Találd meg az igazit! (Hermione/(Ron))  

Posted by Deszy in

Találd meg az igazit!


– Nem igaz! – kiabálta a kis Hermione. – Igenis létezik!

Azzal felsőbbségesen felállt, és lassú, határozott léptekkel kisétált a teremből. Bármit is mond az idióta osztálytársa, az igaz szerelem létezik. Már annyit olvasott róla. Létezik és kész. És ő meg fogja majd találni a Nagy Őt, és boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak.

Hermione ebben biztos volt. De tudta, hogy azért egy kis biztosíték soha nem árt. Emlékezett, hogy valamelyik könyvében olvasott róla, mit csináltak ilyen esetekben a középkori boszorkányok.

Amint hazaért, rögtön felszaladt a szobájába, és előtúrta a könyvet. Gyorsan lapozgatni kezdett, és nem kellett csupán néhány másodperc, hogy megtalálja, amit keresett.


Végezze el a szertartást, és garantáltan megtalálja az ideális férfit!

– Megcsinálom ezt a varázslatot! Ma éjszaka.

Amint a kislány hallotta, hogy szülei lefeküdtek, várt még egy órát, hogy biztosan elaludjanak, aztán leosont a konyhába. Még egy rántottát sem sütött soha, de kétsége sem volt afelől, hogy ha a könyv utasításait követi, semmi baj nem lehet.

1. Végy egy kisebb üstöt! – szólt az utasítás.

Hermione pontosan tudta, hogy nem tartanak otthon üstöt, de arra jutott, hogy egy lábas ugyanúgy megteszi. Előtúrt egyet a szekrényből, aztán folytatta.

2. Töltsd meg félig vízzel, aztán tedd fel a tűzre!

Eddig nem tűnt túl bonyolultnak a dolog, úgyhogy Hermione pontosan azt tette, amit a könyv írt. A zománcozott edényt félig engedte vízzel, háromszor is megvizsgálta, hogy pontosan félig legyen. Először leöntött belőle egy kicsit, aztán megint engedett bele valamennyit. Végül elégedetten szemlélte az eredményt: egy lábas, pontosan félig vízzel.

A tűzhely begyújtásával akadt egy kis gondja, de nem olyan fából faragták, mint aki feladja. Pár perc múlva a víz már ott rotyogott a tűzhelyen.

3. Forrald el a víz felét, aztán szórj bele fahéjat, szegfűszeget, egész borsot, szárított rozmaringot!

Hermione ennél a pontnál kezdett benne kicsit kételkedni, hogy működni fog-e a dolog, mert a bájital inkább egy furcsa levesnek hangzott. De már nem volt visszaút, pontosan végrehajtotta, amit kellett.

4. Keverd meg annyiszor, ahány éves vagy, és ügyelj rá, hogy a keverést kelet felől kezdd!


Hermione először nem értette, miért olyan fontos, hogy kelet felől kezdje a dolgot, de próbálta megtalálni benne a logikát. És miközben kilencszer megkeverte a fűszeres vizet, rá is jött. Ő most szerelmet akart kelteni, márpedig elég rosszul venné ki magát, ha onnan kezdené a keverést, ahol a nap utolsó sugarai is eltűnnek. Baljós jel lenne. Az igaz szerelemhez jobban illik a kelet felől érkező hajnali napsugár.

5. Vedd le a tűzről a bájitalt, és a hold fényénél dobáld bele az üstbe a pergamendarabkákra felírt tulajdonságokat, amelyeket elvársz jövendőbeli párodtól!

Ennél a pontnál Hermione megtorpant egy pillanatra, de azért gyorsan levette a bájitalt a tűzről, és csak azután kezdett gondolkozni a tulajdonságokon.

Pergament nem tartottak otthon, de remélte, hogy a sima papír is megteszi. Ceruzája végét rágcsálva törte a fejét, milyen is lesz majd a férfi, aki mellett leéli az életét. Kis gondolkozás után írni kezdte a tulajdonságokat.


Bátor.

Vicces.

Kedves.

Barátságos.

Hűséges.

Vágyjon a szeretetre és az elismerésre.

Kövessen akár a világ végére is.



Hermione rájött, hogy ezek túl általános dolgok, és konkrétabb tulajdonságokat kell írnia.


Legyen nagy családja. – Hermionénak nem volt testvére, pedig mindig szeretett volna.

Legyen féltékeny, ha valaki másnak tetszenék.

Szeresse a kutyákat. – Hermione szeme előtt megjelent egy Jack Russel-terrier, a kutya, amiről mindig álmodott. Aztán áttért a külső tulajdonságokra.

Sportos és erős.

Magas.

Kék szem.


Szeplők. – Hermione nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért, de valahogy tetszettek neki az arcon megjelenő kis pontok.

Mielőtt azonban tovább sorolhatta volna a tulajdonságokat, érezte, hogy a bájital kezd kihűlni. Félt, hogy elveszíti a hatását, úgyhogy gyorsan felkapta a könyvet, a papírfecniket, amikre gyöngy betűkkel ráírta a tulajdonságokat és a lábast, aztán amilyen halkan csak tudott, kiosont a kertbe.

A Hold magasan világított, ezüstös fénybe vonta az egész udvart. Hermione egyesével beledobta az üstbe a tulajdonságokat, és a biztonság kedvéért hangosan ki is mondta őket még egyszer. Aztán a könyv fölé hajolt, hogy a holdfényben elolvashassa az utolsó előtti utasítást:

6. Keverd meg újra annyiszor, ahány éves vagy, aztán hajolj az üst fölé, és lélegezd be a bájital illatát!
Hermione így is tett, aztán elolvasta a végső utasítást:

7. Öntsd a bájitalt valamilyen virágra, de jól jegyezd meg, milyenre, mert a kiválasztott virág illata fogja jelezni, ha megtalálod, akit keresel!

Hermione hirtelen kétségbeesett. Hiszen az ő kertjükben nincsen virág! Semmilyen. Se az apja, se az anyja nem szeretnek kertészkedni! Hermione alig akarta elhinni, hogy az egész hiábavaló volt. Nincs virág a kertjükben! Az utolsó lépésnél romlik el minden.

Csalódottan borította ki az edény tartalmát a délután lenyírt gyepre, és szomorú gondolatokkal vonult vissza a szobájába.

Nehezen aludt el, de aztán furcsa álma volt. Nem tudta volna megmondani, pontosan miről is szólt az álom. Csak képekre és érzésekre emlékezett. Vörös haj. Furcsa, kékes fényben úszó, füstszerű Jack Russel. És végül egy illat: a frissen nyírt fű mindennél üdítőbb aromája.

This entry was posted on 2012. február 18., szombat at szombat, február 18, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

5 megjegyzés

Névtelen  

Nagyon szeretem a Ron-Hermione párost, örülök, hogy sűrűbben szerepelnek az olvasmányaid közt! Nagyon aranyos történek!

2012. február 19. 8:14

Szia!

Igen, én is nagyon szeretem őket, és végre rászántam magam, hogy írjak róluk. :D Örülök, hogy tetszett, és köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. február 19. 9:43
Lory  

Szia!
Nagyon tetszett a történet. Olyan aranyos volt benne Hermione, az első bájitalával:) Én is nagyon szeretem a Hermione/Ron párost, és nagyon örülük, hogy írtál róluk.

2012. február 21. 16:49

Szia!

Nagyon örülök, hogy tetszett. :D Én is szeretem őket együtt, az első romantikus HP ficem is róluk szól. Ez rá a bizonyíték.
Köszi, hogy írtál! :D

Pussz:
Deszy

2012. február 21. 21:13

szia!
a gyepre... :) nem tudom, hogy hermionénak miért pont ilyen illata volt annak a főzetnek(valami eufória,nem? :D) de ez is lehetséges magyarázat... :) remek ötlet, nekem ez volt a történet csattanója, mert egyből beugrott a filmből az a jelenet, amikor hermione átszellemült arccal sorolja, hogy mit érez.. :) nagyon jó lett!

2012. július 17. 16:15

Megjegyzés küldése

Kommentek :)