Egy Dursley Roxfortban - 7. fejezet  

Posted by Deszy in

7. fejezet
A pálca választ...


Határozottan nem olyan volt, mint egy pláza. Sokkal több volt annál!

Amikor Dahlia és kísérete átléptek az Abszol útra, a lány percekig nem tért magához. Még soha azelőtt nem látott ilyen helyet. Mint kiderült, az Abszol út egy nagyon hosszú bevásárlóutca. Mindenhol boltok sorakoztak, de nem úgy, ahogyan egy plázában. Nem alkottak rendezett sort, ahogy maga az út is, a boltok is ide-oda kanyarogtak. Különböző színűek és magasságúak voltak, a kirakatok is különböztek. Némelyiknek nagy üvegablakai voltak, amin keresztül be lehetett látni az üzletbe, máshol pedig Dahlia csak egy kis, sötétített lyukon tudott belesni. Akadtak boltok, amik kopottnak és nagyon réginek tűntek a középkorinak tűnő cégérek és pókhálók miatt, mások pedig teljesen modernnek tűntek harsány színeikkel.

Akadt mindenféle bolt. Könyveket, fagylaltot, seprűket – Dahlia még mindig nem értette minek egy külön üzlet seprűknek –, pálcákat, ruhákat, játékokat és ki tudja, még mit lehetett vásárolni.

De nem is annyira ez volt, ami megfogta Dahliát, hanem az egész hangulat. Hihetetlen hangzavar uralkodott, a sok nevető és beszélgető boszorkány és varázsló hangja keveredett bagolyhuhogással és nyávogással. Az illat pedig még ennél is lenyűgözőbb volt. Egyszerre érződött ősinek és újnak, édesnek és keserűnek, valaminek, amit Dahlia még sosem érzett, de mintha mindig is ismerte volna. Maga volt a varázslat.

Dahlia tátott szájjal követte az előtte haladó két férfit, mert úgy tűnt, ők tudják hová tartanak. Aztán sok kanyargás után végül lefékeztek egy hatalmas épület előtt. Hófehér volt, mindenféle díszítés nélkül, de nem is volt szüksége semmilyen cicomára. Fényes bronzkapujával és óriási méretével a többi bolthoz képest így is mindenki figyelmét felkeltette. Az épületen bronz felirat hirdette: Gringotts.

Dahlia kíváncsian fordult a két férfihez. - Hát ez meg milyen épület?

- A Gringotts a varázslók és boszorkányok bankja – felelte Harry. - Azt mondják, a világ legbiztonságosabb helye. Bár, én ebben nem hiszek-

Dahlia ekkor vette észre, hogy a kapukat vörös-arany egyenruhás, furcsa lények őrizték.

- Koboldok – súgta a lány fülébe unokatestvére. - Nos, azt hiszem, jobb, ha ide én nem kísérlek be – köszörülte meg a torkát Harry. Dahlia csak ekkor vette észre, hogy a koboldok mérges szemekkel méregetik a férfit.

- Miért? - kérdezte, mert gyanította, hogy nem véletlen, hogy a varázsló nem akar vele bemenni.

- Mondjuk úgy, hogy a koboldoknak és nekem már történelmünk van – somolygott. - De ne aggódj, Neville bekísér. - Azzal Harry megfordult, és elsétált, Dahlia és Neville pedig elindultak felfelé a fehér, márvány lépcsőkön.

Mikor áthaladtak a kapun, az alacsony lény – kobold, mint azt Dahlia az előbb megtudta – meghajolt előttük. Aztán egy ezüst ajtó következett, amin felirat is volt. Dahlia megállt, hogy elolvashassa:

Lépj be, vándor, de vigyázz:
Nem csak kincset rejt e ház.
Ha csak vinnél, de nem hozol,
Fejedre csak bajt halmozol.
Ki idegen kincset áhít,
Annak e hely csapdát állít.
Add fel tolvaj, ne légy dőre,
Varázslat e kincsek őre.
Ha mégis betörsz, ne feledd,
örök bosszúnk van veled.

Az utolsó két sor kicsit külön állt a többitől, és újabbnak is tűnt. Amikor rákérdezett Neville-nél, kiderült, hogy igaza van.

- Igen, az a két sor régen nem volt ott. Azután vésték bele, miután Harryék betörtek – nevetett Neville.

Harry betört egy bankba, és ezen Neville – egy tanár – csak nevet? Milyen világ ez?

Neville észrevehette Dahlia arckifejezését, mert már sokkal komolyabb hangon folytatta.

- Azok más idők voltak.

Közben áthaladtak ezen az ajtón is, és megint meghajolt előttük két kobold. A Gringotts belülről még sokkal lélegzetelállítóbb volt, mint amilyennek Dahlia képzelte. Többször járt már bankokban, de azok egyáltalán nem így néztek ki. Hatalmas, kupolás márványcsarnok fogadta, kétoldalt több száz méter hosszú pultokkal, amik mögött újabb koboldok foglaltak helyet. Az aulában rengeteg varázsló volt, a koboldok pedig sürögtek-forogtak.

Neville elindult az egyik kobold felé, Dahlia pedig szó nélkül követte. Ebben a hatalmas épületben, furcsa lényekkel körülvéve kicsit elveszettnek érezte magát, de nem akarta kimutatni. Mindig is erős és határozott volt, és most is annak fog látszani.

- Nálad van a mugli pénz?

- Mugli pénz? - kérdezett vissza reflexszerűen Dahlia, de aztán rájött, mire gondol Neville. Ezek szerint a varázslóknak külön pénze lenne?

Elővette a táskájából a pénzt, amit Vernon és Petúnia adtak neki hosszas rábeszélés után. Dahlia a biztonság kedvéért mellétette még a zsebpénzét is, mert elképzelni sem tudta, mi mennyibe fog kerülni. Most ezt odanyújtotta Neville-nek, és kíváncsian figyelte, mi történik ezután.

- Ezt szeretnénk átváltani varázsló pénzre – fordult a koboldhoz Neville.

A kobold kérdés nélkül megszámolta a pénzt, majd mint egy hétköznapi pénzváltóban, átszámolta varázslópénzre. Ezután felállt, egy hátsó széfhez sétált, és néhány percre eltűnt.

- Mindjárt meglátod, a varázslópénz teljesen más, mint a mugliké.

A kobold ezután egy kis erszénnyel visszatért, és Neville kezébe nyomta. Neville benézett az erszénybe, majd bólintott, megköszönte, és elindult a kijárat felé.

- A Roxfort a mugli származásúaknak biztosít egy kis plusz támogatást is. Ezt már kivettem reggel - mondta Neville.

Amikor kiértek a csarnokból, a férfi folytatta.

- Harry a fagylaltszalonban vár ránk.

Dahlia elégedetten nyugtázta, hogy ez végre valami olyan, amit ő is ismert. És szeretett. Egy hatalmas fagyi kelyhet akar, mert most mindennél jobban kell neki a cukor.

Harry valóban ott várt rájuk. Egy asztalnál ült kint a teraszos részen, és amikor meglátta az érkezőket, intett nekik.

- Bátorkodtam nektek is rendelni – mondta, és abban a pillanatban három óriási adag fagyi jelent meg az asztalon. Különböző színű gombócok, öntetek, gyümölcsök, és ki tudja, még mi volt abban a kehelyben.

Dahlia rögtön leült, és enni kezdett. Meg kellett állapítania, hogy ilyen finomat még soha nem evett, pedig mindenféle fagyit végigkóstolt már.

Miközben enni kezdtek, Neville kivett három különböző érmét az erszényből, és magyarázni kezdett. Az arany színű volt a legértékesebb, galleonnak hívták. Egy galleon hét sarlót ért, ez volt az ezüstszínű, egy sarló pedig huszonkilenc knútot. Utóbbi bronzból készült. Dahlia próbálta megjegyezni az átváltásokat, de nem volt könnyű. Most kezdte csak el igazán áldani a tízes számrendszer kitalálóját.

Amikor befejezték a fagyikat, Harry elkérte Dahliától a listát, amit a Roxfortból kapott. Gyorsan átfutotta.

- Ez nem sokat változott – jelentette ki. - Azt javaslom, haladjunk sorban a lista szerint, mert hajlamos vagyok kihagyni dolgokat! Még jó, hogy Ginny semmit sem felejt - nevetett. - Akkor a talár az első. Azt Madam Malkinnál tudod megvenni – bökött rá egy üzletre az utca túloldalán. - Oda jobb, ha egyedül mész. Csak mondd meg, hogy most kezded a Roxfortot, Madam Malkin mindent tudni fog.

Így esett, hogy Dahlia kezébe nyomtak valamennyi pénzt, és útjára bocsátották. Kicsit izgult, sőt, a gyomra méretét figyelembe véve nem is kicsit. De azzal próbált bátorságot önteni magába, hogy arra gondolt, ez is csak egy ruhabolt. És ha valamihez, a divathoz értett.

Amikor belépett, a lélegzete is elállt. Az üzletben különböző színű és szabású ruhák lógtak, még színváltóak is akadtak. A levegőben mérőszalagok lebegtek, a plafonról pedig különböző színű fonalak, cérnák és szalagok lógtak. Ilyen lehetett egy régi varroda, amikor a nemes hölgyeknek még mindent személyre szabtak, és minden ruha egyedi tervezésű volt.

De nem sok ideje volt körülnézni, mert rögtön letámadta egy nagydarab asszonyság.

- Roxfortba készülsz, kis drágám? - kérdezte kedvesen.

Dahlia bólintott, és kihúzta magát, hogy bátrabbnak tűnjön. A boszorkány egyetlen intésére az egyik lebegő mérőszalag rögtön odareppent, és elkezdte levenni a méreteit. Sorban támadta le a különböző testrészeit, hogy mindent megmérjen. Közben az asszonyság, aki valószínűleg maga Madam Malkin lehetett, beljebb tessékelte egy helyiségbe, ahol már egy másik lány is hasonló procedúrán ment át.

- Ő is Roxfortba készül – mondta Madam Malkin, majd eltűnt, és hagyta, hogy a mérőszalag végezze a maga dolgát.

- Szia! - köszönt bátortalanul a fekete hajú lány, miközben épp a derékbőgését vették le. Valószínűleg ázsiai lehetett, legalábbis húzott szeme erre utalt.

- Szia! - viszonozta a köszönést Dahlia.

Néhány másodperces hallgatás után Dahlia úgy döntött, kezébe veszi a dolgokat. A varázsláshoz ugyan nem ért, de ismerkedni azért még tud.

- A szüleiddel vagy itt? - kérdezte, mert hirtelen nem jutott eszébe frappánsabb.

- Csak anya kísért el – felelte a lány. - Tudod, apa mugli – egészítette ki bátortalanul.

- Nekem mindkét szülőm mugli.

- Akkor te nem is tudtad, hogy...? - kérdezte döbbenten.

- Hogy boszorkány vagyok? Nem, nem tudtam. - felelte Dahlia vidáman. Lehet, hogy nem varázslók a szülei, de ő ettől még nem kevesebb! Mindent meg fog tanulni. Gyors a felfogása. Ha pedig valakinek nem tetszik a származása, akkor nem is akarja megismerni!

- Egyébként a nevem Nara – mondta a lány, és úgy látszott, nem zavarja, hogy Dahlia szülei muglik.

- Dahlia – mosolygott rá vissza, és az volt az érzése, hogy ezzel a lánnyal jóban lesznek. Soha nem volt barátnője. Az osztálytársnői állandóan áskálódtak, és mivel féltékenyek voltak rá, kiközösítették. De akkor ez nem igazán zavarta. Most viszont remélte, hogy lesznek barátnői is.

Ezután az életükről, a mugli életükről beszélgettek, és Dahlia ahhoz is összeszedte a bátorságot, hogy megkérdezze, mit tud a lány a varázslókról.

- Tudod, anya hiába boszorkány, mi otthon nem sokat beszélünk a varázslásról. A Roxfortról is csak annyit tudok, hogy négy ház van.

- Ház? - kérdezte Dahlia döbbenten.

- Igen. Minden diákot beosztanak egy iskolai házba, ahol azután tanulni fog. Anya Hollóhátas volt.

Tovább nem tudtak beszélgetni, mert megérkezett Nara édesanyja, aki minden kétséget kizáróan ázsiai volt. Még megbeszélték, hogy Roxfortban találkoznak, azután elváltak.

A mérőszalag még mindig körülötte szorgoskodott, és Madam Malkin is újra megjelent. Ezután Dahliának semmi dolga nem volt, csak állt egy helyben, és hagyta, hogy Madam Malkin dolgozzon. Kinézett magának néhány szép ruhát, de mint kiderült, nem volt rá elég pénze. Elhatározta, hogy amint hazaérnek, zsebpénz emelést fog kérni, vagyis inkább követelni.

Amikor végzett, visszament a fagyizóhoz, Harryért és Neville-ért. Bár rengeteg idegen tárgyat látott, amikről meg sem tudta mondani, hogy mik azok, egyre magabiztosabban lépegetett az utcákon.

- Akkor jöjjön a pálca! - mondta Harry. - Ollivanderhez megyünk, ő a legjobb.

Ollivander üzlete nem tűnt nagynak, és elég sötét is volt. A kirakatra sem fordítottak nagy figyelmet, csak egyetlen pálca árválkodott egy bársonypárnán. Dahlia ennél azért többet várt. A bejárat fölött kopott felirat hirdette: Ollivander - Minőségi varázspálcák Alapítva: i. e. 382.

Bent két ember fogadta őket. Az egyikük vénnek látszott, mint az országút. Úgy ücsörgött abban a székben, mint aki soha többet nem tud felállni onnan. A másik sokkal fiatalabbnak tűnt, ő a pult mögött álldogált. Amikor azonban meglátták a belépőket, mindketten megteltek energiával. Az idősebbik férfi úgy pattant fel, mintha néhány másodperc alatt húsz-harminc évet fiatalodott volna, a másik pedig kisietett eléjük.

Mindketten mélyen meghajoltak Harry felé – afelől Dahliának kétsége sem volt, hogy a meghajlás Harrynek szólt -, majd a fiatalabbik még ahhoz is elég bátorságot gyűjtött, hogy megrázza Harry kezét.

- Ő a fiam, Mr. Potter – szólalt meg reszelős hangján a sárga szemű öreg. - Én sem leszek már fiatalabb, és kell az utánpótlás – mosolygott, így kilátszottak szintén sárgás fogai.

- Harry Potter – folytatta elhűlve. - Magyal és főnixtoll, tizenegy hüvelyk, kellemesen rugalmas. És ott van még a másik pálca is. A bodzapálca... - merengett, majd Neville felé fordult.

- Cseresznyefa és egyszarvú szőr, tizenhárom és háromnegyed hüvelyk, nagyon rugalmas. - Ezután Dahliára szegezte sárga szemeit. - Á, csak nem a legújabb Potter? - kérdezte.

- Nem, ő az unokatestvérem, Mr. Ollivander. Dahlia Dursley.

- Örvendek – biccentett az öreg, majd visszavonult a székéhez, és újra leroskadt.

Ezután a másik Ollivander vette át az irányítást.

- Melyik kezébe fogja a pálcát? - kérdezte.

- Balkezes vagyok – felelte Dahlia bizonytalanul, mert fogalma sem volt róla, melyik kezében fogja a pálcát. Életében nem volt még pálca a kezében.

Újabb mérőszalag jelent meg, és olyan helyek távolságát méricskélte, amikről Dahlia elképzelni sem tudta, mire kellhetnek: az orrlyukai távolságát, a két szemöldöke közti távolságot, a karja hosszát könyöktől a válláig, aztán a csuklójától könyékig. Ezután Dahlia már nem is figyelte, mit csinál a mérőszalag.

- Bátorkodhatom megkérdezni, Ms. Dursley, hogy a szülei milyen pálcát használnak?

- A szüleim muglik – felelte Dahlia.

- Hm, értem. Akkor nagyon örülök, hogy megtalálhatom az első pálcát, amit a családja használ. Tudja, sokan úgy gondolják, hogy muglik gyerekei nem valók varázslónak. De ez is úgy van, mint a pálcáknál. Ahogy tudjuk, a pálca választja a varázslót, és nem fordítva. Így van ez a varázslattal is. A sors dönti el, ki minek születik, nem mi. Ez független a származástól – mondta az ifjabb pálcakészítő olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna.

Ezután a mérőszalag hirtelen eltűnt, a férfi pedig eltűnt az üzletben található rengeteg doboz útvesztőjében. Amikor visszatért, Dahlia kezébe nyomott egy pálcát.

- Bükkfa, sárkányszívizomhúr. Tizenkét hüvelyk. Roppant rugalmas.

Dahlia csak fogta a pálcát, és nem értette, mit várnak tőle.

- Suhintson vele! - szólította fel.

A mozdulatra összetört egy váza. Ollivander erre kikapta a pálcát a kezéből, és megint eltűnt.

- Juhar, unikornisszőr. Tíz hüvelyk. Elbájoláshoz kitűnő.

Megint suhintott, mire kitört az idősebb Ollivander székének a sarka. A varázsló a földön landolt. Nem győzött bocsánatot kérni, de ő csak mosolygott. Harry odasétált, és egyetlen suhintással megjavította a széket. Közben a másik pálcakészítő újabb pálcát hozott.

- Ébenfa, főnixtoll maggal. Tizenkét hüvelyk. Kellemesen rugalmas, remek pálca, ha szabad ezt mondanom. Gyerünk, próbálja ki!

Dahlia szinte már félve suhintott, és kiderült, hogy félelme nem volt alaptalan. Ezúttal Harry talárját gyújtotta fel. Kezdett kétségbeesni, hogy talán mégsem boszorkány, hogy az egész egy tévedés, és sosem találnak neki megfelelő pálcát. De a pálcakészítők csak egyre vidámabbá váltak. Sorra hozták neki a pálcákat, mindenféle méretűt, más-más fából és más-más maggal. Kőris, tizenegy és egynegyed hüvelyk, sárkányszív húrral. Tiszafa, kilenc hüvelyk, unikornisszőrrel. Berkenye, tizenegy hüvelyk, főnixtoll maggal. Fűz, szintén főnixtoll maggal, kilenc és fél hüvelyk. Dahlia a hetedik után már nem is figyelte, milyen pálcákat nyomnak a kezébe, csak gépiesen suhintgatott, és közben hallgatta az idősebb Ollivander kiselőadását, hogy milyen anyagok felelnek meg a pálcakészítéshez. Dahlia egyre jobban elkeseredett.

- Nem féljen, biztosan megtaláljuk a megfelelőt. A pálcaválasztás sosem könnyű. A pálca választja a varázslót, ezt senki sem tudja jobban, mint Mr. Potter – nézett Harryre szeme sarkából a férfi. - Épp ezért sok időbe telik, mire egy pálca kiválasztja. Bár, kis kegyed valóban elég nehéz ügy. Talán még annál is nehezebb, mint amikor Mr. Potternek kerestük a megfelelő darabot.

Újabb fél óra telt el, de a pálcája még mindig nem volt. Dahlia látta, hogy Harry és Neville már nagyon unják a helyzetet, de neki nem ez volt a legnagyobb baja. Aztán egyszer csak a két pálcakészítő élénk beszélgetésbe kezdett, úgy tűnt, vitatkoznak valamin. Harryék is kíváncsian figyelték, hogy vajon mi lehet a vita tárgya. Aztán egyszer csak az idősebb férfi megadóan bólintott, és visszaült a székébe. A másik pedig a kirakathoz sétált, és a bársonypárnán fekvő pálcáért nyúlt.

- Ezt a pálcát sok-sok évvel ezelőtt találta a nagyapám a raktárban. A feljegyzések szerint megrendelésre készítette Octavius Ollivander még nagyon régen. A megrendelő viszont soha nem jött el érte. - Itt tartott egy kis hatásszünetet. - Mi soha nem használunk vélahajat a pálcakészítéshez, így van ez azóta, hogy az üzlet megnyitott. Egyetlen egyszer tettünk kivételt. - Azzal felém nyújtotta a pálcát, és közben így szólt: - Tölgy, tizenkét hüvelyk, vélahaj maggal. Eléggé hajlékony.

Dahlia felemelte a kezem, a pálcáért nyúlt, de még meg sem érintette, amikor átjárta egy furcsa, bizsergető érzés, és elöntötte a melegség. Végül ténylegesen is megfogta, mire szivárványszínű szikraeső borította be a helyiséget. Mindenféle szín volt, amit az ember el tud képzelni: a zafírkéktől a skarlátvörösig.

Harry és Neville nevetni kezdtek, Neville egyet-kettőt még tapsikolt is. A fiatalabb Ollivander elégedettnek tűnt, az idősebb viszont furcsa szemmel méregette. Elgondolkozva dörzsölgette az állát, aztán végül megszólalt.

- Vélahajat nem véletlenül nem használunk gyakran a pálcákhoz. Szeszélyessé teszi őket, igen. De ez még nem indokolná meg teljesen. - Közelebb csoszogott Dahliához, és egészen az arcához hajolt. - A vélák különleges mágikus lények. Sokak szerint fejlettebb mágiával rendelkeznek, mint a hétköznapi varázslók. Épp ezért a vélahaj maggal rendelkező pálcák ritkán választanak gazdájuknak olyan boszorkányt, aki maga nem véla legalább részben. Az, hogy mégis kiválasztotta ez a pálca, felettébb különös.

Azzal az öreg megfordult, és eltűnt a dobozok tengerében.


.........o.O..........
Előzetes: A következő fejezetben még mindig az Abszol út, és egy különleges vacsorameghívás... :D


Ha esetleg még nem olvastátok a másik HP-s ficet, amit jelenleg írok, akkor lessétek meg! A címe: A középső testvér hagyatéka. Az első fejezetnek ez már a második verziója, szóval ha esetleg július 20. előtt olvastátok, akkor érdemes újra nekiállni. :D


És még annyit, hogy köszönöm a sok kommentet és hozzászólást, igyekszem mindegyikre gyorsan és kimerítően válaszolni. Tényleg nagyon örülök nekik, mert nagyon jól esik olvasni, hogy szeretitek Dahliát.

This entry was posted on 2011. július 24., vasárnap at vasárnap, július 24, 2011 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

10 megjegyzés

Szia!
Véla-haj?! Érdekes, azt hiszem Dahlia sem egy egyszerű roxfortos lesz, bár ilyen unokatestvérrel... :)
Nagyon tetszett, várom a folytatást, örülök, hogy eddig tetszik Dahliának a varázslók világa (megjegyzem nekem is tetszene xD)
Szóval folytatást szeretnék!
Puszi,
Alice656

2011. július 24. 19:16

Szia!

Húú, te aztán gyors vagy. :D

Igen, igen. Vélahaj. Bevallom, bűnös vagyok. Ezt már azelőtt tudtam, hogy kiírtam a szavazást. :D Csak kíváncsi voltam, ti mit szeretnétek, és abban is a vélahaj nyert.

És amúgy nem hiszem, hogy van olyan, akár kitalált, akár élő ember, akinek a varázslók világa ne tetszene. Talán csak Dursleyék. (De mint tudjuk, Petúniának is tetszett eleinte.)

Majd készítek egy kis guide-ot ehhez a részhez. Szerintem holnap fel is teszem. Szerintem azt is érdemes lesz elolvasni... :)

A folytatásra pedig még várnod kell. :/ Ezt is épp hogy befejeztem. Nem vagyok ilyen gyors sajnos. :D

Köszi a hozzászólást!

Pussz:
Deszy

2011. július 24. 19:31

Szia!
Megint én :)
Az email címedet megírnád nekem, ha szépen kérem? Egy történet ajánló versenyen nem olyan rég külön díjas lettem, ezért magam is írhatok történet ajánlásokat erre a címre: http://tortenet-ajanloblog.blogspot.com/
És mivel nagyon megtetszett a történeted, ezért szeretnék írni egyet. Ahhoz, hogy beküldhessem kell az engedélyed )gondolom megérted) és szeretném elküldeni neked, hogy megfelelne-e. Persze a negatív választ is megértem, de ez végül is egy hirdetés lenne :)
Puszi,
Alice656

2011. július 25. 10:08

Szia!

Húúú, hát persze. Úristen, nagyon jól esik, hogy rám (vagyis a történetemre) gondoltál. :D

Eszembe sem jutott, hogy ne adjak engedélyt. Még szép, hogy megkapod. :D Sőt, én köszönöm! :D

A címem: mihoczym@freemail.hu

És még egyszer köszi!

Pussz:
Deszy

2011. július 25. 12:17

Nagyon tetszett az utóbbi 2 fejezet. Az előtte lévők is, de azokat már régebben olvastam, az utolsó kettőt viszont csak most. Szóval nagyon tetszett. Nem nagyon olvasok HP-s fanficeket, mármint ilyen jellegűeket, de ez rabul ejett, ha szabad ezt mondanom. Várom a folytatást. Siess vele. :)
Puszi: bettyadinnye

2011. július 25. 13:17

Szia!

Örülök, hogy tetszik a történet, nagyon jól esik olvasni, amit írtál. :D Az utolsó két fejezettel kicsit többet szenvedtem, vagy legalábbis úgy éreztem, ezért örülök, hogy tetszenek. :D

Remélem, a további fejezetekről is ez lesz a véleményed!

Várlak vissza a folytatásra!

Pussz:
Deszy

2011. július 25. 13:32

Már megint én, valószínűleg már nagyon unsz (tökéletesen megérteném) de valami nem hagy nyugodni.
Ma megint megtaláltam egy olyan oldalt, amelyen le van írva, hogy kivel mi történik a könyvek után. Tökéletesen az van bennem, hogy Cho Chang egy muglihoz megy feleségül. Cho ráadásul hollóhátas volt, azaz ő Nara a fent említett ázsiai lánya? Valahogy ez eszembe se jutott, amikor először olvastam, de most megint az oldalra tévedtem (milyen meglep) és pont azt a részletet kezdtem el olvasni, amikor beszélgetnek. Na, bocsi még egyszer, hogy a hülyeségeimmel traktállak.
Azt hiszem, hogy az ajánló nemsokára kint lesz (amint észreveszi a blog tulajdonosa, hogy elküldtem), majd linkelem neked mindenképpen.
Puszi,
Alice656
(sokan mondták már, hogy idegesítő vagyok, lehet, hogy ezentúl te is köztük leszel.... xD)

2011. július 25. 22:17

Szia!

Hihi, egyáltalán nem vagy idegesítő, sőt... Imádlak érte, hogy ennyit írsz. Nagyon szeretem őket olvasgatni, és válaszolni rájuk.

És nagyon jól nyomod. Jól gondolod, Nara Cho lánya. És igen, Cho egy muglihoz ment hozzá. Igyekszem azokat a dolgokat is tényként kezelni, amiket Rowling nem írt bele a könyvbe, viszont nyilatkozott róla. Asszem minden ilyen plusz infót, amit eddig mondott arról, hogy mi történik a szereplőkkel a 7. rész után, tudok, és ezek figyelembevételével írom a fanficjeim.

Persze, biztos lesz olyan dolog majd, ami kiderül a Pottermore oldalon, és a történetemben pedig nem úgy van, de ezeket nem látom előre.

De nagyon ügyi vagy, hogy észrevetted. Nara bizony Cho lánya. Azt hittem, majd mindenki azzal fog nyaggatni, hogy ezt kérdezgetik, de eddig te vagy az első. :) Pedig sok nyomot elrejtettem. Egyrészt a Nara japán eredetű név, írtam is, hogy valószínűleg Nara is. És azt is, hogy az anyukája Hollóhátas volt, meg azt is, hogy mugli a férje.

Nagyon örülök, hogy rájöttél.

Egyébként ehhez a fejezethez majd akarok írni egy guide-ot, ma terveztem feltenni, csak még nem volt rá időm, hogy megírjam, abban is leírtam volna. :) Bár még szerepelni is fog... :)

Az ajánlót pedig még egyszer nagyon köszönöm! :D

Pussz:
Deszy

2011. július 25. 22:29

Hát...Akinek különleges pálcája van, az majd különleges tetteket fog végrehajtani. lásd pl. Harry Pottert.

2012. június 21. 17:06
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
2016. május 28. 20:48

Megjegyzés küldése

Kommentek :)