I Wish I Was The Moon
Évek óta nem néztem meg jobban a
Holdat. Féltem tőle. És még most is félek. Azt érzem, hogy
minden bajom okozója az a fénylő gombóc az égen. Persze tudom,
hogy ez nem így van. Ha én nem vagyok vérfarkas, James és Sirius
akkor is meghalnak, Peter pedig árulóvá válik. Életem legnagyobb
tragédiáit nem is a vérfarkasságom okozta.
Miért töltöttem mégis azzal az
egész életemet, hogy magamat bűntettem? Magamat és a
környezetemet. Valami olyanért, amiért nem is mi vagyunk a
felelősek. Még csak nem is a Hold.
Mégis rettegtem az ezüstös fényt, a
világosságot, amit éjjel adott. A kifli alakot, és a kört is.
Most pedig itt ülök egyedül, és a
Holdat bámulom. És most először életemben másként nézek rá.
Nem a fenyegetést látom benne. Egyszerűen csak azt, ami: egy
fénylő égitestet.
Fáradt vagyok és öreg. Egész
életemben magamat bűntettem. De hát nem én tehetek arról, hogy
így érzek? Soha nem fogadtam el magam. Menekültem mindenkitől. És
ha valakit mégis közel engedtem, azt szinte biztosan ellöktem
magamtól.
Harry szavai jutnak az eszembe.
– Én biztos szégyellném őt.
Sose hittem volna, hogy az az ember, aki megtanított legyőzni a
dementorokat – egy gyáva alak.*
Először olyan volt, mintha
megforgatott volna egy tőrt a szívemben.
De most, hogy itt ülök egyedül...
Magamra maradva az egyetlen dologgal, amitől világ életemben
rettegtem. Mi van, ha igaza van? Valóban gyáva vagyok? Valóban
elárulom James emlékét azzal, amit tenni készültem?
Arcomat a kezembe temetem, mert tudom,
hogy Harrynek igaza van. Egy gyáva féreg vagyok. És nem azért,
mert vérfarkas lettem, hanem azért, mert idáig süllyedtem.
Megint felsandítok a Holdra. Ha Harry
szembenézett a legnagyobb félelmével, Harry, aki még csak
tizenhárom éves volt, én is képes vagyok rá.
Meredten bámulom a fejem felett
ragyogó félholdat, és ámulok. Fájdalmasan gyönyörű. Semmi más
nem jár a fejemben, mint hogy bárcsak olyan gondtalan lehetnék és
szép, mint az a fénylő gömb az égen.
És abban a pillanatban mintha valami
kínzó érzés múlni kezdene. Mintha mázsás súlyok hullanának
le a mellkasomról.
Várfarkas vagyok. De ember is vagyok.
A Süveg a Griffendélbe osztott, valahol lennie kell bennem
bátorságnak, amit úgy áhítok. A legjobb barátaimnál bátrabb
embert nem ismerek. Nekem is bátornak kell lennem.
Ember vagyok. Tanár vagyok. Férj
vagyok. És Apa leszek.
Könnyek jelennek meg a szememben,
aztán lassan apró patakokként csordogálni kezdenek az arcomon. De
nem törődöm azzal, hogy letöröljem őket.
Fiam lesz! Vagy lányom!
Magam előtt látom Tonksot, ahogy a
kicsivel játszik. Remélem, olyan lesz mint ő. Édes és vicces és
ártatlan és gondtalan.
De a gyengébbik oldalam reméli, hogy
valamennyi lesz benne belőlem is.
Egy kis apróság, akit mi hozunk erre
a világra. Egy új élet.
Éledni kezd a szívemben a remény.
Hazamegyek a családomhoz. Ott leszek velük. Jóban és rosszban. Ha
egészséges lesz, örülni fogok. Ha pedig örökölte a
vérfarkasságot... Megtanítom majd neki, hogy éljen túl és
hogyan találja meg azokat a barátokat, akik ott lesznek vele
mindig, bármi történjen is. Mesélek neki Jamesről, Siriusról,
Harryről, és a mamájáról, akik tele voltak szeretettel.
A Holdra nézek, és tudom, hogy még
van egy utolsó küldetésem, mielőtt hoppanálok.
Térdre rogyok, és a Holdhoz
fohászkodom. Könyörgök, hogy a gyermekemnek ne kelljen
megtapasztalnia azt a borzalmat, amit nekem.
Aztán végleg eldobom magamtól a
fájdalmat és a kínt. Talpra állok, és boldogan indulok vissza
Dorához, hogy vele legyek és a gyermekünkkel.
----------------------------------------------------------------------------------
*Idézet a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvből.
----------------------------------------------------------------------------------
*Idézet a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvből.
This entry was posted
on 2012. július 27., péntek
at péntek, július 27, 2012
and is filed under
Egypercesek/Novellák
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
