Ez egy kis meglepetés a Végzősökhöz, Emma beosztása a kislány szemszögéből. Egyrészt mert szeretnélek titeket valahogyan kárpótolni a hosszú szünetért, másrészt mert nagyon boldog vagyok az egyik vizsgám miatt. Fogadjátok szeretettel!
Hol a helyem?
Emma körül mindenki sugdolózott, és
ez nem igazán nyugtatta meg. Jobb híján a talárját gyűrögette,
de azért igyekezett úgy csinálni, hogy a többiek ne vegyék
észre. Persze senkit sem érdekelt különösebben, mindenki magával
volt elfoglalva. Peter mellette úgy remegett, mint a nyárfalevél,
ez határozottan nem nyugtatta meg. Vele szemben viszont Rufus olyan
magabiztosan állt ott, hogy az ő esetében pedig ettől lett csak
még idegesebb.
Lopva kereste a teremben Dahlia arcát,
ez tűnt a legjobbnak. Eszébe jutott, amikor odajött hozzá az
állomáson, és neki akkor tényleg sikerült feldobnia.
Kicsit keresgélnie kellett, mire
megtalálta a sok arc között, de a szőke haja még így is
kiemelte a tömegből. Hugóval és Narával beszélgetett, együtt
nevettek. Talán neki is ilyen lesz majd, ha már eltöltött egy kis
időt a Roxfortban. Ő is talál majd ilyen barátokat, és akkor
minden jobb lesz.
Visszafordult az igazgató felé, és
végighallgatta a beszédet, de ha őszinte akart lenni magához,
csak minden második mondatot értett meg, annyira nem tudott
odafigyelni a görcstől, ami a gyomrába fészkelte magát.
Amikor azonban a kalap előkerült,
végre fellélegezett kicsit. Persze kicsit rémisztő volt, a maga
gyűrött-koszos valójában, de azért a dörgő hangja mégis
barátságos volt. Legalábbis félelemre nem adott okot, és ez már
nagy eredmény. Az éneke pedig annyira vidám volt, hogy egy
pillanatra még arról is megfeledkezett, hogy hol van, és csak
hallgatta a dalt.
Kopottas és kissé használt,
tán te is ilyennek
találsz.
De nem csak a külső
számít,
hisz az csak ámít.
Kalpag vagyok, de több
annál,
jobban ismerlek
magadnál.
Kapj fel hát és jöjj
rá,
melyik ház a neked
való!
Gyere csak nyugodtan,
hidd el, nem vagyok
csaló!
Ha bátor vagy és
merész,
a helyed a Griffendél,
oda kerülsz, ha nem
félsz,
és igazi hősként
élsz.
Ha mások eszén
könnyen túljársz,
a Mardekár a te
házad.
Ott leszel majd te is
edzett,
mint többi ravasz
társad.
A Hollóhátban zsenik
tanyáznak,
igazi lángelmék
várnak!
Ha a könyvek neked is
barátaid,
növeld te is e ház
sorait!
Utóvégre a Hugrabug
marad,
igazi szelíd népek
otthona!
Ha békés vagy s
igazságos,
szíved biztos oda
vágyott.
Valamelyik téged
keres,
de útközben el ne
feledd!
Minden erény
egyformán jó,
egyik sem kevesebb!
Most már tényleg
lépj közelebb,
kapj a fejedre hát!
S nem lesz többé
rejtély, mi eddig
titok volt talán!
Aztán amikor látta, hogy a diákok
sorban a süveghez járulnak, és egyikükkel sem történik semmi
különös, egyre kevésbé félt. Persze még mindig izgult, sok
minden múlik rajta, hogy hová kerül, de eddig mindenkit
beosztottak valahová gond nélkül, biztosan vele sem lesz baj.
Petert végül a Hugrabugba osztották, Rufust pedig a Griffendél
ház fogadta ujjongva. Volt még a Hollóhát, ide jártak Dahliáék,
és végül a Mardekár. Lopva a zöld-ezüst színekben pompázó
asztal felé pillantott, és legnagyobb meglepetésére rögtön
kiszúrt ott is egy ismerős arcot. Oliver rákacsintott, és Emma
érezte, hogy fülig pirul.
De addigra már szólította is a
süveg.
Szépen lassan a székhez sétált,
aztán megvárta, míg a fejére teszik a fejfedőt.
Egy hang rögtön megszólalt a
fejében, és elemezni kezdte. A Griffendélt rögtön kizárta, nem
tartotta elég merésznek hozzájuk. Ahogyan Emma az említett asztal
felé fordult, és megnézte magának Rufust, ezt nem is bánta
annyira. Aztán végül az is biztossá vált, hogy a Mardekár sem
neki való, ez sem lepte meg különösképpen, pontosan tisztában
volt vele, hogy ravasznak senki sem tartaná.
Végül a süveg még
hümmögött-hammogott magában egy kicsit, aztán teljes hangerővel
elordította magát:
– Hollóhát!
Legnagyobb örömére Dahlia, Hugo és
Nara vidáman pattantak fel, és megtapsolták. Szinte úszott a
boldogságban, úgy lebegett oda új családjához, és anélkül,
hogy végiggondolta volna, a három ismerőshöz sétált. Csak
néhány másodperc késéssel jött rá, hogy előtte minden elsős
az asztal szélére, egymás mellé ült, de semmiképpen sem a
végzősökhöz.
Mire azonban elbizonytalanodhatott
volna, Dahlia arrébb csúszott, hogy helyet szorítson neki maga
mellett.
Igen, végül is tényleg minden jó
lesz itt a Roxfortban.
Madam Malkinnál
(Oliver szemszög)
Oliver rögtön észrevette a szőke
hajat, amint a lány kilépett a Kviddics a javából üzletből.
Elképzelése sem volt, vajon mit keresett ott, amikor pontosan
tudta, hogy Dahlia mindennél jobban utál repülni. Nem mintha nem
szívesen képzelte volna el a lányt egy seprűnyélen, amint a
kviddicspályán rója a köröket, nagyon is el tudta képzelni,
amilyen harcias volt. Imádna ellene játszani egy Mardekár-Hollóhát
találkozón.
Aztán meglátta, hogy nincs egyedül,
és minden világossá vált. Weasley. Olyan volt, mint egy árnyék,
mindig követte Dahliát, és saját becenévvel illette.
Akárhányszor meghallotta, ahogy Hugo Liának szólítja,
legszívesebben megmondta volna neki, hogy van rendes neve is,
szólítsa úgy. Dahlia.
Mindig is utálta a beceneveket. Az
Oliver elég hosszú név ahhoz, hogy becézzék, de senkinek sem
hagyta, hogy Oli vagy más hasonló, idióta néven emlegesse, és
nem értette Dahlia miért nem teszi ugyanezt.
Persze nyilvánvaló volt, hogy a
legkisebb Weasley fülig szerelmes a lányba. Állandóan elpirult
mellette, és csak úgy csüggött minden szaván. Idegesítően
nyilvánvaló volt, mire vágyik. Márpedig pontosan arra vágyott,
amit Oliver is akart, de tudta, hogy nem lehet olyan elszánt, hogy
megszerezze, mint amilyen ő.
Követte őket, és nem is kellett
sokat várnia, hogy Dahlia kilépjen a fagylaltszalonból. Nem volt
egyedül, de akárki is volt vele, legalább nem Hugo akaszkodott rá
megint.
Egy nő állt mellette, Oliver nem
látta túl jól, mert nem akart túl közel menni, nehogy
észrevegyék. Amint azonban beléptek Madam Malkinhoz, várt még
egy percet, és beosont az üzletbe. Régóta járt már oda,
pontosan tudta, mivel tudja lekenyerezni az eladókat, hogy békén
hagyják néhány percre. Elég volt egy-egy jól irányzott bók, és
a tenyeréből ettek.
Madam Malkin is, bár ő azért
nehezebb dió lett volna. Túlságosan harsány kacagással fogadta a
bókokat, és felhívta volna a figyelmet rá. De szerencsére ő
most épp Dahliával volt elfoglalva, így Oliver elrejtőzhetett egy
bábu mögé, és onnan hallgathatta, miről beszélnek.
Dahlia először megrendelte a
szokásos, unalmas talárokat, amiket úgy utált. Oliver tudta, hogy
minden évben újat vesz belőlük, és odafigyel, hogy tökéletesen
álljanak rajta, de amint lehetett, rögtön megszabadult tőlük.
Aztán megrendelte a ballagási talárt, ami a Hollóhát kék-bronz
színeiből készül majd, ellentétben az ő zöld talárjával.
Ez nem volt túlságosan érdekes téma,
ezért Olivernek lehetősége nyílt, hogy jobban megfigyelje a
Dahliával érkezett nőt is. Csontos volt és magas, a kelleténél
hosszabb nyakkal. Az arca már ráncos, a haja őszes. Egy cseppet
sem hasonlított Dahliára, mégis a pillantásból, ahogy a lányt
méregette, biztos volt benne, hogy csak az édesanyja lehet. Nem
sokat olvasott Harry Potter életéről, de azt még is ő is tudta,
hogyan néztek ki Dursleyék, és ez itt kétségtelenül Petunia
Dursley volt.
Fekete ruhát viselt, és ez
megerősítette a hírt, amiről Oliver már hallott.
A nő váratlanul beszélni kezdett,
pedig egész addig csöndben nézte a folyamatot.
– Sárga. Mindig is jól álltak neki
a sárga ruhák. Már kislányként is olyan bájos volt bennük.
Oliver összeráncolta a homlokát a
javaslatra, és elég nagy volt a csábítás, hogy előlépjen a
baba mögül, és megmondja, a sárga egyáltalán nem jó választás
Dahlia számára.
A sárga nem emeli ki a hamvas bőrét,
csak sápasztja. És kizárt dolog, hogy képesek legyenek olyan
árnyalatú anyagot találni, ami a lány aranyszínű haja mellett
nem tűnne szegényesnek. Nem, a sárga egyáltalán nem jó.
Madam Malkin határozott hangja
szerencsére megmentette a helyzetet.
– Zöld.
Oliver akaratlanul is elmosolyodott, és
megjegyezte magának, hogy amikor következő alkalommal Madam
Malkinnál jár, feltétlenül hagyjon magas borravalót.
Elképzelte, ahogyan Dahlia zöld
ruhában áll mellette, fülében a fülbevalóval, és mindenki
irigyen nézi őket, de senki más nem érhet hozzá, csak ő.
– A zöld is mindig jól állt.
Emlékszel, amikor békát játszottál az iskolai darabban...
Oliver alig tudta visszafojtani a
nevetést, de egy halk morgásszerű hang még így is elhagyta az
ajkát, ahogy próbálta visszanyelni a kitörő hangot.
Dahliát békának öltöztették? Pont
békának? Eszébe jutott Edgar, a varangya, és próbálta
elképzelni, ahogy a kis Dahliát egy undorító békajelmezbe
bújtatják. Feltétlenül meg kell majd kérdeznie, van-e fotó. Még
ha csak mugli is, az is több, mint a semmi.
Dahlia tiltakozni kezdett a zöld szín
ellen, és ezen Oliver meg sem lepődött. Elképzelte James arcát,
mit szólna, ha meglátná a lányt a Mardekár színében. Külön
elégtételt jelentene.
– Pedig ki kell emelni a gyönyörű
szemét, és ehhez csak a zöld jöhet szóba.
Ez volt Oliver végszava, úgy döntött,
felfedi magát. Miközben előlépett, és kifejezte egyetértését
– mind a ruha színét, mind Dahlia gyönyörű szemét illetően
–, végig a lány arcát nézte. Tudta, hogy legszívesebben
megátkozná, az arcára volt írva.
Imádta, amikor így viselkedett. Már
csak másodpercek kérdése volt, hogy megjelenjenek az arcán a pír
első hullámai, és ha jól csinálja, akkor a végén szinte
felrobban majd a dühtől. Olyankor imádta a legjobban. Sokan meg
tudták nevettetni, de úgy feldühíteni, mint ő, senki nem volt
képes. És ez megdöbbentő elégedettséggel töltötte el.
– Más szín szóba sem jöhet.
Megint csak bebizonyosodott Madam Malkin egyedülálló hozzáértése.
– Ha Oliver még egy kicsit feszíteni szerette volna a húrt,
akkor még kezet is csókol a nőnek, de ettől most inkább
eltekintett.
– Te meg hogy kerülsz ide? –
Dahlia hangja dühös volt, de még nem forrt eléggé a vére.
– Hát illik így üdvözölni,
amikor már ilyen régóta nem találkoztunk? – Oliver megcsóválta
a fejét, hogy nyomatékot adjon szavainak, és még ciccegett is egy
kicsit. – Az én dísztalárom is zöld lesz, úgyhogy tökéletesen
passzolnánk.
Igazából rengeteg dísztalára volt,
jóval azelőtt is, hogy megkapta volna a roxforti levelét. Fekete,
szürke, még egy lila is akadt, amit az édesanyja csináltatott,
mert azt akarta, hogy az egész család összeillő színekben
parádézzon az egyik divatbemutatón, amin részt vettek. De nem
hazudott, tényleg volt zöld is, és azt tervezte felvenni a bálra.
Dahlia kérdését, miszerint minek
akarna az övéhez illő talárt, Oliver figyelmen kívül hagyta,
egyrészt mert a válasz túl egyértelmű lett volna, másrészt
mert tudta, hogy semmivel sem idegesíti fel jobban a lányt, mintha
úgy tesz, mint aki meg se hallja.
Helyette Dahlia anyjára irányította
a figyelmét. Nyilvánvalóan fogalma sem volt, ki lehet ő, és
mivel mugli volt, ez nem is olyan meglepő. Ráadásul amennyire
tudja, még Dahlia barátait se nagyon ismerte, nem hitte, hogy a
lány róla mesélt volna neki.
De sebaj! Majd ő változtat ezen.
Minél nagyobb a kihívás, annál jobb. Lehetséges, hogy Petunia
Dursley mugli, és megveti a varázslók világát, de végső soron
ő is csak nő.
– Mrs. Dursley, ha nem tévedek.
Oliver Prince vagyok. Már tudom, honnan örökölte a lánya a
szépségét – vetette be legelbűvölőbb hangját, aztán
meghajolt felé.
A nő megdöbbent, és Oliver most
először fedezte fel a hasonlóságot közte és a lánya között.
Nem a külsejükben, sokkal inkább ebben az arckifejezésben
látszódott a kapcsolat. Ugyanúgy ráncolta a homlokát, mint
ahogyan Dahlia szokta, és a szája ugyanolyan o-t formált.
– Hadd fejezzem ki őszinte részvétem
a veszteségéért.
Oliver lopva oldalra pillantott, mert
legszívesebben a lánynak mondta volna ugyanezeket a szavakat, de
érezte, hogy nem venné jó néven.
És egyébként is, dühösnek akarta
látni és nem szomorúnak. Néhány pillanatig még gondolkozott,
mivel dühíthetné fel még jobban, ezzel is elterelve a figyelmét
a gyászról, és akkor hirtelen eszébe jutott a tökéletes
megjegyzés.
– De olyan szép napunk van, és a
jövőbe kell tekintenünk, ahogy édesanyám mondja mindig. És
visszatérve a ruhádra. Feltétlenül a zöldet válaszd. Illik
hozzá a fülbevaló, amit küldtem.
A fülbevaló említése megtette a
hatását, Dahlia szeme szinte szikrákat hányt, és annyira vörös
lett, hogy Oliver végre elégedetten kihúzhatta magát, az
eredményben gyönyörködve.
– Legyen zöld – szólalt meg a
lány váratlanul. Oliver először meglepődött, hogy beadta a
derekát, de aztán rájött, hogy valami olyannal vág vissza, amire
nem számított. – Van egy tökéletes nyakláncom, amit majd
felvehetek hozzá. A legszebb ajándék, amit valaha kaptam.
Az utolsó szavakat nyilvánvalóan
neki címezte, mélyen a szemébe nézett, és előhúzta a ruhája
alól a nyakláncot, ami egészen addig nem is látszódott. Egy
egyszerű virág lógott rajta, de a színe pontosan olyan volt, mint
Dahlia szeme. Ahogy közelebb lépett, már azt is látta, hogy nem
véletlenül mintázott virágalakot a medál: egy dália.
Oliver a legszívesebben megkérdezte
volna, hogy kitől kapta. Hugótól? Esetleg Jamestől? Bármelyiket
el tudta képzelni, és egyik variációnak sem örült. A medál
persze a nyomába sem ért annak az ékszernek, amit tőle kapott, és
tudta, hogy Dahlia csak idegesíteni akarta azzal a megjegyzéssel,
hogy ez a legszebb ajándék, amit valaha kapott, mégis... Mégis
látta a lány szemében, hogy sokat jelent neki, és ezt mi sem
bizonyította jobban, hogy a nyakában lógott, a fekete ruha alatt
is viselte.
– Én még mindig azt gondolom, hogy
az én ajándékom jobban illik hozzád – igyekezett leplezni
csalódott dühét Oliver. Dahlia visszaütött, a saját
fegyverével, ahogy mindig. Lehet, hogy ő akarta feldühíteni a
lányt, de most ő maga is olyan haragot érzett, hogy alig tudta
szavakba önteni. De Dahliával mindig ilyen volt, pont ezt szerette
benne: hogy nem félt tőle, hogy vissza mert vágni. Oliver Prince-t
azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát. Ha
harc, hát legyen harc. – De persze az a fülbevaló nem igényel
ennyi réteget. Igazad van, jobb lesz majd ruha nélkül.
A győztes gólt bedobta, ezt pontosan
tudta. Kárörvendő vigyorát igyekezett udvarias mosolynak álcázni,
miközben elbúcsúzott.
Aztán amikor meghallotta, hogy a lány
azt mondja, ne vegyen mérget rá, hogy találkozni fognak a
pályaudvaron, nem bírta ki még egy utolsó megjegyzés nélkül.
– Megnéztelek volna abban a
békajelmezben. Talán csak egy csók kellett volna, hogy gyönyörű
hercegnővé változz. Na mindegy, talán majd legközelebb.
Az utóbbi két-három fejezettel
kapcsolatban elég sok kérdést kaptam. Nem mind ugyanazt
kérdeztétek, de mindegyik kérdés középpontjában Vernon halála
állt. Arra gondoltam, hogy szentelek neki egy külön posztot, és
megírom, hogy miért döntöttem úgy, hogy megölöm Vernont, hogy
a történet melyik pontján jutottam erre a döntésre, hogy van-e
szerepe Vernon halálának, hogy mennyi a leírt dolgokban az, amit
saját élményeimből merítettem. Tehát alapjáraton a
gondolataimat és a válaszaimat Vernon halálával kapcsolatosan.
Ezért ezt a posztot most nem is fogom kérdések szerint tördelni,
remélem, azért még lesztek néhányan, akik rászánjátok
magatokat, hogy belevágjatok ebbe a gondolat- és szótengerbe.
Először is elmondanám, hogy nem
azért öltem meg Vernont, mert meghalt Richard Griffiths, a színész,
aki a filmekben Vernon bácsit játszotta. Ez a sors egy furcsa
egybeesése, és bizonyos szempontból örülök is, hogy pont így
jött ki, talán ekképpen méltón búcsúztam a színésztől, aki
számomra tökéletesen hozta a karaktert a filmekben.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már
az EDR elején tudtam, hogy a történet egy bizonyos pontján Vernon
Dursley meg fog halni. Sok mindent tudtam már akkor is. Hogy Dahlia
akaratos lesz, de nem gonosz, hogy Hugo cuki, és igen, tudtam a
vélaságáról is, és azt is tudom az elejétől kezdve, hogy kivel
fog összejönni, már ha... :P (Ez egy olyan kérdés, ami gyakran
felmerül, és szeretném hangsúlyozni, hogy nem befolyásol, mit
írtok. Dahlia sorsa már régen elrendeltetett. :D)
Ezzel szemben azt például nem tudtam
az elejétől, hogy meg fogom ölni Vernont. Mégis, ahogy haladt
előre a történet, egyre inkább éreztem, hogy meg fog történni.
Nem azért, mert személy szerint nem szeretem, néhány jelenetét
kifejezetten szerettem írni. Viszont sokkal több okot tudtam
felsorolni a halála mellett, mint ellene.
Először is, a logikus ok: Vernon öreg
volt, nem is kicsit. Nem mondhatni, hogy túlságosan egészségesen
élt volna, és a stressz is megtette a hatását. Senki sem
halhatatlan, még akkor sem, ha Rowling alkotta, és a muglik –
mint azt tudjuk – rövidebb ideig is élnek, mint a varázslók és
boszorkányok. (Már ha természetes halálról beszélünk persze.)
A legtöbb Rowling szereplőt megtartottam, viszont ők sem élhetnek
örökké.
Másodszor, lesz szerepe a történetben
is. (Erre vonatkozóan volt egy kérdés.) Igen, Vernon halála nem
csak azért történt, hogy húzzam a sztorit. Egy ember halála
meglepő változásokat indíthat el, negatív és pozitív
változásokat egyaránt. Egyelőre erről nem szeretnék többet
mondani, majd ki fog derülni az elkövetkező fejezetekből.
Dahliának találkoznia kellett a
halállal. Lehetséges, hogy ez furcsán hangzik, de ehhez tartom
magam. Hiszem, hogy egy hősnek ismernie kell a kockázatokat ahhoz,
hogy tudja, mit hajlandó feláldozni egy csatában, mert különben
nem tudja, mit tesz kockára. Most kicsit tekintsünk el a Harry
Pottertől, és akármelyik másik fantasy történetet nézzük meg!
Mielőtt a hős elindul a kalandján, és szembenéz a sorsával,
tudnia kell, milyen valakit elveszíteni. Katniss elvesztette az
édesapját, mielőtt az arénába indult... Eragon árva volt, és
aztán végignézte Garrow halálát, majd szépen sorban még
sokakét, többek között Bromét, mielőtt megvívta az első könyv
végén az igazán nagy csatát. Frodo látta meghalni Boromirt,
aztán Gandalfot. Sorolhatnám még nagyon hosszan, mindenesetre a
hősök útjuk során okkal néznek szembe a halállal. Tudniuk kell,
hogy az életüket kockáztatják, és ezt át is kell érezniük.
Dahliát nem szeretném egyik fent
említett főhőshöz sem hasonlítani, mert soha nem az volt a
célom, hogy valami világot megváltoztató óriási csatát
alkossak, ami alapjaiban megrengeti a varázslóvilágot. Nem minden
generációban létezhet egy Voldemort és egy Harry, akiknek a
döntései az egész világ sorsát meghatározzák. Dahliának is
szembe kell néznie a maga gonoszával, nem szeretném kisebbíteni
az érdemeit, és nem szeretném lelőni a Végzősök bonyodalmát.
Mindenesetre Dahlia még nem veszített el senkit. Él a családja,
élnek a barátai, még egy háziállata sem halt meg soha. Nézett
szembe veszéllyel, de a halállal még soha. Egészen addig, amíg
Vernon meg nem halt. Az édesapja halálával, még ha természetes
volt is, megtanulta, milyen elveszíteni valakit, és felfogta, hogy
onnan nincs visszaút.
Emellett Dahliának nem csak hősként,
hanem emberként is találkoznia kellett ezzel. Valahogy úgy
éreztem, ez fontos mérföldkő lesz Dahlia felnőtté válásának
útján, és ezt jelenleg is így érzem. Megváltoztatja az embert,
amikor elveszít valakit, akit szeret, főleg ha először történik
meg. Dahliának meg kellett ezt tapasztalnia.
Nem mondom, hogy a kapcsolatrendszerét
alapjaiban változtatja meg, mert nem. De ilyenkor felértékelődik,
hogy ki van az ember mellett, ki az, akire támaszkodhat, ki az, aki
képes még az ilyen pillanatokban is megmosolyogtatni, és kinek a
jelenléte nyújt vigaszt. Az elmúlt néhány fejezetben olyan
dolgok történtek, Vernon halálával kapcsolatban és azon kívül
is, amelyek nagyon fontos szerepet játszanak majd Dahlia
történetének végén, rengeteg kulcsot rejtettem el a történet
lezárásával kapcsolatban. Némelyik talán egyértelműbb, mint a
többi, de igazából szerintem ezek akkor nyernek majd értelmet, ha
már tudjuk, mi lesz a vége...
Az is egyértelmű szerintem, hogy
imádom a Harry Potter könyveket. Ha nem így lenne, nyilván nem
írnék HP fanfictionöket sem. És az eredeti sorozat egyik nagy
üzenete a számomra az, hogy hogyan dolgozzuk fel a halált. Hogy
hogyan lehet gyászolni, hogyan törődsz bele abba, ha elveszítesz
valakit, és hogyan dolgozod fel a tudatot, hogy előbb-utóbb
mindenki – te is – meghalsz. És legfőképp, hogy hogyan élsz
mégis tovább a halál után, átvitt és szó szerinti értelemben
is. Az egyik legnagyobb és legzseniálisabb dolognak azt tartom a
Harry Potter sorozatban, hogy Rowling ezt az üzenetet képes volt
egy gyerekkönyvben, teljesen befogadható módon átadni.
A közelébe sem érhetek annak, amit
Rowling csinált, de mindig igyekeztem hű maradni hozzá, amennyire
lehetséges. És számomra ehhez a hűséghez hozzátartozik az is,
hogy valamilyen formában ezt az üzenetet is visszahozzam. Nem
feltétlenül csak Vernon halálán keresztül, de ez is a gyász
egyik fajtája, még ha mi, olvasók, nem is éljük meg feltétlen
akkora tragédiaként, mintha mondjuk James halt volna meg. (És itt
jegyezném meg, hogy amit említettem, hogy lesz halál az EVDR-ben,
nem Vernonra gondoltam.)
És a legvégén szeretnék reagálni
az arra vonatkozó kérdésekre, hogy saját tapasztalatból írtam-e
meg azokat a részeket, amelyekben Dahlia gyászol. A válasz: igen
és nem.
Körülbelül két hónappal voltam
fiatalabb Dahliánál, amikor elveszítettem az édesapámat, egy
hónappal a 17. születésnapom előtt. Valószínűleg ebből is
fakad az, hogy szeretek halálról és gyászról írni, nem tudom.
Szerintem valahogy akkoriban kezdtem el igazán lelkesen írni. De
nem ez volt az oka annak, amiért úgy döntöttem, hogy Vernon meg
fog halni. Nem a saját életemet vetítettem ki a történetre, már
csak azért sem, mert Dahlia nem én vagyok. Dahlia nem is
különbözhetne jobban tőlem, és a legtöbb helyzetben nem úgy
cselekszik, ahogy én tenném.
Épp ezért nem teljesen úgy gyászol,
ahogyan én. Az én helyzetem persze nagyon más volt, de nem úgy
birkóztam meg a gyásszal, ahogyan Dahlia teszi. Dahlia a magányt
választja, bezárkózik, és a gondolataiba merül. Én nem ilyen
voltam. Másnap iskolába mentem, mindent ugyanúgy csináltam, mint
előtte, és ott voltak velem a barátaim, és még nevettem is. Ez
valószínűleg furcsán hangozhat, de nem azért volt, mert nem
szerettem az édesapámat, és nem voltam szomorú. Egyszerűen
csak... A gyászt átélni – és itt most közeli családtag, barát
elvesztésére gondolok –, nem olyan, mint amilyennek az ember a
könyvek alapján elképzeli. Egyrészről sokkal rosszabb,
másrészről viszont az élet megy tovább, még ha ez szörnyen is
hangzik.
Szóval Dahliához visszakanyarodva, ő
nem teljesen úgy gyászol, mint én. De vannak hasonlóságok
aközött, amit ő átél, ami neki eszébe jut, és a között, ami
az én fejemben járt azokban az időkben. A szinte első
cselekedetem, amikor megtudtam, az volt, hogy a szobámba vonultam
fekete ruhát keresni, mint ahogyan Dahlia is tette. Soha nem
hallottam édesapámat énekelni, mint ahogyan Dahlia sem.
Tehát igen, mondhatni, hogy saját
tapasztalatból írtam, de mégsem. Mert Dahlia más ember, mások a
körülményei, ezért nyilvánvalóan máshogyan néz szembe az élet
nehézségeivel is. De mivel minden szereplő kicsit belőlem is
fakad, Dahlia gyásza is.
Sziasztok!
Na jó, rengeteg (de tényleg rengeteg) kérdést kaptam a vélákról, hogy mit tudnak, hogy lett véla Dahlia, stb. stb.
Először is szeretnék hangsúlyozni két dolgot: nagyon örülök a kérdéseknek, még akkor is, ha ugyanazokat a dolgokat kérdezitek, szóval hajrá! És a másik, hogy nem azért tartok vissza információkat, mert gonosz vagyok, vagy csak részben azért. :P Egyszerűen csak a történet miatt csinálom.
Na, és akkor szépen sorban. Egy érdekes kérdéssel kezdenék, ami abszolút jogos:
Az EDR elején Dahlia neve mellé a boszorkány szó kerül, nem a véla.
Nem, ez nem baki. Dahlia boszorkánynak született, így boszorkány, amikor feljegyzik a nevét a könyvbe.
És akkor néhány szó a vélákról.
Rowling a vélák faját bizonyos szempontból rendkívül részletesen megalkotta (ismerjük bizonyos képességeiket, ismerünk negyedrészben vélát stb.), más szempontból viszont nagyon nem, hihetetlen mennyiségű kérdőjel marad, illetve pontosan abból adódóan, hogy egy véla származású szereplőt ismerünk meg igazán, nem tudni biztosan, hogy mi az, ami az ő személyes tulajdonsága és mi az, ami a vélaságából fakad. (Például tévhit, hogy a vélák szőkék. NEM! Fleur szőke, pont.)
Az egyik legnagyobb kérdőjel a vélákkal kapcsolatban például a szaporodásuk. A legtöbben azon a véleményen vagyunk, hogy a vélák nőneműek. De léteznek véla férfiak? Ha nincsenek, hogyan szaporodnak? Na? Na? Ugye! Erre például eddig nem kaptunk választ.
Éppen ezek a kérdőjelek és lyukak teszik lehetővé azt, hogy a véla kérdés érdekes lehessen a Végzősökben. Mert nincsenek válaszaink. Amit biztosan tudunk, attól nem térek el, ami kérdőjeles, ott a legvalószínűbb verziót választom, a lyukakat pedig egyrészt az eredeti véla legendák (igen, nem Rowling találta ki őket), másrészt a saját kútfőm alapján betömködöm.
Tehát amit olvasni fogtok, az főként Rowling véláira épít, részben pedig a klasszikus legendákra és a saját ötleteimre. (Példának okáért aki követi a Facebook oldalt, az tudhatja, hogy Dahlia patrónusa hattyú. Az eredeti legendák szerint a vélák szép nőkön kívül meg tudtak jelenni lóként, farkasként és - meglepetés - hattyúként!)
Na, és akkor visszakanyarodva az eredetileg felvetett kérdésre: miért nem véla szerepel Dahlia neve mellett?
Az EDR és Végzősökbeli véla világban többféleképpen lehet véla az ember. Vagy annak születik, vagy azzá válik. Dahlia esetében az utóbbi történt.
Arra a kérdésre sem válaszolhatok, hogy van-e véla Dahlia felmenői között. Az biztos, hogy boszorkány van, egyelőre elégedjetek meg ezzel a tudással.
Nyilvánvalóan Andresila körül is vannak még kérdőjelek, nem is kevés. Reményeim szerint amint a Végzősök befejeződik, minden tiszta lesz: mind a vélákról általánosságban, mind Dahliáról és Andresiláról.
Sziasztok!
Aki követi a Facebook oldalt is, talán emlékszik rá, hogy írtam, mindig öröm, ha találok olyan képet valamihez, mint ami a fejemben is van. Na, hát íme, így képzeltem a fülbevalót:
Sziasztok!
A Végzősökkel kapcsolatban is elárulok majd egy-két érdekességet nektek, mint ahogyan az EDR-rel is tettem korábban.
Ezúttal Dahlia mugli udvarlójának, Oscar Gable-nek a neve van terítéken. Az ő neve, fogalmam sincs, milyen megfontolásból, filmes alapokon nyugszik.
A vezetéknév Clark Gable színész nevéből jön, akit többek között az Elfújta a szélből ismerhettek, és akit én nagyon szeretek. A keresztneve pedig - ha már film - az Oscar szobrocskából, másrészt pedig épp egy Oscar Wilde idézetet olvastam közvetlenül az írás előtt, és mivel imádom őt, úgy gondoltam, megérdemli, hogy elnevezzek róla egy szereplőt.
Kommentek :)
Ki a kedvenc szereplőd? (a felsoroltak közül)
Tetszenek az újabban gyakran felkerülő novellák?
Oldalak
Blogarchívum
Címkék
- A középső testvér hagyatéka (1)
- A középső testvér hagyatéka (extrák) (1)
- Egy Dursley Roxfortban (37)
- Egy Dursley Roxfortban (extrák) (42)
- Egy végzős Dursley Roxfortban (16)
- Egy végzős Dursley Roxfortban (extrák) (6)
- Egypercesek/Novellák (41)
- Mesék (6)
Meséim
Egypercesek/Novellák
- Valaki a múltból
- Boldog születésnapot!
- Távol
- Kígyó és Skorpió
- Titkos találka (Rose/Scorpius)
- Emlékek útján (Rose/Scorpius)
- Két iskolaelső
- Az iskolaelső
- Egy szál fehér liliom
- Rég áhított álom
- Három az egyben
- A két Perselus
- Barátaimnak
- Can't fight the moonlight
- Visszatért?
- I Wish I Was The Moon
- Játék a kertben
- Álombéli, vidám Perselus
- Gyógyír a léleknek +18 (Remus/Tonks)
- Perselusnak
- Rebecca, az első szerelem
- Dirty Dancing (Ron/Hermione)
- Tekergők mindhalálig
- A Roxfort története (Hermione/Ron)
- Halálfaló tangó
- LP - Semmi sem a régi (Piton/Lily)
- LP2 - Bűnök hosszú listája
- LP3 - Jól szeretni
- Május 2. (Victoire/Teddy)
- Ágas
- Dobby, a hős manó
- Fred Tréfatára
- And the Oscar goes to...
- Süssünk palacsintát! (Ron)
- Találd meg az igazit! (Hermione/(Ron))
- Huss és pöcc! (Hermione/Ron)
- Az utolsó fotó (Dennis Creevey)
- Piton és a kerítő akció
Mugli voltam Roxmortsban
Népszerű bejegyzések
-
26. fejezet Kviddics Dahliának igaza lett. A Hírmondó első számait a reggeli alatt rögtön elkapkodták. Szinte mindenki erről bes...
-
12. fejezet Irány a Roxfort! Dahlia nem volt olyan gyors, mint szerette volna. A csomagok már nem lassították őket, mivel amint átl...
-
Sziasztok! Ezt a részletet még Tündinek írtam a születésnapjára. Abban egyeztünk meg, hogy akkor tesszük közzé, ha összegyűlik a Faceboo...
-
I Wish I Was The Moon Évek óta nem néztem meg jobban a Holdat. Féltem tőle. És még most is félek. Azt érzem, hogy minden bajom okozó...
-
15. fejezet Potter fiúk a Roxfortban Dahlia igyekezett elkerülni, hogy Nara elolvassa a Jamestől kapott levelet, de persze ez l...
-
Ez a kis szössz a tegnap este emlékére született, mikor is az LP rövidítésre azt hittem, hogy Lily/Piton, de közben a Linkin Parkról volt...
HP-s bejegyzéseim
Minilevelek
Összes oldalmegjelenítés
Ficek, amiket az én történetem ihletett :)
Linkjeim :)
"A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."
Népszerű bejegyzések - All time
-
Sziasztok! Nos, íme a fejezetben már említett csokibéka kártya. :)
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
-
Sziasztok! Itt nem szoktam ilyeneket posztolni, de ezt most nem bírom ki. Én erre így még soha nem gondoltam, de gyönyörű. *-* ...
-
1. fejezet – Meleg fények Megint szeptember 1-je van. Utálom ezt a napot, de nem azért, amiért a legtöbben. Nem azzal van gondo...
-
And the Oscar goes to... – Ron, a lábamon taposol! – Bocs. – Maradjatok csöndben! Attól hogy nem látnak, még hallanak minket!...
-
4. fejezet Ajándékok Dahlia legnagyobb meglepetésére James volt az első, aki reagált, amíg ő dermedten állt és az édesanyját fi...
-
3. fejezet Egy szabad boszorkány Dahlia most igazán hasznát vette a jó kis lebegtető bűbájnak, mert kezdte azt hinni, hogy a so...
-
12. fejezet Irány a Roxfort! Dahlia nem volt olyan gyors, mint szerette volna. A csomagok már nem lassították őket, mivel amint átl...
-
Dobby, a hős manó Dobby körül mindenhol köd gomolygott. De Dobby nem fél. Dobby bátor, szabad manó, Harry Potter barátja. Emlékezett rá,...
-
Mivel úgy alakult, hogy a novemberem zsúfoltabb, mint ebben az évben bármelyik hónapom, és a munka, a suli, a beadandók és egyéb köt...
Rendszeres olvasók
The HP Male Marriage Quiz made by Sapphire.
Ki a kedvenc szereplőtök eddig az Egy Dursley Roxfortban-ban? (Max. 3-at jelöljetek! :D)
Melyik eddigi szereplőről szeretnétek többet olvasni? (Többet is jelölhettek)
Elégedett vagy Dahlia tanári karával?
Elégedett vagy a házbeosztással?
Eddig ki a kedvenc szereplőtök az új nemzedékből?
Melyik roxforti tantárgyat szerettétek a legjobban? (Többet is jelölhettek)
Melyik roxforti kört szerettétek/ szeretnétek a legjobban? (több választ is jelölhettek)
Szerintetek Albus Perselus Potter végül melyik házba került?
Szerettétek Cedricet a Tűz serlege könyvben?
Ti melyik házba tennétek Dahliát?
Szerintetek milyen lesz Dahlia pálcájának magja?
Arany Főnix Díjaim :)
Malfoy Kihívás
Vakáció Kihívás
Egy Dursley Roxfortban - Fülszöveg
A történet jó néhány évvel a nagy csata után indul, amikor is a teljesen hétköznapi Dursley család életében is történik egy csoda. Vernont és Petuniát újabb gyermekkel áldja meg a sors, ezúttal egy kislánnyal. Azt azonban nem is sejtik, hogy egy bizonyos könyv, valahol a Roxfort mélyén feljegyezte a kislány nevét: Dahlia Dursley. Mit kezd vajon az abszolút normális, minden különcségtől mentes család, ha egyetlen lányukról kiderül, hogy boszorkány?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
Egy Dursley Roxfortban
- 1. fejezet
- 2. fejezet
- 3. fejezet
- 4. fejezet
- 5. fejezet
- 6. fejezet
- 7. fejezet
- 8. fejezet
- 9. fejezet
- 10. fejezet
- 11. fejezet
- 12. fejezet
- 13. fejezet
- 14. fejezet
- 15. fejezet
- 16. fejezet
- 17. fejezet
- 18. fejezet
- 19. fejezet
- 20. fejezet
- 21. fejezet
- 22. fejezet
- 23. fejezet
- 24. fejezet
- 25. fejezet
- 26. fejezet
- 27. fejezet
- 28. fejezet
- 29. fejezet
- 30. fejezet
- 31. fejezet
- 32. fejezet
- 33. fejezet
- 34. fejezet
- 35. fejezet
- 36. fejezet
- Teljes EDR
Szereplők adatlapjai
Egy Dursley Roxfortban kiegészítők
- Az utolsó túra
- Scorpius szőke nős cikke
- Edevis tükre
- Hol csattan a puszika?
- Egy szebb nyár
- A karaoke kaland
- Végzősök - 1. fejezet
- Végzősök - 2. fejezet
- Végzősök részlet
- Kisebb Végzősök részletek
- Végzősök részlet
- Végzősök részletecske
- Végzősök részlet 2.
- Végzősök részlet 3.
- Végzősök részlet 4.
- Végzősök részlet 5.
- Kétszáz lépés a boldogság
- A név, amellyel nem nevezünk
- Álomfény
- Gyöngyvirág
Szerelemben, háborúban - Rose története
Egy végzős Dursley Roxfortban - Fülszöveg
Hat év telt el azóta, hogy Dahlia megtudta: boszorkány. A lány hosszú utat járt be, és most a Roxfort még egy utolsó évre visszavárja őt és barátait. De ez a Dahlia Dursley már nem az a kislány, aki egykor mindenre rácsodálkozott a varázslóvilágban - beleértve a saját erejét is.
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Egy végzős Dursley Roxfortban
Szereplők
Dahlia
Kicsit idős, de képzeljétek el a fiatalabb őt, zöld szemmel. :D
Dahlia a Végzősök idején
Hugo
Lily
Nara
Ilyennek képzelem Narát, csak persze pár évvel fiatalabbnak. :)
James
Albus
Loo
Jason
Oliver a Végzősök idején
Tiffany
Rose
Scorpius
Fred
Roxanne
Teddy
Tudom, hogy a filmben nem ő az, de én így képzelem.
Vic
Lucy
Molly
Ron
Ginny és Harry
Zaniah Black
És ez is Zaniah... :)
Bár erre a külsőre még kicsit várni kell. :)
Cedric

