Ez egy kis meglepi novella Loo-val a főszerepben.
Egy kis előzetes infó hozzá:
Franciaországban 1561 óta május 1-jén tartják a gyöngyvirág ünnepét (fête du muguet), mivel IX. Károly ekkor tette hivatalos aktussá azt a néphagyományt, amely szerint az ezen a napon ajándékba adott gyöngyvirágszál szerencsét hoz.
Gyöngyvirág
Loo korán kelt, mert szerette maga
megkeresni a virágokat, amelyeket ajándékba szánt. Gyorsan
felöltözött, és amikor kész volt, egy olyan helyre hoppanált,
ahol biztosan talál gyöngyvirágot.
Az erdő, ahol néhány pillanattal
később felbukkant, megőrizte a civilizálatlan bájt. Nem
hódították meg a muglik gépei, és Loo most ennek jobban örült,
mint bármikor. Nem először járt az évszázados tölgyek között.
Szeretett néha idejönni, amikor egyedül akart lenni. Egy erdő a
semmi közepén, a levegőben burjánzik az élet, a fűszálak
között rejtett bűbáj rejlik. Itt mindig egyedül lehetett, és
gondolkozhatott.
Így jött rá arra is, hogy itt minden
évben rengeteg a gyöngyvirág. Az édes illat most is mindent
belengett, és a nagy, zöld levelek között elő-előbukkant
egy-egy apró fehér harangocska.
Loo nem sokáig tétovázott, lehajolt,
aztán minden egyes levelet óvatosan félrehajtott, hogy meglássa a
köztük megbújó virágokat. Közvetlenül a tövüknél törte le
őket, hogy a száruk minél hosszabb legyen.
Amikor már elég nagy csokrot szedett,
dehoppanált.
A szobájában már várták az előre
odakészített szalagok, mind különböző színű, aszerint hogy
kinek szánta őket.
Fehér szalag az édesanyjának, a
tiszta szeretet miatt, amit tőle kapott.
Kék a nővéreinek, a tenger mellett
együtt töltök szép emlékekért.
Sárga a barátoknak, akikre mindig
számíthat.
És vörös... Vörös szalag a
szerelemnek.
Miközben a nagy gyöngyvirág csokrot
több kisebbre szedte, és a szalagokat kötözte, mosolyognia
kellett. Tudta, mit mondana James, ha most látná. Valószínűleg
órákig, napokig, évekig hallgathatná a gúnyolódását.
De Loo szerette a hagyományokat, és
ez hagyomány volt. Kevés dolog őrizte az életében francia
gyökereit, de ez egy volt azok közül, amelyeket szeretett, és
amelyekhez ragaszkodott. Mindig is kedves szokásnak tartotta.
Miután mindegyik csokrot összekötötte,
a kártyákért nyúlt. Mindegyikre ráírta a szokásos szöveget,
James pedig megkapta a szokásos vicces kiegészítést is.
Aztán a vörös szalagú csokorhoz
tartozó kártyához nyúlt.
Sokáig gondolkozott, mit írjon rá.
Végül az egyszerűség mellett döntött, még megszólítást sem
írt.
Virágot a virágnak!
Louis
Ez volt azon kevés alkalmak egyike,
amikor nem a becenevét használta. A gyöngyvirág ünnep francia,
és ez francia névért kiáltott.
Letette a csokrokat szép sorban
egymást mellé, aztán a pálcájáért nyúlt.
Minden egyes intésére eltűnt egy
csokor, és Loo pontosan tudta, hogy abban a pillanatban fel is
bukkant a címzett szobájában. Pont mint minden év május elsején.
This entry was posted
on 2012. május 1., kedd
at kedd, május 01, 2012
and is filed under
Egy Dursley Roxfortban (extrák)
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
