Ez egy kis meglepetés a Végzősökhöz, Emma beosztása a kislány szemszögéből. Egyrészt mert szeretnélek titeket valahogyan kárpótolni a hosszú szünetért, másrészt mert nagyon boldog vagyok az egyik vizsgám miatt. Fogadjátok szeretettel!
Hol a helyem?
Emma körül mindenki sugdolózott, és
ez nem igazán nyugtatta meg. Jobb híján a talárját gyűrögette,
de azért igyekezett úgy csinálni, hogy a többiek ne vegyék
észre. Persze senkit sem érdekelt különösebben, mindenki magával
volt elfoglalva. Peter mellette úgy remegett, mint a nyárfalevél,
ez határozottan nem nyugtatta meg. Vele szemben viszont Rufus olyan
magabiztosan állt ott, hogy az ő esetében pedig ettől lett csak
még idegesebb.
Lopva kereste a teremben Dahlia arcát,
ez tűnt a legjobbnak. Eszébe jutott, amikor odajött hozzá az
állomáson, és neki akkor tényleg sikerült feldobnia.
Kicsit keresgélnie kellett, mire
megtalálta a sok arc között, de a szőke haja még így is
kiemelte a tömegből. Hugóval és Narával beszélgetett, együtt
nevettek. Talán neki is ilyen lesz majd, ha már eltöltött egy kis
időt a Roxfortban. Ő is talál majd ilyen barátokat, és akkor
minden jobb lesz.
Visszafordult az igazgató felé, és
végighallgatta a beszédet, de ha őszinte akart lenni magához,
csak minden második mondatot értett meg, annyira nem tudott
odafigyelni a görcstől, ami a gyomrába fészkelte magát.
Amikor azonban a kalap előkerült,
végre fellélegezett kicsit. Persze kicsit rémisztő volt, a maga
gyűrött-koszos valójában, de azért a dörgő hangja mégis
barátságos volt. Legalábbis félelemre nem adott okot, és ez már
nagy eredmény. Az éneke pedig annyira vidám volt, hogy egy
pillanatra még arról is megfeledkezett, hogy hol van, és csak
hallgatta a dalt.
Kopottas és kissé használt,
tán te is ilyennek
találsz.
De nem csak a külső
számít,
hisz az csak ámít.
Kalpag vagyok, de több
annál,
jobban ismerlek
magadnál.
Kapj fel hát és jöjj
rá,
melyik ház a neked
való!
Gyere csak nyugodtan,
hidd el, nem vagyok
csaló!
Ha bátor vagy és
merész,
a helyed a Griffendél,
oda kerülsz, ha nem
félsz,
és igazi hősként
élsz.
Ha mások eszén
könnyen túljársz,
a Mardekár a te
házad.
Ott leszel majd te is
edzett,
mint többi ravasz
társad.
A Hollóhátban zsenik
tanyáznak,
igazi lángelmék
várnak!
Ha a könyvek neked is
barátaid,
növeld te is e ház
sorait!
Utóvégre a Hugrabug
marad,
igazi szelíd népek
otthona!
Ha békés vagy s
igazságos,
szíved biztos oda
vágyott.
Valamelyik téged
keres,
de útközben el ne
feledd!
Minden erény
egyformán jó,
egyik sem kevesebb!
Most már tényleg
lépj közelebb,
kapj a fejedre hát!
S nem lesz többé
rejtély, mi eddig
titok volt talán!
Aztán amikor látta, hogy a diákok
sorban a süveghez járulnak, és egyikükkel sem történik semmi
különös, egyre kevésbé félt. Persze még mindig izgult, sok
minden múlik rajta, hogy hová kerül, de eddig mindenkit
beosztottak valahová gond nélkül, biztosan vele sem lesz baj.
Petert végül a Hugrabugba osztották, Rufust pedig a Griffendél
ház fogadta ujjongva. Volt még a Hollóhát, ide jártak Dahliáék,
és végül a Mardekár. Lopva a zöld-ezüst színekben pompázó
asztal felé pillantott, és legnagyobb meglepetésére rögtön
kiszúrt ott is egy ismerős arcot. Oliver rákacsintott, és Emma
érezte, hogy fülig pirul.
De addigra már szólította is a
süveg.
Szépen lassan a székhez sétált,
aztán megvárta, míg a fejére teszik a fejfedőt.
Egy hang rögtön megszólalt a
fejében, és elemezni kezdte. A Griffendélt rögtön kizárta, nem
tartotta elég merésznek hozzájuk. Ahogyan Emma az említett asztal
felé fordult, és megnézte magának Rufust, ezt nem is bánta
annyira. Aztán végül az is biztossá vált, hogy a Mardekár sem
neki való, ez sem lepte meg különösképpen, pontosan tisztában
volt vele, hogy ravasznak senki sem tartaná.
Végül a süveg még
hümmögött-hammogott magában egy kicsit, aztán teljes hangerővel
elordította magát:
– Hollóhát!
Legnagyobb örömére Dahlia, Hugo és
Nara vidáman pattantak fel, és megtapsolták. Szinte úszott a
boldogságban, úgy lebegett oda új családjához, és anélkül,
hogy végiggondolta volna, a három ismerőshöz sétált. Csak
néhány másodperc késéssel jött rá, hogy előtte minden elsős
az asztal szélére, egymás mellé ült, de semmiképpen sem a
végzősökhöz.
Mire azonban elbizonytalanodhatott
volna, Dahlia arrébb csúszott, hogy helyet szorítson neki maga
mellett.
Igen, végül is tényleg minden jó
lesz itt a Roxfortban.
This entry was posted
on 2014. január 20., hétfő
at hétfő, január 20, 2014
and is filed under
Egy végzős Dursley Roxfortban (extrák)
. You can follow any responses to this entry through the
comments feed
.
