A beosztás - Hugo szemszög  

Posted by Deszy in

Sziasztok! A Facebook oldal elérte az 500. lájkolót, és remélem, ez már meg is marad. :D Ennek örömére készültem egy kis meglepetéssel. :)


A beosztás - Hugo szemszög





Hugo már azóta várta ezt a napot, hogy ki tudta mondani: Roxfort. Most azonban, ahogy ott állt a Roxfort nagytermében, minden annyira másnak tűnt, mint ahogyan elképzelte. Az ég élethűbb volt a plafonon, az asztalok hosszabbak, a tömeg nagyobb, az illatok, a fények, az érzések... Legszívesebben fürdőzött volna az egészben, és hosszú órákig nem is mozdult volna, amíg minden egyes négyzetcentimétert meg nem örökít. Kattintott is néhányat a gépével, de nem volt ideje elmerülni a fotózásban, és döbbenten kellett rájönnie, hogy izgul. Nem túlságosan, de azért mégis.

Rengeteg ismerős arcot látott, nem csak a diákok, de a tanárok között is. A sorokat Potterek és Weasleyk töltötték fel, és a felnőttek közül sokan olyanok voltak számára, mintha csak a nénikéi és bácsikái lettek volna. Akik pedig nem, azokat vagy a szüleitől vagy a már Roxfortba járó rokonaitól hallott történetekből ismerte nagyon jól.

Semmi sem lephette meg, mégis az egész annyira más volt és új, magával ragadó. Aztán meglátta a Teszlek Süveget is, amiről már szintén rengeteget hallott. Alig várta, hogy meghallgassa az énekét, és a várakozás nem is tartott sokáig, mert a kalap rázendített:


Gondolom, már kíváncsi vagy,
ki lehetek én,
de megtudhatod, ha idefigyelsz,
roppant könnyedén.
Kalap vagyok, nem kétséges,
még ha kicsit kopott is,
de túléltem már egyet s mást:
tüzet, vizet, gonoszt is.
Több háború hőse volt már
karimám alatt,
s én voltam, ki mindig tudta,
mit rejt az az agy.
Teszlek Süveg, ez a nevem,
nem titok többé.
Jól vigyázz, mert próbám előtt
nem válhatsz köddé!
Vegyél fel, és engedd meg,
hogy beléd pillantsak,
s rögtön tudni fogod,
hová való vagy!

Ha bátor vagy, és hősies,
Godric vezet majd,
Griffendél a te házad,
szíved oda hajt.
Ha ravasz vagy és agyafúrt,
a Mardekárban a helyed,
Malazár, a kígyónyelvű
tanait ott megleled.
Bölcsesség és tudásvágy
építik a világot,
Hedvig a te vezetőd,
Hollóhát a te álmod.
Szorgalom és szeretet,
békesség és igazság,
Hugrabugos társaid,
Helgával már várnak rád.

Bárhová is osztalak,
nem kell megijedj.
A négy ház nem ellenség,
a Roxfort a tied.


Mindent tudott már a roxforti házakról, és az utolsó sorok mosolygásra késztették. Bár az ellenség talán erős szó, de ahogyan James a Mardekárt emlegette, Hugo biztos volt benne, hogy nem akkora a béke a házak között, mint azt a dal sugallja. De nem igazán érdekelte ez sem. Ő pontosan tudta, hogy melyik házba fog kerülni, születése óta nem is volt kérdés. Elég volt a tükörbe néznie, a vörös hajára meg a túl gyakran piruló arcára, még a saját teste is a Griffendél színeit viselte. Családi örökség, még Rose is oda került, pedig nála várták leginkább, hogy nem a családi házban, hanem a Hollóhátban kössön ki.

A Griffendél asztala felé pillantva látta is, hogy Rose biztatóan mosolyog, James pedig a hüvelykujjait feltartva csápol.

Neville közben már szólította is az első diákot, Hugo pedig viszonylag nyugodtan várta, hogy a többieket beosszák. Tudta, hogy ő az utolsók között lesz, akik valamelyik házba kerülnek, a W mindig a névsor végén volt.

Hugo oldalra sandított és észrevette, hogy Dahlia, aki mellette állt, szinte remegett az idegességtől. Furcsa volt ilyennek látni. Nem régóta ismerte a lányt, de magabiztosnak tűnt, amikor találkoztak, és aki vissza mert vágni Jamesnek, annak biztosan volt vér a pucájában. Most azonban bizonytalan volt, és Hugo tökéletesen átérezte a helyzetét. Még ő is izgult egy kicsikét, el sem tudta képzelni, milyen lehet Liának, akinek minden új. Legszívesebben odanyúlt volna, hogy megfogja a kezét és megpróbálja megnyugtatni, de épp mire meg merte volna tenni, meghallotta a lány nevét.

– Dursley, Dahlia

Lia – mikor jutott eszébe ez a becenév? – a szék felé lépkedett, aztán Neville a fejére tette a süveget. Nem volt sokáig rajta, mégis minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt, amíg meg nem hallották a kiáltást:

– HOLLÓHÁT!

Hugo hirtelen pánikot érzett, amikor meghallotta a süveg döntését. A szíve hevesebben kezdett dobogni, szinte a torkában érezte, és először volt rosszul a beosztási ceremónián, miközben a többiek már percek óta szorongtak körülötte. Csak ekkor jött rá, hogy valamiért biztosra vette, hogy Dahlia a Griffendélbe kerül. Vele együtt. Bátorság csillogott a szemében, már akkor látta ezt, amikor először találkoztak. Hogy lehet, hogy nem a Griffendélbe került?

Lia félve nézett felé, a szemében sajnálatot, bizonytalanságot és pánikot látott. Hugo emlékezett, hogy Lily folyamatosan a Griffendéllel tömte a lány a fejét, és azt is elmesélték neki, hogy szinte mindenki oroszlán volt a családból. Nyilván ő is azt hitte, hogy egy házba kerülnek, és nem lesz egyedül.

Gyorsan küldött felé egy megnyugtató mosolyt, mert nem tetszett neki, hogy ennyire elkeseredettnek tűnik. A beosztáskor boldognak kellene lennie, nem igaz? A házad a második családod!

Teljesen megfeledkezett a névsorról, és helyette Liát nézte, ahogyan a Hollóhát asztalához sétált. Tapsoltak neki, aztán többen üdvözölték és kezet nyújtottak neki, de a mosolya nem tűnt valódinak. Egyedül volt a tömegben. Hugo felemelte a fényképezőgépet, mert nem bírta megállni, hogy ne készítsen róla egy képet, még akkor is, ha szomorú volt. És így legalább kordában tudta tartani a késztetést is, hogy odamenjen meg megvigasztalja.

Csak nézte Liát, és kattogott az agya. Eszébe jutottak a képek, amiket a Roxfort Expresszen látott maga előtt. Hogy együtt élnek át minden kalandot, együtt görnyednek majd a házi feladatok és hosszú pergamennyi beadandók fölött. Hirtelen mindez elhalványult, mert rossz házba osztották.

Szinte észre sem vette, hogy Lilyt szólították, de mivel Lia testtartása megváltozott, és remény csillant a szemében, még időben nézte meg, kit oszt be éppen a süveg. Lélek nélkül kattintott néhány képet unokatestvére beosztásáról is. Tudta, hogy az ő beosztása gyors lesz. És valóban, Lilyt pillanatok a Griffendélbe tette a süveg, ahogy arra mindenki számított.

Dahlia szemében megint elhalványult a remény, és bár talán észre sem vette, de az egész testtartása megváltozott. Összehúzta magát, és a háta kissé meggörnyedt, ahogy próbált beolvadni a többi Hollóhátos közé, és úgy tenni, mintha nem érezné magát magányosnak az asztalnál.

– Weasley, Hugo – hallotta meg a saját nevét a fiú, és gondolkozás nélkül, szinte tudattalanul sétált oda a süveghez.

Halk sutyorgás kezdődött, amire fel volt készülve. Tudta, hogy a szülei miatt erre számítania kell, de még soha nem hagyta ennyire hidegen, mint most. Neville a fejére tette a süveget, és azon nyomban meghallotta valahol az elméjében a hangot.

– Á, egy újabb Weasley! Ez nem lesz nehéz döntés.

Hugo fejében újra megjelentek a képek a meg nem élt kalandokról: Liával sétál a parkban, kölcsönadja neki a pennáját mágiatörténeten, amin szinte már mindketten elaludtak unalmukban, együtt szurkolnak a kviddicsmeccsen... De legnagyobb döbbenetére valami megváltozott. Már nem a Griffendél színeiben voltak és nem az oroszlános címer díszítette a talárjaikat. Hirtelen minden kék és bronz lett, és egy sas repült át a tiszta, szikrázó égen.

Meglepő békesség öntötte el, és ez az érzés mosolyt csalt az ajkára. Lia felé fordult, aki érdeklődőn, és mintha kissé mérgesen nézte volna.

– Hm... Mégiscsak érhetnek meglepetések – szólalt meg újra a Süveg, aztán további megjegyzés nélkül felkiáltott. – HOLLÓHÁT!

This entry was posted on 2013. július 3., szerda at szerda, július 03, 2013 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

2 megjegyzés

Névtelen  

Nagyon vártam ár ezt a kis fejezetet! :D

2013. július 3. 17:24

egy újabb másik szemszög... és nagyon tetszetős... jó hogy nem kérte.... tetszik a megoldás hogy csak elkalandozott... és a süveg a szívébe is látott nem csak a fejébe :)

2014. október 18. 22:45

Megjegyzés küldése

Kommentek :)