04
nov
Az iskolaelső
Az iskolaelső
– Fiúk, most már tényleg ideje
felkelni – kopogtatott Mrs. Potter James és Sirius ajtaján már
harmadszor aznap reggel, de válaszként már megint csak morgást
kapott. Úgy döntött, kicsit keményebben kell próbálkoznia, mert
ezek ketten soha nem jutnak el a Roxfortba. – Ne akarjátok, hogy
bemenjek.
Újabb morgás. Aztán valami zörgés
hallatszott a szobából, és végül James hangja.
– Felkeltünk.
Mrs. Potter megcsóválta a fejét, és
ott hagyta őket, abban a reményben, hogy végre tényleg felkelnek.
James valóban felkelt, és már el is
kezdett öltözni, Sirius azonban még mindig az ágyban hevert.
Hason aludt, mint mindig, és egyik kezét a párna alá csúsztatta.
James végül feladta a szólongatást, és radikálisabb módszerhez
fordult: barátja fejéhez vágta a saját párnáját.
– Áú – nyögött fel Sirius, de
legalább végre felébredt. – Egész évben ilyen követelőző
lesz az iskolaelső úr? – kérdezte, miközben álmosan felült,
és egy ásítás kíséretében próbálta kidörzsölni az álmot a
szeméből.
James erre szokatlan módon nem reagált
valamilyen csípős megjegyzéssel. Helyette megjegyezte, hogy
bármennyire szeretne a repülő motorral megérkezni az iskolába,
jobban járnak ha inkább a Roxfort Expresszt választják.
– Ne! Pedig ez az évszázad legjobb
ötlete. Egész évben erről beszélnének.
Egy órával később már készen
álldogáltak a szobájukban. Minden ruhájukat és könyvüket
bedobáltak a táskáikba, bár Sirius megjegyezte, hogy utóbbiakra
szerinte nem lesz szüksége, bármennyire ragaszkodott is hozzá
Mrs. Potter, hogy minden könyvet megvegyen ő is.
Hihetetlen módon élvezték, hogy már
mindketten betöltötték a tizenhetet, így amit csak tudtak,
varázslattal csináltak. A táskájukat is a pálcáikkal
lebegtették ki, és a lépcsőn lefelé azon versenyeztek, hogy
melyikük tudja magasabban és gyorsabban lejuttatni a sajátját a
földszintre.
Mrs. Potter csak a fejét csóválta,
amikor ezt látta, Mr. Potter pedig szélesen vigyorgott, mintha csak
a régi szép idők jutnának eszébe a fiúkról. Valószínűleg
így is volt.
– Már végzősök – szipogta Mrs.
Potter, és megölelte őket. Aztán komolyabb hangra váltott. –
Mindkettőtöktől sok R.A.V.A.S.Z.-t várok.
– Tudja, hogy számíthat ránk –
mosolygott Sirius hamiskásan.
– Pont az a baj, hogy túl jól
ismerlek titeket. James, miért nincs kint a jelvényed?
James elpirult.
– Anya!
– Csak semmi anya! Büszkének kell
lenned rá.
Sirius felnevetett, aztán tettetett
komolysággal azt mondta:
– Ne aggódjon, Mrs. Potter, majd én
gondoskodom róla, hogy mindig rajta legyen.
James inkább nem akarta belegondolni,
hogy Sirius miként gondoskodna erről, mert látta, hogy barátja
megint valami csínyt forgat a fejében.
– Na, de induljatok. Még utoljára
el kell érnetek a Roxfort Expresszt.
Mrs. Potter még nyomott egy puszit a
két fiú arcára, aztán James és Sirius már a peronon álltak.
Mindketten csont nélkül tették le a vizsgát hoppanálásból.
Az állomáson rögtön meglátták
Remust és Petert is. Megveregették egymás vállát.
– Megint együtt a banda!
– Tekergők mindhalálig – tette
hozzá James.
Sirius azonban észrevette, hogy
legjobb barátja mintha még keresgélne valakit a tömegben.
– Hiányzik valaki? – kérdezte,
hogy heccelje Jamest. Mert pontosan tudta, ki után kutat ilyen nagy
érdeklődéssel.
– Mi? Nem!
– Túl sok a vörös haj, igaz? A
Weasleyk tömegében el is veszik, nem? – kacsintott Sirius.
James szeme azonban felcsillant.
– Akkor talán mégsem olyan nehéz –
vonta meg a vállát. – De azért nem szeretnék költeményeket
hallani arról, hogy milyen árnyalatú vörös, ami senki máséhoz
nem merhető.
Az iskolaelsőnek járó jelvény
közben valamilyen úton-módon hirtelen előkerült. Már ott is
volt James talárján.
– Nem tartod kicsit ironikusnak, hogy
te fogsz felügyelni a kastélyban tekergő kósza lelkekre?
– James tökéletesen fogja
teljesíteni a kötelességét – jelentette ki Remus.
– Ugye ez nem azt akarja jelenteni,
hogy búcsút akar inteni a Tekergőknek?
– A Tekergőknek soha – tért végre
magához James. – Tekergők mindhalálig, nem megmondtam?
– És mégis hogy képzeled
összeegyeztetni a kettőt?
– Néha szögre akaszthatom a
kötelességet, nem igaz? Hiszen minden szarvasnak szüksége van a
szabadságra.
Remus a fejét csóválta, Sirius pedig
elégedetten bólintott.
– Na, akkor tegyük fel végre ezeket
a vonatra – mutatott a holmijuk felé.
James kényelmetlenül fészkelődni
kezdett.
– Nekem igazából... A
prefektusokkal kell lennem.
– Alig egy perce még azt mondta,
hogy Tekergők mindhalálig – nézett Remusra és Peterre Sirius. –
Most meg már el is hagy minket.
Aztán James zavarát látva – ami
tényleg ritkán fordult elő vele – nevetni kezdett. Közelebb
lépett hozzá, és megigazította azt a bizonyos jelvényt.
– Nem akarunk csalódást okozni egy
bizonyos vörösnek, nem igaz? – veregette meg James hátát.
– Add át Lilynek, hogy üdvözöljük
– tette hozzá Remus, és már el is indultak, hogy helyet
találjanak maguknak a vonaton.
James néhány pillanatig még ott
maradt, és a távolból nézte Lilyt.
Aztán Sirius hangja térítette
magához.
– Áldásunk rátok! – kiáltotta,
és egy enyhe szúróátkot küldött barátja feneke irányába,
ezzel késztetve végre indulásra.
This entry was posted
on 2012. november 4., vasárnap
at vasárnap, november 04, 2012
and is filed under
Egypercesek/Novellák
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
