Egy végzős Dursley Roxfortban - 17. fejezet (1. rész)  

Posted by Deszy


Mivel úgy alakult, hogy a novemberem zsúfoltabb, mint ebben az évben bármelyik hónapom, és a munka, a suli, a beadandók és egyéb kötelezettségeim és programjaim miatt nem volt és még valószínűleg egy ideig nem is lesz időm befejezni a következő fejezetet, úgy döntöttem, az elejét megosztom külön.
A 17. fejezetet alapvetően két részre lehet osztani. Ez a fejezet teljes első része. 
Amint befejeztem a második részt is, egyben fog felkerülni, mint ahogyan az eddigi fejezetek is.


17. fejezet
A szív titkai


– Szerintetek miért nem tudtunk erről? – kérdezte Lia, amikor már visszafelé tartottak a Hollóhát klubhelyiségébe.

Hugo néhány hosszú másodpercen keresztül feltűnően csendben maradt.

– Te tudtad, igaz? – jött rá végül a lány, mire csak egy bólintást kapott válaszul.

– Nem értem, miért lepett ez meg annyira. A legtöbben sejtették, hogy animágus lehet. Végtére is nagyon fiatalon lett tanár, valami okának kellett lennie. – Nara a szokásos racionális érvelésével valamiért feldühítette Dahliát.

– De hát nekünk elmondhatta volna! Mit ártott volna vele?

Dahlia maga is tudta, hogy hülyén viselkedik, és fogalma sem volt, hogy miért lett hirtelen ilyen dühös, de nem tudott rajta segíteni. Minél többet gondolkozott Loo titkán és a saját furcsa reakcióján, annál inkább belelovalta magát, annál dühösebb és dühösebb lett. A Roxfort egy elhagyatott folyosóján voltak éppen, az volt az egyetlen vigasza, hogy legalább mások nem látják a hirtelen kitörését, csak a barátai.

Hirtelen csupa olyan dolog jutott eszébe, ami csak fokozta a lelkében dúló vihart. Ő elmondta a legnagyobb titkát a fiúnak, megosztotta vele a szenvedését, már akkor is, amikor először találkoztak, és azóta mindig. Azt hitte, bízhat benne. Azt hitte, Loo is bízik őbenne. Aztán eszébe jutottak a lányok, akik Loo után koslattak, meg az, ahogyan nézték a fiút. Folyékony harag lángolt fel benne, és minél jobban igyekezett lenyugodni, csak annál rosszabb lett.

– Dahlia – szólt megnyugtatónak szánt hangon Hugo, mire a lány dühösen felé fordult. Az, hogy a fiú nem Liának szólította, csak még tovább növelte a haragját. Mindenki elárulja? Épp most? A düh mintha csak kitörni készült volna belőle, mint valami vulkán, nem tudta uralni.

– Mi van? – förmedt rá Hugóra.

– Talán meg kellene nyugodnod – kapcsolódott be Nara is, és Lia legnagyobb megdöbbenésére félelmet vett észre barátnője arcán.

Végül Hugo közelebb lépett, úgy közelített Dahlia felé, mintha valami vadállat lenne, amit nem akar elriasztani. Apró lépésekkel, kinyújtott kézzel, feltűnően megnyugtatónak szánt arckifejezéssel.

– Mi a fene bajotok van?

– Lia – váltott vissza a becenevére a fiú, és ez kicsit máris megnyugtatta a boszorkányt, nem nagyon, de egy egész kicsit –, nem akarom, hogy megijedj. És ha lehet, ne tégy semmilyen hirtelen mozdulatot. – Hugo fújt egyet, majd kinyögte: – Nézz le a kezedre, Lia!

A boszorkány követte az utasítást, és még a fiú figyelmeztetése ellenére is majdnem elrántotta a jobb kezét, amelyben hatalmas tűzlabda forgott körbe-körbe, mint ami bármelyik pillanatban kitörni kész. Lia kezét csápokként simogatták a lángok, amelyeknek melegét érezte ugyan, mégsem égették meg.

Lia megbűvölten bámulta a labdát.

– Ez meg hogy lehet? – kérdezte most már lényegesen nyugodtabban, mert a tűzgolyó elterelte a figyelmét a haragjáról. Ahogyan azonban érezte, hogy a dühe elpárolog, úgy kezdett el zsugorodni a labda is, még végül semmivé lett.

Két barátja egy emberként sóhajtott fel, a veszély elmúlt.

– Szerintem te is tudod – felelte Nara remegő hangon.

És valóban, Lia a szíve mélyén pontosan tudta, miről van szó, de még bólintani se volt ereje.

– De én nem tudtam, hogy...

– Azt észrevettük. Úgy rohantál azzal az izével a tenyeredben, mintha senkit és semmit nem látnál magad körül.

– De hogy lehet – rogyott le Dahlia a folyosó közepén a hideg kőre –, hogy nem tudtam, hogy varázsolok?

– Valójában nem először történik – emlékeztette Nara. – Nem emlékszel az álmaidra, amikor a hajad spontán világítani kezdett? Vagy arra, amikor Andresilával harcoltál?

Dahlia felszisszent, amikor meghallotta a túlságosan is ismerős nevet. Habár rengeteget kutattak a vélák átka után, azt, ami első roxforti évük végén a Tiltott rengetegben történt, ritkán emlegették. Túlságosan fájdalmas és félelmetes lett volna.

– Szerintem a düh volt az oka. Úgy tűnik, a véla képességeid olyankor törnek elő, ha dühös vagy.

Hugo leült Lia mellé a földre, és hagyta, hogy a lány a vállára hajtsa a fejét.

– Most már minden rendben – simogatta a haját.

– Rendben? – kérdezte Lia. – Egy óvatlan pillanatban pirítóst csinálhatok belőletek.

– Belőlem biztosan nem, rám nem tudsz haragudni. – Dahlia nem látta, csak érezte és tudta, hogy Hugo mosolyog. Kicsit meglökte a fiút, hogy helyre tegye, de persze mindketten tudták, hogy Hugónak igaza van.

– Akarsz róla beszélni, hogy miért húztad fel magad ennyire Loo átváltozásán?

– Én... én nem is tudom.

De persze tudta. Mindig is úgy érezte, Loot és őt valami furcsa kötelék tartja össze. Persze, voltak fiú barátai, nem is egy. Ott volt James, akivel bármilyen bolondságba képesek voltak belerángatni egymást. Aztán Hugo, a nyugalom szigete az életében, az örök napfény. És persze Albus és Teddy és Scorpius, a lökött Fred és Lorcan meg Lysander, mindegyikükkel jóban volt, más-más mértékben persze, de szerette őket.

Looval azonban valahogy minden más volt. Úgy érezte, megértik egymást. Talán azért, mert részben Loo is véla volt. Vagy azért, mert annyit segített neki idegenként is, amikor Dahlia Roxfortba indult.

És az, hogy most látta átváltozni, mindent megváltoztatott. Mintha valahogy azt bizonyította volna, hogy Loo mégis más, mégsem olyan, mint ő. Mintha az a delfin hirtelen járatot fúrt volna közéjuk a palackos orrával. Az Átváltoztatástan tanárának volt egy olyan oldala, amihez ő már sosem férhet hozzá.

Loot az állati alakjában látni sokkoló volt. De Lia végig érezte, hogy az ő. Eszébe jutott a Kagylólak, és a fiú terme itt, a Roxfortban, a tengerillat, ami még ott is kísérte. A tengerkék szeme, amiben olyan volt elmerülni, mintha csak a friss vízbe csobbant volna, aztán a hosszú séták, amiket ketten az óceánparton tettek, az a jó néhány alkalom, amikor úszni indultak, és Loo úgy lubickolt, mintha csak oda született volna.

Persze, hogy Loo volt az a vízben. Egyáltalán nem kellett volna meglepnie Dahliát, amit látott. Mégis váratlanul érte. Hirtelen elhagyatottság vett erőt rajta, mintha Loo ezzel őt árulta volna el és a kapcsolatukat. És mindennek a tetejében az érzés, hogy nem árulta el neki!

De még csak nem is ez volt, ami ennyire feldühítette. Hanem az, amire rájött a sokk következményeként. Szerette a fiút.

A felismerés nem volt nehéz, sőt... Mintha egész végig tudta volna, hogy Loo igazából tetszik neki. Még apró jelei is voltak. Hiszen zavarták a lányok, akik Looról áradoztak! Rettentően rosszul esett neki minden alkalom, amikor nem Dahliának szólította, hanem úgy, mintha csak egy lenne a diákjai közül, mégis alig várta az Átváltoztatástan órákat.

– Menjünk, mielőtt takarodó van – pattant fel, és próbált természetesen viselkedni a barátai előtt, mintha nem épp most jött volna rá valami fájdalmasra. Loo a tanára volt, ráadásul sokkal idősebb, mint ő. Nem lehet közöttük semmi.

– Most komolyan azt hallottam a szádból, hogy takarodó? – kérdezte nevetve Nara, aki láthatóan örült, hogy vége a drámának.

– Ó, nagyon is tudatában vagyok, mikorra kellene a klubhelyiségünkbe visszaérni, elhiheted.

Nara horkantott.

– Persze, mert így tudod, mikortól kell odafigyelned a járőröző prefektusokra és tanárokra.

– Ez a tudás nagyon is sok pontot mentett meg a Hollóhátnak, úgyhogy te csak ne panaszkodj.

– És mennyivel több pontot mentett volna meg, ha egyáltalán nem is kell aggódni miattuk – morogta Nara csak épp annyira halkan, hogy még érezhető legyen, az volt a célja, hogy Dahlia is hallja.

This entry was posted on 2014. november 16., vasárnap at vasárnap, november 16, 2014 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

9 megjegyzés

szia ez nagyszerű gratulálok lia képességei lenyűgöznek megérrtem a csalódottságát louban
pusy

2014. november 17. 16:10

szia ez nagyszerű gratulálok lia képességei lenyűgöznek megérrtem a csalódottságát louban
pusy

2014. november 17. 16:20
Névtelen  

nagyon jó, alig várom a folytatást :)

2014. november 18. 9:21
Nanni  

LEhet, hogy inkább a blogon érdemes követni téged, mintsem a merin? :D
De jó, örülök ennek a résznek. Óóóó, és Loo, érdekes párhuzam, biztos, hogy Dahliának ő tetszik? :D Számomra Oliver sokkal jobban passzol hozzá. :)

2014. december 7. 12:05

Szia! Igen, blogon érdemesebb, itt kicsit gyorsabban felkerül minden. Illetve leginkább Facebookon érdemes, ott részleteket is szoktam közölni, meg érdekességeket, bár az utóbbi időben kétségtelenül trehány vagyok, bár ez leginkább az időhiány miatt van.
Ami pedig Loo-t illeti: az, hogy Dahlia most épp mit gondol, az még nem feltétlen jelenti azt, hogy igaza is van. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. :)

2014. december 7. 16:30
Zita  

Szia! Megint itt vagyok!*-* vááá egyszerűen imádom hogy tetszik liának loo nagyon bíro loot és tök jó lenne ha össze jönnének! Drukkolok nekik*-* Puszi: Zita

2015. április 26. 19:44
Zita  

Mikor lesz új rész?*-*

2015. április 26. 19:46

Szia!

Pár nappal ezelőtt találtam rá az EDR-ra, azóta majdnem annyira a történet függője lettem, mint anno Harry Potteré. Egyszerűen megöl a kíváncsiság, hogy fog még visszatérni Andresila, hogy végül Dahlia megtalálja-e a szerelmet vagy nem, és ha igen ki lesz a párja, Petuniáról is szívesen ovasnék még, hogy viseli az egyedüllétet és még ezernyi kérdés maradt bennem.

Olvastam a Facebookon, hogy sok más munkásságod van és persze néha tanulni is kell, de nagyon bízom benne, hogy egy rejtélyes bagoly szállít neked egy időnyerőt és folytatod a történetet. :)

Üdvözlettel:
Egy új olvasód

2015. szeptember 26. 12:27

Szia.
Az utóbbi napokban találtam rá a blogodra ès kiolvastam az Egy Dursley Roxfortban-t ès most az Egy vègzős Dursley Roxfortban eddig megjelent rèszeit.Nagyon jók :) arra lennèk kíváncsi,hogy a 17.rèsz folytatása van-e ès ha igen,hol találom meg(előre köszi),ha pedig nincs,akkor köszönöm,hogy elolvashattam az írásaid :)

2018. február 24. 22:43

Megjegyzés küldése

Kommentek :)