Rebecca, az első barátnő - Érdekesség  

Posted by Deszy

Sziasztok!


Ígértem a tegnapi történethez egy kis érdekességet, amit most hozok is. :D

Két dolog miatt is érdekes számomra a történet.

Van egy nagyon kedves olvasóm, Rebeka (Rebi), aki hosszú hetekig, ha nem hónapokig rágta a fülemet egy Tekergős történetért. (Egyébként azóta is ezt teszi, de most, hogy novella már volt, regényt szeretne. xD :D) Az ő hatására írtam annak idején az Ágast, aztán nem is olyan régen a Tekergők mindhalálig című történetét. Egyszer régebben megígértem neki, hogy ha lesz tekergős regény, elnevezek róla egy szereplőt. Aztán jött ennek a történetnek az ötlete, és puff: úgy döntöttem, róla nevezem el az egyik szereplőt. Így lett Sirius szerelmének neve Rebecca, így angolosan. :) 

Ő volt az első is, aki olvashatta a történetet, és nehezményezte, hogy megöltem. xD Nos, ezúton üzenem, hogy sajnálom, nem direkt tettem (na jó, de xD), és nem ellene irányult a dolog. :P És ha olvassátok, még mielőtt azt hinnétek, a fenti fülrágós dolgot ne vegyétek negatívnak! Nagyon örülök neki, mindig megmosolyogtat, és végtére is valamennyi sikerrel már járt, nem igaz? :D (Szép csendben elárulhatom, hogy nekem az egyik kedvenc történetem magamtól (xD) a Tekergők mindhalálig. :D)

De volt még egy oka annak, hogy pont most és pont ehhez a történethez választottam az ő nevét és ezt a címet. Nem tudom, hányan ismeritek a Manderley-ház asszonya című könyvet, filmeket vagy a Rebecca című musicalt. Ennek a történetnek a fő szála az, hogy a Manderley-ház ura új feleséget hoz a házba, és az előző feleség, Rebecca szelleme kísérti az újat. (Nagyon röviden összefoglalva.) Van is egy olasz filmverziója, amelynek a címe: Rebecca, az első feleség.
Nos, innen már nincs messze a fenti cím, azt hiszem, ezt mindenki érzi. Én imádom a Manderley-ház asszonyának történetét, ezért is ugrott be rögtön a cím.

Nos, ez lett volna az érdekesség. Nem tudom, számotokra mennyire volt ez érdekes, de remélem igen. :)

(Ja, és ez jól mutatja azt is, hogy érdemes lájkolni a Facebook oldalt, és rágni a fülemet mindenfélével, mert lehet, hogy előbb-utóbb sikerrel jártok. :D)

This entry was posted on 2012. július 12., csütörtök at csütörtök, július 12, 2012 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)