25. fejezet
Levél, Hírmondó és egyéb
nyalánkságok
A novemberrel nem csak a hideg
köszöntött be, hanem a szerkesztőségi munka és a kviddicsszezon
is elkezdődött. Utóbbi ugyan nem érintette Dahliát közvetlenül,
mégis szinte minden nap szóba került a dolog. Vagy Lily és Hugo
vitatkozott arról, hogy melyik ház fog nyerni – Hugo annak
ellenére, hogy a legtöbb rokona a Griffendél csapatában játszott,
elhivatott volt a Hollóhát csapata mellett –, vagy Loo és James
tűntek el, hogy edzésre menjenek.
Dahlia ezekhez nem nagyon tudott
hozzászólni, de hamar megtanulta, hogy a kviddicsről vagy jót
vagy semmit. A legtöbben az iskolában véresen komolyan vették a
dolgot, és amikor kiírták az első meccset – a
Griffendél-Hugrabug találkozót – szinte mindenki az esélyeket
latolgatta. Dahlia pedig csak hallgatta őket, és egyszerűen
képtelen volt felfogni, mire a nagy izgalom. Látott ő már
kosármeccset korábban, focimeccsre is elrángatta már az apja, de
egyik sem ragadta túlságosan magával. És amit sikerült megtudni
a kviddicsről, az sem különbözött túlságosan ezektől.
A Roxforti Hírmondó szerkesztősége
viszont annál nagyobb elfoglaltságot jelentett a számára. A
Muglik talárban című írásával végül bekerült, csakúgy ahogy
Nara, Lily, Lucy, Molly, Albus, Tiff és nem meglepő módon Loo.
Dahlia legnagyobb bánatára Oliver is szerkesztőségi tag lett,
Rose bánatára pedig Scorpius is. Dahliának még mindig nem
sikerült kideríteni, vajon miről is kellett végül Scorpiusnak
cikket írnia, pedig biztos volt benne, hogy Rose kitalált számára
valami nem túl kedves feladatot.
Rose pár nap alatt csodákat tett a
szerkesztőséggel. A teremmel kezdték, ahol az újság helyet
kapott.
– Minden falon helyet kap az egyik
roxforti ház – mutogatott Rose. – Az íróasztalaitok a házaitok
falánál lesznek. És még mielőtt azt hinnétek, hogy nem kell
együttműködnötök a többi ház íróival, tévedtek. Még akkor
is, ha ez nem tetszik – tette hozzá Rose egy grimasz kíséretében,
és lopva Scorpiusra pillantott.
Kiderült, hogy nem véletlenül
házanként helyezkednetek el. Rose ötlete alapján minden ház
kapott egy külön rovatot az újságban, amelyet a klubhelyiségbe
való jutáshoz hasonlóan védtek le. A mardekáros és griffendéles
rovatot csak azok tudták elolvasni, akik ismerték a jelszót, a
hollóhátasoknak valamilyen rejtvényt kellett megoldaniuk.
Ellenkező esetben csak üres lapokat látott az, akinél az újság
volt. A hugrabugosok nem bajlódtak volna ilyesmivel, Rose végül
mégis meggyőzte őket, hogy valamit találjanak ki. Az ő állandó
jelszavuk Hugrabug Helga lett.
Az első szám megjelenését a
kviddicsmeccs előtti napra tűzték ki, addig pedig gőzerővel
kellett dolgozniuk. Rose kemény kézzel fogta őket, pontosan
elmondta kinek mikorra mit kell csinálnia. Az első perctől
kétséget sem hagyott afelől, hogy nem hagyja lazsálni őket egy
pillanatra sem.
– Nem azért hoztuk létre az
újságot, hogy az első szám után becsődöljön!
Dahlia napjait így legtöbbször a
pincében fejezte be, de egyáltalán nem panaszkodott. Kifejezetten
élvezte, amit csinált, és azt még ennél is jobban, hogy olyan
emberekkel lehet, akiket szeret. Majdnem minden nap találkozhatott a
Potterekkel és a Weasleykkel, és a napok így sokkal gyorsabban
teltek. Sajnálta, hogy James nem lépett be a szerkesztőségbe, de
azért időről időre benézett ő is, hogy cukkolja őket.
Javasolta például, hogy az újság neve legyen inkább Hebehurgya
Hírmondó vagy Piperkőc Próféta. Utóbbit kifejezetten Dahliának
címezte, mert minden alkalmat megragadott, hogy a divatrovattal
szekálja.
A szerkesztőség és a házi feladatok
mellett azért még arra is szakított időt, hogy rendszeresen
felnézzen Vedához a bagolyházba. Néha bűntudata volt, amiért
egyedül hagyja. Úgy tűnt, Veda nem szívesen barátkozik a többi
bagollyal. Dahliával már úgy tűnt, összeszokott, de másokkal
még mindig nem szívesen teremtett kapcsolatot. Így mindig, amikor
a lány felment a bagolyházba, szinte rögtön érezni rajta a
hangulatváltozást. Dahliának jól esett, hogy Veda ennyire
elfogadta, és ő is egyre jobban ragaszkodott hozzá. Akárhányszor
felnézett hozzá, mesélt neki a hetéről, és a sok furcsaságról,
ami körülveszi. Rettenetesen élvezte a varázslást, de mindig
akkor tűnt csak fel neki, hogy mennyire kifárasztja a rengeteg új
tudás, amikor egyedül volt. És valahogy úgy érezte, Veda az,
akinek kiöntheti a szívét. A barátaival is nagyon jókat
beszélgetett, de ők nem értették meg annyira, amit átél, hiszen
úgy nőttek fel, hogy pontosan tudták, minek születtek.
Veda ilyenkor figyelmesen méregette
sárga szemeivel, és néha úgy pislogott rá, hogy Dahlia azt
érezte, tényleg minden szót ért. Neki volt a legérzékenyebbe
baglya a világon.
Egy alkalommal Veda a reggelinél is
meglátogatta. A többieknek szokványos dolog volt, hogy levelet
kaptak, de ő rögtön izgatott lett tőle. Kiderült, hogy Dudley
válasza az az előző levelére. A levél mellé pedig még egy
kisebb csomag is érkezett. Dahlia gyorsan adott egy kicsit Vedának
a reggelijéből, aztán felbontotta a levelet.
Dahlia!
Remélem, megkapod ezt a levelet.
Nem tudom, jól tettem-e, de a baglyoddal küldtem a választ.
Harrynek is mindig baglyok hozták a leveleket, és most te is azzal
küldted, szóval... Bár nem vagyok benne biztos, hogy elbírja a
csomagot. (Egyébként néhány toll van benne, amit kértél.)
Nagyon örültem a levelednek.
Lehet, hogy Anya és Apa nem örülnek, ha baglyok repkednek a házuk
körül – és akkor még finoman fogalmaztam –, de nekem írj!
Soha nem érdekelt különösebben a varázsvilág, akkor sem, amikor
Harry ment el minden évben, és azóta sem. De a hugicám vagy,
szóval szeretném tudni, hogy még nem változtattak békává.
Gondoltam, talán szeretnéd tudni,
hogy nálunk mi van. Anya és Apa teljesen kiakadtak. Láttuk már
őket sokszor mérgesnek, és én – még Harry idején – az
ideg-összeroppanás szélén is. (Meséltem már róla, amikor Harry
felfújta Marge nénit?) De ilyen még soha nem volt. Anya napokig
nem aludt, Apa pedig olyan lett, mint egy zombi. Aztán elhatározta,
hogy megkeres. Én is velük mentem. El se hiszed, hány nagyobb
házba meg kastélyba zörgetett be, hogy téged követeljen. Még
azokba is, amikről Anya állította, hogy biztosan nem az Roxfort.
(Kiderült, hogy Anya tudja, hogy néz ki a Roxfort. Hitted volna?)
Aztán az volt a nagy ötlet, hogy a Ness-tó mellett él a legtöbb
bolond, úgyhogy „biztos ott van azoknak a központja”. De aztán
amikor a kocsi végleg lerobbant, feladták, hála istennek.
Azóta Apa a munkába temetkezett,
Anya pedig úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Még nézni
is rossz. Akárhányszor szóba kerül a neved, néhány perc
hallgatás az eredménye.
De a lényeg: haza kell jönnöd
karácsonyra. Az ajándékoktól mindig jobban érzik magukat.
Szükségük van egy normálisa karácsonyra, hogy tudják, semmi nem
változott. Vagyis nyilván igen, de te ugyanaz vagy.
Dudley
Dahlia a csomagért nyúlt, mert az
könnyebb volt, mint végiggondolni Dudley levelét. A dobozban három
golyóstoll is volt, meg egy csomó tollbetét. Hirtelen ötlettől
vezérelve, kivette a három tollat, aztán kettőt odaadott Narának
és Hugónak.
– Ajándék – mondta a kíváncsi
tekintetekre.
Nara persze pontosan tudta, mi az a
golyóstoll, mivel muglik között nőtt fel. Hugo is ismerte már,
mert sokszor látta Dahliánál, mégis körbeforgatta, mielőtt nagy
műgonddal benyomta volna a toll végét. Aztán nagyon csodálkozott,
hogy nem történt semmi.
– Mit csináltam rosszul? –
kérdezte csalódottan.
– Semmit – nevetett Dahlia. – Ezt
forgatni kell – mondta, és közben meg is mutatta Hugónak, hogy
csinálja.
Ettől már jobban is érezte magát.
Egyrészt az az öröm, hogy végre ő is megoszthatott valamit a
barátaival, másrészt a nevetés jó hatással voltak rá.
Aztán gyorsan még egyszer átfutotta
a levelet.
Még nem is gondolt rá, hogy hol fogja
tölteni a karácsonyi szünetet. Nyilvánvalóan otthon, hiszen nem
is mehet máshova. Maradhatna a Roxfortban, de akkor teljesen egyedül
lenne. Nara is hazamegy, és természetesen az összes Potter és
Weasley is. És nem igazán akart egyedül karácsonyozni a
tanárokkal.
De ha arra gondolt, hogy hazamegy a
régi házba, a kétségbeesett és dühös szüleihez, akik úgy
néznek majd rá, mint akik nem is ismerik... Ráadásul elképzelni
sem tudta, milyen lesz majd Hugo, Nara és a többiek nélkül. Már
éppen megszokta, hogy végre vannak barátai. Nem akart tőlük
ilyen hamar elválni.
Aztán az utolsó mondatra esett a
pillantása.
Vagyis nyilván igen, de te ugyanaz
vagy.
Vajon tényleg
ugyanaz? Mert ő egyáltalán nem úgy érezte magát, mint ahogyan
otthon. Persze, benne volt az a Dahlia is, de ahogyan az élete, ő
is más lett. Lehet, hogy csak apróságokban, de változott.
Elkomorult a
gondolatra, hogy ez még tovább rontja az esélyeit arra, hogy a
szülei ugyanúgy bánjanak vele mint régen, ne úgy, mint valami
fura mutánssal.
Hugo észrevehette
a dolgot, annak ellenére is, hogy folyamatosan a tollat
kattintgatta.
– Mi a baj? –
kérdezte. – Rossz hír?
Erre már Nara is felnézett, aki épp
a latinkönyvet bújta.
– Nem – csóválta a fejét Dahlia,
de a hangja elárulta. Hugo olyan pillantást küldött felé, ami
azt üzente: „Ne hidd, hogy hagyjuk, hogy eltitkold!” Így Dahlia
végül sóhajtott, és folytatta. – Nem igazán nevezném hírnek.
– A szüleid írtak? – kérdezte
Nara.
– Bár ők lettek volna. De csak
Dudley volt. Azt kérte, menjek haza karácsonyra.
Hugo erre hirtelen elkomorult.
– És persze szeretnék hazamenni, és
hova máshova mehetnék? De... De attól félek, hogy nem örülnek
majd nekem.
– Hm – köszörülte a torkát
Hugo. – Talán nem a legjobb az időpont, de... Mi beszéltünk már
a dologról. Nem akarjuk, hogy az egész karácsonyt a szobádba
zárkózva töltsd, mert a szüleid el akarnak bujtatni.
Dahlia reménykedve nézett rá. Talán
meg akarják látogatni? Bármilyen lehetetlen ötletnek tűnt is,
hogy a Privet Drive négyes számú háza varázslókat lásson
vendégül, Dahlia izgatott lett a gondolatra. Mennyire szeretné!
Hugo folytatta.
– Lily, Al és James is szeretnék,
ha velünk karácsonyoznál. Már írtunk is Harryéknek, és azt
mondták, örülnének, ha jönnél. Hiszen családtag vagy.
Dahlia próbálta felfogni a szavak
értelmét.
– Azt akarjátok, hogy veletek
karácsonyozzak?
– Hát persze. Nagyon jó szokott
lenni. Legalább húszan bezsúfolódunk egy helyiségbe. Nagyi főz
nekünk, és az egész teljes káoszba fordul. Fred és James mindig
kitalálnak valamit.
Dahlia szinte látta maga előtt a
jelenetet. Eddig egyszer járt Potteréknál, és az még annak
ellenére is kellemes volt, hogy a szülei igyekeztek mindent
elrontani. Most, hogy már ismeri is őket, biztos volt benne, hogy
rögtön otthon érezné magát.
– Jól hangzik. De...
– De haza kellene menned a
családodhoz – fejezte be helyette Hugo. – Semmi gond. Hozd őket
is!
– Dursleyék egy újabb
varázslóvacsorán. Nem gondolhatod komolyan – nevetett Dahlia,
bár magában inkább aggódott, hogy milyen következményekkel
járna a dolog. Lehet, hogy csak még jobban eltávolodnának.
– Azért gondold meg! – Aztán Hugo
Narához fordult. – Neked is örülnénk – mondta, és látszott,
hogy nem csak azért, hogy Nara ne érezze magát kívülállónak.
Aztán már rohantak is az első
órájukra, aminek Dahlia most nagyon örült. Az egész karácsony
dolgot át kellett gondolnia, lehetőleg egyedül. A levelet szépen
összehajtogatta, és a talárja zsebébe dugta. Napközben többször
is elővette, hogy újra meg újra elolvassa.
A kviddicsmeccs előtti nap maga volt a
bolondokháza. Rose megszállottsága elérte a tetőpontot. Vörös
szemekkel került elő a pincehelyiségből, és Dahlia biztos volt
benne, hogy napok óta nem aludt.
– Elkészült. Még nem teljesen
tökéletes, de a reggelinél már mindenkinek ezt kell olvasnia.
Dahlia elvett tőle egy példányt, és
átlapozta.
Nem értette, Rose miről beszél. A
Roxforti Hírmondó első példánya csodálatos volt. Először Hugo
képei ragadták meg a figyelmét. Már látott párat a fotói
közül, de csak most, hogy az újság tele volt velük, jött rá,
hogy tényleg milyen tehetséges. Minden kép tele volt élettel, és
nem csak azért, mert az alakok mozogtak.
Aztán végiglapozta gyorsan a
rovatokat is. Minden ott volt, tökéletesen megszerkesztve. Némelyik
cím villogott, némelyik váltogatta színét, de például a
láthatatlanságról szóló cikk címe az első olvasás után köddé
vált. A kviddicsszezont beharangozó főcím pedig még ennél is
többet mutatott. A betűk póznákká és labdákká alakultak, és
kviddicsezni kezdtek magukkal.
Aztán az újság végére érve Dahlia
észrevette, hogy csak üres lapok maradtak. De amint a lapra
koppintott a pálcájával, feltűnt egy rajz a Hollóhát ajtaján
is lévő kopogtatóról, és egy szalagon egy dőlt betűs szöveg
úszott be a képbe.
Bár tőled fakad, rejtély neked.
Érted, mégsem tudod, mit jelenthet. Hol kínoz, hol babusgat. Négy
betű messzire juttat.
Dahlia már megszokta az ilyen
rejtvényeket, amelyekkel hollóhátasként meg kellett küzdenie.
Gondolkozni kezdett, hogy vajon mi lehet a megoldás. Rose közben
figyelmesen nézte, ami nagyon idegesítő volt. Dahlia úgy érezte
tőle magát, mintha ő lenne a legidiótább ember a világon.
Dühében már majdnem odaszólt Rose-nak, hogy addig meg se
szólaljon, amíg neki csak egyetlen jelszót kell megjegyeznie.
Aztán hirtelen beúszott a fejébe a
szőke lány, aki éjjelente kísértette. Már hetek óta nem látta
– azóta, hogy megfulladt álmában. Mégsem tudta elfelejteni,
mert egyre jobban félt tőle.
A pálcáját a sas csőrére húzta,
aztán határozottan azt mondta:
Álom.
A papíron hirtelen megjelent a
Hollóhát címere, és amikor Dahlia lapozott, már látta is a
cikkeket, amelyek kifejezetten az ő házának szóltak. Néhány a
kopogtató által feladott rejtvény megoldása is benne volt, hogy
minden hollóhátas okulhasson belőle. Volt egy külön rovat, amit
Nara a muglik által Tanulásmódszertannak nevezett dologról szólt.
A lány azt gondolta, hogy ez minden házukbelinek hasznos
tanácsokkal szolgálhat. Dahliának volt egy cikke arról, hogyan
lehet variálni a ruhatárban a kék és a bronz színeket. Hugo
néhány fotóval járult hozzá a hollóhátas részhez, amelyeket a
klubhelyiségben csinált, egy idősebb lány pedig a
kviddicscsapatuk taktikáját elemezte ki.
Dahlia még egyszer átlapozta az
újságot, és átjárta az alkotás utáni elégedettség érzése.
Büszke volt magára, hogy megdolgozott ezért az újságért, és
bár tudta, hogy a munka oroszlánrésze Rose-nak jutott, mégis jól
esett neki, hogy részt vett benne.
– Csodálatos lett! – mondta
mosolyogva végül a vörös hajú lánynak, aki még mindig a
reakcióját tanulmányozta. Még ha nem is lett volna ilyen jó,
akkor is dicsérte volna Rose kedvéért, akinek az arcáról le
lehetett olvasni az idegességet. – Tényleg nagyon jó lett!
Elkapkodják mindet, mint a cukrot!
Rose arcán halvány mosoly jelent meg,
de még mindig nem volt a határozott önmaga. Hogy oldja a
feszültséget, Dahlia megkérdezte, amire már olyan kíváncsi volt
napok óta.
– Miről kellett írnia Scorpiusnak?
Rose erre már határozottan
vidámabbnak tűnt, kárörvendő kifejezés jelent meg az arcán.
– Írattam vele egy cikket arról,
hogy a muglik szerint a szőkék értelmi színvonala... hm...
finoman fogalmazva is alacsonyabb.
Hugo nővére erre halkan kuncogott,
ami meglepte Dahliát. Még soha nem látta Rose-t ennyire emberinek
és közvetlennek.
– Úgy tudom, az csak a nőkre
vonatkozik.
– Igen, de ezt ő nem tudhatta –
nevetett Rose. – Megátalkodott aranyvérű.
Dahlia elképzelte, ahogy az
aranyvérűségére olyan büszke Scorpius a szőkék intelligenciája
után kutat, és nem bírta ki, csatlakozott a lányhoz. Nevetve
battyogtak fel a Nagyterembe, hogy megnézzék, hogy kapkodják el a
Rose által maguk előtt lebegtetett Roxforti Hírmondó első
példányait.
This entry was posted
on 2012. július 24., kedd
at kedd, július 24, 2012
and is filed under
Egy Dursley Roxfortban
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
