A furpantyú nevének hangzásával ellentétben nem egy kedves lény. Több néven is ismerik a világon, ezek közül sok ennél jóval keményebb hangzású, például borekin.

Nálunk mégis furpantyú néven terjedt el, mint afféle gúnyolódás, hiszen a mai napig csak kevesen hisznek létezésében. (A gúnyolódás szerint azoknak, akik hisznek benne, valóban megfúrta valaki az agyukat.) Közéjük tartozik a híres természettudós Luna Salamander is, aki az információk szerint jelenleg is a dél-amerikai esőerdőkben kutat utánuk.

A furpantyúk létezéséről rengeteg legenda szól, de természetükből adódóan ezek csak legendák maradtak, eddig még egyetlen varázsló vagy boszorkány sem jelentette ki határozottan, hogy valaha is találkozott volna eggyel. A furpantyúk föld alatt élnek, és ha ez még nem lenne elég ok rá, hogy kevesen ismerjék, különleges életmódjuk tovább rontja az esélyeket. A furpantyúk az alvó, védtelen élőlényekre támadnak rá álmukban, majd a koponya egyik oldalán apró lyukat ejtve az áldozat emlékeiből táplálkoznak. Támadásuk nem halálos, és hacsak az áldozat nem ébred fel, észre sem vehető. (Ha az áldozat mégis felébred, jó eséllyel akkor sem emlékszik majd a támadásra az emlékezetkiesés miatt, vagy jobb esetben is azt gondolja, hogy álmodta az egészet.)

Mégis nem egyszer hivatkozott már rá boszorkány vagy varázsló, hogy valami teljesen kiment a fejéből. Luna Salamander szerint az ilyen esetek nagy része mögött a furpantyúk állnak.

A furpantyú külsejét tekintve, apró, alig néhány centit elérő lény, leginkább a muglik által fülbemászó néven ismert rovarra emlékeztet. A különbség annyi, hogy a legtöbb rovarral ellentétben ezüstös fehér színe van, és egyes feltételezések szerint halvány fényt bocsát ki magából, amikor áldozatára lecsap.