A két Perselus  

Posted by Deszy in

A két Perselus


A folyosók sötétek voltak, csupán néhány fáklya színezte vörös-aranyra a falakat. Albus ment előre töretlenül, de nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy figyelik. Nem ő lenne az első a családban, akit rajtakapnak tilosban, és valószínűleg nem is az utolsó. James már legalább ezerszer szökött ki éjjel a Roxfort folyosóira, és amilyen történeteket az apjáról hallott, ő sem panaszkodhatott.

De azért jobban örült volna, ha nincs egyedül. Nem fűlött hozzá a foga, hogy magányosan sikálja a díjakat a Trófeateremben.

Fogalma sem volt, hogy hol van pontosan. Annak ellenére, hogy még csak elsős volt, a legtöbb folyosót ismerte, hála James kalandtúráinak. De ez most valahogy nem volt neki ismerős. Sokat adott volna abban a pillanatban a Tekergők térképéért, de arra James már régen rátette a kezét, és nagyon kivételes esetnek kellett volna történnie, hogy odaadja. Az is felmerült benne, hogy apja láthatatlanná tévő köpenye alatt milyen nyugodt lehetne. Nem kellene tartania attól, hogy bárki észreveszi.

Hirtelen szuszogást hallott, és úgy döntött, egy kis fényt megkockáztat. Elővette nadrágja farzsebéből a pálcáját, előretartotta, és elmormolt egy halk Lumost. Rögtön észre is vette a hang forrását. Egy festmény volt az.

A kép egy fekete hajú, sápadt férfit ábrázolt. Talán még a hajánál is feketébb talárt viselt, kezében pálcát tartott. Még az is fekete volt.

Albus szembefordult a festménnyel. A legtöbb kép csak morgolódott, csak kevés olyan megátalkodott akadt közöttük, aki akkora zajt csap, hogy felhívja a járőröző tanárok figyelmét.

A festmény lakója csak egy pillantást vetett rá, és úgy tűnt, rögtön felismerte.

– Hát persze. Még egy Potter. És bajkeverő, mint a többi.

– Maga kicsoda? – kérdezte Albus. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi ismeri az apját és a nagyapját. Csak róluk beszélhetett.

A férfi megvető pillantással nézett rá, sütött belőle, hogy azt gondolja, Albus gyengeelméjű.

– Piton professzor.

Albus először nem értette, miért gondolja a férfi, hogy ezt neki is tudnia kellene. Aztán észrevett egy táblát a festmény mellett.


Perselus Piton

Roxforti Bájitaltan, később Sötét Varázslatok Kivédése tanár. A Mardekár ház feje. Albus Dumbledore halála után roxforti igazgató.


Csak ennyi volt a szöveg, de Albust nem is annyira az érdekelte. A férfi neve ragadta meg a figyelmét.

– Potter még olvasni sem tanította meg a gyerekét? – kérdezte Piton, amikor látta, hogy a fiú még mindig azt a pár sort nézi.

– Maga után kaptam a nevem? – fordult vissza Albus a férfihoz.

– Tessék? – Piton most először látszott értetlennek.

– Apa szerint a nevemet két roxforti igazgató után kaptam. Dumbledore-ról már tudok. De Apa azt is mondta, hogy a másik mardekáros volt, és az egyik legbátrabb ember, akit ismert. Maga, igaz?

A festményben lévő férfi összehúzott szemmel bámulta.

– Albus Perselus Potter. Egyébként ez a nevem.

Albus nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy amíg ő beszél, Piton a szemét bámulja. Nem igazán értette a dolgot, és nem talált rá magyarázatot, hogy miért tett volna így. De biztos volt benne, hogy a szemét nézte.

– Lily – suttogta Piton.

– Lily a húgom. Ő még nem jár ide, de...


És Albus csak mesélt és mesélt, Piton pedig meglepő módon hallgatta. Szinte látta maga előtt a vörös hajú kislányt, és egy régi kép jelent meg előtte. Lily él tovább. A kis Lily vörös hajában, és Albus zöld szemeiben. Nem hiába halt meg.

This entry was posted on 2012. augusztus 11., szombat at szombat, augusztus 11, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

1 megjegyzés

Ejj ha a festményeink beszélni tudnának... párat én is meghallgatnék... tudom itt pont fordított a helyzet.. és hiába tudom hogy egyébként a festményeknek még a HP világában sincs lelkük.. most ez ettől függetlenül is jó volt. Valahogy mindig is a legérzelmesebb részeknek a Pitonnal és Lilyvel kapcsolatos részeket éreztem.

2012. november 4. 20:45

Megjegyzés küldése

Kommentek :)