Ezt a szösszt a 30 napos írás kihívás
keretében írtam. Az első napi feladat az volt, hogy egy könyv utolsó
mondatával kezdjük el a saját történetünket. Épp az Azkabani fogoly volt
nálam, szóval ha az első mondat ismerős, ne lepődjetek meg! :D
Egy szebb nyár
Abban a biztos tudatban indult el a
pályaudvar kijárata felé, hogy ez a nyár az eddigieknél sokkal,
de sokkal kellemesebben telik majd... Dahlia biztos volt benne, hogy
ha a szüleit békává kell is változtatniuk – természetesen
csak ideiglenes – Teddy és James akkor is gondoskodnak róla, hogy
ott legyen az esküvőn.
Már a gondolattól táncolhatnékja
támadt. Folyton olyasmiken gondolkozott, hogy vajon ezúttal milyen
színű haja lesz a vőlegénynek, meg hogy vajon az esküvők a
varázslóvilágban is úgy zajlanak-e, mint a mugliknál.
Gondolataiból egy női hang rántotta
vissza.
– Dahlia! Dahlia várj! – Vicnek
futnia kellett, hogy utolérje őket. Vernon olyan tempót diktált,
hogy érezni lehetett, minél előbb el akarja hagyni még az állomás
mugli részét is, mert úgy érzi, mindenhonnan varázslók lesnek
rá. – Olyan gyorsan eltűntél, meg sem tudtam kérdezni. Lennél
az egyik koszorúslányom?
Vernon felől dühödt morgást
hallott, de nem érdekelte. Ő nyilván azt hitte, hogy ez azt
jelenti, hogy valami áldozati oltárra állítják, és mindenféle
ördögi szertartásokat hajtanak végre. De habár Dahlia sem tudta
pontosan, mire számítson, Vic csillogó szemeibe nézve eszébe sem
jutott ilyesmi.
Sőt, hihetetlen öröm járta át a
felkérésre. Újra és újra bizonyosságot kapott arról, hogy
családtagnak tekintik, hogy a barátjuknak tartják, és ez
mindennél többet jelentett neki.
– Nagyon szívesen – válaszolta,
és megölelte Vicet. – De ígérd meg, hogy nem adsz ránk valami
sárga csipkecsodát.
– Ettől nem kell tartanod –
nevetett Vic. Aztán mintha csak most venné észre a Dursley
szülőket, komolyabb hangnemre váltott. – Még nem ismerjük
egymást. Victoire Weasley vagyok, és természetesen Önöket is
nagyon szívesen látjuk az esküvőn.
Vernon feje lila színt kezdett ölteni,
úgyhogy mielőtt valami gorombát válaszolhatott volna, Dahlia
közbeszólt.
– Vic, nekünk most mennünk kell.
Küldj baglyot a részletekkel! – Azzal most már ő kapcsolt
nagyobb tempóra, és ráncigálni kezdte a szüleit a kijárat felé.
This entry was posted
on 2012. július 2., hétfő
at hétfő, július 02, 2012
and is filed under
Egy Dursley Roxfortban (extrák)
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
