Annak mondanám, aki esetleg nem jár a Facebook oldalamra, hogy a 20.000. látogatás örömére megosztottam egy-két információt Dahlia történetével és a HP-s írásaimmal kapcsolatban . Nos, most összegyűjtöttem, íme a lista:
Teddy történetében nagy szerepe lesz apja vérfarkasságának.
A kevés még megíratlan meseötleteim között van egy, amelyikben fontos szerep jut a pálcáknak.
Tervezem megírni a Krahács, a koszos kecske egy másik verzióját is, azt, amelyiket Aberforth úgy szeret.
James szerelmi élete nem lesz gyalog galopp.
A Végzősökben szerepelni fog Loo is, annak ellenére, hogy már elballagott.
A Fred/George novella egy álomra épül majd.
A Végzősökben valaki meg fog halni.
Rose és Albus külön története Dahliáék elsős és végzős éve között, James és Loo külön története pedig a hetedik év közben/után játszódik.
Lily történetében lesz egy szál, aminek szerintem nagyon fogtok örülni. :)
Lesz kviddics ebben az elsős és a végzős évben is.
Lesz egy közös dolog a Roxfortban, aminek tagja lesz Dahlia, Hugo, Nara, Rose, Lily, Albus, James, Loo, Scorpius és Oliver is.
Még az első részben kiderül, ki a titokzatos álombéli lány, de hatással lesz a Végzősökre is.
Dahlia több olyan fiúval is csókolózni fog, akiket már ismerünk.
Fognak szerepelni Luna fiai is.
A Fred/George írásomon nagyon fogtok sírni. Legalábbis remélem.
A középső testvér hagyatékát nem felejtettem el, meg fogom írni, ha máskor nem is, nyáron biztosan, mert 1. Nem olyan hosszú, úgyhogy remélhetőleg be fog férni Dahliáék mellé és 2. Imádom. :D
This entry was posted
on 2012. február 17., péntek
at péntek, február 17, 2012
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.