Huss és pöcc!


Ron még soha nem volt ilyen ideges. Mindent eltervezett, a virágtól kezdve az utolsó porszemig. Vagyis, ha őszinte akart lenni, nem mindent ő tervezett el. Annyira ideges volt, hogy mit hogy is csináljon, hogy végül kénytelen volt segítséget kérni. Bár Harry maga se volt nagy szakértő a témában, de Ron csak benne bízott. Tudta, hogy ez élete egyik legfontosabb pillanata.

– Nyugodj már meg! Nem lesz semmi gond – próbálta megnyugtatni barátja.

– Neked könnyű, Ginny gyakorlatilag megkérte a kezed!

Harrynek hirtelen torkán akadt a szó, jó néhány pillanatig csak köhögni tudott.

– Te meg mégis miről beszélsz?

– Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, miről beszélek! Egyrészt Ginny beléd van zúgva, amióta meglátott. Másrészt nehogy azt hidd, nem tudta előre, hogy aznap meg fogod kérni!

Harry inkább csendben maradt. Egyrészt mert lehet, hogy Ronnak igaza volt. Másrészt pedig tudta, milyen feszült most a barátja, és nem akarta ezt még egy vitával is tetézni. Aztán amikor látta, hogy Ron fel-alá sétálgat, mint egy őrült, mégis megszólalt.

– Kikopik tőled a padló! – nevetett. Ron szúrós pillantást küldött felé, ezért mégis inkább elfojtotta a mosolyt. – Hermione szeret. Minden rendben lesz.

– Hogy nézek ki? – kérdezte Ron. Dísztalárt viselt, ám ezúttal nem voltak rajta fodrok, vagy csipkés betétek, és dohszag sem áradt belőle. Elegáns, méregzöld színe tökéletesen illett a férfi vörös hajához. Egyszerre volt ünnepélyes és vidám.

– Jobban nem is festhetnél – köhintett Harry, majd egy csintalan mosoly jelent meg a szája sarkában. – De ezt szerencsédre nem az én tisztem megítélni.

Ez volt Harry végszava, mert közben befutott Hermione.

– Sok szerencsét! – csapott még gyorsan egyet barátja vállára Harry biztatásul, majd dehoppanált.

– Ron, itt vagy? – kiabált a boszorkány az előszobából. – Nem tudod, miért akarta Ginny, hogy így kicsípjem magam?

Ron a lány elé sietett.

– Ami azt illeti, tudom – mosolygott, amikor meglátta barátnője döbbent arckifejezését. – Annak idején elmulasztottam egy meghívást. Be akarom pótolni.

Hermione még mindig értetlenül nézett rá, de azért így is látszott rajta, hogy örül a meglepetésnek.

– Nos, akkor elkísérne engem a bálba, hölgyem? – nyújtotta kezét Hermione felé Ron. Ő viszonzásul halkan kuncogott, és belekarolt a férfiba.

Rontól távol állt a romantika, soha nem tudta, pontosan mit is mondjon vagy tegyen, de az ikrektől kapott könyv azért javított valamit a helyzeten. A Tizenkét Tutibiztos Módszer Boszorkányok Elbűvöléséhez használatával volt képes megtervezni ezt az egész estét. Azon pedig külön jókat derült magában, hogy Hermione valószínűleg nagyon örülne, ha tudná, hogy minden egy könyvvel kezdődött.


A bál pont olyan volt, amilyet Ron remélt. Na nem azért, mert annyira tetszett volna neki, hanem mert azt gondolta, a lánynak tetszeni fog. És csillogó szeméből ítélve igaza is lett. A bálterem hatalmas volt, és az egész helyiségben apró lámpások lebegtek az emberek feje fölött. A terem jobb és bal oldalán is oszlopok nyúltak a magasba, amelyekről orchidea és fréziadíszek lógtak, illatuk pedig kellemesen betöltötte a levegőt. Az oszlopok mellett sorban két személyes asztalok álltak.

Amikor beléptek, őket is egy ilyen asztalhoz vezették, közvetlenül az egyik oszlop mellé. Ron egyre idegesebb lett, a nadrágzsebében lapuló gyűrűs dobozt markolászta, hátha attól megnyugszik. Fogalma sem volt róla, milyen szokások vannak a lánykérésnél a mugli világban. de mivel Hermione szülei muglik, és muglik között nőtt fel, Ron pedig azt akarta, hogy olyan legyen ez az este, amilyennek Hermione kislányként elképzelte. Legalábbis a könyvben azt írták a Húzz gyűrűt egy boszi ujjára! című fejezetben, hogy ez a cél. Harry csak annyit tudott mondani, hogy a mugli férfiak letérdelnek a nők elé, és a gyűrűs dobozt felemelve kérik meg a kezüket.

Ron készített magának egy listát arról, miről nem szabad elfeledkeznie az este során. Még meg is tanulta, és magában ismételgette, hogy egy pontot se hagyjon ki.


1. Dicsérd meg, hogy milyen csinos!
2. Kérd fel táncolni!
3. Rendelj pezsgőt!
4. Teremts romantikus félhomályt!
5. Térdelj le, és kérd meg!


Amikor leültek az asztalukhoz, Ron rögtön akcióba lendült.

– Gyönyörű vagy! – bókolt Hermionénak, és nem csak a lista miatt. A lány tényleg csodálatos volt. Földig érő fekete ruha volt rajta, a hátán kicsit nagyobb kivágással. A haját lazán kontyba tekerte, és leheletnyit ki is festette magát, de csak annyira, hogy az még természetesnek hasson.

Hermione elmosolyodott, és mint mindig, amikor Ron dicsérte, most is elpirult.

De mielőtt bármit reagálhatott volna, a férfi felpattant, még amíg lendületben volt, és jól ment minden.

– Szabad? – kérdezte, a lány pedig a kezét nyújtotta felé, és elindultak a táncoló párok közé.

Egy lassú számot játszottak, Ron magához húzta barátnőjét, aki a vállára hajtotta a fejét. Érezte Hermione kellemes, édes parfümjét, és ez egy pillanatra annyira megnyugtatta, hogy elfeledkezett mindenről. Élvezte, ahogy a lány teste az övéhez simul, és nem koncentrált a lépésekre. Még véget sem ért a dal, amikor Ron Hermione lábára lépett.

És attól a pillanattól kezdve minden megváltozott. Az egész este átváltozott katasztrófák végtelen sorozatára. Amikor Ron pezsgőt rendelt, megkérdezték, milyet kér. A pincér felé nyújtott egy itallapot, amin különböző francia pezsgők neve állt szépen sorban. Ronnak fogalma sem volt, hogy kell őket kiejteni, úgyhogy végül kénytelen volt Hermionéra hagyni a választást.

Ron gyorsan a következő pontra ugrott a listán. Elővette önoltóját, és a fejük fölött lebegő három lámpás felé tartotta. A háromból csak kettő fényét akarta eloltani, de remegett a keze az idegességtől, és végül véletlenül az egész bálteremben sötétséget csinált. Fájdalmasan felnyögött, aztán gyorsan visszavarázsolta az összes fényt.

Hermione értetlenül nézett rá.

– Mi a baj? – kérdezte Ront.

– Miért lenne baj?

– Ismerlek, Ron! Akkor csinálsz ilyeneket, amikor ideges vagy. Szóval mondd el, mi a baj, akkor legalább megnyugszol.

Ron egy ideig még csendben üldögélt, és próbálta elkerülni Hermione tekintetét, mert tudta, hogy ha a lányra néz, akkor kirobban belőle minden. Pedig ezt jól akarta csinálni, ahogyan előre eltervezte.

Aztán rájött, hogy mindennek a tervezés volt az oka. Annyira aggódott, hogy minden úgy történjen, ahogyan eltervezte, hogy végül az egész estét elrontotta. Vagyis még nem az egészet. Vett egy mély lélegzetet, aztán felállt, átsétált az asztal másik oldalára és letérdelt.

Hermione szemei kitágultak a döbbenettől, és ettől Ron még több önbizalmat merített. Végre egy dolog, amire Hermione Granger nem volt felkészülve. Laza mozdulattal a zsebébe nyúlt, elővette a dobozt, aztán felnyitotta és a lány felé tartotta.

– Hermione! – kezdte, aztán megköszörülte a torkát, hátha attól elmúlik a gombóc a torkában. – Szeretlek! Azóta szeretlek, hogy először beléptél a fülkénkbe a Roxfort Expresszen, és leszúrtál a koszos orrom miatt. Semmi másra nem vágyom jobban, mint hogy mindig velem legyél, és rám szólj, ha ez megint előfordulna. – Itt újabb mély levegőt vett, aztán végül kibökte: – Gyere hozzám!

Hermione szeme könnybe lábadt, és nem tudott megszólalni, ezért csak bólintott. Mielőtt azonban Ron az ujjára húzhatta volna a gyűrűt, megállította a férfit, mert észrevett valamit a gyűrűn. Az arany karika belső oldalára szavakat véstek. Közelebb hajolt, hogy láthassa a feliratot:

Huss és pöcc!

Amikor elolvasta, kacagni kezdett és ezzel párhuzamos a könnyek is lefolytak az arcán. Ron nyakába vetette magát, átölelte, és abban a pillanatban tökéletesen biztos volt benne, hogy ha Edevis tükre elé állítanák, ezt a pillanatot látná újra és újra.