Május 2.  

Posted by Deszy in


Május 2.


A születésnap vidám ünnep. Néhány idősebb nőtől eltekintve, akik csak az öregedést és a ráncaikat látják egyre hangsúlyosabban – de persze ezen is segít néhány jól irányzott varázsige –, a születésnapját mindenki megünnepli. Ezen a napon az emberek szerettei tisztelegnek az élet előtt, és hálát adnak, amiért abban a szerencsében van részük, hogy ismerhetik az embert.

Persze a születésnap tárgyiasult ünnep: torta, gyertyák, ajándékok.

De mi van akkor, ha a születésnapod gyásznap? Ha azon a napon születtél, amikor annyian vesztették el szeretteiket, amikor milliónyi könnycsepp hullott?


***


Vic csak várt, és várt. Hisz végtére is ez volt az első szülinapja, amióta Teddy és ő összejöttek. Csak elvárható lenne, hogy felköszöntse, nem igaz? Nem várja el, hogy drága ajándékot kapjon tőle, de legalább egy szülinapi csók jólesett volna neki.

Már délután három óra volt, de a varázsló még mindig nem bukkant fel.

Nyilván kötelessége részt venni a Győzelem napi parádén, de annak már rég vége.

Vic fel-alá járkált a szobájában, olyan ideges és dühös volt, hogy még az ajándékait sem nyitotta ki. Végül teljesen kétségbe esett. Teddy szereti őt, tehát nem felejtette volna el a szülinapját. Márpedig ha nem elfelejtette, akkor valami baja van. Mi van, ha megsérült, és ő nem is tud róla? Négy órakor végül döntésre jutott, és hoppanált. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

De Teddy nem volt sem a Minisztériumban, sem az ünnepi forgatagban. Vic már tényleg kezdett aggódni. Harryéknél sem találta, így végül elment az egyetlen megmaradt helyre, ahol lehetett.

Andromedáról első ránézésre nem lehetett megmondani, hogy Teddy rokona. Hosszú, ősz hajában még akadt néhány barna tincs, amelyek eredeti hajszínét jelezték, szeme pedig egészen sötét, már majdnem fekete volt.

Akárhányszor ránézett, Victoire elgondolkozott, vajon hogy nézne ki a fiú, ha nem lenne metamorfmágus. Vajon neki is ilyen barna haja lenne és ilyen sötét szeme?

– Nem láttad Teddyt, Dromeda? – kérdezte, miután a boszorkány beinvitálta. Az asszony mindig nagyon kedves volt vele, és szerette, ha a becenevén szólítják. – Nem találom sehol, és már kezdek aggódni.

Az idős boszorkány arca hirtelen teljesen megváltozott.

– Próbáltad már a temetőben? Ilyenkor mindig oda szokott menni.

– A te...? – mielőtt azonban Vic befejezhette volna a kérdést, megértette. Neki ez a nap a szülinapja volt, és másodsorban is csak a Győzelem napja. De Teddy ezen a napon vesztette el a szüleit. El se akarta hinni, hogy megfeledkezett róla.

Még ő volt dühös, amiért a fiő megfeledkezett a születésnapjáról, amikor neki kellett volna ott lennie Teddyvel és vigasztalni őt.

Gyorsan megköszönte, aztán megint hoppanált.

A temető tele volt. Vic csak néhányszor járt itt, mert szerencsére még egyik szerettét sem veszítette el. Éltek a nagyszülei és a szülei is. A temető azonban most tele volt olyanokkal, mint Teddy. Akik az apjukat, az anyjukat, a testvéreiket, a barátaikat vesztették el a csatában Voldemort ellen.

Vic soha nem gondolkozott rajta, hogy miért pont ez a neve. Ismerte a történetet, kis korától fogva. Megszokta, hogy így hívják, és nem törődött vele, hogy miért.

De most, ahogy ott állt, és nézte Teddyt a rágógumi-rózsaszín hajával, ahogyan virágot tesz a szülei sírjára, mindent átértékelt. A Győzelem napja nem csupán egy ünnep, hanem a gyász és a boldogság ünnepe egyszerre.

Teddy egész kis korától gyászol, még ha jól is titkolja. És ő pont ezt szerette benne. Olyasmire volt képes, amit Victoire nagyon tisztelt: hiába vesztette el a szüleit, hiába élt át annyi szörnyűséget, képes volt rá, hogy megőrizze az életörömét.

Most is, a szülei sírjánál rózsaszín hajjal álldogált, és mosolygott. A szemében szomorúság csillogott, de az ajka felfelé görbült.

Vic szó nélkül mellé sétált, átölelte a derekát, és a vállára hajtotta a fejét. Nem tudott volna mit mondani, és nem is volt szükség rá. Néma csendben álltak még néhány percig, és Vic Teddy helyett is sírt.

Aztán Teddy egyszer csak lehajolt, és végigsimította szülei sírkövét. Vic csak most vette észre a fiú kezében a csokrot, hogy rátette a kőre. A sárga virágok elnyújtott harangok voltak, amelyek szorosan egymás mellett csüngtek a szárról. Rögtön felismerte: farkasölőfű.

Aztán Teddy felállt, egyetlen szó nélkül megfogta a lány kezét, és húzni kezdte a temető bejárata felé.

Amint kiléptek a temető kapuján, a fiú válláról mintha mázsás súlyok hullottak volna le. Vett egy nagy lélegzetet, aztán váratlanul nyomott egy csókot Vic arcára.

– Ezt meg miért kaptam?

– Hisz ma van a szülinapod! Csak nem gondoltad, hogy elfelejtettem? – mosolygott Teddy, és kékre változtatta a szeme színét, mert tudta, hogy az tetszik a lánynak. A haját azonban meghagyta rózsaszínnek. – És mert szeretlek!

This entry was posted on 2012. május 2., szerda at szerda, május 02, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)