Egy Dursley Roxfortban - 30. fejezet  

Posted by Deszy in

30. fejezet
Karácsony Dursleyéknél


– Biztos vagy benne?

– Mármint abban, hogy a szünetet inkább a mugli szüleimmel töltöm, akik valószínűleg utálnak, mint hogy veletek menjek a Potter vagy a Weasley házba?

Hugo bólogatott.

– Nem, egy cseppet sem. De ezt kell tennem. Tudom.

Nara bólogatott.

– Ha most nem megy haza, ki tudja, mi lesz ezután. Azt szokták mondani, ha ledob a ló, minél gyorsabban vissza kell pattanni a nyeregbe.

Hugo értetlenül nézett rájuk. Dahlia sóhajtott.

– Ha leesel a seprűről, gyorsan vissza kell ülni megint.

– Hm... Ebben lehet valami. De akkor is nagyon fogsz hiányozni.

– Ti is nekem. De ti legalább nem lesztek egyedül.

Némán ballagtak tovább lefelé a Hollóhát toronyból. A Roxfort Expressz aznap délelőtt indult a King's Crossra, és Dahlia már csomót érzett a gyomrában az idegességtől. A csomagjukat is maguk után vonszolták. Dahlia kétszer annyi ruhát vitt, mint Hugo és Nara, így az ő dolga nehezebb volt. Hugo felajánlotta, hogy segít neki, de Dahlia nem akarta, hogy még az ő holmiját is cipelnie kelljen.

Mire leértek a Nagyteremhez, már mind a hárman elfáradtak. Ledobták a koffereket, és ráültek a tetejükre. Akkora volt a sürgés-forgás, mint talán még soha. A kisebbek vonszolták a táskáikat, a felsőbb évesek pedig lebegtették. Néhányan – köztük James és Fred is – azzal szórakoztak, hogy mindenféle mutatványokra fogták a koffereket – bukfenceztek, táncoltak a levegőben.

– Jó lenne, ha már nekünk is menne – nyögött fel Dahlia, és masszírozni kezdte az egyik karját.

– Hát, ahhoz még kell pár év – felelte Nara. Neki ment hármójuk közül legjobban a lebegtetés, de még ő sem emelt fel egy kisebb doboznál nagyobb tárgyat.

Aztán a tömegből egyszer csak kivált James. Végre ő is észrevette őket.

– Na, akkor mehetünk? Vár a Potter főhadiszállás!

– Tudod, hogy mind hazamegyünk. Csak te mész a főhadiszállásra – formált Dahlia idézőjeleket a levegőben.

– Nem gondolta meg magát? – kérdezte Hugót, mintha a lány ott sem lenne, és minimum a diliházból szökött volna. – Hogy gondolod – fordult aztán mégis Dahliához –, hogy hagylak odamenni a muglik közé?

– Így – állt fel Dahlia, és húzni kezdte maga után a koffert. Magában megfogadta, hogy szerezni fog egyet, amire kerekeket szereltek. Csak most jött rá, milyen jó ötlet volt is ez attól, aki feltalálta.

Aztán mielőtt két lépést haladt volna, a ládája egyszer csak felemelkedett, és ha Dahlia nem engedi el még időben, őt magát is felkapja.

– Attól, hogy őrült vagy, még nem hagyom, hogy cipekedj. Milyen úriember lennék akkor? – kérdezte James, és elkezdte kiirányítani a főbejárat felé a csomagokat.

Ahogy Dahliáék követték őket, a boszorkányt furcsa érzés fogta el. Először nem értette, mi lehet az, de amikor felszálltak a Roxfort Expresszre, és visszanézett a kastélyra, már pontosan tudta.

– Honvágyam van. Már most – nyögte ki, amikor ő, Hugo és Nara már kényelmesen elhelyezkedtek a kupéjukban.

– Nekem is hiányozni fogtok. De azért már kíváncsi vagyok, mi van otthon.

Egészen addig a pillanatig Dahlia is azt hitte, hogy úgy fog érezni, mint Nara. Hiszen akármi történik is, a Privet Drive 4-es számú háza volt az otthona. Ott töltötte szinte az egész addigi életét, ott lakott a családja. Most valahogy mégis nehezére esett elszakadni a Roxforttól.

– Csak egy kis szünet, és már jövünk is vissza. És gondoljatok arra, hogy jön a karácsony. A kedvenc ünnepem.

Dahlia sejtette, hogy Hugo egészen más okból szereti a karácsonyt, mint amiért ő. Abból, amit eddig látott a családjukból, sejtette, hogy náluk ez tényleg a szeretet ünnepe.

Mielőtt folytathatták volna a beszélgetést, az ajtó hirtelen kinyílt és két alak huppant le melléjük.

– James mondta, hogy nem akarsz velünk jönni.

– Nem. Hazamegyek.

– Nem akartam hinni neki, amíg nem hallottam a saját fülemmel. De akkor ezúttal nem ugratott.

– Haza akar menni. Hiányzik neki a családja. Nem értem, mit nem értetek ezen – szólalt meg Tiff.

– Mi vagyunk a családja – felelte egy új hang, és James toppant be. Már nem sok hely volt, de beszorította magát Nara és Hugo közé.

– Így van – helyeselt Lily. – Apa és Anya nagyon megharagszanak, ha nem jössz velünk. Nem is beszélve nagyiékról.

– Ha helyettünk azokat a megátalkodott, begyöpösödött muglikat választod...

– James! – emelte meg a hangját váratlanul Dahlia, és vörösödni kezdett. Mindenki meglepődött ezen a hirtelen indulaton, maga Dahlia is. Úgyhogy valamivel nyugodtabb hangon folytatta. – A szüleimről beszélsz.

– Na, ezt most megkaptad – kuncogott Albus az ajtóból. Neki már nem jutott hely, de ez egy cseppet sem zavarta.

Dahlia véget akart vetni a témának. Ő maga sem tudta, mi vár majd rá otthon. Írt egy pár soros levelet Dudleynak, hogy hazamegy, és hogy várják a megadott időpontban a King's Crosson, de azt már nem merte megkérdezni, hogy mi lesz.

Ha Jamesék tovább győzködik, talán beadta volna a derekát, ezt pedig nem akarta.

– Megmondom, mi lesz. Hazamegyek – kezdte Dahlia. Mindhárom Potter arcán látta, hogy az eddigi terv nem tetszik nekik, és Hugo sem tűnt túl boldognak. – De elmegyek hozzátok is. Rendben?

– Akkor hagyod, hogy megmutassam a bélyeggyűjteményem? – kérdezte somolyogva James.

– Bélyeg? – kérdezte Hugo. – Mi az a bélyeg?

Dahlia kuncogott.

– Te honnan tudod, mi az a bélyeg?

– Igazából nem tudom. Egy mugli bárban hallottam, és jól hangzott. Mondd, hogy valami mocskos dolog!

– Ha attól jobban érzed magad.

A vonatút ezután már vidáman telt. Egy idő után Lilyék visszamentek a saját helyükre, és egyedül hagyták a hármast. Dahlia bámult ki az ablakon, és a havas tájat fürkészte.

– Ugye tudod, hogy ha nem látnak szívesen, hozzánk jöhetsz? – kérdezte Hugo.

Nara bólintott.

– Hozzánk is. És hozzánk legalább sima busszal is eljuthatsz.


Amikor a vonat megállt a King's Crosson, az idő mintha visszalassult volna. Dahlia csak félszemmel látta, hogy Narát átölelik a szülei az állomáson, miután leszálltak. Mindkettőjüknek bemutatta a barátnője, de őszintén szólva a boszorkánynak fogalma sem volt, hogy mit mondott nekik. Remélte, hogy végig mosolygott és nem mondott semmi rosszat.

Arra is csak képekben emlékezett, hogy ezúttal Loo volt az, aki lelebegtette a csomagjait a vonatról. Aztán átölelte, és valami olyasmit mondott, hogy karácsonykor találkoznak.

Végül észrevette Harryt is, és mellette ott állt még három felnőtt, akikben felismerte Ginnyt és Rose és Hugo szüleit, Hermionét és Ront.

Hatan indultak el feléjük. Amikor meglátta, hogy mind milyen boldogok, szinte irigykedett rájuk. Feszengve álldogált, és elképzelte, milyen lenne, ha Vernon és Petunia Dursley is itt lennének a peronon, és így örülnének az érkezésének.

– Szia, Dahlia! – köszönt neki Harry. – Mintha egy feltűnően lila arcot láttam volna a kilencedik vágánynál, úgyhogy gondolom, ez azt jelenti, hogy nem jössz velünk haza.

Dahlia megrázta a fejét.

– Sejtettem – felelte Harry. – De azért nagyon örülnénk, ha velünk karácsonyoznál. Hozhatod Petunia nénit és Vernon bácsit is, bár nem tudom, hogy túlélnének-e egy Potter-Weasley-féle nagykarácsonyt.

Dahlia elmosolyodott.

– Ebben én sem vagyok biztos. Ami azt illeti, még abban sem, hogy én túlélem-e.

– Akkor gondolom, megismerted Jamest – kuncogott Harry. – Minden karácsonykor előrukkol valami meglepetéssel. De nem hiszem, hogy ártani akarna neked. Csupa jót írt rólad.

– Írt rólam?

– Még szép. Bár nem szeret vele dicsekedni, minden héten többször ír nekünk.

James mintha csak meghallotta volna, hogy róla van szó, rögtön feléjük kapta a fejét.

– Épp azt mondtam Dahliának, hogy majd te elmész érte. Mármint karácsonykor – mondta Harry.

– Kölcsönadod a motort?

James izgatottnak tűnt.

– Siriusé volt, maradjon is egy Siriusé, nem igaz?

James majd kiugrott a bőréből, Dahlia látta rajta, még akkor is, ha próbált higgadtnak látszani.

– De azt hiszem, ideje elkísérnünk valakit a peron másik oldalára.

Dahlia vett egy nagy levegőt, és bólintott.

Harry ment át elsőnek, aztán utána Dahlia, és sorban a többi családtag. Dahlia először nem látta meg őket, de aztán Dudley integetni kezdett. Mellette pedig ott állt a kissé megilletődött Petunia, és a morcos Vernon.

– Semmit sem változnak, nem igaz? Mint a régi szép időkben.

Amikor Dahlia megértette, mit is mondott Harry, meglepő módon megnyugodott. Hiszen Harryt utálták, és mégis túlélt minden nyarat Dursleyéknél. Annyira csak nem lehet szörnyű. Biztosan elfogadják előbb-utóbb, hogy micsoda. Ha látják, hogy nem nőtt még két füle, és nem varázsol elő minden este nyulat az asztal alól, akkor talán...

Dudley elindult feléjük, és Vernon és Petunia lassan, megfontoltan követték. Amikor odaértek, Dudley kezet rázott Harryvel.

Aztán néma csend lett. Senki nem szólt egy szót sem. Ilyen kínos csendet Dahlia még soha nem élt át. Tudta, hogy mi járhat a szülei fejében, és azt is, hogy a körükben lévő összes varázsló és boszorkány is tudja, hogy mennyire utálják őket.

Dahlia próbálta menteni a menthetőt.

– Hát akkor. Innen már nem fogok eltévedni – fordult Harryhez. – Köszönöm, hogy elkísértetek.

Harry bólintott, aztán megfogta Ginny kezét, és elindult a pályaudvar kijárata felé. Hermione és Ron is mentek vele, csak a gyerekeik maradtak még.

– Akkor várunk a karácsonyi vacsin – mondta Lily és megpuszilta Dahliát. A lány a szeme sarkából látta a rettenetet az édesapja arcán.

– Így van – helyeselt Albus, de ő nem puszilta meg, csak elindult Potterék után. Dahlia magában hálát adott neki ezért, mert pontosan tudta, hogy a szülei még félreértették volna a dolgot, és azt hozták volna ki belőle, hogy Al zaklatja őt.

– Írni fogok. Minden nap. Nagyon fogsz hiányozni. – Hugo átölelte, aztán amikor elengedte, biztatóan a szemébe nézett.

– Ne feledd a cikket – köszönt el tőle Rose.

Már csak James maradt. Dahlia várta, hogy ő is elköszönjön, de James csak állt ott néma csendben.

– Akkor James – akart tőle elbúcsúzni a lány, de nem tudta befejezni a mondatát. James ugyanis elindult a Dursley szülők felé. Petunia térdei remegni kezdtek, Vernon feje pedig rohamosan lilulni.

– James, ne – Dahlia figyelmeztetése csukott fülekre talált.

A fiú alig néhány centiméterre állt meg Vernon előtt.

– Ha bántani merik, én leszek az, aki megbosszulja. És csak hogy tudják, ismerek néhány nagyon hatásos módszert, amihez még varázslat sem kell.

– MOST FENYEGETSZ? – ordította Vernon az állomás közepén. Dahlia ebből rögtön tudta, hogy szörnyű állapotban lehet, ha nyilvános helyen így felhívja magára a figyelmet.

– Igen, azt teszem – felelte nyugodtan James, aztán Dudley-hoz fordult. – Ez rád is vonatkozik.

Dahlia köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől.

– Eljövök érted – címezte végül neki James. – Egy perccel sem hagylak tovább közöttük, mint amennyire muszáj. Tartsd nyitva a szobád ablakát – utasította.

Erre már Petunia is teljesen elsápadt.

– Ha bármi gond van, küldd el Vedát, és rögtön repülök hozzád. Szó szerint – kuncogta James.

Aztán hátat fordított, és ment a családja után.

– Hát, ez hatásos volt – szólalt meg végül Dudley egy perc csend után. – Ő melyikük volt?

Felkapta Dahlia táskáját, és a választ meg sem várva elindult ő is.

– James. Ez James volt.


Ha Dahlia azt hitte, hogy a szülei bármit is enyhültek a boszorkányságát illetően, csalódnia kellett. A dolgok – ha ez lehetséges – még rosszabbra fordultak. Dahlia akárhányszor megjelent, a helyiségben mintha megfagyott volna a levegő. Ha ő a konyhába ment, akkor Petunia gyorsan kisietett a nappaliba. Ha utánament a nappaliba, akkor hirtelen megint a konyhába akadt dolga.

Az esti vacsorák voltak azok az alkalmak, amikor nem tudtak kitérni előle, és kénytelen-kelletlen elviselték a társaságát. De ilyenkor is mindenki csak turkált az ételében, és kényszeresen ivott, hogy véletlenül se kelljen megszólalni.

Egyedül Dudley volt az, aki tartotta ilyenkor a frontot. Kérdezgette Dahliát, ő pedig igyekezett minél nyugodtabban válaszolni, és kerülni a varázslattal kapcsolatos témákat.

Inkább mesélt Naráról és Hugóról, hogy milyen jóban lettek. Aztán beszélgettek Harry gyerekeiről is. Dudley meglepően kíváncsi volt rájuk. Részletesen elmagyarázta, hogy mi az a Hollóhát, és kik kerülnek oda, hogy tagja az iskolaújságnak és hogy tanul latint. Ez végre valami olyasmi volt, amiről azt remélte, hogy Vernon és Petunia Dursley is értékelik.

– A Smeltingsben nem tanítanak semmi latint. Nincs gyakorlati haszna. – Vernon körülbelül ennyit tudott előbányászni a szókincséből.

A boszorkány végül úgy döntött, ideje visszatérnie a régi Dahliának. Olyan rég nem látta a szüleit, hogy szinte el is felejtette, hogyan kell őket manipulálni. De ez is olyasmi volt, mint a biciklizés, amit az ember soha nem felejt el.

– Mikor jön Marge néni? – kérdezte. Ha valami gond akadt, elég volt, ha egy a szülei számára kedves témát hozott fel, és képesek voltak órákig mesélni. De most először a módszer nem működött. Vernon kezében megállt a kanál, Petunia pedig idegesen felpattant, hogy hozza a következő fogást.

Végül Dudley adott magyarázatot a dologra.

– Marge néni idén nem jön.

– Nem jön? – kérdezte meglepetten Dahlia. Még soha nem volt olyan év, hogy Marge néni ne állított volna be valamelyik ölebével, aki aztán beleevett a tányérba az asztalnál. Magát Marge nénit ugyan nem szerette annyira, de ezeket a vacsorákat igen. Magában jót nevetett rajta, és azon, hogy ő pontosan tudta, hogy minden karácsony után Petunia legalább ötször átmossa az összes tányért és evőeszközt, ami Marge nénihez tartozott.

– Nem.

– De hát miért?

– Megsértődött, amiért Apáék nem az Abbey Mountba küldtek.

– De hát nem küldhettek oda! – felelte értetlenül Dahlia.

– Na igen, de ő ezt nem tudja.

És Dahlia csak ekkor értette meg. Szóval még előle is titkolják, hogy boszorkány. Letette a villáját, és hirtelen felpattant.

– Elment az étvágyam – mondta, és felvonult a szobájába.

A szobája volt az egyetlen hely, ahol semmi sem változott. Ez még mindig az ő birodalma volt a rózsaszín falakkal és a gardróbbal, és a táskáival a falon. A mugli Dahliának ez volt az otthona, és most a boszorkány Dahliát is melegen köszöntötte.

A szobája nem vethette a szemére, hogy boszorkány vagy hogy megváltozott.

Veda ott gubbasztott a kalitkájában az ablaknál. Amikor Dahlia felkapcsolta a villanyt, ő is felébredt.

– Mit szólnál egy küldetéshez? Ha már én nem mozdulhatok ki innen egy időre, legalább te legyél szabad.

Pontosan tudta, hogy csak egy szavába kerülne, és James és Loo rohannának érte. Egy percbe sem telne, és már nem lenne itt. De akármennyire gyűlölte is a helyzetet, nem akart megfutamodni.


Kedves James!

Itt minden rendben van. Nem kell értem mentőcsapatokat küldened. De azért annak örülnék, ha írnátok nekem.

Dahlia


Összehajtogatta a levelet, előbányászott a fiókjából egy rózsaszín borítékot, aztán odaadta Vedának. Nézte, ahogy a bagoly messzire repül a holdfényben, és elképzelte, mit fog szólni James, ha meglátja a rózsaszínen virító borítékot.

Halkan kuncogott, és még mielőtt megint rátört volna a búskomor hangulat, lefeküdt aludni.

Egész éjszaka forgolódott, az agya egyszerűen képtelen volt kikapcsolni. Aztán eszébe jutott, hogy még senkinek sem vett karácsonyi ajándékot. Úgyhogy elkezdett azon gondolkozni, kit mivel is lephetne meg, és ez feldobta. Elhatározta, hogy másnap bevásárló körútra megy, akármi lesz is.

Amikor reggel felkelt, a szülei már fent voltak. Dudley még nem jelent meg, és Dahliának valahogy nem volt kedve hozzá, hogy rajta kívül bárkivel is találkozzon. Még üzenetet sem hagyott, csak összekészülődött, magához vett némi mugli pénzt, és kisétált az ajtón. Gyalog indult el a városközpontba, életében először. De szüksége is volt erre az időre, hogy kiszellőztesse a fejét.

A szíve mélyén remélte, hogy a hiánya majd feltűnik a szüleinek, és az aggodalom miatt majd elfelejtik a boszorkányságával kapcsolatos ellenérzéseiket. Nem így lett.

Vernon és Petunia épp a házra igyekeztek felszerelni egy égősort, Dudley pedig ott állt alattuk, és irányította őket. Teljesen nyugodtak voltak, sőt, nyugodtabbak, mint amikor Dahlia ott volt.

Képtelen volt tovább türtőztetni magát, és felkiáltott nekik.

– Ne segítsek? Fellebegtethetném.

Petunia és Vernon a megjegyzés hatására egyszerre vesztették el az egyensúlyukat, és csak néhány másodperce hadonászás után sikerült visszanyerniük azt.

Dudley volt az egyetlen, aki higgadt maradt.

– Te varázsolhatsz az iskolán kívül? Ez valami új szabály?

– Nem, nem varázsolhatok – morogta Dahlia, és a zacskókkal felpakolva elindult be a házba.
– Bevásárolni voltál, igaz? Gondoltam, hogy ott vagy. De máskor azért szólj, aggódtunk érted.

Dahlia felvonta az egyik szemöldökét, hogy jelezze, kétli a dolgot, aztán felvonult a szobájába.


A csúcspontot mégis az ajándékok átadása jelentette. Dahlia már azt hitte, idén nem is kap semmit, de tévedett. Viszont rá kellett jönnie, hogy talán még az is jobb lett volna, mint az, hogy ilyesmiket kapjon.

Ugyanis rengeteg ajándékot kapott, mint mindig. Csak ezúttal nem ruhákat és táskákat.

Volt ott mindenféle holmi, amit csak az egyház javasolhatott a tévelygőknek. Könyvek az ördögűzésről, a sátánizmus gyakorlásának helytelenségéről, egy pszichológus könyve Tévképzetek – Menekülés a varázslatba címmel, keresztek, sőt, még egy szenteltvizes palack is.

– Fokhagyma nincs is? – kérdezte Dahlia abban a hangsúlyban, amiben mindig megszólalt régen, ha kevesellte az ajándékokat.

– Fo... Fokhagyma? – kérdezte remegő hangon Petunia.

– Vámpírok ellen hatásos. Azt hittem, vámpírvadászatra indulunk.

Petunia szeme fennakadt, Vernon arca pedig újfent vörösödni kezdett.

Dahlia magához ölelte az ajándékait, mintha csak kincsek lennének.

– Megyek is átöltözni. Ezekhez bőrcsizma dukál.

Azzal megint elindult szobájába menedékébe, és csak remélni merte, hogy Veda már visszatért James válaszával. Nem akarta nagyon kifárasztani a baglyát, de azonnal írni akart neki megint, hogy mentse ki őt, a lehető leghamarabb.

This entry was posted on 2012. augusztus 30., csütörtök at csütörtök, augusztus 30, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

18 megjegyzés

Viky  

Először is imádtam ezt a fejezetet is, mint az összes többit. Nagyon jól eltaláltad a Dursley szülők viselkedését. 'Kicsit' túlreagálják... de ők ilyenek. Harry megszólalása nagyon tetszett: "Mintha egy feltűnően lila arcot láttam volna a kilencedik vágánynál". James fenyegetését egyszerűen imádtam. Erről az Hp 5 részének utolsó fejezetének az utolsó pár oldala jutott eszembe, amikor a Lupin, Rémszem és a többiek elbeszélgetnek a Dursley szülőkkel (megjegyzem ez volt az egyik kedvenc részem sok más mellett). Nagyon örülök, hogy Dudley legalább normálisan viselkedik. A karácsonyi ajándékok... hát az nagyon vicces:) Visszagondolva mondjuk nem olyan meglepő... James mentőakciójára kíváncsi leszek:) Na meg a Potter-Weasley-féle nagykarácsonyra is. De egyébként az egész fejezetet nagyon várom:)

2012. augusztus 30. 21:28
bettyadinnye  

ÁÁÁÁÁÁÁ. Következőt, következtőt!!! Nagyon tetszett a fejezet. James... Istenem, de imádom ezt a HMCS-t. (Helyi Menő Csávó) Minden rezzenésével jobban beleszerelmesedek. Pont azon gondolkodtam, hogy "jesszus, ha én roxfortos lennék, tuti Potter Fan Klub tag lennék" :P A fenyegetés meg... James-es és kajak lefagytam. Na és Harry... Már nagyon hiányzott. És még tudod mi hiányzott? Vmi kis utalás h Lia mit vett a többieknek. Hogyan fogom kibírni Potterék karácsonyáig? Ugye még a hétvégén van rá esély, h megkapjuk? Már nagyon várom. :))

2012. augusztus 30. 21:43
Deszy  

Szia Viky!

Örülök neki, hogy tetszett. :D
Azt a részt az ötödik részben én is nagyon szerettem. :D És ahogy írtam, valahogy úgy éreztem, hogy James ezt tenné. Nem menne el szó nélkül, nem hagyná ott Dahliát anélkül, hogy valamit tenne. És hát.. Valljuk be, Dursleyék megérdemelték a dolgot. :)
És igen, az ajándékok. xD

A Potter-Weasley-féle nagykarácsonyt pedig én is nagyon várom. Nagy banzáj lesz, minden szempontból. Régi szereplők, új szereplők, három generáció együtt, egy helyen. Nagy kihívás lesz ennyi szereplőt mozgatni és megszólaltatni. Kíváncsi vagyok, hogy megy. Gyanítom, kicsit nagyobb odafigyelést igényel majd, és ezt most kivételesen szerintem javítgatni is fogom már közben is. :)

Köszönöm szépen, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 30. 21:44
Deszy  

Szia Betti!

Nos, először muszáj a végére válaszolnom. Direkt nem írtam bele, hogy mit kapnak, de egy utalás azért volt benne. :P Még ha nem is vettétek észre. :P

És ami a James dolgot illeti, szerintem én is. Komolyan mondom, annyira féltem tőle, most meg annyira imádom. Eredetileg ugye neki lett volna kisebb szerepe, és Albusnak nagyobb, de... Ő is, mint Loo, utat tört magának. Nincs olyan helyzet, amiben James nincs a középpontban.
És nagyon örülök, hogy ti is így szeretitek, mert akkor sikerül áthoznom őt, és ez annyira jó érzés. :D

És igen, van rá esély, hogy még a hétvégén megkapjátok. Minden attól függ, hogy alakul a programom, és milyen gyorsan haladok. Mert ez, ahogy az előbb is kifejtettem már, egy meglehetősen bonyolult fejezet lesz. Rengeteg szereplővel, olyanokkal is, akik Dahlia most ismer meg. Lesznek régiek, újak, három generáció. Rengeteg ajándék, varázslat, mentőakció, mindenféle.
Nagy eséllyel két fejezetnyi hosszúságot kap majd. Amennyi ötlet a fejemben van, hogy mi lesz pontosan, meglepődnék, ha rövidebb lenne...

És igen, lesz James. És lesz Hugo is. És lesz Loo is. És mindenki más is. :) (És nem bírom ki, de szerintem nyilvánvaló. Az én legnagyobb örömömre lesz Teddy is. :D)

Köszönöm, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 30. 21:50
neywyw  

Szia!:)
Egyszerűen imádtam ezt a fejezetet - ahogy egyébként a többit is, de most megpróbálok a tárgynál maradni... ^^
James, James, James... beállok a rajongói közé. :$ Nagyon furcsa egyébként, hogy a két kisebb Potter gyerkőc, bár láthatóan nem szívleli a Dursley szülőket, mégsem reagál olyan élesen rájuk, mint James. Gondolom ennek sok-sok oka van, nagyon félti Dahliát, vagy ő hallott a legtöbbet a szörnyűségekről... de azért mégis érdekes. :)
Nagyon sajnálom Liát, szörnyű lehet, hogy hirtelen ilyen drasztikusan megromlik a kapcsolata azokkal, akik eddig tulajdonképp a világot jelentették számára. Ez azért elég megterhelő, gondolom. :/ Hamar fel kell nőnie, ha ép ésszel túl akarja élni a szüleit...
Alig várom a Potter és Weasley féle mentőakciót! :D Nagyon kíváncsi vagyok már a nagy, össznépi karácsonyra, remélem, nemsokára jön a következő fejezet! :)
Vivi

2012. augusztus 30. 23:50
neywyw  
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
2012. augusztus 30. 23:52
neywyw  
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
2012. augusztus 30. 23:53
Kendra Dumbledore  

szuper fejezet volt!(nem lehetne vmi más szóellenőrzést csinálni? 3-4szer is neki kell futnom, mire átjutok rajta

2012. augusztus 31. 6:46
Kytee  

Kedves Deszy!

December óta nem olvastam egy fejezetet sem Dahliától magánéleti probléma miatt. Elmúlt napokban be is pótoltam az elmaradásomat, korábbi fejezetekre nem volt mit írnom, hiszen mindegyik jó volt.
Ez a fejezet is jó volt, de...
Valamiért kicsit összecsapottnak éreztem a dolgot, olyan érzésem volt, mintha "essünktúlmihamarabb".
A Dursley szülőknél is úgy éreztem, hogy kicsit túlzol. Elhiszem, hogy utálod őket, de ne feledd, Dahlia szülei. Hiányoltam Dahlia érzéseit a szülei iránt, azt sem tudtam megállapítani, hogy a végén sírva ment-e fel a szobájába vagy mérges volt, mielőtt a levelet megírta volna.
Én úgy gondolom, hogy ne csapd össze a Dursley szülőkkel való fejezeteket, hanem inkább emeld ki őket! Dahlia nem Harry Potter! És azaz érzésem még, hogy Petuniát és Vernont nem hagytad megöregedni, pedig közel járnak a 60-hoz! Nem olyan fiatalok, mint Harry idejében! Azaz érzésem, hogy harrys szülőket írtál ide és hiányolom a dahliás szülőket.
Pl. Petuniától vártam volna enyhébb javulást. Ne feledd, Jo könyvében Petunia majdnem elbúcsúzott Harrytől, és emlékezz a Piton emlékére, dementoros-azkabanos jelenetre. Ne becsüld alá annyira Petuniát! Vernon és Petunia nem egy ember, hogy egyformán kelljen viselkedniük, Petuniának lehetnek önálló érzései, gondolatai. Sose gondoltam rossz embernek, csak egyszerűen irigy és fél. Petunia inkább Dursley mint Vernon. Szeretném, ha a jövőben váratlan fordulat lenne Petuniával kapcsolatban, hogy valamilyen módon elfogadja lányát olyannak amilyen. És az eszközt ne Vernonnal használd ki. És ne feledd, idősödő nő másképp áll hozzá a legfiatalabb gyermekéhez, mivel később született. Amolyan ajándék... És eléggé furcsának tartom, hogy csak úgy "kitagadja" azt, aki igazán a szemem fénye. És ne feledd, még az idős muglik is bölcsebbek már. :) Vernon felőlem maradhat olyan amilyen (örülnék,ha picit ő is másképp látná dolgokat, javulna), de Petuniától...?
Dursley pozitív viselkedését nagyon helyeslem, köszönöm, hogy megismerhettem őt közelebbről és másik oldalról. :) Remélem egy napon találkozni fog Harryvel, kíváncsi volnék hogy viselkednének egymással, miről beszélgetnének stb. :)
Más téma...
Miért van olyan érzésem, hogy James udvarló? :D Talán ő lesz Dahlia párja? Túlságosan lovagias nagynéni-unokaöcs szerephez. :D Mert bárhogy nézzük, Dalia James nagynénje. :)
Azt sem bánnám, ha néha-néha külön fejezetfélét is írhatnál másokról, mások cselekedeteiről, hogy ne legyen túlságosan Dahlia-központú minden fejezet. Ezért se szerettem igazán Harryt, mert Jo mindig központba állította őt és már túl unalmasnak találtam. És azért eléggé fárasztó is Dahlia köré írni a történetet, nem? :)
Azt hiszem mindent leírtam, amit akartam, ha még eszembe jut valami, utólag leírom. :)

Jaaaa!!! Amit elfelejtettem... Ha esetleg Petunia megváltozna és elkezdene levelezni a lányával, jó volna,ha Dahlia olyan módon forradalmatosítaná a varázs postát, hogy ne kelljen baglyoknak beröpködni a mugli házba, hanem mondjuk külön, de mugli-módszerrel jutna el a levél a Dursley szülőkhöz. Pl. futár, vagy speciális bagolyposta, ahol futárral továbbítják a levelet, vagy mittudomén. :D Rád bízom. Mert azért, ha Petunia meg is változna, azért nem tudnám elhinni, ha elfogadná a baglyokat,mert ugye kényesen ügyel, hogy a szomszédok mit gondolnak róla...
És olvastam a két Végzős fejezetet is. Ha jól számolom, ekkor Vernon már nyugdíjas lehet, nem? Akkor miért volt szó még a fúrókról? :) És remélem Durdley felesége megtudja az igazat Dahliáról és jó barátnők lesznek. :)
Várom a folytatást, Deszy. :)

2012. augusztus 31. 9:34
Deszy  

Sziasztok!

Hú, mindenkiére válaszolok külön, de Kendráéra gyorsan tudok, és a szóellenőrzős téma közérdekű, úgyhogy azt előre vettem.

Szóval... A szóellenőrzést sajnos nem én csinálom, hanem a Blogger adja alapból. Ha tehetném, én ki is szedném. Régebben lehetett állítani, hogy akarom-e, de már sajnos nem. Szóval nem tudok vele mit kezdeni, bocsi. :( Ez rajtam kívülálló okokból van.

De örülök, hogy tetszett a fejezet. Köszönöm, hogy írtál! :D

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 31. 9:46
Névtelen  

Aztaaaa, James fenyegetése :D Jó volt :D

És az ajándékok, amit Lia kapott :DDD

2012. augusztus 31. 9:55
Deszy  

Szia Kytee!

Na, akkor egy szép hosszú válasz lesz.
Először a dolgok könnyebb része. Vernon már öreg, igen, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozhat. Nem egy hetven éves ismerősöm van, akik még dolgoznak, egyszerűen mert szeretik csinálni.

És Vernon és Petunia. Az én anyukám is hatvan éves, és semmi öreges nem tapasztalható nála. A mai világban eléggé kitolódott az öregedési folyamat szerintem. Egy hatvan éves ember ma még simán dolgozik, és nem az a járókeretes, ősz sütögetős nénike és bácsika, mint régebben. És ez Angliában szerintem még inkább jellemző, mint nálunk.
Szóval nem gondolom, hogy Vernon és Petunia feltétlenül ilyenek lennének. És szerintem semmi olyat nem csináltak, ami nagyon fiatalosnak sejtetné őket.

Ami pedig a lányuk elfogadását illeti... Ebben nem értünk egyet, más az elképzelésünk. Ez ilyen. Nem tagadták ki Dahliát, nem bánnak vele rosszul, egyszerűen csak nem olyanok vele, mint régen. Harryt ott szívatták, ahol tudták. Dahliával pedig... Nos, egyelőre nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek vele, ezért inkább nem tesznek semmi különösebbet. Még reménykednek, hogy ki tudják nevelni belőle (ezt bizonyítják az ajándékok), de kicsit félnek is tőle, bármilyen meglepő.
És igen, el akart köszönni Harrytől, de ne feledd, hogy ez 7 évébe telt! Van egyfajta feldolgozási fázis, és az nem két nap. Főleg nem úgy, hogy nem látták Dahliát hónapok óta! Fogalmuk sincs, hogy a lányuk mennyire változott meg, hogy egyáltalán ugyanaz-e, mint régen.
Szóval nem hiszem, hogy egy csettintésre fel tudnak dolgozni ilyesmit.
Nem mondom, hogy ez azt jelenti, hogy soha nem fognak megbékélni a lányukkal. Nem árulhatom el, hogy mi lesz a jövőben, de egyelőre bizony nem örülnek Dahlia boszorkányságának, és nem tudnak vele mit kezdeni.

Ja, és ami James-et és Dahliát illeti. Dahlia nem a nagynénje! A nagynénje a testvéred gyerekének vagy. Dahlia pedig James nagyanyja testvérének a gyereke. Csak másodunokatestvérek. Szóval ez azért távolabbi kapcsolat. És nem mondom, hogy lesz köztük bármilyen szerelmi szál, de a varázsvilág társadalmának felépítéséből kiindulva még ez sem lenne lehetetlen. A régebbi korokban első unokatestvérek is simán házasodtak (lsd. Jane Austen könyvek, vagy pl. Darwin és a felesége), és ez a rendszer megmaradt a varázsvilágban. (Lsd. Aranyvérű házasságok, ahol mindenki mindenki rokona valamilyen módon.) Szóval elméletben még akár lehetséges is lenne a dolog.

Ami pedig az összecsapást illeti... Gondolom, ez ízlés kérdése is. A régebbi fejezetekben mindent elég részletesen kifejtettem, pontról pontra, és csak ritkán ugrottam nagyobb időtartamot. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a harmincadik fejezetnél járunk, és még csak december van.
Meglepő, ha visszaolvassa az ember a Bölcsek kövét, hogy milyen kevés dolog van részletesen kifejtve. Igen sok az időbeli ugrás, a leírása a dolgoknak és nem a megmutatása. Csak aztán ezt a későbbi kötetek olvasása után valahogy elfelejti az ember.

És nem, nem lesz olyan fejezet, ami más napjait követi. Dahlia a főszereplő, és nem véletlenül hívják így. A Harry Potter is okkal játszódik csak Harry szemszögéből. Mert az ő történetét meséli el, nem másét. Más kérdés, hogy ennek során más életébe is belekeveredik, de attól a történet még róla szól.
Ugyanez Dahliára is érvényes. Dahlia a főszereplő. Az ő történetét mesélem el, nem James-ét, nem Loo-ét és nem Lilyét, még akkor sem, ha nagyon szeretem őket, sőt, még akkor sem, ha lehet, hogy vannak szereplők, akiket jobban szeretek Dahliánál.
Ha a történet címe Harry Potter, akkor Harry lesz a főszereplő, nem Ron, és ha Egy Dursley van Roxfortban, akkor nem egy Potter történetét mondom el.
Szerintem ez így logikus. :)

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz olyan történet, amiben kicsit a többieket is jobban megismerhetjük. Megírom Rose történetét is, meg Teddyét és még néhány szereplőét, röviden. De az Egy Dursley Roxfortban főszereplő eddig is Dahlia volt, és ezután is ő marad. :)

Köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 31. 10:17
Deszy  

Szia kedves Névtelen! :)

Bizony. :D A szavaidből azt veszem ki, hogy tetszett, aminek örülök. :D

És köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 31. 10:19
Deszy  

Szia Vivi!

Na, azért végül neked is válaszolok, csak közben a rövidebbekre gyorsabban ment, Kytee kritikájára pedig rögtön reagálni akartam, amíg bennem van, ami megfogalmazódott bennem az olvasása közben.

Na de akkor a lényeg. :)

Nagyon örülök, hogy imádtad a fejezetet. :D És igen, James. :D Örülök, hogy akkor újabb rajongót köszönthetek körünkben. :)
Hogy miért csak ő félti ennyire Dahliát?
Igen, az is benne van, hogy ő hallott róluk a legtöbbet, és ő vette leginkább a szívére a dolgot. Jamesben buzog a szabadságvágy, és elég érdekes a kapcsolata az apjával is, más mint Albusé és Lilyé. És ezért őt, mint említettem, nagy érzékenyen érinti, hogy hogy bántak Dursleyék az apjával.
Ehhez még hozzájön az, hogy neki van talán a legközvetlenebb kapcsolata közülük Liával, persze Lilyt leszámítva, de ő lány, neki eszébe sem jutna fenyegetőzni, ő más eszközökkel (is) "harcol". És ő még valamennyire meg is érti, hogy miért akar Dahlia hazamenni.
James az, aki egyszerűen képtelen felfogni, miért vágyna Dursleyékhez Dahlia. Nem tudja elképzelni, hogy jó szülők legyenek.
Ráadásul ő a "férfi" közülük, így kicsit úgy is érzi, hogy felelős azért, hogy megvédje Dahliát. :)

És igen, Dahlia helyzete most nem könnyű. De Dahlia erős, megküzd a gondjaival. :)

Örülök, hogy várod a következő fejezetet. Köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 31. 10:26
Névtelen  

Szia Deszy!
Nagyon tetszett a fejezet.Csak így tovább! Én nem éreztem összecsapottnak és pont ilyennek képzeltem a találkozást. :) Lenne egy kérdésem, olvastam a Végzősök részleteket és ott Lia egy átkot emleget ha jól emlékszem. Ez valamilyen kapcsolatban áll az álombéli lánnyal vagy a világító hajával? Megértem ha erre még nem válaszolhatsz, de azt elmondod, hogy az átok a Végzősökben vagy az Egy Dursley Roxfortban valamelyik fejezetében derül ki? Ha Egy Dursley Roxfortban fejezeteiben, akkor melyikben? Előre is köszi és nagyon-nagyon várom a folytatást! :D Puszi: Dana

2012. augusztus 31. 21:12
Deszy  

Szia Dana!

Örülök, hogy tetszett a fejezet. :)
Nos, az átok... Igen, ezt sok mindenki megkérdezte. Nem árulhatom el, hogy pontosan miről is van szó, és azt sem, hogy van-e valamilyen kapcsolat az átok és az álombéli lény között.
És elméletileg nem terveztem többet elárulni, de most annyira örülök, hogy ennyien írtatok, hogy...
Még az Egy Dursley Roxfortban egyik fejezetében ki fog derülni, de fontos szerepe inkább a Végzősökben lesz. És hogy melyik fejezet? Húú, hát nagyon a végén. Számot nem merek mondani, mert addig még változhat a dolog, hiába van vázlatom. :) De azért remélem, már ennek az infónak is örülsz. :D

Köszi, hogy írtál!

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 31. 23:00
Kendra Dumbledore  

nekem pont az tetszett, hogy végre beindultak a dolgok. Még egy rész "ülnek a könyvtárban és nem találnak semmit" elég unalmas lett volna :)

2012. szeptember 2. 10:55
domóra  

Szia Deszy!

Nagyon tetszett ez a fejezet! Vernon és Petunia... nos hát elég rosszul bánnak ,,a drága látott kislányukkal", de hát ha Harryhez hasonlítsuk a helyzetet, akkor...

A találkozás a King' s Cross-on, na az volt a kedvencem. Jamesen nagyon meglepődtem. Jól megfenyegette a Dursley szülőket. Egy kicsit számítottam arra, hogy Harry majd elbeszélget velük Dahliával kapcsolatban, de így is jó volt.

Várom a kövi fejezetet!!! :-)

Dóri

2012. szeptember 9. 11:59

Megjegyzés küldése

<< Újabb bejegyzés
Régebbi bejegyzés >>

Kommentek :)