Rose Weasley
Rose 2006. augusztus 27-én született, a Szűz jegyében. Félvér, hiszen bár édesapja, Ron aranyvérű, édesanyja, Hermione mugli származású. Szülei gyakran Rosie-nak becézik, és legnagyobb bosszúságára ezt sokan kezdték átvenni tőlük. De Rose tett róla, hogy mindenki leszokjon róla. Intelligencia és mérges, kioktató pillantása hatásos eszköz volt ehhez.
Mint azt tudjuk, van egy öccse, Hugo, akiről most nem ejtenék szót, mert neki is lesz saját adatlapja. ;)
Rose-nak édesapjához hasonlóan vörös haja és kék szeme van, viszont ezektől eltekintve sokkal jobban hasonlít az édesanyjához mind külső, mind belső tulajdonságai tekintetében.
Sokak meglepetésére Rose-t a Teszlek Süveg néhány pillanatnyi gondolkozás után a Griffendélbe osztotta, pedig minden Weasley és Potter azt hitte, a Hollóhátban fog kikötni. Nem így lett, de ez nem tartja vissza attól, hogy minden létező könyvet végigolvasson, és ezzel évfolyama legjobb tanulója lett. Édesanyjához hasonlóan hatalmas dilemmát okozott neki, hogy milyen tárgyakat válasszon a harmadik évfolyamban. Kacérkodott volna az időnyerő gondolatával, de mivel hosszú évek elteltével az időnyerő még mindig hiánycikk, csak nagyon keveseknek jut ki a szerencse, hogy használhassák. Végül Rúnaismeretet, Legendás Lények Gondozását és Jóslástant vett fel. (Hermione és Ron heves lebeszélési kísérlete ellenére...)
Rose pálcája mogyorófa egyszarvú szőr maggal, tíz és fél hüvelyk, kellemesen hajlékony. Patrónust idézni egyelőre még nem tud, mumusa viszont, édesanyját nem meghazudtoló módon McGalagony professzor, amint közli, hogy kicsapják az iskolából.
Rose-nak nincs saját háziállata, és bár senkinek sem meri bevallani, osztozik Ginnyvel a golymókmánián...
Kommentek :)
Ki a kedvenc szereplőd? (a felsoroltak közül)
Tetszenek az újabban gyakran felkerülő novellák?
Oldalak
Blogarchívum
Címkék
Meséim
Egypercesek/Novellák
- Valaki a múltból
- Boldog születésnapot!
- Távol
- Kígyó és Skorpió
- Titkos találka (Rose/Scorpius)
- Emlékek útján (Rose/Scorpius)
- Két iskolaelső
- Az iskolaelső
- Egy szál fehér liliom
- Rég áhított álom
- Három az egyben
- A két Perselus
- Barátaimnak
- Can't fight the moonlight
- Visszatért?
- I Wish I Was The Moon
- Játék a kertben
- Álombéli, vidám Perselus
- Gyógyír a léleknek +18 (Remus/Tonks)
- Perselusnak
- Rebecca, az első szerelem
- Dirty Dancing (Ron/Hermione)
- Tekergők mindhalálig
- A Roxfort története (Hermione/Ron)
- Halálfaló tangó
- LP - Semmi sem a régi (Piton/Lily)
- LP2 - Bűnök hosszú listája
- LP3 - Jól szeretni
- Május 2. (Victoire/Teddy)
- Ágas
- Dobby, a hős manó
- Fred Tréfatára
- And the Oscar goes to...
- Süssünk palacsintát! (Ron)
- Találd meg az igazit! (Hermione/(Ron))
- Huss és pöcc! (Hermione/Ron)
- Az utolsó fotó (Dennis Creevey)
- Piton és a kerítő akció
Mugli voltam Roxmortsban
Népszerű bejegyzések
-
Edevis tükre Edevis tükre. Már hallottam róla kisebb koromban. Még gondolkoztam is rajta, hogy vajon mit látnék, ha egyszer belenézh...
-
36. fejezet A titokra fény derül – Hát, ez jó móka volt – mondta James elégedetten, amikor vége lett a Párbaj Szakkörnek. Bár nem s...
-
Végzősök részlet Dahlia ott állt a Tiltott Rengetegben, és mosolyognia kellett. Erre is csak Hugo lehet képes. – Te meg mit ...
-
27. fejezet Andresila Már a klubhelyiségbe vezető út is kalandos volt. Akadtak griffendélesek, akik összekapaszkodva, dalolva in...
-
2. fejezet Ki lesz az iskolaelső? Kevés ennél szebb pillanat létezett Rose életében. Minden alkalommal, amikor kezébe fogta a friss...
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
HP-s bejegyzéseim
Minilevelek
Összes oldalmegjelenítés
Ficek, amiket az én történetem ihletett :)
Linkjeim :)
"A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."
Népszerű bejegyzések - All time
-
Sziasztok! Nos, íme a fejezetben már említett csokibéka kártya. :)
-
Sziasztok! Némi csúszással, de végül megérkezett!!! Íme a teljes Egy Dursley Roxfortban, letölthető verzió! Sajnos a formázás elveszett,...
-
1. fejezet – Meleg fények Megint szeptember 1-je van. Utálom ezt a napot, de nem azért, amiért a legtöbben. Nem azzal van gondo...
-
Sziasztok! Itt nem szoktam ilyeneket posztolni, de ezt most nem bírom ki. Én erre így még soha nem gondoltam, de gyönyörű. *-* ...
-
And the Oscar goes to... – Ron, a lábamon taposol! – Bocs. – Maradjatok csöndben! Attól hogy nem látnak, még hallanak minket!...
-
4. fejezet Ajándékok Dahlia legnagyobb meglepetésére James volt az első, aki reagált, amíg ő dermedten állt és az édesanyját fi...
-
3. fejezet Egy szabad boszorkány Dahlia most igazán hasznát vette a jó kis lebegtető bűbájnak, mert kezdte azt hinni, hogy a so...
-
Dobby, a hős manó Dobby körül mindenhol köd gomolygott. De Dobby nem fél. Dobby bátor, szabad manó, Harry Potter barátja. Emlékezett rá,...
-
12. fejezet Irány a Roxfort! Dahlia nem volt olyan gyors, mint szerette volna. A csomagok már nem lassították őket, mivel amint átl...
-
Mivel úgy alakult, hogy a novemberem zsúfoltabb, mint ebben az évben bármelyik hónapom, és a munka, a suli, a beadandók és egyéb köt...
Rendszeres olvasók
The HP Male Marriage Quiz made by Sapphire.
Ki a kedvenc szereplőtök eddig az Egy Dursley Roxfortban-ban? (Max. 3-at jelöljetek! :D)
Melyik eddigi szereplőről szeretnétek többet olvasni? (Többet is jelölhettek)
Elégedett vagy Dahlia tanári karával?
Elégedett vagy a házbeosztással?
Eddig ki a kedvenc szereplőtök az új nemzedékből?
Melyik roxforti tantárgyat szerettétek a legjobban? (Többet is jelölhettek)
Melyik roxforti kört szerettétek/ szeretnétek a legjobban? (több választ is jelölhettek)
Szerintetek Albus Perselus Potter végül melyik házba került?
Szerettétek Cedricet a Tűz serlege könyvben?
Ti melyik házba tennétek Dahliát?
Szerintetek milyen lesz Dahlia pálcájának magja?
Arany Főnix Díjaim :)
Malfoy Kihívás
Vakáció Kihívás
Egy Dursley Roxfortban - Fülszöveg
A történet jó néhány évvel a nagy csata után indul, amikor is a teljesen hétköznapi Dursley család életében is történik egy csoda. Vernont és Petuniát újabb gyermekkel áldja meg a sors, ezúttal egy kislánnyal. Azt azonban nem is sejtik, hogy egy bizonyos könyv, valahol a Roxfort mélyén feljegyezte a kislány nevét: Dahlia Dursley. Mit kezd vajon az abszolút normális, minden különcségtől mentes család, ha egyetlen lányukról kiderül, hogy boszorkány?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
A történetben felbukkannak a régi jó ismerősök, Harry, Ginny, Hermione, Ron, Neville és még sokan mások, illetve közelebb kerülhetünk az új generációhoz is, hiszen Hugo, Rose, Lily, Albus és James is hasonló cipőben járnak, mint Dahlia. Persze az ő helyzetük némileg könnyebb. Vagy mégsem?
Egy Dursley Roxfortban
- 1. fejezet
- 2. fejezet
- 3. fejezet
- 4. fejezet
- 5. fejezet
- 6. fejezet
- 7. fejezet
- 8. fejezet
- 9. fejezet
- 10. fejezet
- 11. fejezet
- 12. fejezet
- 13. fejezet
- 14. fejezet
- 15. fejezet
- 16. fejezet
- 17. fejezet
- 18. fejezet
- 19. fejezet
- 20. fejezet
- 21. fejezet
- 22. fejezet
- 23. fejezet
- 24. fejezet
- 25. fejezet
- 26. fejezet
- 27. fejezet
- 28. fejezet
- 29. fejezet
- 30. fejezet
- 31. fejezet
- 32. fejezet
- 33. fejezet
- 34. fejezet
- 35. fejezet
- 36. fejezet
- Teljes EDR
Szereplők adatlapjai
Egy Dursley Roxfortban kiegészítők
- Az utolsó túra
- Scorpius szőke nős cikke
- Edevis tükre
- Hol csattan a puszika?
- Egy szebb nyár
- A karaoke kaland
- Végzősök - 1. fejezet
- Végzősök - 2. fejezet
- Végzősök részlet
- Kisebb Végzősök részletek
- Végzősök részlet
- Végzősök részletecske
- Végzősök részlet 2.
- Végzősök részlet 3.
- Végzősök részlet 4.
- Végzősök részlet 5.
- Kétszáz lépés a boldogság
- A név, amellyel nem nevezünk
- Álomfény
- Gyöngyvirág
Szerelemben, háborúban - Rose története
Egy végzős Dursley Roxfortban - Fülszöveg
Hat év telt el azóta, hogy Dahlia megtudta: boszorkány. A lány hosszú utat járt be, és most a Roxfort még egy utolsó évre visszavárja őt és barátait. De ez a Dahlia Dursley már nem az a kislány, aki egykor mindenre rácsodálkozott a varázslóvilágban - beleértve a saját erejét is.
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Még egy utolsó nyár, ami jobban felforgatja Dahlia világát, mint gondolta. És még egy utolsó tanév, ami tényleg mindent megváltoztat, nem csak a boszorkány számára.
Egy év tele meglepetésekkel, érzelmekkel, izgalmakkal, rejtélyekkel és kalandokkal.
Mert megpróbálhatsz menekülni, de a múlt mindig utolér...
Egy végzős Dursley Roxfortban
Szereplők
Dahlia
Kicsit idős, de képzeljétek el a fiatalabb őt, zöld szemmel. :D
Dahlia a Végzősök idején
Hugo
Lily
Nara
Ilyennek képzelem Narát, csak persze pár évvel fiatalabbnak. :)
James
Albus
Loo
Jason
Oliver a Végzősök idején
Tiffany
Rose
Scorpius
Fred
Roxanne
Teddy
Tudom, hogy a filmben nem ő az, de én így képzelem.
Vic
Lucy
Molly
Ron
Ginny és Harry
Zaniah Black
És ez is Zaniah... :)
Bár erre a külsőre még kicsit várni kell. :)
Cedric

