Emlékek útján - Érdekességek  

Posted by Deszy

Sziasztok!


Ígértem, hogy hozok érdekességeket a Malfoy kihívásra írt novellámmal kapcsolatban. Hát, most hozom. :D

Amikor kiderült, hogy lesz ez a kihívás, és bármelyik Malfoyt lehet főhősnek választani, rögtön Scorpiusra gondoltam. Lucius és Draco nem állnak hozzám túl közel, viszont Scorpiusban rengeteg lehetőséget látok, és mindig érdekelt, hogy mindazok után, ami a családjában történt, milyen ember lett belőle, milyen kapcsolata van a Potter és a Weasley gyerekekkel stb. És amikor eldöntöttem, hogy Scorpius lesz a főszereplő, vele együtt rögtön jött Rose is, ez nem volt kérdés.
Viszont régóta motoszkál a fejemben egy másik gondolat is, amit elraktároztam, de megírni nem terveztem. Soha nem szerettem különösebben a Draco/Ginny történeteket, de sokszor találkoztam már ilyennel. És azt is tudjuk, hogy Lucius és Molly is ismerték egymást a diákéveikből. És egyszer csak arra gondoltam, hogy mi van, ha nem ok nélkül utálják a Weasleyket? Mi van, ha van valami a vörös hajban, valami plusz ok a háttérben? És aztán hopp! Ott volt! Több generációnyi Malfoy, mind vörös hajú nők bűvöletében. 

Így született meg tehát az ötlet, de a kidolgozás során sok apróságot szerettem volna még beleépíteni, egyszerűn azért, mert szeretem az apróságokat. 

Először is azt kellett eldöntenem, hogy mégis hány Malfoy emlékeibe pillanthatunk bele, és kik is lesznek ők pontosan? Imádom a hármas számot, és a Harry Potterben is nagy szerepe van a számmisztikának és a hármas számnak. Így lett 3 Malfoy, és így lettek ők sorban: Abraxas, Lucius és Draco. Plusz ugye ott van Scorpius még, és szerettem volna még egy ötödik Malfoyt is, két okból: egyrészt mert az ötös szám is szép, másrészt mert ők afféle keretet alkotnak azok körül, akiknek az emlékeit látjuk. Minden Brutus Malfoy idézetével kezdődik, és Scorpiusszal záródik. 
És hogy miért pont Brutus Malfoy? Egyszerűen azért, mert imádom a Bogar Bárd meséit, és benne a Brutus Malfoy részeket, illetve mert ez jó lehetőséget biztosított, hogy egy cikkből idézzek. (Arról nem is beszélve, hogy szép párhuzam az Egy Dursley Roxfortban Scorpiusával, aki cikket ír a szőke hajról, majd előrevetít egy cikket a vörös hajról.)

Szintén keretet szerettem volna alkotni a fejezetek szempontjából is. A történet prológussal kezdődik, és epilógussal zárul. Középen van három fejezet a három emléknek szentelve, és emellett egy-egy fejezet az emlékek előtt és után, ami a jelenben játszódik, Scorpius története. 
Emellett így nem csak keret van, hanem ha megszámoljátok, megint felbukkan a számmisztika is, illetve a Harry Potterben olyan nagy szerepet betöltő 7-es szám: 1 prológus+1 epilógus+3 emlékes fejezet+2 Scorpius fejezet= 7 fejezet

És akkor elérkeztünk az utolsó érdekességhez, ami szintén gyenge pontom: a névadás. 
Molly és Ginny adott volt, a harmadik vörös hajú leányzót viszont nekem kellett megalkotnom. Amikor gondolkoztam, hogy mi legyen a neve Mollyból és Ginnyből indultam ki. Olyan nevet kerestem, ami ugyanígy két szótag, és lehetőleg y-ra végződik, mert itt is szerettem volna párhuzamot teremteni. Ezenkívül tudtam, hogy olyan nevet keresek, ami már régen is divatos volt, és amit el tudok képzelni egy ártatlan lánynak, amilyennek Fannyt képzeltem. Természetesen a jelentésre is igyekeztem odafigyelni. 
Szeretem Jane Austent, így a Mansfield Parkot is, amiben a főhősnő neve Fanny. Amikor eszembe jutott, éreztem, hogy ez jó lehet, mert minden kívánalmamnak megfelelt. Régi név, y-ra végződik, latin eredetű, aminek szintén örültem, és egyesek szerint (bár ez a kevésbé elterjedt) a jelentése szabad, ami különösen illett valakihez, aki szabadon akar dönteni, nem a társadalmi kívánalmaknak megfelelően. (Hiszen ennek tükrében hozzá kellett volna mennie Abraxashoz.) Fanny, Molly, Ginny. Jónak éreztem, maradt. :D

Ezeken kívül tényleg apróságokat rejtettem még el benne, de ezeknek konkrét jelentősége nem sok van. 
  • A Vitéz Varázsló 712. számából származik az idézet, 7 és 12. (A 12-es szám szintén fontos a számmisztikában, szintén nagy szerepe van a Harry Potterben és a 3-as mellett a kedvenc számom.) 
  • "Némelyik tankönyvben ugyanis valaki belejavított a receptekbe. Csupán apróságokat, de amikor kipróbálta őket, rá kellett jönnie, hogy akárki írta is ezeket a jegyzeteket, mindig igaza volt." Ez természetesen Pitonra vonatkozik, aki sokszor látta el hasznos tanácsokkal Luciust és Dracót a bájitalokat illetően, ezeket a könyveket találta meg Scorpius, és ennek hatására szeretett bele a bájitaltanba.
  • Scorpius azt tanácsolja Rose-nak, hogy tegyen bojtorjángyökeret a hajnövesztő bájitalába. A bojtorjángyökeret az életben is gyakran használják hajnövesztő és hajápoló szerekhez, a hajhullás megelőzésére is ajánlják. A lapulevelet ezzel szemben nem igazán használják ilyesmire, ezt hatalmas mérete miatt választottam a hajNÖVESZTŐ szer alapanyagának.
  • Annabelle Nott - Szintén névválasztás. A család aranyvérű család, a Rowling által összegyűjtött családok közül választottam. Az Annabelle név pedig. Hosszú keresztnevet kerestem a Nott mellé, egyrészt a hangzás miatt, másrészt mert azt gondolom, az aranyvérű családok szeretik a bonyolultabb neveket. Az Annabelle latin eredetű, jelentése szerethető. Tetszett a gondolat, hogy a lánnyal tulajdonképpen nincs semmi baj, szelíd teremtés, valószínűleg ki is jönne Scorpiusszal, de a fiú inkább valami tüzesebbre vágyik. Ez köszön vissza a lány nevében is.
  • A nappali a Malfoy házból. Szerettem a gondolatot, hogy ordít róla, hogy a Malfoy családé. Színeiben is, hiszen a Malfoy család színei a zöld, a fekete és az ezüst. A címerállatuk valamiféle kíg, ez csillárban bukkan fel, illetve nyilván kiteszik a ház központi helyiségébe a címert magát is. "Leült a legközelebbi székbe, és próbálta összeszedni magát. Hirtelen az egész szalon azt ordította felé, hogy ő Malfoy. A zöld falak, a fekete bútorok, a plafonról függő csillár, melynek egyes ágai kígyókként tekergőztek, hogy aztán apró lángnyelvekben végződjenek. De leginkább a szalon falán központi helyet elfoglaló családi címer, és benne a felirat: Sanctimonia Vincet Semper. Az első mondat, amit megtanítottak neki. A tisztaság mindig győzedelmeskedik."
  • A titkos helyiség. Nem titkolom, az ötlet sok szempontból Kékszakállú történetéből jön, már annyiban, hogy ez egy titkos helyiség, ahová csak a kiválasztott férfiak léphetnek be. Kifejezetten tetszett az ötlet, hogy a helyiség megnyitásához két dolog szükségeltessen: parancs (valahogy illik a Malfoy habitushoz), illetve vér. Hiszen egy olyan családról beszélünk, akiknek mindennél fontosabb a vér, természetes, hogy ez a kulcs. A tökéletes Malfoy vér.
  • "Csata. Politika. Családi esemény. Gyerekkor. Születés. Halál. Szerelem." - Igen, megint számmisztika. Hét kategória. 
  • "Armand Malfoy. Nicholas Malfoy. Brutus Malfoy. Septimus Malfoy. Abraxas Malfoy. Lucius Malfoy. Draco Malfoy." - Hét Malfoy emlékei, újabb 7-es.  
  •  Ja, a golymókos pizsi. Ginny beszélte rá Hermionét, hogy vegye meg Rose-nak. 

Azt hiszem ennyi. Talán sikerült minden rejtett érdekességet összeszedni, amit beleírtam. Legalábbis remélem. :)

This entry was posted on 2012. december 22., szombat at szombat, december 22, 2012 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)