a legnagyobb vágya. Hogy a legjobb barátait nem zavarja, hogy mi ő. Könnyes szemmel nézett rájuk, és még mindig nem akarta elhinni. Aztán kinézett az ablakon, és tudta, hogy nemsokára itt az idő.

– Mennetek kell – mondta megint, de a mondat ezúttal már egész máshogy hangzott.

– Itt maradunk – felelte egyszerre James és Sirius.

– Nem lehet. Én... Olyankor nem tudok magamról. Egyszer még a szüleimet is majdnem bántottam. Csak egy hajszálon múlt, hogy... – inkább nem fejezte be a mondatot.

– Meg tudjuk védeni magunkat.

– Nem láttátok még, mivé változom. Higgyétek el, én pontosan tudom! Azok a hangok... Nem szellemek. Én vagyok! Magamat marcangolom. Szó szerint.

– Veled maradunk – jelentette ki James határozottan.

– Ez őrültség! Meg foglak titeket harapni. Ha meg nem öllek. Már vagy ezerszer végigcsináltam. Megleszek egyedül. Nem bírnám elviselni, ha bántanálak titeket.

Peter nem sokszor mondott ellent Jamesnek, de most így tett.

– Igaza van. Mennünk kell. Ha lemegy a Hold, majd visszajövünk érte.

James még hallgatott egy ideig, aztán végül bólintott.

– De ma mi sem alszunk. Kitalálunk valami megoldást, ígérem.

– Erre nincs megoldás. A szüleim már mindent kipróbáltak, de nem tudták elmulasztani – nyögte Remus. Már közel volt az idő. Remegett a lába. Ismerte a tüneteket. A lábremegés után jön a didergés, aztán a rángatózás. Végül pedig ő maga eltűnik, és csak a szörnyeteg marad.

– Akkor azt találjuk ki, hogyan lehetünk veled ilyenkor is.

Remus közel állt a síráshoz. Egy életnyi aggodalom készült felszakadni belőle. A félelem, hogy senki sem lesz, aki elfogadja, és úgy szereti, ahogy van.

– Mennetek kell!

Sirius bólintott, és elment a köpenyért, amit a bejárat mellett hagytak. Amikor visszaért, magukra terítette úgy, hogy a fejük még látszott. Így indultak el kifelé, de James még visszafordult.

– Hallani akarom – mondta, és Remus pontosan tudta, mire gondol a fiú.

– Tekergők mindhalálig.

Azzal a három fej is eltűnt a köpeny alatt, és szép lassan lépteik hangja is elhalkult. A nyikorgó padló is csendben várta, hogy ebben a hónapban is megtörténjen az átalakulás. Remus már érezte is a didergést, amit gyorsan követett a rázkódás. De most először nevetett közben, mert tudta, hogy nincs egyedül. A barátai valahol a kastély falai között rá gondolnak, és épp azon törik a fejüket, hogyan segíthetnének neki. És ahogy Jamest és Siriust ismerte, meg is fogják találni a megoldást. Bajkeverő mind a kettő, de a legjobb fajtából.

A Hold szép lassan feltűnt a felhőtlen, tiszta égen, Remus Lupin fejében pedig most először nem a félelem volt az utolsó gondolat, mielőtt átalakult. Három arcot látott maga előtt, és két szót ismételgetett folyamatosan: Tekergők mindhalálig.

This entry was posted on 2012. július 5., csütörtök at csütörtök, július 05, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

4 megjegyzés

Milyen kellemes meglepetés. Hazajövök és ez vár. Wíííí. Imádtam. James a szívem csücske és imádtam őt látni. AZt hiszem ezentúl csatlakozom Rebi kampányához. Már ketten fogunk ostromolni tekergős történetért. Ugye örülsz? *irgamatlan.vigyor*

2012. július 6. 19:33

Szia!

Örülök neki, hogy tetszett. :D Még mindig tartok kicsit attól, hogy a Tekergőkről írjak, de nagyon örülök neki, hogy mindegyikőtöknek tetszett. :)
És még ha néha nem is látszik, szeretem az ostromokat. :P

Köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. július 6. 22:33
Kendra Dumbledore  

szuper volt!!!!

2012. július 9. 18:56

Szia!

Köszi, örülök, hogy tetszett! :D

Pussz:
Deszy

2012. július 9. 21:37

Megjegyzés küldése

Kommentek :)