Egy darab üres pergamen
James – valószínűleg életében
először – korábban kelt, mint bárki más. Lily és Albus még
javában húzták a lóbőrt, és még Ginny és Harry sem keltek
fel. Ő azonban képtelen volt nyugodtan feküdni az ágyában,
amikor ilyen jelentős nap volt!
Nem bírt csak úgy egy helyben
álldogálni, valamit csinálnia kellett. Feltúrta a táskáját, és
vagy századszorra ellenőrizte, hogy mindent elpakolt-e. Megint
mindent a helyén talált – megvolt az összes talár, amiket az
édesanyja korábban gondosan kivasalt, ott voltak a
kviddicsplakátjai, amiket majd kitesz a roxforti szobájában,
megvolt minden zoknija és még a párjaik is – ami meglehetős
ritkaságnak számított nála –, és a gondosan elrejtett
rekeszben megtalálta a Weasley Varázsvicc Vállalatos dolgokat is,
amelyek nélkül nem lett volna hajlandó elindulni.
Egy dolog nem volt csak a kofferban,
amit legszívesebben elcsomagolt volna – a seprűje. A roxforti
szabályok szerint elsősök nem használhatnak saját seprűt. Hiába
próbálta meggyőzni a szüleit sőt, még Neville-t is, hogy
szerezzenek valamilyen speciális engedélyt, mert neki a seprűje
nem csak egy seprű, hanem jó barát és társ minden bajban – és
ahogy Harry megjegyezte, minden csínytevésben is. Nem volt mit
tenni, a gondosan kifényesített, tökéletesen karban tartott
Nimbusznak maradnia kellett.
James most a seprűhöz sétált, és
végigsimította a tökéletes mahagóni felületet. Végül úgy
döntött, amíg a többiek alszanak, úgysincs jobb dolga, méltó
módon búcsúzik a seprűjétől. Hóna alá csapta hát, és
elindult kifelé a Grimmauld téri házból.
Hűvös, hajnali levegő fogadta, ezért
gyorsan visszafordult, és magára vett egy kabátot is. Aztán amint
megint kint volt, lába közé vette a Nimbuszt, ahogy azt előtte
már milliószor megtette, elrugaszkodott a talajtól, és már
suhant is előre.
A nap még nem kelt fel teljesen, az
utcák még tökéletesen üresek voltak, mindenki az igazak álmát
aludta. Egy-egy autót látott csak elhajtani a mélységben, de azok
is csak hangyáknak tűntek. Furcsa volt belegondolni, hogy most
hónapokig nem láthat autót, de még motort sem, mert a Roxfortban
nincs ilyesmi. De egyáltalán nem bánta, mert azóta az iskolába
vágyott, hogy először meghallotta, hogy Roxfort. Nem a tanulás
vonzotta, közel sem, sőt... De az iskola lényege nem is a tanulás
volt, nem igaz? A kalandok hívogatták, az új barátok, a
kviddicscsapat, ahol végre nem az öccsével és a húgával kell
játszania, hanem méltó ellenfelekkel.
Miközben repült, az amúgy is hideg
levegő a sebességtől a kabátjába kapott, és James tökéletesen
tudatában volt, hogy az arca és füle olyan vörösek, mint a
Weasleyk haja. Ha az édesanyja látná, mostanra már lentről
kiáltozna, hogy azonnal jöjjön le, de most nem volt itt, így a
fiú adott magának még néhány percet. Szabad volt, mint a madár,
és ez az ő napja!
Végül mégis úgy döntött, ideje
leszállni, és amikor beért, Sipor már várta, hogy megkérdezze,
készíthet-e neki forró kakaót. Szinte meg sem várta James
válaszát, már ment is a konyhába, orra alatt pedig olyanokat
motyogott, hogy ez majd átmelegíti.
Várhatott volna a házimanóra
nyugodtan, de képtelen volt megmaradni egy helyben és csak
üldögélni. Gondolt rá, hogy felébreszti Sirius anyját, ő
mindig feldobta, de végül úgy döntött, az apja irodájába megy.
Senki sem tudta, de néha, amikor nem látták, James besurrant, és
elolvasta a legfrissebb jelentéseket.
Harry Potter nem volt az a fajta, aki
haza akarta hordani a munkáját. Amikor otthon volt, mindig a
családjával foglalkozott. De James tudta, hogy a sötét varázslók
elleni harc nem olyan dolog, amit valaki le tud tenni az ajtó előtt,
amikor hazaér, mint valami csomagot. Néha észrevette, hogy egy
komolyabb ügy nyomasztja, és ilyenkor látta, hogy éjjel, amikor
azt hitte, már senki sem látja, az irodájában dolgozik egy-egy
ügyön.
Szerencsére ez nem fordult elő túl
gyakran, de épp elégszer, hogy James észrevegye. És az egyik
ilyen alkalom után tört be először az irodába. Először csak
csínynek szánta, de aztán rájött, hogy a papírokban nagyon is
érdekes dolgokat talál. Így rendszeresítette a látogatásokat,
és bizonyos időközönként elolvasta őket.
Így amikor most kitárta az ajtót,
már pontosan tudta, mit és hol kell keresnie. Ám amikor kihúzta a
fiókot, egy olyan pergamendarabot is talált, amire nem számított.
– Hát ez meg mi? – kérdezte, bár
tudta, hogy senki sem fog válaszolni.
Egy egyszerű, üres, megsárgult
pergamen volt. James kétkedőn forgatta, minden pontját végignézte,
de nem talált rajta semmit, ami megragadta volna a figyelmét. Még
a legapróbb pacát sem látta rajta, egyetlen betűt vagy
szimbólumot sem. De nem lehetett csak egy üres pergamen, mert azt
az apja a másik fiókban tartotta. Már épp nyúlt volna az egyik
pennáért, hogy kipróbálja, mi történik, ha ír rá, amikor egy
hang a szívbajt hozta rá.
– Elkészült a kakaó! – kiáltotta
Sipor, és James legszívesebben kikiabált volna, hogy ne verje fel
az egész házat. – James gazda!
– A fenébe! – motyogta mérgesen
James, és pontosan tudta, hogy Sipor nem hagyja abba, amíg meg nem
találja. És addigra már nem lesz egyedül.
Gyorsan a kezében tartott pergamenre
pillantott. Ki akarta deríteni, mi lehet az, de most nem volt rá
ideje. Megvonta a vállát, és gyorsan döntött: összetekerte,
aztán a talárjába rejtette, és kisietett az irodából. A
Roxfortban lesz elég ideje, hogy rájöjjön a rejtélyre.
Sziasztok! Ígértem, hogy megírom Rose történetét, ami az Egy Dursley Roxfortban és az Egy végzős Dursley Roxfortban között játszódik időben. Hát íme, itt van:
SZERELEMBEN, HÁBORÚBAN
1. fejezet
Főszerkesztő asszony
– Mi az, hogy az olyan kitalált
lények, mint a furpantyú? – rázta dühösen Rose a kezében
tartott pergament. – Kitalált lény? Már két hónapja megjelent
Luna Lovegood tanulmánya, amely bebizonyította a furpantyúk
létezését! Újságíró vagy! Merlinre, tisztában kellene lenned
az ilyen dolgokkal!
Rose látta, hogy a lány, a hugrabugos
Heather Poultney fülét-farkát behúzta, és bűntudatosan vonult
félre a pergamennel, hogy újrakezdje a cikkét. Rose rosszul
érezhette volna magát amiatt, hogy megbántotta a lányt, de nem
érezte. Azért voltak ott, hogy minőségi újságot készítsenek,
és a leggyengébb láncszemnek is erősen kellett küzdenie, hogy a
legjobb formáját hozza. Nem engedhették meg maguknak, hogy a
legapróbb pontatlanságot ejtsék.
Heather még új volt, abban az évben
kezdett el a Roxforti Hírmondónál dolgozni. Ő az egyik, aki az
utánpótlást jelenti majd, ha ő elvégzi a Roxfortot. A rövid,
barna hajú, kissé pattanásos lány még csak másodikos volt, azaz
Rose távozása után még négy évet tölthet el az iskolaújságnál.
Ő akkor már nem lesz itt, hogy felügyelje, tehát most kell
megtanítania neki, amit lehet.
Rose újabb cikket kezdett el olvasni,
de ebben sem jutott sokáig.
– Stewart! Már megint? A
helyesírásod szörnyű, csak az első sorban négy hibát találtam!
Stewart, aki Rose évfolyamán tanult,
így őt is csak ez a tanév választotta el attól, hogy végre
végzős legyen, a fejét csóválva sétált oda a főszerkesztőhöz.
– Pedig ezt most háromszor átnéztem!
Azt hittem, tökéletes lett!
– Hát, azt javaslom, máskor nézd
át negyedszerre, és a biztonság kedvéért ötödszörre is.
Ekkor ismerős arcok jelentek meg az
ajtóban, bár mivel Rose mindenkit ismert a Roxfortban –
valószínűleg a legtöbben megrémültek volna, ha tudják, hogy
Rose pontosan tudja, kit hogy hívnak, melyik házban van, hányadikos
és mikor született –, de ezeket az arcokat jobban ismerte, mint a
többit.
– Dahlia, azt mondtad, mára
befejezed a cikket – mondta köszönés nélkül egyiküknek, és
közben az addig engedélyezett cikkeket rendezte sorba a
tördeléshez.
– Már csak néhány sor hiányzik.
– A hangsúly azon van, hogy
hiányzik. Nem szoktál késni.
Jobban megnézte a lány arcát.
Gyönyörű volt, mint mindig, szőke haja még a pince sötétjében
is tündökölt. A legtöbben valószínűleg nem vették volna észre
a szeme alatti karikákat, de neki feltűnt, végtére is oknyomozó
riporter volt. Ha nem tudta volna, hogy James már nem jár a
Roxfortba, azt hitte volna, hogy azok ketten már megint éjszakai
túrára indultak.
– Még ma leadom – biztosította
róla Dahlia, és Rose látta, hogy próbálja figyelmen kívül
hagyni az őt bámuló hímneműeket a helyiségben.
– Rendben – sóhajtotta, aztán a
lány mellett álló öccséhez fordult. – A képek?
– Minden megvan. Bár arra gondoltam,
hogy használhatnánk egy másik fotót a bájitalos cikkhez. –
Hugo a többiekhez képest mindig nyugodtan sétált oda Rose-hoz, és
ez nem csak azért volt, mert történetesen az öccse, és nem is
azért, mert annyira el van telve magától, hogy azt hiszi, minden,
amit csinál tökéletes. Egyszerűen tudta kezelni őt. Hugo ilyen
hatással volt az emberekre. Ha ő valakit meg akart nyugtatni,
megtette. Csak így. Épp ezért nem volt oka aggodalomra. – Nézd!
– nyújtotta végül felé a képet, amiről beszélt.
Bájitaltanból versenyt rendeztek egy
hete, és nem is volt kérdés, hogy tudósítanak róla. Rose már
most utálta, mert nem elég, hogy a versenyt Scorpius nyerte, még a
cikk megírását is ő vállalta korábban. És amikor megnyerte sem
hagyta lebeszélni magát erről a szándékáról, mert állította,
hogy „elég jó újságíró ahhoz, hogy objektív tudjon maradni,
akkor is, ha érintett a témában”.
Hugóval abban állapodtak meg, hogy
csak a szokásos fotókat készíti. A nyertes az oklevéllel és egy
kép a megnyitóról. Egyik sem túl izgalmas, de nem is kellett
annak lennie. A bájitaltan verseny a legtöbb embert az iskolában
hidegen hagyta, ezek a fotók elég informatívak lettek volna, hogy
a tanárok elégedettek legyenek, a diákok pedig úgyis átlapozzák.
Hugo azonban valami egészen más képet
tolt az orra elé. Rose-nak a szava is elállt. Újra és újra
rácsodálkozott, milyen tehetséges az öccse, pedig már évek óta
válogatja a fotóit az újsághoz, ráadásul a családi albumokban
is mindig az ő képei vannak, és azokat is átlapozzák minden
családi ünnepen.
– Ezt hogy csináltad? – kérdezte
Rose, miközben valamilyen megmagyarázhatatlan okból képtelen volt
elszakítani a pillantását a képtől. Amikor végül sikerült,
Hugo bizonytalan arccal nézett rá és megvonta a vállát.
– Ez sokkal jobb, mint amire
számítottam – mosolygott biztatóan Rose. A kérdés eldöntetett.
Dahlia és az öccse ezután elmentek,
és csak remélni tudta, hogy a lány a cikkét akarja befejezni. A
pillantása visszasiklott a fényképre, amit Hugo az előbb hozott.
A képen Scorpius állt egy üst
fölött. Ez önmagában még nem lett volna olyan megdöbbentő
látvány, legalább milliószor látta már, ahogyan a fiú
bájitaltanon dolgozott. De az arcát soha nem nézte meg jobban. És
Hugo pontosan ezt hozta most el neki: Scorpius arckifejezését,
amikor az üstben fortyogó bájitalt kavargatja. És még ennél
sokkal többet.
Rose mindig dühös volt, ha a fiú
valamiben jobbnak bizonyult nála. Ez nem fordult elő túl gyakran,
de bármilyen nehezére is esett elismerni, tisztában volt vele,
hogy bájitaltanból messze előtte jár. Eddig képtelen volt
megérteni, hogy ez hogy lehetséges. Órákat görnyedt a bájitaltan
könyvük felett, amikor csak tehette, gyakorolt, minden hozzávalót
pontosan kimért, csak tökéletesen friss alapanyagokat használt.
Mégsem lett soha olyan tökéletes semmi az ő üstjében, mint a
fiúéban. Egyszer még fel is merült benne, hogy az üstjével
lehet a baj, de amikor lecserélte sem változott semmi.
De most, ahogy Scorpius arcát nézte,
hirtelen megvilágosodott. A fiú szereti ezt! Mindig játssza az
érdektelent, amikor szóba kerül a dolog, és úgy tesz, mintha
csak azt élvezné, hogy jobb lehet nála, de ezután már nem tudja
letagadni. Csak úgy süt róla a lelkesedés: a szeme csillog, az
arca teljesen kisimult, még egy apró mosoly is ott lapul a szája
sarkában.
Rose elgondolkozott, és rájött, hogy
még soha nem látta a fiút szívből mosolyogni a hat év alatt,
amióta ismerte. Persze, sokszor mosolygott, de a legtöbbször
gúnyosan, nem igazából. De most! Van valami, amit Scorpius
szenvedélyesen szeret a kviddicsen kívül!
A gondolat meglehetősen zavarba ejtő
volt, ezért Rose gyorsan félretette a fotót, és ráfirkantotta a
teendői listájára, hogy engedélyeztesse a képet a fiúval.
Különösen ügyelt rá, hogy a Roxforti Hírmondó senkiről ne
hozzon le úgy fotót, hogy az érintett előtte nem bólintott rá.
Így megelőzhették a panaszáradatot, ami minden bizonnyal a
pattanásos orroktól a kibuggyanó hurkákon át a kopasz foltokig
tartott volna.
Újabb cikket húzott maga elé,
felkészülve, hogy minden egyes hibát kiszúrjon. Anélkül, hogy
észrevette volna, a szájához emelte a tolla végét, és rágcsálni
kezdte. Rossz szokása volt ez, idejét sem tudta már, mióta
csinálta. Egyszerűen a részévé vált, mint másnak a haja
csavargatása vagy a körme rágása. Gyakrabban kellett cserélnie a
pennáit, mint másoknak, de mivel a hegyes végüket is gyorsan
koptatta, ez tulajdonképpen nem is volt olyan nagy kár. És mindig
úgy gondolta, vannak rosszabb szokások is.
Egy ötödikes lány cikke feküdt
előtte, aki már nem számított kezdőnek. Tulajdonképpen egészen
jó cikkeket írt, és Rose esélyesnek is tartotta, hogy átvegye a
megüresedő főszerkesztői posztot, ha ő már nem lesz a
Roxfortban. De mégis mindig hiányzott a cikkeiből valami apróság.
Egészen jók voltak az írásai, nem tökéletesek.
Rose a sorokat olvasta.
Minden egyes varázslónak és
boszorkánynak tisztában kellene lennie vele...
Ő most már nagyon is tisztában van
vele, hogy Scorpius szereti a bájitaltant.
Tovább olvasott.
Az alapvető védőbűbájok
ismerete mellett fontos lehet ismerni néhány ellenmérget arra az
esetre...
Rose fejében hirtelen felbukkant egy
régi emlék. Bájitaltan, még másodikban. A bódítószérumra
való ellenmérget kellett előállítaniuk, az egész terem
szorgosan dolgozott: aprítottak, szeleteltek, nyomkodtak, öntöttek,
kevertek. A teremben kesernyés gőz terjengett mindenfelé, Scorpius
pedig teljesen nyugodtan ücsörgött, és találomra mindenféléket
beledobált az üstjébe. Rose pontosan látta, hogy nem azok a
hozzávalók voltak előkészítve az asztalán, amelyek az
ellenméreghez kellettek. Az óra végén kíváncsian figyelte,
ahogy Corner professzor a fiúhoz sétált, és valami teljesen mást
talált az üstben.
– Mi ez? – kérdezte Corner
professzor, és kíváncsian méregette az üst tartalmát. – A
színe alapján semmiképpen sem az ellenméreg.
Scorpius megcsóválta a fejét.
– Nem, nem az.
– Akkor mi?
A fiú megvonta a vállát.
– Nem tudom.
Teljesen közönyösen mondta ezt, és
Rose-t elképesztette ez az arrogancia, pedig addigra már pontosan
tisztában volt vele, milyen is a legkisebb Malfoy. De mégis! Ilyen
szinten semmibe venni a feladatot és a tanár utasítását! Csak
egy mardekáros csinálhat ilyet.
– És mégis mit tenne, Mr. Malfoy,
ha mondjuk – Corner professzor körbenézett, aztán a fiú egyik
barátja, Benedict felé intett – őt kellene megmentenie?
– A bódító bájital nem halálos.
Kialussza – vonta meg a vállát.
A tanáron látszott, hogy már ő sem
olyan nyugodt, mint néhány perce.
– Tegyük fel, hogy veszélyben
vannak, és menekülniük kell. A barátja pedig képtelen talpra
állni, mert alig van magánál.
– Arra van a bezoár – jelentette
ki higgadtan Scorpius, aztán visszafordult az üstjéhez, és többet
nem is nézett Corner professzor felé.
Most, hogy Rose felidézte magában az
emléket, rájött, hogy akkor annyira lekötötte, hogy
felháborodjon a fiú viselkedésén, hogy három nagyon fontos
kérdést nem tett fel magának. Egy: Honnan tudta Scorpius, hogy
egyáltalán mi az a bezoár, ha annyira hidegen hagyja a bájitaltan?
Kettő: Egyáltalán miért fáradt bármilyen bájitallal, ha úgyis
tudta, hogy a bezoárral képes kivágni magát? És végül: Hogy
lehet, hogy recept nélkül, látszólag összevissza dobálta a
hozzávalókat az üstjébe, és az üst nem hogy nem robbant fel,
hanem bájitalnak tűnő végeredmény született?
Rose ekkor rájött, hogy Scorpius
megint elterelte a figyelmét a cikkről. Úgy, hogy ott sem volt.
Mérgesen húzta közelebb a pergament, hogy megint beletemetkezzen,
ezúttal már odafigyelve, amikor hirtelen a helyiség ajtajában
megjelent, akire gondolt. Így jár, aki falra festi a hippogriffet!
– gondolta keserűen.
Nagyot sóhajtott, és próbált
felkészülni arra, ami az elkövetkező néhány percben rá várt.
Mint mindig, most sem sikerült.
– Meghoztam – dobott le egy
pergament Scorpius az asztalra, mintha valami félelmetes kegyben
részesítette volna.
– Büszke vagyok rád, csak egy
teljes nap késéssel.
– A jó munkához idő kell –
mosolygott önelégülten a fiú.
– Nagyon biztos vagy magadban. –
Rose már fente a pennáját, hogy hibát vadászhasson a cikkben.
– Első kézből szereztem az
információimat.
Scorpius ezt olyan furcsa hangon
mondta, hogy a lány nem bírta ki, és belenézett a cikkbe, pedig a
fiú még ott állt vele szemben. Aztán elkerekedett a szeme.
– Te interjút készítettél...
magaddal? – Ha Rose nem látja a saját szemével, el se hiszi.
Scorpius közönyös vállrándítással
válaszolt. – Ha egyszer én győztem.
Rose mélyen beszívta a levegőt, mert
legszívesebben ráordított volna, de tudta, hogy bármilyen dühös
is, ezt nem teheti. Ő a főszerkesztő, a fiú pedig – akármilyen
idegesítő is – tulajdonképpen az egyik alárendeltje. Amikor
megnyugodott annyira, hogy ne csak üvöltés jöjjön ki a torkán,
megszólalt:
– Megkérhettél volna valaki mást.
Persze lehet, hogy számodra a kérni szó teljesen ismeretlen.
– Ó, nagyon is szeretek kívánságokat
teljesíteni, ha a megfelelő ember kéri. Kettőnk közül te vagy
az, aki mindenkinek parancsolgatni akar.
Rose felháborodottan pattant fel a
székéből. Nem akart felfelé bámulni a fiúra, a nyakát
nyújtogatva, miközben épp vitatkoznak. Sajnos rá kellett jönnie,
hogy bár a magasságkülönbség lényegesen csökkent, így is
számottevő volt. Scorpius legalább egy fejjel magasabb volt nála,
szóval még így is jócskán felfelé kellett néznie. Hogy ezt a
különbséget valamiképpen palástolja, Rose két kezével az
asztalnak támaszkodott, mintha csak ez okozná a centibeli eltérést.
Scorpius ajkán Rose nyilvánvaló
érzelemnyilvánítására kéretlen mosoly jelent meg, a
leggonoszabb fajtából. Rettenetesen élvezte, hogy megint sikerült
felidegesítenie. De még ez sem volt elég neki.
– Ugyan kit kértem volna? Téged? –
Ezt olyan lenéző hangsúllyal kérdezte, mintha el sem tudna
képzelni megalázóbb dolgot, mint hogy Rose készít vele interjút.
– Vagy valamelyik tehetségtelen rabszolgád? – Scorpius az egyik
sarok felé intett, ahol Stewart éppen egy helyesírási
szabályzatot böngészett. – Kösz, nem.
Azzal megfordult, és laza, egyenletes
léptekkel kisétált a pincehelyiségből, Rose még utánakiáltani
sem tudott, mert már el is tűnt. A lány olyan dühös volt, hogy
fel tudott volna robbanni. Rögtön el is határozta, hogy minden
apró hibát megkeres Scorpius cikkében, ha kell, a teljes szöveget
aláhúzza. Legnagyobb bosszúságára azonban a cikk egészen jó
volt. Jobban mondva tökéletes. Kellően informatív, mégis
szórakoztató, helyenként kifejezetten vicces. Olyan cikk volt,
amit megfelel a tanároknak, mégis elolvassák, sőt élvezik a
diákok is.
Rose már épp készült volna magába
roskadni, hogy megint ő veszített, amikor meglátta Hugo képét a
kupac tetején. Nem engedélyeztette Scorpiusszal!
Ajka hirtelen gonosz vigyorra húzódott,
ahogyan körvonalazódni kezdett a fejében a terv. Elégedetten
nyúlt a pennájáért. Ha harc, hát legyen harc!
Sziasztok!
Az EDR befejeződésével felmerült néhány kérdés, ezeket szedtem most össze egy posztba, és igyekszem megválaszolni őket.
Letölthetem az EDR-t, hogy kinyomtassam?
Persze, ezért is tettem fel! Én külön örülök neki, ha szeretnétek a kezetekben tartani papíron, és ha van kedvetek, fényképezzétek le a kinyomtatott példányt, és küldjétek el nekem a képet, nagyon fogok neki örülni. :)
Véget ért Dahlia története? Tervezel folytatást?
Nem, nem ért véget, mert igen, tervezek folytatást. Dahlia hetedik évét a Roxfortban még biztosan megírom, és nem kizárt, hogy ezután majd még egy köztes évet is, bár nem biztos, hogy ez Dahlia szemszögéből fog játszódni.
A Végzősöket fejezetenként fogod feltölteni, vagy meg kell várnunk, míg megírod és feltöltöd egyben?
A végzős év története ugyanúgy fog felkerülni, mint ahogyan az EDR került fel: fejezetenként, majd a végén letölthető formában.
Mi van azokkal a szereplőkkel, akik Dahlia hetedik évére már nem járnak a Roxfortba? Az ő sorsukat is megtudjuk?
A legtöbb EDR szereplő visszatér a végzős történetben is valamilyen formában. Meg fogjuk tudni, hogy mi van velük, nyugalom. Egyébként pedig többük történetét tervezem megírni. Rose-ét olyannyira, hogy ezen már dolgozom is, mivel ez még a végzős év előtt játszódik.
Mi lesz ez a Rose történet? Milyen hosszú lesz? Mikor játszódik?
Rose története az ő hatodik évében, és az ezutáni nyáron játszódik, tehát Dahlia, Hugo, Nara és Lily negyedikesek. Hét fejezetesre tervezem, tehát nem lesz olyan hosszú, mint Dahlia története, mivel nem egy teljes tanévet ölel fel.
Mikorra várható a Végzősök és Rose története?
A Végzősök első két fejezete már olvasható az EDR letölthető változatának végén, a folytatást hamarosan tervezem, valószínűleg a héten vagy jövő héten érkezik a harmadik fejezet, az ezután következőket még nem tudom megmondani.
Ami Rose történetét illeti, az első fejezet nem eséllyel a hétvégén várható.
Sziasztok!
Ezt az EDR és Végzősök között játszódó történetet még decemberben írtam, adventi meglepinek, és most végre ide is felkerül.
Az utolsó
túra
James a hetedik
évére már gyakorlatilag legendának számított a Roxfortban. Persze nem volt
része akkora kalandokban, mint az apjának, de megteremtette a sajátjait. Két
híresség gyermeke volt, kviddicskapitány és az egyik legnagyobb mókamester. Az
iskola ráadásul tele volt a rokonaival, aminek köszönhetően szinte mindenkit
ismert.
Ennek James is
tudatában volt.
– Érezd
megtiszteltetésnek, hogy jóban lehetsz velem – vigyorgott végzős évének egyik
utolsó napján Dahliára.
A lány válaszul a
vállába bokszolt.
– Azért te sem
panaszkodhatsz.
James nem is
tette. Az évek alatt Fred mellett Dahlia volt az, aki mindig vevő volt egy kis
éjszakai túrára. Minden kalandban benne volt, és James imádta ezért. Még
mielőtt Dahlia jött, szerette Freddel kettesben róni a folyosókat, de hármasban
még sokkal jobb volt minden.
– Akkor benne
vagy? – kérdezte a lányt.
– Mikor?
– Érted megyünk.
James még
elhadarta a részleteket, aztán ott hagyta Dahliát a pincébe vezető
lépcsősornál. Neki most még fontosabb dolga volt, mint hogy beköszönjön a
szerkesztőségbe.
Pontban
tizenegykor találkoztak a Hollóhát klubhelyiségénél. Dahlia ott várt rájuk, de
ezt Jamest már tudta, hiszen látta a térképen.
– Most már
megtudhatjuk, hová is megyünk?
– Ne reménykedj!
Semmit sem fog elárulni – felelte James helyett Fred.
– Csak
figyelmeztetésként mondom, hogy Nara tudja, hogy veletek vagyok.
– Máris
megijedtem – tettetett remegést James. – Nara pedig lazíthatna egy kicsit.
– Ezzel nem
vitatkozom – kuncogta Dahlia.
– Mi olyan
vicces?
– Majd megtudod.
– Hé, el kell
árulnod! – James hangja kétségtelenül parancsoló volt.
– Ha neked
lehetnek titkaid, nekem is.
Azzal Dahlia
kikapta a térképet James kezéből, és már el is indult a folyosón.
– Rossz hatással
vagy rá – bökte oldalba Fred Jamest. – Egyre pimaszabb.
– Nálad jobban
pedig senki sem tudja, mennyire szeretem a kihívásokat – felelte James, és már
ment is Dahlia után, hogy visszaszerezze, ami az övé.
– James, ugye
tudsz róla, hogy ez a női mosdó?
– Hidd el, tudom
– vonta fel a szemöldökét a fiú.
– Csak azt ne
mondd, hogy ide jársz leselkedni! – nevetett Dahlia. – Vagy várj! Hisztis
Myrtle talált párt végre?
– Szerintem
inkább a második – adta a lovat Fred a lány alá. – Mostanában furcsán
viselkedik, és mintha szerelmes csillogást láttam volna a szemében.
James ügyet sem
vetett rájuk. Ez volt az a nap, amit olyan régóta várt, örülniük kellene, hogy
megosztja velük.
– Ünnepélyes
pillanatnak lehettek mindjárt tanúi, szóval kéretik a dilis vicceiteket
máskorra tartogatni.
– És mégis
miféle ünnepélyes pillanatnak?
James
összehajtotta a térképet, és válasz nélkül beterelte barátait a mosdóba.
– Nem kell a
térkép? – kérdezte Fred csodálkozva.
– Nem. Olyan
helyre megyünk, ahol még a Tekergők sem jártak.
Mielőtt Dahlia
vagy Fred megkérdezhette volna, hová akar menni James, hirtelen hangot
hallottak az egyik mosdó felől.
– Jaj, ne! –
nyögött fel Dahlia, a következő pillanatban pedig már ott is volt előttük
Hisztis Myrtle.
Utálkozó
pillantást küldött a lány felé, aztán minden figyelmét James felé irányította.
– Hát megint
eljöttél?
– Megint? –
suttogta Dahlia kérdőn Frednek. – Tényleg ide jár leskelődni?
– Tudod, hogy
mindig visszajövök hozzád. – James Myrtle-lel flörtölt, barátai pedig leesett
állal figyelték.
Ez még percekig
folytatódott, amikor végül a fiú elindult az egyik csap felé.
– Mi a fenét
csinálunk? – kérdezte Fred meghökkent hangon.
– Történelmet
írunk – felelte James, aztán furcsán kezdett suttogni az egyik csaphoz hajolva.
– Na jó,
komolyan kezdem félteni – mondta Dahlia Frednek. – Egy szellemmel flörtöl, most
meg ez.
De aztán már nem
volt idejük ezzel foglalkozni. A csap ugyanis hirtelen felizzott, és az egész
csúszni kezdett, míg a helyén csak egy cső látszott.
– Feltárult a
Titkok kamrája! – mosolygott elégedetten James, és már ugrott is, barátai pedig
fél perccel később követték.
Amikor
megérkeztek az alagútba, ahová a cső vezetett, minden sötét volt. Mindhárman
fényt gyújtottak a pálcájuk végén.
– Mi ez az
egész?
– Évek óta
dolgozom rajta, hogy bejussak ide – kezdte James, és közben már el is indult az
alagútban előre. – Nem volt könnyű. Sokat hallottam már róla, de nem ismerem a
kígyók nyelvét. Rengeteget kutattam, de nem találtam semmit.
Útjuk csontokon
vezetett keresztül, de Jamest mintha egy cseppet sem lepte volna meg a dolog,
csak ment előre töretlenül.
– Már épp
feladtam volna, amikor kviddicskapitány lettem végre. Prefektusi fürdő,
miegymás. Meg a leskelődő Myrtle. Hónapokba telt, mire rájöttem, hogy ő a
kulcs. És akkor...
– Kiszedted
belőle – fejezte be helyette Dahlia.
– Nem is olyan
rossz ám, ha megszokod.
– De miért? –
kérdezte Fred.
– Miért ne? –
Aztán James megint visszaváltott komolyra. – Mindig is le akartam jönni ide.
Annyit hallottam már róla. És így még azt is elmondhatom magamról, hogy
túlszárnyaltam a Tekergőket! Felfedeztem egy helyet, ahol biztosan nem jártak.
Azzal James
áhítatosan lépkedett tovább a terem felé, ahol az apja megmentette az anyját.
Mert – bár ezt nem mondta volna ki – ez is azok közé az okok közé tartozott,
amik miatt le akart ide jutni.
– Méltón búcsúzom
a Roxforttól – suttogta, amikor felbukkant előtte a terem, amit Mardekár
Malazár épített sok száz évvel korábban.
Sziasztok!
Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió!
Sajnos a formázás elveszett, mivel a betűtípust nem ismeri a scribd. :(
És ha esetleg szeretnétek megosztani, itt a közvetlen link is: http://www.scribd.com/doc/125904069/Egy-Dursley-Roxfortban
Sziasztok!
Itt egy kis részlet Valentin-nap alkalmából a Végzösökből. :)
Aranyosak voltak együtt. Dahlia
percekig nézte őket anélkül, hogy észrevették volna. Nara
egyszerűen kivirult, amikor Albus mellette volt. Közel bújt a
fiúhoz, átölelte, játszadozott a kósza tincseivel, amik
rendszerint ide-oda meredeztek. Albus ezt azzal hálálta meg, hogy
rendszeres időközönként végigsimított a karján vagy a hátán,
vagy nyomott egy puszit a homlokára. Teljesen ártatlan érintések
voltak, egyik tanár sem tehetett volna megjegyzést miattuk. Nem
csókolóztak vadul, mint az a két hatodikos mardekáros, akiket az
előbb küldtek el aludni, mégis sokkal rosszabb volt nézni őket.
Ennek ellenére képtelen volt elszakítani a pillantását róluk.
De elég volt rájuk már egyetlen
pillantás is, és Dahlia rettentően magányosnak érezte magát.
Neki nem volt senkije, akinek végigsimíthatta volna a hátát, nem
volt senkije, aki úgy nézett és mosolygott rá, mint Albus Narára.
Nem volt senkije, aki belógott volna miatta a bálba, amikor már
nem is járt a Roxfortba. Egyedül volt.
Végül minden erejét összeszedte,
hogy ne kukkolja őket, és a terem másik végébe bámult. Nem
kellett volna. Észrevette, hogy többen méregetik, úgy néznek rá,
mint egy húsdarabra. A legtöbbnek a nevét sem tudta, és biztos
volt benne, hogy egyik fiú sem arra kíváncsi, ami a fejében van.
Idült mosoly játszott az ajkukon, a gyengébbek szégyen nélkül
nézték a mellét, egy pedig – neki legalább a nevét tudta,
Niels – rákacsintott.
Hirtelen megragadta valaki hátulról,
és megpördítette. Egy kis része azt remélte, hogy James az, mint
a régi szép időkben, amikor váratlanul berántotta egy sötét
sarokba, hogy valamilyen kalandra vitte. Most szüksége lett volna
egy ilyen éjszakai túrára, akárhová elment volna.
De csalódnia kellett, nem James állt
mögötte.
– Te meg mit akarsz? – kérdezte
Olivert, de még ha akart volna sem tudott volna többet mondani,
mert a fiú magához rántotta, és megcsókolta. Ott, mindenki
előtt. Dahlia próbálta eltolni, de mire igazán összeszedhette
volna az erejét, Oliver már mosolyogva hátrébb lépett.
– EZ MEG MI A FENE VOLT? –
kiáltotta mérgesen Dahlia, mert a szeme sarkából látta, hogy
mindenki őket bámulja. Néhány fiú dühösen és féltékenyen
méregette Olivert, és legnagyobb meglepetésére néhány lány
ugyanezt tette vele. Ez lesz a legfrissebb pletyka az iskolában. Nem
ez az első eset, hogy Oliver kihúzza a gyufát, de most nyilvánosan
csinálta.
Dahlia a végén Narát is kiszúrta
magának, aki most nem Albusszal volt elfoglalva, hanem kérdőn
nézett rá. Válaszul csak intett egy apró nemet felé, jelezve,
hogy nem akar semmit Olivertől.
– Gondoltam, lopok egy csókot. Hát
nem erre vannak a bálok?
– Nem, nem erre vannak – tette
csípőre Dahlia a kezét, és már épp készült lehordani a fiút,
amikor az egyszer csak megdermedt, és úgy ahogy volt, elterült a
padlón.
Megpördült, és Jamest látta meg az
ajtóban. Olivert nyomban el is felejtette, és már rohant is a
fiúhoz, és rögtön a nyakába vetette magát, amint elérte.
– Itt vagy! – kiáltotta
izgatottan.
– Itt vagyok – nevetett James. –
Jó is, hogy jöttem. Mondtam, hogy a kéretlen udvarlókat bármikor
elintézem, de nem gondoltam, hogy rögtön így fogadsz.
James Oliver felé intett a fejével.
– Á, őt el tudom intézni –
legyintett Dahlia. – Már nagy gyakorlatom van benne.
Ha ez lehetséges, még több szempár
meredt rájuk, mint az előbb. A pletyka még rosszabb lesz, mint
amire Dahlia számított. Mert most már az is hozzáadódik, hogy a
nagy Harry Potter fia féltékenyen közbelépett, ő pedig repült a
karjaiba. Újságíró volt, pontosan tudta, milyen cikkeket lehetne
összedobni abból, amit a többiek láttak. Pedig semmit sem tudtak
a dologról.
De most, hogy James ott állt mellette,
nem akart ezzel foglalkozni.
– Miért jöttél? – kérdezte, és
már nem foglalkozott senkivel, aki a teremben állt. Csak ők ketten
számítottak. – Nem írtál, hogy jössz.
– Meglepetés – tárta szét a
karját James.
– Akkor... – Dahlia csillogó
szemét a fiúra emelte, remélte, hogy majd azt mondja, hogy ma
éjjel megint túrára indulnak az iskola folyosóin.
– Akkor – mosolygott James, azzal
kihúzta a nagyteremből.
Még egy pont a pletykálóknak.
Sziasztok!
Ez még nem új fejezet, de közérdekű mindenkinek, aki olvassa az Egy Dursley Roxfortbant.
Tehát... Már nem fog külön új fejezet felkerülni Dahlia első évéből, majd csak egyben az egész, szerkesztett verzió. Viszont, ami a jó hír, hogy ne ijedjetek meg nagyon, ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, a héten felkerül a teljes, szerkesztett, befejezett Egy Dursley Roxfortban letölthető, nyomtatható formában.
Ezzel kapcsolatban több részletet egyelőre nem szeretnék elárulni, hogy legyen meglepi is, annyit mondok csak, hogy Dahlia első éve hosszabb lett, mint a Bölcsek köve.
Ami pedig a cím másik részét illeti... Nem tudom, mennyien ismeritek a magyar Vörös Pöttyös szerzők könyveinek hátuljában lévő ajánlókat, de arra gondoltam, mi is összehozhatnánk egy ilyet az Egy Dursley Roxfortban hátuljába.
Ehhez nem kell mást tennetek, mint a következő módon kommentelni EHHEZ a bejegyzéshez:
Néhány soros ajánló, végén zárójelben a nevetekkel (ez lehet teljes név, K. Péter, mint a bűnözőknél, becenév, internetes név bármi, csak azt vegyétek figyelembe, hogy fel fogom tölteni az internetre) és a korotokkal.
Tehát pl:
El sem hiszem, hogy a végére értem. (Deszy, 21)
Remélem, sok-sok ajánló érkezik. Nagyon örülnék neki. Bármit írhattok, de kérlek titeket, kerüljük a nem beleillő dolgokat, mint pl. káromkodás stb. Az ilyen vélemények nem fognak belekerülni.
Kommentek :)
Ki a kedvenc szereplőd? (a felsoroltak közül)
Tetszenek az újabban gyakran felkerülő novellák?
Oldalak
Címkék
Meséim
Egypercesek/Novellák
- Valaki a múltból
- Boldog születésnapot!
- Távol
- Kígyó és Skorpió
- Titkos találka (Rose/Scorpius)
- Emlékek útján (Rose/Scorpius)
- Két iskolaelső
- Az iskolaelső
- Egy szál fehér liliom
- Rég áhított álom
- Három az egyben
- A két Perselus
- Barátaimnak
- Can't fight the moonlight
- Visszatért?
- I Wish I Was The Moon
- Játék a kertben
- Álombéli, vidám Perselus
- Gyógyír a léleknek +18 (Remus/Tonks)
- Perselusnak
- Rebecca, az első szerelem
- Dirty Dancing (Ron/Hermione)
- Tekergők mindhalálig
- A Roxfort története (Hermione/Ron)
- Halálfaló tangó
- LP - Semmi sem a régi (Piton/Lily)
- LP2 - Bűnök hosszú listája
- LP3 - Jól szeretni
- Május 2. (Victoire/Teddy)
- Ágas
- Dobby, a hős manó
- Fred Tréfatára
- And the Oscar goes to...
- Süssünk palacsintát! (Ron)
- Találd meg az igazit! (Hermione/(Ron))
- Huss és pöcc! (Hermione/Ron)
- Az utolsó fotó (Dennis Creevey)
- Piton és a kerítő akció
Mugli voltam Roxmortsban
Népszerű bejegyzések
-
Sziasztok! Na jó, rengeteg (de tényleg rengeteg) kérdést kaptam a vélákról, hogy mit tudnak, hogy lett véla Dahlia, stb. stb. Elősz...
-
Dahlia Dursley A fiatal Dahlia Dahlia a végzős évében Dahlia Dursley 2008. június 21-én sz...
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
-
10. fejezet Abszol út Dahlia bagolyhuhogásra ébredt, és rögtön tudta, hogy nem Veda az. Az ő hangját már ezer közül is megismer...
-
3. fejezet Közös munka – Ketten? – kérdezte Rose tátott szájjal. Erre tényleg nem számított. – Talán gondot jelent? – M...
-
10. fejezet Levelek Dahlia úgy tett, ahogyan azt Harry kérte. Bár félt kiengedni Vedát valamilyen határozott céllal. Nem volt benne ...
Összes oldalmegjelenítés
Ficek, amiket az én történetem ihletett :)
Linkjeim :)
"A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."
Népszerű bejegyzések - All time
-
Sziasztok! Nos, íme a fejezetben már említett csokibéka kártya. :)
-
1. fejezet – Meleg fények Megint szeptember 1-je van. Utálom ezt a napot, de nem azért, amiért a legtöbben. Nem azzal van gondo...
-
Sziasztok! Itt nem szoktam ilyeneket posztolni, de ezt most nem bírom ki. Én erre így még soha nem gondoltam, de gyönyörű. *-* ...
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
-
And the Oscar goes to... – Ron, a lábamon taposol! – Bocs. – Maradjatok csöndben! Attól hogy nem látnak, még hallanak minket!...
-
Dobby, a hős manó Dobby körül mindenhol köd gomolygott. De Dobby nem fél. Dobby bátor, szabad manó, Harry Potter barátja. Emlékezett rá,...
-
Mivel úgy alakult, hogy a novemberem zsúfoltabb, mint ebben az évben bármelyik hónapom, és a munka, a suli, a beadandók és egyéb köt...
-
Egy szál fehér liliom Halloween. Október 31. A Roxfortot már délelőtt betöltötte a sülő tökök illata, de azt csak kevesen t...
-
1. fejezet Hétköznapi csoda Teljesen átlagos nap köszöntött a Privet Drive lakóira, bár talán a szokásosnál kissé melegebb. A nyár idén ...
-
Huss és pöcc! Ron még soha nem volt ilyen ideges. Mindent eltervezett, a virágtól kezdve az utolsó porszemig. Vagyis, ha őszinte akart le...
Rendszeres olvasók
The HP Male Marriage Quiz made by Sapphire.
Ki a kedvenc szereplőtök eddig az Egy Dursley Roxfortban-ban? (Max. 3-at jelöljetek! :D)
Melyik eddigi szereplőről szeretnétek többet olvasni? (Többet is jelölhettek)
Elégedett vagy Dahlia tanári karával?
Elégedett vagy a házbeosztással?
Eddig ki a kedvenc szereplőtök az új nemzedékből?
Melyik roxforti tantárgyat szerettétek a legjobban? (Többet is jelölhettek)
Melyik roxforti kört szerettétek/ szeretnétek a legjobban? (több választ is jelölhettek)
Szerintetek Albus Perselus Potter végül melyik házba került?
Szerettétek Cedricet a Tűz serlege könyvben?
Ti melyik házba tennétek Dahliát?
Szerintetek milyen lesz Dahlia pálcájának magja?
Arany Főnix Díjaim :)
Malfoy Kihívás
Vakáció Kihívás
Egy Dursley Roxfortban - Fülszöveg
A történet jó néhány évvel a nagy csata után indul, amikor is a teljesen hétköznapi Dursley család életében is történik egy csoda. Vernont és Petuniát újabb gyermekkel áldja meg a sors, ezúttal egy kislánnyal. Azt azonban nem is sejtik, hogy egy bizonyos könyv, valahol a Roxfort mélyén feljegyezte a kislány nevét: Dahlia Dursley. Mit kezd vajon az abszolút normális, minden különcségtől mentes család, ha egyetlen lányukról kiderül, hogy boszorkány?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
Egy Dursley Roxfortban
- 1. fejezet
- 2. fejezet
- 3. fejezet
- 4. fejezet
- 5. fejezet
- 6. fejezet
- 7. fejezet
- 8. fejezet
- 9. fejezet
- 10. fejezet
- 11. fejezet
- 12. fejezet
- 13. fejezet
- 14. fejezet
- 15. fejezet
- 16. fejezet
- 17. fejezet
- 18. fejezet
- 19. fejezet
- 20. fejezet
- 21. fejezet
- 22. fejezet
- 23. fejezet
- 24. fejezet
- 25. fejezet
- 26. fejezet
- 27. fejezet
- 28. fejezet
- 29. fejezet
- 30. fejezet
- 31. fejezet
- 32. fejezet
- 33. fejezet
- 34. fejezet
- 35. fejezet
- 36. fejezet
- Teljes EDR
Szereplők adatlapjai
Egy Dursley Roxfortban kiegészítők
- Az utolsó túra
- Scorpius szőke nős cikke
- Edevis tükre
- Hol csattan a puszika?
- Egy szebb nyár
- A karaoke kaland
- Végzősök - 1. fejezet
- Végzősök - 2. fejezet
- Végzősök részlet
- Kisebb Végzősök részletek
- Végzősök részlet
- Végzősök részletecske
- Végzősök részlet 2.
- Végzősök részlet 3.
- Végzősök részlet 4.
- Végzősök részlet 5.
- Kétszáz lépés a boldogság
- A név, amellyel nem nevezünk
- Álomfény
- Gyöngyvirág
Szerelemben, háborúban - Rose története
Egy végzős Dursley Roxfortban - Fülszöveg
Hat év telt el azóta, hogy Dahlia megtudta: boszorkány. A lány hosszú utat járt be, és most a Roxfort még egy utolsó évre visszavárja őt és barátait. De ez a Dahlia Dursley már nem az a kislány, aki egykor mindenre rácsodálkozott a varázslóvilágban - beleértve a saját erejét is.
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...