11. fejezet
Hopp és kopp
- Maradj csöndben, mert a muglik felébrednek! - suttogta az idegen.
Dahlia nem adta fel, hanem tovább nyöszörgött, és próbált kiszabadulni.
- Hagyd abba! - suttogta már erélyesebben a férfi. - James küldött.
Ez már hatott. Dahlia szeme sarkából az órára pillantott, és látta, hogy alig néhány perccel múlt el éjfél. Gyorsan abbahagyta a vergődést, elhallgatott. Kezével finoman az idegen keze felé nyúlt, így próbálta elérni, hogy felfogja, nem fog sikítozni, ha engedi beszélni.
Ez hathatott, mert a férfi levette a kezét Dahlia szájáról, és hátrébb lépett egy lépést. Pont az ablakon besütő holdfénybe. A lány lélegzete abban a pillanatban elakadt, és elfelejtette, mit akart kérdezni. Csak bámulta az idegent, akinél szebbet még nem látott.
A férfi kisugárzása betöltötte az egész helyiséget, mintha valami bűvöletet hozott volna magával. Szőke haja elöl kicsit hosszabb volt, rakoncátlan tincsei ide-oda meredeztek, de mintha még ebben is lett volna valami tudatosság. Egy profi fodrász órákig dolgozott volna rajta, hogy a modellek haja így álljon. Egy halvány fénysugár megvilágította a világoskék szempárt is. Ez volt a Hold ajándéka. Ha még nem lett volna elég vonzó, ezüstös fény borult a szemeire, kísérteties pillantást adva neki.
És az a szempár most őt mérte végig. Kíváncsian és kutakodón nézte, majd halvány meglepetéssel és felismeréssel az arcán.
Dahlia nagy nehezen végül mégis összeszedte magát, és sikerült kinyögnie a kérdést, ami azóta motoszkált a fejében, hogy meglátta, valaki a szobájában van.
- Ki vagy te?
Az idegen néhány másodpercig még méregette, majd megszólalt.
- Louis. A nevem Louis.
Dahlia csendben maradt, mert várta a folytatást. Ennél azért némileg több információ kellett neki ahhoz, hogy megbízzon benne, bármilyen jól is nézett ki.
- Weasley. A nővéremmel, Vic-kel már találkoztál. James küldött, hogy megszöktesselek. - Mindvégig komoly maradt, nem mosolygott, nem viccelődött úgy, mint James tette volna.
- És miért nem jött ő maga? - kérdezte Dahlia még mindig gyanakodva, bár minél tovább nézte Louis-t, annál több hasonlóságot fedezett fel közte és Teddy menyasszonya között.
- Ő még nem varázsolhat. Először el akarta kötni Harry motorját, de meggyőztem, hogy ez gyorsabb és egyszerűbb. Ráadásul kevesebb esély van rá, hogy lebukunk.
Dahlia végül úgy döntött, hisz neki. Bár racionálisabb fele még nem bízott benne, a másik fele hinni akart neki.
- És akkor, most mi lesz? Felkapsz, és elrepülünk?
- Az kicsit körülményes lenne. Hoppanálni fogunk.
- Hoppa... mi?
- Hoppanálni. Így jöttem én is, így utazunk, mi varázslók. Nem lesz túl kellemes, főleg az első eléggé megviselhet. Néhányan hányni is szoktak – mondta olyan nyugalommal Louis, hogy Dahlia inkább képen törölte volna. Még hogy nem lesz kellemes, meg hogy hányni fog! A repülés is szörnyű volt, pedig az Harry szerint jó móka. Akkor milyen lehet ez, ami még szerintük is „kellemetlen”?
- És mit kell csinálnom?
- Neked semmit. Nekem kell majd nagyon koncentrálnom, nehogy amputaportáljak. Akkor biztos lebuknánk.
Dahlia már inkább nem is fárasztotta magát vele, hogy megkérdezze, mi az az amputaportálás.
- De jó is lenne indulni, mielőtt felébrednek a szüleink... Ez minden holmid? - bökött Louis az óriási bőrönd felé.
- Nem, a dolgokat, amiket Harryvel vettem, elzárták lent a lépcső alatti gardróbban. Van valami ötleted, hogy hogy törjük fel? Lakat is van rajta, és nem tudom, hol... - Mielőtt azonban Dahlia befejezhette volna, Louis eltűnt, mintha ott se lett volna. Egyik pillanatban még ott állt, a következőben pedig nem volt nyoma sem.
Dahliának ideje sem volt úgy igazán elgondolkozni rajta, hogy ezt az egészet csak álmodta, Louis visszatért, mintha mi sem történt volna.
- Nos, akkor még ez a bőrönd? - kérdezte.
- Igen, ez. Meg Veda kalitkája – mutatott a lány az ablak mellé. - De hol a többi cuccom? Sikerült levarázsolnod a lakatot?
- Nem kellett. De ne aggódj, a holmid biztos helyen van! - megragadta a koffert és a kalitkát, és két másodperc múlva megint eltűnt.
Dahlia ezúttal nem idegesítette magát feleslegesen, még utoljára körbefordult a szobában. Búcsúzott. A rózsaszín faltól, a fehér szekrényektől és a kockás ágytakarótól... Tudta, hogy majdnem egy évig nem láthatja viszont, és most próbálta szobája minden négyzetcentiméterét elraktározni az agyában, hogy legyen mire emlékeznie. Csak most vette észre, mennyire természetesnek érzett bizonyos dolgokat. Például egyszer sem nézte még meg, milyen a kilincs a szobája ajtaján. Persze, tudta, hogy egy ezüstszínű, finoman faragott darab, de nem szokta megvizsgálni, amikor belépett. Reflexszerűen lenyomta, és nem is törődött vele. Annyi ilyen részlet jutott most hirtelen eszébe, hogy legszívesebben nagyítóval végigment volna a helyiségben, és mindent megsimított és lefényképezett volna. Talán Hugónak is írni kellett volna, hogy ő is jöjjön...
Aztán amikor az íróasztala irányába fordult, rájött, hogy még valamit meg kell tennie. Louis közben visszatért.
- Tudsz még várni pár pillanatot, Louis?
- Szólíts csak Loo-nak. Mindenki így hív. A Louis túl franciás – mondta miközben ledobta magát az ágyra. - És amúgy tudok.
Dahlia visszafordult az íróasztal irányába, és körmölni kezdett.
Anya és Apa!
Tudom, hogy nem akartatok elengedni, ezért cselekednem kellett. Ne féljetek, barátokkal vagyok, majd ők elvisznek a King's Crossra. Rendszeresen írok majd, és remélem, közben fel tudjátok dolgozni, hogy mi vagyok.
Dahlia
A levelet kettéhajtotta, és nagy nyomtatott betűkkel ráírta: OLVASD EL!!! A biztonság kedvéért többször végigment rajta a tollal, hogy még vastagabbak legyenek a betűk. Körbenézett, hová is tegye, hogy szülei biztosan megtalálják. Első gondolata az ágy volt, de ahogy Louis-ra esett a pillantása, aki az Ő ágyán feküdt, rögtön elpirult, és elkapta onnan a pillantását. Aztán támadt egy nagyszerű ötlete. Ha már kilincs!
Óvatosan kinyitotta hát szobájának ajtaját, apró lyukat tépett a levélbe, és felhúzta azt a kilincsre. Úgy, hogy a felirat már messziről olvasható volt. - Így legalább nem lesz Apának szívrohama, ha meglátja az üres ágyat – gondolta Dahlia.
- Hát te meg mit csináltál? - kérdezte Louis.
- Hagytam egy üzenetet.
- Ennek egyszerűbb módja is van – jegyezte meg a fiú.
- Gondolom. Ha az ember tud varázsolni...
Erre már Louis is elmosolyodott, még ha csak halványan is. Az a mosoly a szája szegletében még szebbé tette az arcát, ha ez lehetséges.
- Nos, kell még valami?
- Legszívesebben az egész szobámat elvinném.
- Nos, ha nagyon akarod, megoldható. Bár nem lesz könnyű – kuncogott Louis.
- Lehetséges? - kérdezte Dahlia lelkesen, bár azért kicsit kétkedve.
- Tulajdonképpen igen, de – itt megvakarta a fejét. A haja kissé még kócosabb lett, de így is jól nézett ki. Bár ezen Dahlia már meg sem lepődött – de én ehhez kevés vagyok.
- Azért kösz, hogy felajánlottad – sóhajtotta a lány.
- Van, amit nagyon szeretnél vinni? - kérdezte a varázsló. Felpattant az ágyról, és körbenézett. Közben Dahlia a gardróbja felé sandított. - Á, szóval akkor ruhákat? - kuncogott halkan, és elindult a ruhák felé.
Dahlia gyorsan utánament, mert az volt a legszemélyesebb zónája, ahová még a szüleit sem engedte be.
- Louis!
- Csak Loo – fordult vissza az említett.
- Loo... - kezdte Dahlia, de aztán nem tudta, mit mondjon. Hogy tiltsa ki onnan, amikor ő épp most menti meg?
- Oké, nem megyek be. Pakold össze, ami kell!
Azzal visszafeküdt az ágyra.
Dahlia gyorsan leakasztott még néhány ruhadarabot, amit szeretett, és egy hatalmas kupaccal indult vissza a fiúhoz. Aztán visszafordult, és egy újabb bőrönddel tért vissza.
Hajtogatni kezdett, de aztán amikor a zöld-szürke csíkos felsőjéhez ért, Loo felmordult.
- Mi az? - kérdezte Dahlia.
- Azt szerintem inkább hagyd itt – motyogta.
Dahlia nézegette még egy ideig a felsőt, amit egyébként szeretett, aztán végül úgy döntött, hallgat a fiúra, és félredobta. Ezután minden egyes darabot egyesével felmutatta, és várta, hogy Loo érvényesítse vétójogát.
Amikor elkészültek, Loo nagy nehezen becsukta a bőröndöt.
- Akkor kész vagyunk? - kérdezte.
Dahlia idegesen bólintott. Már kezdte érezni a gombócot a gyomrában, ami az ismeretlentől való félelmére utalt. Louis felkapta a bőröndöt, majd a lány mellé lépett.
- Karolj belém! - Dahlia így tett. Érezte, hogy a fiúnak tenger és napsütés illata volt. Mélyet szippantott, majd Loo-ra nézett. - Vegyél egy mély levegőt! Ja, és ha hánynod kell, bekészítettem egy vödröt a szobámba...
Mielőtt Dahlia felháborodott megjegyzést tehetett volna, eltűnt a talaj a lába alól. Hatalmas rántást érzett a gyomrában ott, ahol előtte még a gombóc volt. A szervei ki akartak szakadni a testéből, olyan volt, mintha minden irányból rángatná valaki, és mintha súlytalan lenne egyszerre. Egyetlen dolgot érzett biztosan: Louis karját. Kínjában összeszorította a szemét, és erre az egy dologra koncentrált. A karra, amibe belekarolt.
Aztán egyik pillanatról a másikra vége lett, szilárd talajt érzett, és a szervei is a helyén voltak. A gyomra még lüktetett, de próbált ugyanolyan mély lélegzeteket venni, mint a repülés után, és úgy tűnt, ez használt. Ennek pedig csak egyvalaki örült jobban, mint Louis. Dahlia maga. Évek óta nem hányt, és nem is állt szándékában. Rosszabb érzést el sem tudott képzelni. Hacsak nem a hoppanálást...
Amikor Dahlia végül nagy nehezen felfeszítette a szemhéját, látta, hogy egy óceánkék szempár bámulta.
- Úgy néz ki, nem fogsz hányni. Vagy igen?
Dahlia inkább nem szólalt meg, csak a fejét ingatta.
- Nagyon jól bírtad, büszke lehetsz magadra.
Dahlia mindent érzett, csak büszkeséget nem. Lerogyott a földre, és elfeküdt a padlón.
- Hol vagyunk? - nyögte ki végül.
- A szobámban. Megbeszéltem Anyáékkal, hogy én majd hoppanálok az állomásra. Szóval nem fognak zaklatni reggel. Legalábbis remélem, mert nagyon meg fognak lepődni, ha mégis...
Dahlia végre úgy érezte, megnyugodott a teste, a gyomrát is beleértve. Körbenézett. A helyiség nem tűnt túlságosan újnak, itt-ott már repedezett a fal. De otthonos volt. Mindenhová a tengerre utaló tárgyakat tettek. Kagylók és csigák borították az egyik falrészt, ami ténylegesen is olyan színben pompázott, mint a legtisztább óceán. A másik sarokban Dahlia tengerészcsomókat látott, mellettük pedig kis vitorlás modelleket.
Óvatosan felült, hátha a hányinger mégis visszatér, és addig vonszolta magát, amíg a falnak nem tudta dönteni a hátát.
- Bocsi, mindjárt hozok egy széket.
- Ne! Jó itt – kiáltotta halkan Dahlia, mert tényleg nem lett volna ereje felkelni onnan, ahol volt. - Szóval akkor te... Vic testvére vagy? - kérdezte, hogy ne csöndben ücsörögjenek.
- Igen, ő az idősebb nővérem.
- Több nővéred is van?
- Igen, kettő. Victoire és Dominique.
- Akkor... Te is rokona vagy Harrynek, igaz?
- Apa és Ginny testvérek. - Dahlia arckifejezésére folytatta. - Nehéz követni, igaz?
Ezután Louis mesélni kezdett a Weasley családról, és egy idő után rajzolt is mellé, mert valóban elég nehéz volt nem belekavarodni. Így végül egy kész családfa feküdt előttük.
- A tiéd lehet. Hasznos lesz majd a Roxfortban, mert nem fog úgy eltelni egy nap, hogy ne találkozz valakivel róla.
Újabb csend következett, és Dahlia nem tudta, mit kellene mondania. A beálló hallgatás Loo-t nem zavarta annyira, mert tanulmányozni kezdte a lány arcát. Dahlia szerette az elismerő pillantásokat és az irigyei mérges bámulását is, de ez most nem tetszett neki. Olyan érzés volt, mintha a fiú a legmélyébe látna, mintha olvasná minden gondolatát. Lehetséges ez?
Kutatni kezdett az agyában valami téma után, amit felvethetne, hogy elterelje Louis figyelmét. De mielőtt talált volna egyet, a varázsló megszólalt.
- Már amikor megláttalak éreztem, hogy közülünk való vagy.
- Miről beszélsz? - kérdezte. Talán arról, hogy ő is boszorkány? Rá van írva a homlokára? - Arra gondolsz, hogy boszorkány vagyok?
- Nem, a...
Hirtelen zörgés szakította félbe a földszint irányából. Louis az ajtóhoz lopakodott, és kilesett rajta.
- Csak Apa az. Biztosan fagyit lop, mint mindig. Tudod, Anya fogyókúrára fogta.
Loo nem folytatta, amit elkezdett mondani, ezért Dahlia úgy döntött, majd ő kérdez.
- James csak úgy elmondta, hogy mit írtam? - kérdezte a lány hirtelen, mert mérges volt a fiúra, amiért mindenkinek szétkürtölte a problémáját...
- Azért nem csak úgy... Igazából nem is tőle tudom, hanem Fredtől. - Dahlia a családfára sandított, mert már nem emlékezett a fiúra, pedig tudta, hogy hallotta a nevét a vacsorán is. - Fred és ő elválaszthatatlanok, majd meglátod. Ő viszont nem a titoktartásról híres.
Dahlia még mindig fújtatott, mert úgy tűnt neki, mindenki pletykás.
- Hamar meglátod, hogy nálunk a titok mást jelent... A Weasleyknek és a Pottereknek elég jó az információs hálózatuk.
Közben anélkül, hogy észrevették volna, elrepült az idő. Egyszer csak azt vették észre, hogy a hajnal első sugarai törnek be az ablakon. Dahlia végre fel mert állni, hogy kinézzen, pontosan hol is van. De amit látott, több volt, mint amit remélt.
Még soha nem látta a tengert. Az azonban most ott volt volt előtte, csak az ablak, és egy homokos part választotta el tőle.
- Mindkét szülőd mugli? - kérdezte közben váratlanul Louis.
- Igen, igen – felelte Dahlia anélkül, hogy gondolkozott volna. Semmire nem tudott figyelni, csak az egyenletes hullámzásra. - Menjünk le! Vigyél oda, ha kell, még a hoppanálást is kibírom.
Louis közelebb lépett hozzá, és belekarolt, a következő pillanatban pedig már a parton álltak. Dahliának most már elég volt néhány szippantás a sós levegőből, hogy újra jól érezze magát. Elindult a víz irányába, és közben még fél füllel hallotta Loo szavait, de az agya már mással foglalkozott.
- Pedig biztos voltam benne, hogy legalább részben véla...
...o.O...
Előzetes: King's Cross és Roxfort Expressz...
Sziasztok! Nos, az a friss, hogy ezúttal hivatalosan csak hétfőre ígérek frisset... A dupla L az ok, a lustaság és lassúság. És sok a dolgom is...
Ha valakinek még mindig van kedve játszani, akkor itt a következő nyom:
A jóslatoknak ereje van...
Még mindig van Facebook oldalam, ahol kérdezhettek, érdekes infókat olvashattok, találgathatjátok, mi lesz a folytatás vagy egyszerűen csak infókat és részleteket szerezhettek az új fejezetekkel kapcsolatban. :) Íme a cím: http://www.facebook.com/pages/Deszy-%C3%ADr%C3%A1sai/219307144782464
Illetve blogom is van, ahova kicsit korábban felkerül az új fejezet. http://www.hpfic.blogspot.com Itt is vannak képek, szavazások, érdekességek.
Ezenkívül vannak más írásaim is, ha van kedvetek és időtök két fejezet között, olvasgassátok azokat is, és írjatok hozzájuk véleményt! :D
This entry was posted
on 2011. augusztus 22., hétfő
at hétfő, augusztus 22, 2011
and is filed under
Egy Dursley Roxfortban
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
