02
máj
Május 2.
Május 2.
A születésnap vidám ünnep. Néhány
idősebb nőtől eltekintve, akik csak az öregedést és a ráncaikat
látják egyre hangsúlyosabban – de persze ezen is segít néhány
jól irányzott varázsige –, a születésnapját mindenki
megünnepli. Ezen a napon az emberek szerettei tisztelegnek az élet
előtt, és hálát adnak, amiért abban a szerencsében van részük,
hogy ismerhetik az embert.
Persze a születésnap tárgyiasult
ünnep: torta, gyertyák, ajándékok.
De mi van akkor, ha a születésnapod
gyásznap? Ha azon a napon születtél, amikor annyian vesztették el
szeretteiket, amikor milliónyi könnycsepp hullott?
***
Vic csak várt, és várt. Hisz végtére
is ez volt az első szülinapja, amióta Teddy és ő összejöttek.
Csak elvárható lenne, hogy felköszöntse, nem igaz? Nem várja el,
hogy drága ajándékot kapjon tőle, de legalább egy szülinapi
csók jólesett volna neki.
Már délután három óra volt, de a
varázsló még mindig nem bukkant fel.
Nyilván kötelessége részt venni a
Győzelem napi parádén, de annak már rég vége.
Vic fel-alá járkált a szobájában,
olyan ideges és dühös volt, hogy még az ajándékait sem nyitotta
ki. Végül teljesen kétségbe esett. Teddy szereti őt, tehát nem
felejtette volna el a szülinapját. Márpedig ha nem elfelejtette,
akkor valami baja van. Mi van, ha megsérült, és ő nem is tud
róla? Négy órakor végül döntésre jutott, és hoppanált. Ha a
hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.
De Teddy nem volt sem a
Minisztériumban, sem az ünnepi forgatagban. Vic már tényleg
kezdett aggódni. Harryéknél sem találta, így végül elment az
egyetlen megmaradt helyre, ahol lehetett.
Andromedáról első ránézésre nem
lehetett megmondani, hogy Teddy rokona. Hosszú, ősz hajában még
akadt néhány barna tincs, amelyek eredeti hajszínét jelezték,
szeme pedig egészen sötét, már majdnem fekete volt.
Akárhányszor ránézett, Victoire
elgondolkozott, vajon hogy nézne ki a fiú, ha nem lenne metamorfmágus.
Vajon neki is ilyen barna haja lenne és ilyen sötét szeme?
– Nem láttad Teddyt, Dromeda? –
kérdezte, miután a boszorkány beinvitálta. Az asszony mindig
nagyon kedves volt vele, és szerette, ha a becenevén szólítják.
– Nem találom sehol, és már kezdek aggódni.
Az idős boszorkány arca hirtelen
teljesen megváltozott.
– Próbáltad már a temetőben?
Ilyenkor mindig oda szokott menni.
– A te...? – mielőtt azonban Vic
befejezhette volna a kérdést, megértette. Neki ez a nap a
szülinapja volt, és másodsorban is csak a Győzelem napja. De
Teddy ezen a napon vesztette el a szüleit. El se akarta hinni, hogy
megfeledkezett róla.
Még ő volt dühös, amiért a fiő
megfeledkezett a születésnapjáról, amikor neki kellett volna ott
lennie Teddyvel és vigasztalni őt.
Gyorsan megköszönte, aztán megint
hoppanált.
A temető tele volt. Vic csak
néhányszor járt itt, mert szerencsére még egyik szerettét sem
veszítette el. Éltek a nagyszülei és a szülei is. A temető
azonban most tele volt olyanokkal, mint Teddy. Akik az apjukat, az
anyjukat, a testvéreiket, a barátaikat vesztették el a csatában
Voldemort ellen.
Vic soha nem gondolkozott rajta, hogy
miért pont ez a neve. Ismerte a történetet, kis korától fogva.
Megszokta, hogy így hívják, és nem törődött vele, hogy miért.
De most, ahogy ott állt, és nézte
Teddyt a rágógumi-rózsaszín hajával, ahogyan virágot tesz a
szülei sírjára, mindent átértékelt. A Győzelem napja nem
csupán egy ünnep, hanem a gyász és a boldogság ünnepe
egyszerre.
Teddy egész kis korától gyászol,
még ha jól is titkolja. És ő pont ezt szerette benne. Olyasmire
volt képes, amit Victoire nagyon tisztelt: hiába vesztette el a
szüleit, hiába élt át annyi szörnyűséget, képes volt rá,
hogy megőrizze az életörömét.
Most is, a szülei sírjánál
rózsaszín hajjal álldogált, és mosolygott. A szemében
szomorúság csillogott, de az ajka felfelé görbült.
Vic szó nélkül mellé sétált,
átölelte a derekát, és a vállára hajtotta a fejét. Nem tudott
volna mit mondani, és nem is volt szükség rá. Néma csendben
álltak még néhány percig, és Vic Teddy helyett is sírt.
Aztán Teddy egyszer csak lehajolt, és
végigsimította szülei sírkövét. Vic csak most vette észre a
fiú kezében a csokrot, hogy rátette a kőre. A sárga virágok
elnyújtott harangok voltak, amelyek szorosan egymás mellett
csüngtek a szárról. Rögtön felismerte: farkasölőfű.
Aztán Teddy felállt, egyetlen szó
nélkül megfogta a lány kezét, és húzni kezdte a temető
bejárata felé.
Amint kiléptek a temető kapuján, a
fiú válláról mintha mázsás súlyok hullottak volna le. Vett egy
nagy lélegzetet, aztán váratlanul nyomott egy csókot Vic arcára.
– Ezt meg miért kaptam?
– Hisz ma van a szülinapod! Csak nem
gondoltad, hogy elfelejtettem? – mosolygott Teddy, és kékre
változtatta a szeme színét, mert tudta, hogy az tetszik a lánynak.
A haját azonban meghagyta rózsaszínnek. – És mert szeretlek!
This entry was posted
on 2012. május 2., szerda
at szerda, május 02, 2012
and is filed under
Egypercesek/Novellák
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
