Sziasztok!
Itt egy kis részlet Valentin-nap alkalmából a Végzösökből. :)
Aranyosak voltak együtt. Dahlia
percekig nézte őket anélkül, hogy észrevették volna. Nara
egyszerűen kivirult, amikor Albus mellette volt. Közel bújt a
fiúhoz, átölelte, játszadozott a kósza tincseivel, amik
rendszerint ide-oda meredeztek. Albus ezt azzal hálálta meg, hogy
rendszeres időközönként végigsimított a karján vagy a hátán,
vagy nyomott egy puszit a homlokára. Teljesen ártatlan érintések
voltak, egyik tanár sem tehetett volna megjegyzést miattuk. Nem
csókolóztak vadul, mint az a két hatodikos mardekáros, akiket az
előbb küldtek el aludni, mégis sokkal rosszabb volt nézni őket.
Ennek ellenére képtelen volt elszakítani a pillantását róluk.
De elég volt rájuk már egyetlen
pillantás is, és Dahlia rettentően magányosnak érezte magát.
Neki nem volt senkije, akinek végigsimíthatta volna a hátát, nem
volt senkije, aki úgy nézett és mosolygott rá, mint Albus Narára.
Nem volt senkije, aki belógott volna miatta a bálba, amikor már
nem is járt a Roxfortba. Egyedül volt.
Végül minden erejét összeszedte,
hogy ne kukkolja őket, és a terem másik végébe bámult. Nem
kellett volna. Észrevette, hogy többen méregetik, úgy néznek rá,
mint egy húsdarabra. A legtöbbnek a nevét sem tudta, és biztos
volt benne, hogy egyik fiú sem arra kíváncsi, ami a fejében van.
Idült mosoly játszott az ajkukon, a gyengébbek szégyen nélkül
nézték a mellét, egy pedig – neki legalább a nevét tudta,
Niels – rákacsintott.
Hirtelen megragadta valaki hátulról,
és megpördítette. Egy kis része azt remélte, hogy James az, mint
a régi szép időkben, amikor váratlanul berántotta egy sötét
sarokba, hogy valamilyen kalandra vitte. Most szüksége lett volna
egy ilyen éjszakai túrára, akárhová elment volna.
De csalódnia kellett, nem James állt
mögötte.
– Te meg mit akarsz? – kérdezte
Olivert, de még ha akart volna sem tudott volna többet mondani,
mert a fiú magához rántotta, és megcsókolta. Ott, mindenki
előtt. Dahlia próbálta eltolni, de mire igazán összeszedhette
volna az erejét, Oliver már mosolyogva hátrébb lépett.
– EZ MEG MI A FENE VOLT? –
kiáltotta mérgesen Dahlia, mert a szeme sarkából látta, hogy
mindenki őket bámulja. Néhány fiú dühösen és féltékenyen
méregette Olivert, és legnagyobb meglepetésére néhány lány
ugyanezt tette vele. Ez lesz a legfrissebb pletyka az iskolában. Nem
ez az első eset, hogy Oliver kihúzza a gyufát, de most nyilvánosan
csinálta.
Dahlia a végén Narát is kiszúrta
magának, aki most nem Albusszal volt elfoglalva, hanem kérdőn
nézett rá. Válaszul csak intett egy apró nemet felé, jelezve,
hogy nem akar semmit Olivertől.
– Gondoltam, lopok egy csókot. Hát
nem erre vannak a bálok?
– Nem, nem erre vannak – tette
csípőre Dahlia a kezét, és már épp készült lehordani a fiút,
amikor az egyszer csak megdermedt, és úgy ahogy volt, elterült a
padlón.
Megpördült, és Jamest látta meg az
ajtóban. Olivert nyomban el is felejtette, és már rohant is a
fiúhoz, és rögtön a nyakába vetette magát, amint elérte.
– Itt vagy! – kiáltotta
izgatottan.
– Itt vagyok – nevetett James. –
Jó is, hogy jöttem. Mondtam, hogy a kéretlen udvarlókat bármikor
elintézem, de nem gondoltam, hogy rögtön így fogadsz.
James Oliver felé intett a fejével.
– Á, őt el tudom intézni –
legyintett Dahlia. – Már nagy gyakorlatom van benne.
Ha ez lehetséges, még több szempár
meredt rájuk, mint az előbb. A pletyka még rosszabb lesz, mint
amire Dahlia számított. Mert most már az is hozzáadódik, hogy a
nagy Harry Potter fia féltékenyen közbelépett, ő pedig repült a
karjaiba. Újságíró volt, pontosan tudta, milyen cikkeket lehetne
összedobni abból, amit a többiek láttak. Pedig semmit sem tudtak
a dologról.
De most, hogy James ott állt mellette,
nem akart ezzel foglalkozni.
– Miért jöttél? – kérdezte, és
már nem foglalkozott senkivel, aki a teremben állt. Csak ők ketten
számítottak. – Nem írtál, hogy jössz.
– Meglepetés – tárta szét a
karját James.
– Akkor... – Dahlia csillogó
szemét a fiúra emelte, remélte, hogy majd azt mondja, hogy ma
éjjel megint túrára indulnak az iskola folyosóin.
– Akkor – mosolygott James, azzal
kihúzta a nagyteremből.
Még egy pont a pletykálóknak.
This entry was posted
on 2013. február 14., csütörtök
at csütörtök, február 14, 2013
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.