Valentin-napi Végzősök részlet  

Posted by Deszy

Sziasztok!


Itt egy kis részlet Valentin-nap alkalmából a Végzösökből. :)


Aranyosak voltak együtt. Dahlia percekig nézte őket anélkül, hogy észrevették volna. Nara egyszerűen kivirult, amikor Albus mellette volt. Közel bújt a fiúhoz, átölelte, játszadozott a kósza tincseivel, amik rendszerint ide-oda meredeztek. Albus ezt azzal hálálta meg, hogy rendszeres időközönként végigsimított a karján vagy a hátán, vagy nyomott egy puszit a homlokára. Teljesen ártatlan érintések voltak, egyik tanár sem tehetett volna megjegyzést miattuk. Nem csókolóztak vadul, mint az a két hatodikos mardekáros, akiket az előbb küldtek el aludni, mégis sokkal rosszabb volt nézni őket. Ennek ellenére képtelen volt elszakítani a pillantását róluk.

De elég volt rájuk már egyetlen pillantás is, és Dahlia rettentően magányosnak érezte magát. Neki nem volt senkije, akinek végigsimíthatta volna a hátát, nem volt senkije, aki úgy nézett és mosolygott rá, mint Albus Narára. Nem volt senkije, aki belógott volna miatta a bálba, amikor már nem is járt a Roxfortba. Egyedül volt.

Végül minden erejét összeszedte, hogy ne kukkolja őket, és a terem másik végébe bámult. Nem kellett volna. Észrevette, hogy többen méregetik, úgy néznek rá, mint egy húsdarabra. A legtöbbnek a nevét sem tudta, és biztos volt benne, hogy egyik fiú sem arra kíváncsi, ami a fejében van. Idült mosoly játszott az ajkukon, a gyengébbek szégyen nélkül nézték a mellét, egy pedig – neki legalább a nevét tudta, Niels – rákacsintott.

Hirtelen megragadta valaki hátulról, és megpördítette. Egy kis része azt remélte, hogy James az, mint a régi szép időkben, amikor váratlanul berántotta egy sötét sarokba, hogy valamilyen kalandra vitte. Most szüksége lett volna egy ilyen éjszakai túrára, akárhová elment volna.

De csalódnia kellett, nem James állt mögötte.

– Te meg mit akarsz? – kérdezte Olivert, de még ha akart volna sem tudott volna többet mondani, mert a fiú magához rántotta, és megcsókolta. Ott, mindenki előtt. Dahlia próbálta eltolni, de mire igazán összeszedhette volna az erejét, Oliver már mosolyogva hátrébb lépett.

– EZ MEG MI A FENE VOLT? – kiáltotta mérgesen Dahlia, mert a szeme sarkából látta, hogy mindenki őket bámulja. Néhány fiú dühösen és féltékenyen méregette Olivert, és legnagyobb meglepetésére néhány lány ugyanezt tette vele. Ez lesz a legfrissebb pletyka az iskolában. Nem ez az első eset, hogy Oliver kihúzza a gyufát, de most nyilvánosan csinálta.

Dahlia a végén Narát is kiszúrta magának, aki most nem Albusszal volt elfoglalva, hanem kérdőn nézett rá. Válaszul csak intett egy apró nemet felé, jelezve, hogy nem akar semmit Olivertől.

– Gondoltam, lopok egy csókot. Hát nem erre vannak a bálok?

– Nem, nem erre vannak – tette csípőre Dahlia a kezét, és már épp készült lehordani a fiút, amikor az egyszer csak megdermedt, és úgy ahogy volt, elterült a padlón.

Megpördült, és Jamest látta meg az ajtóban. Olivert nyomban el is felejtette, és már rohant is a fiúhoz, és rögtön a nyakába vetette magát, amint elérte.

– Itt vagy! – kiáltotta izgatottan.

– Itt vagyok – nevetett James. – Jó is, hogy jöttem. Mondtam, hogy a kéretlen udvarlókat bármikor elintézem, de nem gondoltam, hogy rögtön így fogadsz.

James Oliver felé intett a fejével.

– Á, őt el tudom intézni – legyintett Dahlia. – Már nagy gyakorlatom van benne.

Ha ez lehetséges, még több szempár meredt rájuk, mint az előbb. A pletyka még rosszabb lesz, mint amire Dahlia számított. Mert most már az is hozzáadódik, hogy a nagy Harry Potter fia féltékenyen közbelépett, ő pedig repült a karjaiba. Újságíró volt, pontosan tudta, milyen cikkeket lehetne összedobni abból, amit a többiek láttak. Pedig semmit sem tudtak a dologról.

De most, hogy James ott állt mellette, nem akart ezzel foglalkozni.

– Miért jöttél? – kérdezte, és már nem foglalkozott senkivel, aki a teremben állt. Csak ők ketten számítottak. – Nem írtál, hogy jössz.

– Meglepetés – tárta szét a karját James.

– Akkor... – Dahlia csillogó szemét a fiúra emelte, remélte, hogy majd azt mondja, hogy ma éjjel megint túrára indulnak az iskola folyosóin.

– Akkor – mosolygott James, azzal kihúzta a nagyteremből.

Még egy pont a pletykálóknak.

This entry was posted on 2013. február 14., csütörtök at csütörtök, február 14, 2013 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)