21
feb

Az utolsó túra  

Posted by Deszy in

Sziasztok!

 Ezt az EDR és Végzősök között játszódó történetet még decemberben írtam, adventi meglepinek, és most végre ide is felkerül.


Az utolsó túra


James a hetedik évére már gyakorlatilag legendának számított a Roxfortban. Persze nem volt része akkora kalandokban, mint az apjának, de megteremtette a sajátjait. Két híresség gyermeke volt, kviddicskapitány és az egyik legnagyobb mókamester. Az iskola ráadásul tele volt a rokonaival, aminek köszönhetően szinte mindenkit ismert.

Ennek James is tudatában volt.

– Érezd megtiszteltetésnek, hogy jóban lehetsz velem – vigyorgott végzős évének egyik utolsó napján Dahliára.

A lány válaszul a vállába bokszolt.

– Azért te sem panaszkodhatsz.

James nem is tette. Az évek alatt Fred mellett Dahlia volt az, aki mindig vevő volt egy kis éjszakai túrára. Minden kalandban benne volt, és James imádta ezért. Még mielőtt Dahlia jött, szerette Freddel kettesben róni a folyosókat, de hármasban még sokkal jobb volt minden.

– Akkor benne vagy? – kérdezte a lányt.

– Mikor?

– Érted megyünk.

James még elhadarta a részleteket, aztán ott hagyta Dahliát a pincébe vezető lépcsősornál. Neki most még fontosabb dolga volt, mint hogy beköszönjön a szerkesztőségbe.


Pontban tizenegykor találkoztak a Hollóhát klubhelyiségénél. Dahlia ott várt rájuk, de ezt Jamest már tudta, hiszen látta a térképen.

– Most már megtudhatjuk, hová is megyünk?

– Ne reménykedj! Semmit sem fog elárulni – felelte James helyett Fred.

– Csak figyelmeztetésként mondom, hogy Nara tudja, hogy veletek vagyok.

– Máris megijedtem – tettetett remegést James. – Nara pedig lazíthatna egy kicsit.

– Ezzel nem vitatkozom – kuncogta Dahlia.

– Mi olyan vicces?

– Majd megtudod.

– Hé, el kell árulnod! – James hangja kétségtelenül parancsoló volt.

– Ha neked lehetnek titkaid, nekem is.

Azzal Dahlia kikapta a térképet James kezéből, és már el is indult a folyosón.

– Rossz hatással vagy rá – bökte oldalba Fred Jamest. – Egyre pimaszabb.

– Nálad jobban pedig senki sem tudja, mennyire szeretem a kihívásokat – felelte James, és már ment is Dahlia után, hogy visszaszerezze, ami az övé.


– James, ugye tudsz róla, hogy ez a női mosdó?

– Hidd el, tudom – vonta fel a szemöldökét a fiú.

– Csak azt ne mondd, hogy ide jársz leselkedni! – nevetett Dahlia. – Vagy várj! Hisztis Myrtle talált párt végre?

– Szerintem inkább a második – adta a lovat Fred a lány alá. – Mostanában furcsán viselkedik, és mintha szerelmes csillogást láttam volna a szemében.

James ügyet sem vetett rájuk. Ez volt az a nap, amit olyan régóta várt, örülniük kellene, hogy megosztja velük.

– Ünnepélyes pillanatnak lehettek mindjárt tanúi, szóval kéretik a dilis vicceiteket máskorra tartogatni.

– És mégis miféle ünnepélyes pillanatnak?

James összehajtotta a térképet, és válasz nélkül beterelte barátait a mosdóba.

– Nem kell a térkép? – kérdezte Fred csodálkozva.

– Nem. Olyan helyre megyünk, ahol még a Tekergők sem jártak.

Mielőtt Dahlia vagy Fred megkérdezhette volna, hová akar menni James, hirtelen hangot hallottak az egyik mosdó felől.

– Jaj, ne! – nyögött fel Dahlia, a következő pillanatban pedig már ott is volt előttük Hisztis Myrtle.

Utálkozó pillantást küldött a lány felé, aztán minden figyelmét James felé irányította.

– Hát megint eljöttél?

– Megint? – suttogta Dahlia kérdőn Frednek. – Tényleg ide jár leskelődni?

– Tudod, hogy mindig visszajövök hozzád. – James Myrtle-lel flörtölt, barátai pedig leesett állal figyelték.

Ez még percekig folytatódott, amikor végül a fiú elindult az egyik csap felé.

– Mi a fenét csinálunk? – kérdezte Fred meghökkent hangon.

– Történelmet írunk – felelte James, aztán furcsán kezdett suttogni az egyik csaphoz hajolva.

– Na jó, komolyan kezdem félteni – mondta Dahlia Frednek. – Egy szellemmel flörtöl, most meg ez.

De aztán már nem volt idejük ezzel foglalkozni. A csap ugyanis hirtelen felizzott, és az egész csúszni kezdett, míg a helyén csak egy cső látszott.

– Feltárult a Titkok kamrája! – mosolygott elégedetten James, és már ugrott is, barátai pedig fél perccel később követték.

Amikor megérkeztek az alagútba, ahová a cső vezetett, minden sötét volt. Mindhárman fényt gyújtottak a pálcájuk végén.

– Mi ez az egész?

– Évek óta dolgozom rajta, hogy bejussak ide – kezdte James, és közben már el is indult az alagútban előre. – Nem volt könnyű. Sokat hallottam már róla, de nem ismerem a kígyók nyelvét. Rengeteget kutattam, de nem találtam semmit.

Útjuk csontokon vezetett keresztül, de Jamest mintha egy cseppet sem lepte volna meg a dolog, csak ment előre töretlenül.

– Már épp feladtam volna, amikor kviddicskapitány lettem végre. Prefektusi fürdő, miegymás. Meg a leskelődő Myrtle. Hónapokba telt, mire rájöttem, hogy ő a kulcs. És akkor...

– Kiszedted belőle – fejezte be helyette Dahlia.

– Nem is olyan rossz ám, ha megszokod.

– De miért? – kérdezte Fred.

– Miért ne? – Aztán James megint visszaváltott komolyra. – Mindig is le akartam jönni ide. Annyit hallottam már róla. És így még azt is elmondhatom magamról, hogy túlszárnyaltam a Tekergőket! Felfedeztem egy helyet, ahol biztosan nem jártak.

Azzal James áhítatosan lépkedett tovább a terem felé, ahol az apja megmentette az anyját. Mert – bár ezt nem mondta volna ki – ez is azok közé az okok közé tartozott, amik miatt le akart ide jutni.

– Méltón búcsúzom a Roxforttól – suttogta, amikor felbukkant előtte a terem, amit Mardekár Malazár épített sok száz évvel korábban.

This entry was posted on 2013. február 21., csütörtök at csütörtök, február 21, 2013 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

<< Újabb bejegyzés
Régebbi bejegyzés >>

Kommentek :)