Az iskolaelső  

Posted by Deszy in

Az iskolaelső


– Fiúk, most már tényleg ideje felkelni – kopogtatott Mrs. Potter James és Sirius ajtaján már harmadszor aznap reggel, de válaszként már megint csak morgást kapott. Úgy döntött, kicsit keményebben kell próbálkoznia, mert ezek ketten soha nem jutnak el a Roxfortba. – Ne akarjátok, hogy bemenjek.

Újabb morgás. Aztán valami zörgés hallatszott a szobából, és végül James hangja.

– Felkeltünk.

Mrs. Potter megcsóválta a fejét, és ott hagyta őket, abban a reményben, hogy végre tényleg felkelnek.

James valóban felkelt, és már el is kezdett öltözni, Sirius azonban még mindig az ágyban hevert. Hason aludt, mint mindig, és egyik kezét a párna alá csúsztatta. James végül feladta a szólongatást, és radikálisabb módszerhez fordult: barátja fejéhez vágta a saját párnáját.

– Áú – nyögött fel Sirius, de legalább végre felébredt. – Egész évben ilyen követelőző lesz az iskolaelső úr? – kérdezte, miközben álmosan felült, és egy ásítás kíséretében próbálta kidörzsölni az álmot a szeméből.

James erre szokatlan módon nem reagált valamilyen csípős megjegyzéssel. Helyette megjegyezte, hogy bármennyire szeretne a repülő motorral megérkezni az iskolába, jobban járnak ha inkább a Roxfort Expresszt választják.

– Ne! Pedig ez az évszázad legjobb ötlete. Egész évben erről beszélnének.


Egy órával később már készen álldogáltak a szobájukban. Minden ruhájukat és könyvüket bedobáltak a táskáikba, bár Sirius megjegyezte, hogy utóbbiakra szerinte nem lesz szüksége, bármennyire ragaszkodott is hozzá Mrs. Potter, hogy minden könyvet megvegyen ő is.

Hihetetlen módon élvezték, hogy már mindketten betöltötték a tizenhetet, így amit csak tudtak, varázslattal csináltak. A táskájukat is a pálcáikkal lebegtették ki, és a lépcsőn lefelé azon versenyeztek, hogy melyikük tudja magasabban és gyorsabban lejuttatni a sajátját a földszintre.

Mrs. Potter csak a fejét csóválta, amikor ezt látta, Mr. Potter pedig szélesen vigyorgott, mintha csak a régi szép idők jutnának eszébe a fiúkról. Valószínűleg így is volt.

– Már végzősök – szipogta Mrs. Potter, és megölelte őket. Aztán komolyabb hangra váltott. – Mindkettőtöktől sok R.A.V.A.S.Z.-t várok.

– Tudja, hogy számíthat ránk – mosolygott Sirius hamiskásan.

– Pont az a baj, hogy túl jól ismerlek titeket. James, miért nincs kint a jelvényed?

James elpirult.

– Anya!

– Csak semmi anya! Büszkének kell lenned rá.

Sirius felnevetett, aztán tettetett komolysággal azt mondta:

– Ne aggódjon, Mrs. Potter, majd én gondoskodom róla, hogy mindig rajta legyen.

James inkább nem akarta belegondolni, hogy Sirius miként gondoskodna erről, mert látta, hogy barátja megint valami csínyt forgat a fejében.

– Na, de induljatok. Még utoljára el kell érnetek a Roxfort Expresszt.

Mrs. Potter még nyomott egy puszit a két fiú arcára, aztán James és Sirius már a peronon álltak. Mindketten csont nélkül tették le a vizsgát hoppanálásból.

Az állomáson rögtön meglátták Remust és Petert is. Megveregették egymás vállát.

– Megint együtt a banda!

– Tekergők mindhalálig – tette hozzá James.

Sirius azonban észrevette, hogy legjobb barátja mintha még keresgélne valakit a tömegben.

– Hiányzik valaki? – kérdezte, hogy heccelje Jamest. Mert pontosan tudta, ki után kutat ilyen nagy érdeklődéssel.

– Mi? Nem!

– Túl sok a vörös haj, igaz? A Weasleyk tömegében el is veszik, nem? – kacsintott Sirius.

James szeme azonban felcsillant.

– Akkor talán mégsem olyan nehéz – vonta meg a vállát. – De azért nem szeretnék költeményeket hallani arról, hogy milyen árnyalatú vörös, ami senki máséhoz nem merhető.

Az iskolaelsőnek járó jelvény közben valamilyen úton-módon hirtelen előkerült. Már ott is volt James talárján.

– Nem tartod kicsit ironikusnak, hogy te fogsz felügyelni a kastélyban tekergő kósza lelkekre?

– James tökéletesen fogja teljesíteni a kötelességét – jelentette ki Remus.

– Ugye ez nem azt akarja jelenteni, hogy búcsút akar inteni a Tekergőknek?

– A Tekergőknek soha – tért végre magához James. – Tekergők mindhalálig, nem megmondtam?

– És mégis hogy képzeled összeegyeztetni a kettőt?

– Néha szögre akaszthatom a kötelességet, nem igaz? Hiszen minden szarvasnak szüksége van a szabadságra.

Remus a fejét csóválta, Sirius pedig elégedetten bólintott.

– Na, akkor tegyük fel végre ezeket a vonatra – mutatott a holmijuk felé.

James kényelmetlenül fészkelődni kezdett.

– Nekem igazából... A prefektusokkal kell lennem.

– Alig egy perce még azt mondta, hogy Tekergők mindhalálig – nézett Remusra és Peterre Sirius. – Most meg már el is hagy minket.

Aztán James zavarát látva – ami tényleg ritkán fordult elő vele – nevetni kezdett. Közelebb lépett hozzá, és megigazította azt a bizonyos jelvényt.

– Nem akarunk csalódást okozni egy bizonyos vörösnek, nem igaz? – veregette meg James hátát.

– Add át Lilynek, hogy üdvözöljük – tette hozzá Remus, és már el is indultak, hogy helyet találjanak maguknak a vonaton.

James néhány pillanatig még ott maradt, és a távolból nézte Lilyt.

Aztán Sirius hangja térítette magához.

– Áldásunk rátok! – kiáltotta, és egy enyhe szúróátkot küldött barátja feneke irányába, ezzel késztetve végre indulásra.

This entry was posted on 2012. november 4., vasárnap at vasárnap, november 04, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)