A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mugli voltam Roxmortsban. Összes bejegyzés megjelenítése

Mugli voltam Roxmortsban - 2. fejezet  

Posted by Deszy in


2. fejezet - Ragadós varázslat

Életemben a legközelebb az édességek készítésével kerültem a varázslathoz. 

A mindennapjaimat jelentette, hogy láttam, ahogy varázslók és boszorkányok jönnek-mennek: maguk mellett lebegtették táskáikat,  egyetlen suhintással megszárították esőtől nedves talárjaikat vagy éppen eltűntek egy szempillantás alatt. Sarah sem volt más, legalább milliószor varázsolt már előttem. Tudta, hogy fáj, hogy nem tehetem én is, de nem szándékosan teszi, soha senkit nem ismertem, aki jobban óvott volna minden fájdalomtól. Nem tehetett róla.

Aki varázslattal születik, annak az kering a vérében, minden sejtjében, minden porcikájában. Fel sem pillant, és már óhatatlanul is mágiához folyamodott. Sarah sem szokta mindig észrevenni, egyszerűen csak sétál és meglátja, hogy poros az egyik polc, a következő pillanatban pedig már elő is repül a raktárból a portörlő és dolgozni kezd. Olyan ez számára, mint a lélegzés. 

És én is úgy szeretnék lélegezni! Akár csak egyszer is, beszívni az üdítő oxigént, a tavasz friss illatát ahelyett a száraz, fojtogató dohos helyett, ami nekem jutott.

Amikor sütök, egy pillanatra ott a varázslat az ujjaim között, egy pillanatra érzem, ahogy a levegő elárasztja a tüdőmet. Édeskés és simogató. A sütés varázslat. Nem azért, amit a mugli receptkönyvek szoktak írni, nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. A varázslók édességei nem maguktól válnak különlegessé - nem maguktól pukkadnak, durrannak, szisszennek és bizseregnek. Minden a mágikus összetevőkön múlik és a hozzáértő kezek munkáján. 

Sarah régen nem mert mindent rám bízni a konyhában, ám azóta megtanultam az összes fogást, amit csak lehetett. Lehet, hogy nem tudtam varázsolni, de jobban értettem a varázslók ínycsiklandozásához, mint bármelyik boszorkány.

A kezeim között született a mágia maga, néhány pillanatra a tenyeremben tarthattam, formázhattam, tökéletesíthettem, hogy aztán elveszítsem újra.

Nekem ez jutott: pár pillanat bizsergés, a varázslat kellemes, apró szúrásai tésztától és cukortól ragadós ujjaimon.

8 megjegyzés »

Mugli voltam Roxmortsban - 1. fejezet  

Posted by Deszy in


1. fejezet – Meleg fények


Megint szeptember 1-je van. Utálom ezt a napot, de nem azért, amiért a legtöbben. Nem azzal van gondom, hogy iskolába kell mennem, hanem azzal, hogy nem mehetek.

Öt éve nézem most már remény nélkül, ahogyan nevető diákok indulnak el új vagy régi-új otthonuk felé. Csak ülök az ablakban, elmerülök az elém táruló gyönyörű látványban. A Roxfort tornyai a hold halvány fényében a magasba törnek, hegyesek, mégis hívogatóak. Talán a meleg, piros fények miatt van, amit az elsősök csónakjainak fénye vet a falakra.

Ezen a napon újra meg újra kedvem támad felpattanni, és mindent magam mögött hagyva, nem törődve a következményekkel bevetni magam a Tiltott rengetegbe. Nem érdekelnének a veszélyek, mert varázserő ide vagy oda, a szívem mélyén úgy érzem, ott lenne a helyem közöttük. Legyőznék bármilyen veszélyt, mert a célom hajtana előre.

Többet tudok bármelyiküknél a Roxfortról, pedig még soha nem jártam benne. Tudom például, hogy hol találom az eltűnő lépcsőfokokat. Vagy hogy hol kell keresnem a Szükség szobáját és hol jutott le Harry Potter a Titkok kamrájába. Tudom, hogy hívják az iskola kísérteteit, és azt is, hogy ha Sir Cadogan portréjához érnék, fel kellene készülnöm rá, hogy nem szabadulhatok a meséitől.

A Roxfort az otthonom, pedig még az udvarára sem tehettem a lábam soha.

Csak itt ülök Sarah ablakában, bámulom a csodát és vágyakozom. Mintha csak megidéztem volna – ami tudom, persze, lehetetlen –, Sarah belép a szobámba, és látom a szemében, hogy sajnál.

– Nem jössz vacsorázni? – kérdezi, és amikor látja, hogy a fejemet rázom, egy sóhaj kíséretében ott hagy.

Ismer már annyira, hogy tudja, nem tud semmivel jobb kedvre deríteni. Azóta ez megy, amióta nem kaptam meg a levelem. Az utolsó pillanatig vártam, hiszen nem tudtam, mikor van pontosan a szülinapom. Minden egyes nap azzal a reménnyel keltem fel, hogy aznap már megérkezik. De nem jött. Aztán a tavasz nyárba fordult, a nyár őszbe, én pedig itt maradtam Roxmortsban.

Egyetlen mugliként Nagy-Britannia utolsó varázslók lakta településén.

1 megjegyzés »
Régebbi bejegyzések >>

Kommentek :)