Oliver Alston Prince
![]() |
| Ez már a Végzősökbéli Oliver |
Oliver Alston Prince október 13-án
született. Ő Eileert Prince és Ornella Rosier egyetlen gyermeke,
egyben a családi vagyon örököse. Aranyvérű.
Oliver olyan családban nőtt fel, ahol
a szokásos családi szerepek némileg megfordultak. A Prince
családban mindig Ornella hordta a nadrágot, mindenben ő hozott
döntéseket, férjét afféle bábuként irányítja, de neki ez
tökéletesen meg is felel így, ameddig Ornella nem szól bele a
személyes dolgaiba. (Ami nagyjából az ivást és a szeretők
váltogatását jelenti.) Oliver szüleié nem szerelmi házasság
volt, a cél mindig is az aranyvér tisztán tartása volt.
Oliver ezzel már egészen kis korától
kezdve tisztában volt. Édesanyja keményszívű, az egyetlen akit
szeret magán kívül, az Oliver, az ő kis hercege. Ő az egyetlen,
akinek nem kell elviselnie Ornella vasszigorát, ami a családi
kastélyban uralkodik. Így Olivernek mindig mindent ki szabadott
próbálnia. Oliver ennek a szeretetnek és rajongásnak hála,
tökéletesen biztos benne, hogy nála szebb, okosabb és jobb
varázslót nem is hordott még hátán a Föld.
Ám Ornella ennek ellenére nagy
hangsúlyt fektetett rá, hogy ha el is kényezteti, ne váljon a
gyerekéből egy üresfejű hólyag. Oliver mellé korán felfogadták
a legjobb tanárokat. Mindenről tanult, amiről édesanyja úgy
gondolta, hasznos lehet: az íráson és olvasáson kívül tanult
latinul és franciául, fejből ismeri a családi genealógiát és
az összes aranyvérű család családfáját is...
Oliver pontosan e két dolognak
köszönheti azt, aki. Értelmes gyerekként hamar felismerte, hogy
hiába szereti az édesanyját, nem kíván olyan helyzetbe kerülni,
mint az apja. Elhatározta, hogy ha valaha megnősül, akkor csak
olyan nőt választ, akit irányíthat.
Emellett elhatározta, hogy őt soha
senki nem fogja irányítani. Amikor a nagyanyja egyszer említést
tett róla, hogy nincs olyan „jóvágású fiatalember, akinek jól
állna a hosszú lobonc”, Oliver a fejébe vette, hogy márpedig ő
„csakazértis” megnöveszti a haját. Fel sem merült benne a
gondolat, hogy ne állnak jól neki, hiszen ő mindig jól néz ki.
(Mellesleg ebben az esetben igaza volt, a hosszú haj tényleg jól
áll neki.) Amikor a családtagjai – beleértve Ornellát és az
apját is – próbálták meggyőzni, ő hajthatatlan maradt. A
haját azóta sem vágta le senki.
Oliver a roxforti beosztási ceremónián
teljesen magabiztos volt, egyáltalán nem izgult. Egyrészt mert
tökéletesen biztos volt magában és a képességeiben, másrészt
mert családjának mindkét ágán generációk óta mindenki a
Mardekárba került.
Oliver pálcája nyír,
sárkányszívizomhúr maggal, 14 hüvelyk, közepesen merev.
Olivernek VAN háziállata, egy varangy, amit azért szerzett be, hogy idegesítse vele a rokonait.
Oliver mumusa saját maga egy
elferdített jövőbeli mása, aki olyanná vált, mint az apja.
Kommentek :)
Ki a kedvenc szereplőd? (a felsoroltak közül)
Tetszenek az újabban gyakran felkerülő novellák?
Oldalak
Blogarchívum
Címkék
Meséim
Egypercesek/Novellák
- Valaki a múltból
- Boldog születésnapot!
- Távol
- Kígyó és Skorpió
- Titkos találka (Rose/Scorpius)
- Emlékek útján (Rose/Scorpius)
- Két iskolaelső
- Az iskolaelső
- Egy szál fehér liliom
- Rég áhított álom
- Három az egyben
- A két Perselus
- Barátaimnak
- Can't fight the moonlight
- Visszatért?
- I Wish I Was The Moon
- Játék a kertben
- Álombéli, vidám Perselus
- Gyógyír a léleknek +18 (Remus/Tonks)
- Perselusnak
- Rebecca, az első szerelem
- Dirty Dancing (Ron/Hermione)
- Tekergők mindhalálig
- A Roxfort története (Hermione/Ron)
- Halálfaló tangó
- LP - Semmi sem a régi (Piton/Lily)
- LP2 - Bűnök hosszú listája
- LP3 - Jól szeretni
- Május 2. (Victoire/Teddy)
- Ágas
- Dobby, a hős manó
- Fred Tréfatára
- And the Oscar goes to...
- Süssünk palacsintát! (Ron)
- Találd meg az igazit! (Hermione/(Ron))
- Huss és pöcc! (Hermione/Ron)
- Az utolsó fotó (Dennis Creevey)
- Piton és a kerítő akció
Mugli voltam Roxmortsban
Népszerű bejegyzések
-
Edevis tükre Edevis tükre. Már hallottam róla kisebb koromban. Még gondolkoztam is rajta, hogy vajon mit látnék, ha egyszer belenézh...
-
36. fejezet A titokra fény derül – Hát, ez jó móka volt – mondta James elégedetten, amikor vége lett a Párbaj Szakkörnek. Bár nem s...
-
Végzősök részlet Dahlia ott állt a Tiltott Rengetegben, és mosolyognia kellett. Erre is csak Hugo lehet képes. – Te meg mit ...
-
27. fejezet Andresila Már a klubhelyiségbe vezető út is kalandos volt. Akadtak griffendélesek, akik összekapaszkodva, dalolva in...
-
2. fejezet Ki lesz az iskolaelső? Kevés ennél szebb pillanat létezett Rose életében. Minden alkalommal, amikor kezébe fogta a friss...
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
HP-s bejegyzéseim
Minilevelek
Összes oldalmegjelenítés
Ficek, amiket az én történetem ihletett :)
Linkjeim :)
"A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."
Népszerű bejegyzések - All time
-
Sziasztok! Nos, íme a fejezetben már említett csokibéka kártya. :)
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
-
1. fejezet – Meleg fények Megint szeptember 1-je van. Utálom ezt a napot, de nem azért, amiért a legtöbben. Nem azzal van gondo...
-
Sziasztok! Itt nem szoktam ilyeneket posztolni, de ezt most nem bírom ki. Én erre így még soha nem gondoltam, de gyönyörű. *-* ...
-
And the Oscar goes to... – Ron, a lábamon taposol! – Bocs. – Maradjatok csöndben! Attól hogy nem látnak, még hallanak minket!...
-
4. fejezet Ajándékok Dahlia legnagyobb meglepetésére James volt az első, aki reagált, amíg ő dermedten állt és az édesanyját fi...
-
3. fejezet Egy szabad boszorkány Dahlia most igazán hasznát vette a jó kis lebegtető bűbájnak, mert kezdte azt hinni, hogy a so...
-
Dobby, a hős manó Dobby körül mindenhol köd gomolygott. De Dobby nem fél. Dobby bátor, szabad manó, Harry Potter barátja. Emlékezett rá,...
-
12. fejezet Irány a Roxfort! Dahlia nem volt olyan gyors, mint szerette volna. A csomagok már nem lassították őket, mivel amint átl...
-
Mivel úgy alakult, hogy a novemberem zsúfoltabb, mint ebben az évben bármelyik hónapom, és a munka, a suli, a beadandók és egyéb köt...
Rendszeres olvasók
The HP Male Marriage Quiz made by Sapphire.
Ki a kedvenc szereplőtök eddig az Egy Dursley Roxfortban-ban? (Max. 3-at jelöljetek! :D)
Melyik eddigi szereplőről szeretnétek többet olvasni? (Többet is jelölhettek)
Elégedett vagy Dahlia tanári karával?
Elégedett vagy a házbeosztással?
Eddig ki a kedvenc szereplőtök az új nemzedékből?
Melyik roxforti tantárgyat szerettétek a legjobban? (Többet is jelölhettek)
Melyik roxforti kört szerettétek/ szeretnétek a legjobban? (több választ is jelölhettek)
Szerintetek Albus Perselus Potter végül melyik házba került?
Szerettétek Cedricet a Tűz serlege könyvben?
Ti melyik házba tennétek Dahliát?
Szerintetek milyen lesz Dahlia pálcájának magja?
Arany Főnix Díjaim :)
Malfoy Kihívás
Vakáció Kihívás
Egy Dursley Roxfortban - Fülszöveg
A történet jó néhány évvel a nagy csata után indul, amikor is a teljesen hétköznapi Dursley család életében is történik egy csoda. Vernont és Petuniát újabb gyermekkel áldja meg a sors, ezúttal egy kislánnyal. Azt azonban nem is sejtik, hogy egy bizonyos könyv, valahol a Roxfort mélyén feljegyezte a kislány nevét: Dahlia Dursley. Mit kezd vajon az abszolút normális, minden különcségtől mentes család, ha egyetlen lányukról kiderül, hogy boszorkány?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
Egy Dursley Roxfortban
- 1. fejezet
- 2. fejezet
- 3. fejezet
- 4. fejezet
- 5. fejezet
- 6. fejezet
- 7. fejezet
- 8. fejezet
- 9. fejezet
- 10. fejezet
- 11. fejezet
- 12. fejezet
- 13. fejezet
- 14. fejezet
- 15. fejezet
- 16. fejezet
- 17. fejezet
- 18. fejezet
- 19. fejezet
- 20. fejezet
- 21. fejezet
- 22. fejezet
- 23. fejezet
- 24. fejezet
- 25. fejezet
- 26. fejezet
- 27. fejezet
- 28. fejezet
- 29. fejezet
- 30. fejezet
- 31. fejezet
- 32. fejezet
- 33. fejezet
- 34. fejezet
- 35. fejezet
- 36. fejezet
- Teljes EDR
Szereplők adatlapjai
- Dahlia Dursley
- Hugo Weasley
- Jason Cahill
- Lily Potter
- Louis Weasley
- Oliver Prince
- Rose Weasley
Egy Dursley Roxfortban kiegészítők
- Az utolsó túra
- Scorpius szőke nős cikke
- Edevis tükre
- Hol csattan a puszika?
- Egy szebb nyár
- A karaoke kaland
- Végzősök - 1. fejezet
- Végzősök - 2. fejezet
- Végzősök részlet
- Kisebb Végzősök részletek
- Végzősök részlet
- Végzősök részletecske
- Végzősök részlet 2.
- Végzősök részlet 3.
- Végzősök részlet 4.
- Végzősök részlet 5.
- Kétszáz lépés a boldogság
- A név, amellyel nem nevezünk
- Álomfény
- Gyöngyvirág
Szerelemben, háborúban - Rose története
Egy végzős Dursley Roxfortban - Fülszöveg
Hat év telt el azóta, hogy Dahlia megtudta: boszorkány. A lány hosszú utat járt be, és most a Roxfort még egy utolsó évre visszavárja őt és barátait. De ez a Dahlia Dursley már nem az a kislány, aki egykor mindenre rácsodálkozott a varázslóvilágban - beleértve a saját erejét is.
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Egy végzős Dursley Roxfortban
Szereplők
Dahlia
Kicsit idős, de képzeljétek el a fiatalabb őt, zöld szemmel. :D
Dahlia a Végzősök idején
Hugo
Lily
Nara
Ilyennek képzelem Narát, csak persze pár évvel fiatalabbnak. :)
James
Albus
Loo
Jason
Oliver a Végzősök idején
Tiffany
Rose
Scorpius
Fred
Roxanne
Teddy
Tudom, hogy a filmben nem ő az, de én így képzelem.
Vic
Lucy
Molly
Ron
Ginny és Harry
Zaniah Black
És ez is Zaniah... :)
Bár erre a külsőre még kicsit várni kell. :)
Cedric

