8. fejezet
Veda
Dahlia még mindig az öreg szavainak hatása alatt volt, amikor kiléptek a pálcaüzlet ajtaján. Az idősebb Ollivander bár nagyon barátságos volt, mégis kirázta tőle hideg.
- Azt mondta, különös, hogy ez a pálca kiválasztott - töprengett Dahlia magában, és közben végigsimított a kezében tartott pálcán. Erre a mozdulatra rózsaszín füstfelhő kezdett szivárogni a pálca végéből, és Dahlia orrát megcsapta a virágillat – liliom, jázmin és orgona –, ami valamilyen idegen, kesernyés illattal keveredett. Amint abbahagyta a simogatást, a füst eltűnt, de az illat néhány pillanatig még megmaradt.
De hát miért lenne olyan különös, hogy ez lett a pálcája? És mi az, hogy a pálca választotta ki? Egy pálca nem tud gondolkozni! Ezt az egyet Dahlia biztosan tudta. Viszont a dolgok listája, amiknek a jelentéséről fogalma sem volt, még eggyel nőtt. Elhatározta azonban, hogy minden tudást magába fog szívni a varázslással kapcsolatban, amit az Abszol úton megszerezhet. Tudni akarja, hogy mi mit jelent, és ha ő valamit akar, akkor meg is kapja.
- Mi az a vélahaj? - fordult tehát Harryhez, kissé talán követelőző hangon. De úgy tűnt, ez a férfit nem igazán zavarja.
- A vélák mágikus lények. Általában gyönyörű, fiatalok nők, akik magukhoz csábítják a férfiakat. - Itt Harry abba is hagyta a magyarázatot, aprót köhintett, jelezve, hogy a témát lezártnak tekinti.
- Ez azt jelenti, hogy egy idegen nő haja van a pálcámban? - kérdezte Dahlia felháborodottan, és bár talán még magának sem vallotta volna be, undorodva.
- Tulajdonképpen igen – felelte Neville. - De ne aggódj, nincsen ezzel semmi probléma. Ha engem kérdezel, a sárkány szívizomhúr sokkal durvább.
Dahlia még mindig a kezében tartotta pálcáját, de már egyáltalán nem volt benne olyan biztos, hogy ez az övé, csak az övé. Pedig néhány perccel ezelőtt még pontosan ezt érezte.
- A tiétekben is más haja van? – fordult a két férfihoz. Emlékezett rá, hogy az idősebb Ollivander elmondta már, milyen maggal rendelkeznek a pálcáik, de akkor annyira ideges volt, hogy nem tudott odafigyelni.
- Nem, az enyémnek unikornisszőr a magja – mondta Neville, és végigsimított a pálcáján. - Az elsőt apámtól örököltem, abban is egy egyszarvú farokszőre volt, de az sajnos eltört.
- Főnixtoll – felelte Harry egyszerűen.
- És gondoljátok, hogy önként adták? - kérdezte Dahlia, és nagyot nyelt. Belegondolni sem mert abba, hogy a pálcájában lévő hajszálért megöltek valakit.
- Én találkoztam a főnixszel, aki a tollát adta. Nagyon bátor és nemes állat volt, biztosíthatlak róla, hogy nem kényszerítette senki. - Ezzel Harry elindult a Czikornyai és Patza nevű üzletbe, amivel véget is vetett a pálcás beszélgetésnek.
A Czikornyai és Patza legalább olyan érdekes volt, mint Ollivanderék üzlete. Csak itt nem a pálcák, hanem a könyvek álltak halomban. Dahliának soha nem vettek könyvet, neki pedig eszébe sem jutott kérni. Ruhákat, édességeket, játékokat igen. De könyveket? Nem. A könyv nem volt „menő” dolog, így nem is vágyott rá. A szülei sem pártolták az olvasást különösebben. - Sok felesleges papírhalom. Semmi hasznosat nem lehet tanulni belőlük – mondogatta Vernon mindig ingerülten. - Majd az Abbey Mountban megtanítják, amire szükséged lesz az életben. Marge sem olvasott soha könyveket.
Persze a sulis könyveket megvették neki a szülei, de édesapja szerint az is csak pénzkidobás volt. Azokat még el is olvasta, de ez még nem magyarázta meg, amit akkor érzett, amikor belépett a boltba.
Az első dolog, amit érzékelt, a pergamen és a régi könyvek dohos szaga volt. Soha nem gondolta, hogy ezek olyan keveréket alkothatnak, aminek az aromáját szeretni fogja, de most mégis ez történt. Szinte látta, ahogyan a polcok, és könyvhalmok felől kúszik felé az a rengeteg információ. Nem tudta, hogy ez ijesztő vagy éppen izgalmas.
Harry és Neville beljebb tessékelték, és elkérték tőle a szükséges tankönyvek listáját. Dahlia közben nézelődött, és a sorok között sétálgatott. Egyre tudatlanabbnak érezte magát, mert a legtöbb könyv címéből egy kukkot sem értett. A morzsás szarvú szapirtyók és a narglik megtalálása – Mi a fene az a nargli meg az a másik?, Viszonyom a Vasorrúval – Vasorrú?, Hírnév és hazugságok – Albus Dumbledore élete – Ki az az Albus Dumbledore? Nem volt túl művelt, de azért egy ilyen névre emlékezne.
De nem ezek a könyvek voltak azok, amik igazán megragadták a figyelmét. Egy teljes polcot talált az unokatestvéréről! A kis túlélő igaz története, Találkozz a valódi Harry Potterrel!, A kiválasztott, Tudjukki legyőzése, és végül, amelyik az legszínesebb, legvastagabb és legfeltűnőbb volt: Harry Potter – Megmentő vagy csaló?
Abban viszont mind egyformák voltak, hogy kétségtelenül Harry virított a címlapjukon. Azt már tudta, hogy bankot rabolt. De ő lenne a kis túlélő meg a kiválasztott? Mit élt túl, és mire választották ki? És ki a fene az a Tudjukki? Az mindenesetre biztos, hogy unokatestvére híres ember. Ezért hajoltak meg előtte Ollivanderék? És ezért bámulták meg őket a Foltozott Üstben?
Nem hogy válaszokat kapott volna, hanem egyre több kérdése lett. Aztán hirtelen megjelent Neville, és mosolyogva nyugtázta, hogy Dahlia rátalált a Potternek szentelt részlegre.
- Kérdezz nyugodtan! Harry nem igazán szeret erről beszélni, mert azt hiszi, dicsekvésnek gondolnák. De hát mégis csak ő a mi hősünk!
- Hős?
- Igen. Még meg sem születtél, amikor élt egy sötét mágus. A valaha élt leggonoszabb ember. Nekem elhiheted, volt szerencsém találkozni vele. - Neville még mindig vigyorogva megérintette a homlokát, ahol egy apró, fehér égésnyom volt. A forradást Dahlia addig észre sem vette.
- Tudjukki? - kérdezte az egyik címre gondolva.
- Ó, még mindig ez a tudjukkizés! Voldemort volt a neve.
- És Harry győzte le?
- Hát, nagyon röviden összefoglalva igen.
Többet nem mondott, mert közben megérkezett Harry egy nagy halom könyvvel. Dahlia már a látványtól megrettent. Képtelenség, hogy ennyi könyvet kelljen elolvasniuk és megtanulniuk egyetlen tanév alatt!
Ezután beszerezték az üstjeit, a teleszkópot, a rézmérleget és néhány alapvető kelléket bájitaltanra, amiről már tudta, hogy az egyik tantárgy. Aztán vettek pennát és pergament, bár Dahlia nem értette, miért ne használhatna papírt és golyóstollat. El is határozta, hogy ő azért, biztos, ami biztos, visz magával rendes tollat is a Roxfortba. Még soha nem írt töltőtollal sem, nemhogy tintával és madártollal...
Közben elhaladtak a seprűbolt mellett is, és Dahlia végre megkérdezhette, amitől a legjobban félt. Hogy nekik kell-e takarítani.
- Ja, a seprűk! - nevetett Harry. - Nem takarításra kellenek. Repülni fogsz rajtuk.
- Repülni? - kiáltotta Dahlia egyszerre elámulva és félve. Hogy ő nem fog ilyen karókon repkedni, az biztos. Még repülővel utazni sem mer! Amióta csak él, tériszony gyötri. A repülés teljességgel kizárt!
- A repülésnél kevés jobb dolog van – folytatta unokatestvére.
- Azért ezt nem mondanám – fűzte hozzá Neville. - Emlékszem, amikor először repültem... - Ennél a résznél megborzongott, majd ő is mosolyogni kezdett. Jól áll neki a jókedv, állapította meg magában Dahlia.
- Tudod, nálunk az a szokás, hogy aki először megy a Roxfortba, kap valamilyen ajándékot – terelte más mederbe a beszélgetést Harry.
- Ajándékot? - csillant fel a lány szeme.
- Valamilyen háziállatot. Bár James-nek sikerült kiharcolnia egy seprűt is. Hiába mondogatta neki Ginny, hogy még úgysem használhatja...
- James? - Most először Dahlia kíváncsisága felülkerekedett az ajándék utáni vágyán.
- Ő a legidősebb fiam. Majd megismered, most lesz negyedikes. Ginny pedig a feleségem.
- Több gyereked is van?
- Három.
- És mind tudnak varázsolni?
- Igen. Albus tavaly volt elsős, Lily pedig idén kezdi a Roxfortot.
- És neked vannak gyerekeid? - fordult Neville-hez.
- Nincsenek, de már tervezzük Hannah-val.
Úgy tűnt, a téma kissé kínos neki, ezért Dahlia nem erőltette tovább.
- Nos, akkor a háziállatodnál tartottunk – szólt Harry.
- Már régen szeretnék egy kutyát – örvendezett Dahlia. Mindig is egy kiskutyáról álmodozott, akit majd megtanít mindenre. Például hogy behozza az újságot, meg hogy pacsit adjon és pitizzen.
- Kutyát sajnos nem hozhatsz – szakította félbe Neville az álmodozását.
- Bagoly, macska vagy varangyos béka - sorolta Harry a listán engedélyezett állatokat.
- Á, Trevor. Mennyire szerettem, de megszámolni sem tudom, hányszor tűnt el.
- Akkor macskát akarok.
- Biztos vagy benne? Egy bagoly is nagyon hasznos lehet. Hozza-viszi a leveleket.
- És mégis kinek írnék? Anya sokkot kapna, ha meglátna egy baglyot a konyhaasztalon.
- Nem ez lenne az első eset – somolygott Harry. - De ez a te döntésed. Ha macskát szeretnél, akkor azt fogsz kapni. Irány a Mágikus Menazséria!
A Mágikus Menazséria volt a legzsúfoltabb üzlet, amit Dahlia valaha látott. Alig fértek be, Neville pedig végül úgy döntött, inkább nem jön be, mert csak foglalná a helyet. A falakon a padlótól a mennyezetig ketrecek és kalitkák álltak, és nemcsak a bűz, a zaj is szinte elviselhetetlen volt: az üzlet lakói egymást túlharsogva vijjogtak, rikoltoztak, nyávogtak, cincogtak és sziszegtek.
Dahlia bizonytalan léptekkel indult el oda, ahol a nyávogás alapján a macskákat sejtette. A pult mögül kedves, idős hölgy sietett a segítségére. Mindenfélét magyarázott a különböző színű és fajtájú macskákról. Akadtak olyanok is, amik teljesen hétköznapinak tűntek: szürkék, foltosak és cirmosak, feketék és vörösök. Volt sziámi, perzsa és még más fajták is, amiket Dahlia nem tudott beazonosítani. De akadtak kék és zöld cicák is, sőt, egy olyan is, amelyik percenként váltogatta a színét. Amikor Dahlia először ránézett még fehér volt, aztán amikor következőleg arra tévedt a pillantása, már fekete. De egy dolog közös volt bennük: töretlenül nyávogtak. Mintha létszükségletük lenne, abba sem akarták hagyni. Az egyik magas hangokat adott ki, mintha szenvedne, a másik mélyeket, már-már morgást, és ez még kiegészült a folyamatos dorombolással. Öt perc álldogálás után Dahliának már fájt tőlük a feje, pedig nem volt az a fejfájós típus. A családban Petúnia volt az, aki állandó migréntől szenvedett.
Dahlia kiábrándultan fordult el. És akkor az egyik hátsó sarokban, egy eldugott kalitkában megpillantotta a legszebb állatot, amit valaha látott. Csak egy bagoly volt, nem valami egzotikus papagáj, de nála gyönyörűbbet még nem látott. Fejét leszegve pihent a rácsok mögött, mintha már kedve sem lenne az életre. Miközben Dahlia bámulta, meg sem moccant, nem huhogott. Olyan volt, mintha aludna, vagy már nem is élne.
- Ő Veda. A legszomorúbb és legagresszívabb bagoly, amit valaha láttam. Gyönyörű, de nagyon válogatós.
- Válogatós?
- Igen, senki sem felel meg neki. Ha valaki megpróbálja megvenni, hihetetlen huhogásba kezd, csapkod a szárnyaival és volt olyan, hogy valakibe bele is kapott a csőrével.
- Régóta van itt?
- Az állataim közül ő van itt a legrégebben – felelte a boszorkány. - De vannak még más nagyon szép baglyaim is. A legjobb kiképzésben részesültek, még sohasem fordult elő, hogy nem kézbesítettek ki egy levelet.
De Dahliát nem nagyon érdekelte, mit mondott az eladó. Nála makacsabb élőlényt még nem hordott hátán a föld, kizárt, hogy feladja próbálkozás nélkül. Néha, amikor vásárolni ment, előfordult vele, hogy egy szebb darabba első pillantásra beleszeretett. Egy cipőbe, egy csinos blúzba... És olyankor addig nem nyugodott, amíg meg nem vették neki. Most is valami hasonlót érzett, mintha a bagoly a bűvkörébe vonta volna. Csak ez a vonzás sokkal erősebb volt, mint azok.
- Miért ilyen szomorú? - kérdezte végül.
- Volt már egy gazdája, de megölték – felelte a boszorkány, és közben a kezeit tördelte.
- Dahlia, ha baglyot szeretnél, mehetünk az Uklopszba is – mondta Harry, de a megszólított ügyet sem vetett rá. Ellenben az eladó boszorkány mérges pillantást küldött felé.
- Biztosíthatom, hogy a mi baglyaink is vannak olyan jók, mint...
Dahlia többet már nem hallhatott, mert minden figyelmét a bagoly felé fordította. Kinyújott kézzel elindult a kalitka felé, lassú léptekkel, mert nem akarta megijeszteni. A madár hirtelen felnézett, sárga szemével Dahliára bámult. Kérdőn elfordította a fejét, mintha csak azt mondaná: - Ki vagy te, és mit akarsz?
Dahlia végül már ott állt közvetlenül a kalitka előtt, és nyújtotta is a kezét a madár felé. Az először arrébb húzódott, a legtávolabbi sarokba.
- Ne félj, Veda – susogta felé Dahlia, mintha ösztönösen tudta volna, hogyan tudja megnyugtatni a baglyot. Kedves szavakat suttogott felé, és közben milliméterről milliméterre csökkentette a távolságot az állattal. A próbálkozásnak végül meglett a jutalma, végigsimíthatta Veda selymes tollait. Az eladó és Harry lenyűgözve bámulták.
Tíz perccel később Dahlia már vidáman lépett ki az üzletből, legújabb baglyával a kezében. Bár még szívesen eltöltött volna egy kis időt az Abszol úton, hogy felfedezhesse minden zugát, vissza kellett indulniuk a Foltozott Üstbe. Mindent beszereztek, amire szüksége volt, és már pénze sem sok maradt.
- Petúnia néni már valószínűleg felébredt, és most nem tudja, mitől borzadjon el jobban: a tisztaság hiányától vagy a sok varázslótól – kacagott Harry.
A férfi nem sokat tévedett. Dahlia édesanyja a neki rendelt szoba közepén álldogált, és próbált minél kevesebb dolgot megérinteni.
- Örömmel látom, hogy túlélted a napot a varázslók között anélkül, hogy valaki felrobbantott volna – fordult Harry a nagynénjéhez. - Tudod, mifelénk ez elég ritka...
De úgy tűnt, Petúnia szinte meg sem hallotta a szavakat, csak félős pillantásokat vetett Veda irányába.
- Még mielőtt hazavinnélek – fordult Harry Dahlia irányába – Ginny megkért, hogy feltétlenül hívjalak meg vacsorára. Megismerhetnéd Lilyt meg a többi gyermekünk, és Hugot. Ő a barátaim fia, szintén most kezdi a Roxfortot. Természetesen a meghívás Petúnia nénire, Vernon bácsira és Dudley-ra is vonatkozik – tette még hozzá csak úgy mellesleg nagynénjére nézve. - Nos, eljössz? - fordult vissza Dahliához.
Dahliának csak egy apró bólintásra futotta.
- Akkor péntek este ott leszek. Irány a Privet Drive, mielőtt Petúnia néni tényleg sokkot kap!
Így a kis csapat, kiegészülve Hannah-val elindult vissza a mugli London irányába. Amint kiléptek az ajtón, Neville Dahliához fordult:
- Akkor... Viszlát a Roxfortban! Ja, és Dahlia... Ott Longbottom professzor vagyok, remélem megérted. - Azzal intett egyet, és feleségével együtt eltűnt a Foltozott Üstben.
...o.O...
Nos, gondoltam, hátha van kedvetek egy kis nyomozásra... Mit szóltok?
A játékhoz nem kellenek, csak az eredeti könyvek, és amit találni fogtok (vagy legalábbis találhattok), az kapcsolatban van Dahlia történetével. Az első nyomot most kapjátok meg, a következőt pedig a következő fejezettel, ha legalább 10 értelmes kommentet kapok ehhez a fejezethez. Ha nem kapok ennyit, akkor a következő fejezetnél, és így tovább... A nyomok addig fognak egy bizonyos részlethez kapcsolódni, amíg nem fejti meg valaki. :)
Az első nyom alapján még kicsit nehéz lesz rátalálni a részletre, mert gonosz vagyok, és szeretném, ha összejönne a 10 komment. :P
Nos, akkor következzen az első!
Keressétek a szakállas öregembert!
Én lelkes vagyok a játékkal kapcsolatban, remélem ti is azok lesztek! :D
A blogomon is lehet tippelni, aminek a címe változatlan: http://www.hpfic.blogspot.com És képeket is találtok Dahlia legújabb háziállatáról, illetve a pálcájáról.
És végül, ha sikerül, ide is beteszek egy képet Vedáról.
This entry was posted
on 2011. július 31., vasárnap
at vasárnap, július 31, 2011
and is filed under
Egy Dursley Roxfortban
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
